Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16-17-18-19

2011.01.08

 Mit fogsz most csinálni Naruto? A sennin forma eltűnt, és szerintem Pein szerint is ez a megfelelő alkalom, hogy támadjon. S, amint látom erre ő is rájött.

- Papa, a kölyöknek eddig tartott a sennin forma – fordult az idős békához a másik.
- Erre is felkészültem – jött a felelet. Vajon mivel? Mit fogsz csinálni Naruto? Mi a terved?
- Azonnal egybe kell olvasnunk vele – szólalt meg ismét a másik béka. Egybe olvadni vele? Úgy, mint Jiraiya-sama?
- Attól tartok az lehetetlen – mondta az idős béka. Hogy? Miért, miért lehetetlen? Talán a Kyuubit miatt?
- Úgy látszik itt az idő – indult el Pein Naruto felé, aki viszont csak állt, nem csinált semmit. 
- A Kyuubi miatt – hallottam az idős béka hangját. 
- Micsoda? – hüledezett a másik. – Akkor most mit fogunk csinálni?
- Kifejlesztettünk egy új módszert, amit csak Naruto-chan tud kivitelezni – magyarázta az idős béka. – Itt az idő, hogy használjuk. 
Tekintetemet tovább vittem Narutóra, aki most épp egy tekercset vett elő. Elfutott vele, majd még mielőtt céljához ért volna, Pein előtte termett. 
- A franc… - szitkozódott. 
- Naruto-chan dobd ide, majd én csinálom – futott felé az idős béka. Naruto egyből elhajította a tekercset, majd Pein felé fordult.
- Na, gyere – intett neki vigyorogva. Pein neki támadt, és egy ütést mért rá, de Naruto kivédte. 
- Vissza kölyök, bízd csak rám – ordította Gamakichi és elindult Peinék felé.
- Újra felveszem a sennin formát, és ti vonuljatok vissza. Nem akarom, hogy bármi bajotok essen – mondta Naruto. 
- Á, ne játszd már ennyire a kemény fiút – szólt rá, s ezen elmosolyodtam. Te sosem változol Naruto; mindig az a kis pojáca maradsz, aki voltál. Csupán az erőd fog növekedni, és a szíved. Ekkor láttam, hogy az öreg béka kihúzta a tekercset. Mire kell az?
- Gyaku kuchiyose no jutsu – mondta halkan, s kíváncsian figyeltem a jutsut. Nagyon meglepődtem, amikor a tekercsen egy újabb Naruto bukkant fel. Mi ez?
- Sikerült megidéznem! Old fel a jutsut – kiáltotta a béka. Pein most kunai-jal támadt Narutónak, aki ezt ismét kivédte. Mi ez? Naruto megint felvette a sennin formát. De, hogyan? Most épp rúgott egyet Pein fel, de ő ezt simán kivédte, nem is csodálkozom rajta.
- Szóval volt még egy trükk a tarsolyában – hallottam az egyik béka hangját.
- Naruto már korábban megidézett néhány árnyékklónt – magyarázta az idős béka. Á, értem, szóval ez volt a terve. Az árnyék klónok termelik a chakráját, hogy azokra bármikor igényt tarthasson, így képes egyből sennin formába alakulni ismét. Ügyes.
- Hátrahagytuk a klónokat, hogy gyűjtsék a senjutsu chakrát és legyenek készenlétben – mondta az idős béka. – És ennek a tekercsnek a segítségével bármikor megidézhetjük őket a Myouboku hegyről. Miután megidéztük, Narutónak csak annyi a dolga, hogy feloldja a jutsut, így a chakra visszaáramlik a testébe. 
Hm, jól gondoltam, de amint látom Peinnek akadt egy kis gondja, ugyanis előtte három Naruto állt, s abból egy a rasen-shurikent tartotta a kezében. Nem indult el Pein felé, hanem egyszerűen eldobta. De hatástalan, amíg él a másik Pein. Arcomra mosoly kúszott, amikor megpillantottam az egyik Peint, amint visszaverte a támadást. Nem is vártam tőled mást. És, amint látom mindenki ledöbbent. 
- Hát, persze, ő az a fickó, akiről azt mondtad Katsuyu, hogy képes elnyelni a ninjutsukat – esett le Narutónak. – De már legyőztünk egyszer, nem?
Ekkor azonban egy nagyméretű valami bukkant ki a földből. Sosem tudtam megmondani, hogy mi is ez, talán egy emberi fej, ami rendelkezik a rinnegánnal. 
- Úgy tűnik az a Pein a megoldás kulcsa – mondta Katsuyu. 
- Ezek szerint ez az a felélesztős módszer, amiről az öreg papa beszélt – nézett Katsuyura Naruto.
- Úgy látszik az a Pein birtokolja azt a képességet – felelte Katsuyu.
- Akkor azért vette fel azt a formációt az ellenség, és hagyták hátra azt az egy Peint – elmélkedett Naruto hangosan. Nem jó ez így Pein, túl hamar rájöttek a jutsud titkára. Kicsit sokat árultál el magadból, túl naiv vagy. 
- De közben pedig a baloldali a legproblémásabb – folytatta Naruto. – Bármilyen támadást vissza tud verni, ugyanakkor képes bármit maga felé rántani. Nagyon furcsa, hogy eddig nem használta a képességét. Talán valami miatt nem képes bevetni ezt az erejét…
Honnan tudnak ennyi mindent? Hol voltam én, miközben ezek harcoltak? Mi történt, mi az, ami ennyire elkerülte a figyelmemet? 
- Először mindenképpen a hátul álló fickót kell elintéznem – sziszegte Naruto. – Adjatok pár füstbombát is. 
Naruto két klónja már készítette a két rasengant. De mit akar a füstbombával? Nekem ez nagyon nem tetszik, Peinről fogalmam sincs, hogy mit akar csinálni, szóval… De, amint látom Naruto már be is vetette a füstbombákat. Már el is dobta a rasen-shurikenjét, csak épp hasztalan Peinnel szemben, főleg, hogy elölről támadott. Tehát biztos van valami hátsó szándéka, ahogy Narutót ismerem. És, már meg is van… A rasen-shuriken átváltozott Narutóvá… Ó, milyen ügyes. Pein figyelmét nem szabadott volna elkerülnie, hogy Naruto két rasengant csinált. Ugyanis a másik épp felé igyekezett, de a másik Pein el volt foglalva, ezt nem tudta kivédeni. 
- Végre visszatért az erőm – mondta Pein, és elhárította a rasen-shurikent. Szép volt, Pein… és, amint látom a másik is megmenekült. Csak épp most találta fejen két rasengan. Hm, ez kellemetlen… Pein is meglepődött nem csak én. Hogy csinálta ezt? A klónok segítségével? Mi történt itt? 
- Remek, szép volt kölyök – ordította Gamakichi és az öreg béka. Hát, egyet kell értenem velük, de szó sincs róla, hogy neki szurkolnék, de ez most tényleg szép volt. Szóval már a füst takarása közben felugrott a levegőbe. Nagyon ügyes, s ezt Pein is kénytelen elismerni. De tudom, hogy nem becsülte alá Narutót. Legalábbis a Kyuubit nem. Naruto és a klónja, most ismét megtámadta Peint. Arra nem gondolt, hogy Peinnek visszatért az ereje? Most tapasztalhatta, ugyanis Pein ellökte őket magától. Most ismét használta a jutsut, de most a békákon. 
- A francba most mit csináljunk? – kérdezte Naruto.
- Ez a jutsu teljesen úgy néz ki, mint amivel letarolta a falut – jegyezte meg Katsuyu. – De úgy tűnik, hogy várnia kell, míg újra használható lesz.
- Visszaveri a ninjutsut és a taijutsut is – mondta az idős béka. Hm, ha arra gondolnak, amire gondolok, akkor van esélyük.
- Chouji-kuntól azt az információt kaptuk, hogy a jutsu két használata között 5 másodpercnek kell eltelnie – szólalt meg ismét Katsuyu. – Az egyetlen lehetőséged az, hogy a kényszerszünet alatt támadod meg.
Chouji? Vele is harcolt? Kivel még rajta és Kakashin kívül? Azért ő is jól kikövetkeztette, hogy mikor kell Pein megtámadni.
- 5 másodperc – suttogta Naruto. 
- Azt hiszem genjutsut kell alkalmaznunk, pont, mint legutóbb – jegyezte meg az idős béka. Rájöttek, de, hogy pont, mint legutóbb… Ne becsüljétek alá Peint, okosabb ő, mint hinnétek. Ha, legutóbb is a genjutsut alkalmaztátok, akkor ismét nem fog bejönni, ezt tudhatnátok. Na, de mikor volt az a legutóbb? 
- De mégis, hogyan? Tudod jól, hogy én nem tudok genjutsut csinálni – csattant fel naruto.
- De mi igen – szólalt meg a másik béka. 
- Shinra Tensei – ugrott fel a levegőbe Pein, s amint látom, még mindig a békákkal van elfoglalva. De ezt nem védik ki. A békák egyből a földön kötöttek ki.
- A fenébe, még a béka főnököt is laposra verte – dühöngött Naruto. 
- Elkezdjük a genjutsut, de ahhoz senjutsu charkát kell gyűjtenünk, szóval kell egy kis idő – mondta az öreg béka. 
- Igyekezni fogok, hogy az 5 másodperces kényszerszünetben támadjak – bólintott Naruto. 
- De ne feledd, hogy már csak egy klón gyűjti neked a chakrát. Ha azt is elhasználod, a csata közepén lehetetlen lesz mozdulatlannál válnod, hogy senjutsu chakrát gyűjts – magyarázta az öreg béka. 
- Miért nem több klónt hoztatok létre? – kérdezte a másik béka.
- Azért, mert a senjutsu chakra összegyűjtése nehéz feladat, így egyszerre maximum két klónt tudott összehozni. 
- Ezen kívül csak további három klón segítségét vehetem igénybe, mert ha többet használnék, összezavarnám azt a két klónt, ami a chakrámat gyűjti – fordult hátra Naruto. 
- Értem – bólintott a béka. 
- Erős vagy – hallottam Pein hangját, s egyből odafordultam. – Sosem találkoztam még olyan ninjával, aki ekkor csapást tudott mérni Peinre.
Végre elismerted, de szerintem ezt már előbb is tudtad, hogy Narutót nem fogod olyan könnyen legyőzni. Erős, az tuti, még így, a Kyuubi chakrája nélkül is. 
- Azonban… - kezdte el Pein és ijedten meredtem rá. Kinyújtotta egyik kezét, és magához rántotta Narutót. A másik Pein Naruto mögé állt, amin nagyot csodálkoztam. 
- Ennyi elég is volt – folytatta tovább Pein, majd ellökte Narutót, egyenesen a másik Pein karjaiba. 
- Sajnálom Naruto-chan, de egy kicsit még várnod kell – mondta az idős béka. Pein nem fogja megölni, elvégre kell neki, mivel Jinchuuriki. 
- Ne aggódj nem foglak megölni, elvégre értékes Jinchuuriki vagy. – Pein belenézett Naruto szemeibe.
- Heh, ennyit meg sem érzek, most én jövök – mosolyodott el Naruto, de ekkor megakadt.
- Hát, igen, a sennin forma problémás egy kicsit – csóválta meg a fejét Pein. A mögötte álló Pein elszívja az erejét, nem tud kiszabadulni.
- A Kyuubi elfogása sikeresen teljesítve – mondtuk egyszerre Peinnel. 
- Még nem végeztem – suttogta Naruto.
- Te aztán makacs egy kölyök vagy – jegyezte meg Pein. Naruto hátra pillantott a két békára, akik még mindig összetett kézzel álltak. Vagy ültek, nem tudom milyen testhelyzet volt ez. 
- Tarts még ki egy kicsit Naruto-chan – mondta az idős béka. Naruto lehunyta a szemét és elmosolyodott, majd kitárta a szemeit, amitől egy kicsit megijedtem. De nem is a szemétől, hanem attól, ami Peinnel történt.
- Tudod, a természeti chakrát nem is olyan könnyű kezelni – mondta Naruto. Értem már. Pein túl sok senjutsu charkét szívott el, így kőbékává változott. Naruto kitört a szorításból, és most Pein előtt állt, szabadon.
- Úgy tűnik a senjutsu chakra használata elég nagy kockázattal jár – jegyezte meg Pein. 
- Már csak te maradtál – sziszegte Naruto.
- Nos, nem egészen.
Ránéztem a két békára, akik pont most aktiválták a genjutsut. 
- Hogy érted ezt? – kérdezte Naruto.
- Ezek a Peinnek itt mind bábuk. Úgy tűnik az igazi Pein valahonnan a távolból irányítja őket – nyújtotta ki egyik kezét Pein, s ekkor a genjutsu hálózat megszakadt. Az öreg béka hátra repült.
- Már ismerem ezt a genjutsut – jelentette ki Pein. Alábecsültek téged. Elvégre egy jó shinobinak tudni kell, hogy nem szabad kétszer ugyanazt a jutsut használni, ráadásul ugyanabban a helyzetben. Pein ezt kikövetkeztette, tudnia kellett, hogy ezt fogják használni, és tudta is. Az öreg béka erre nem gondolt, most meghalt. Hála a genjutsujának. Ha gondolkodott volna, ez nem történik meg, és most Naruto nem rontana neki Peinnek. De Pein már megint megállította, most mit szarakodik? Naruto tudhatnád egy kicsit használni a fejed. És ekkor váratlan dolog történt, de nem csak nekem, mindenkinek. Hinata jelent meg és készült lecsapni Peinre, persze sikertelenül. Legalábbis én így gondoltam. 
- Erősítés… - mondta Pein.
- Nem hagyom, hogy egy újjal is Naruto-kunhoz érj – állt meg Hinata, byakuganjat Peinre függesztve.
- Hinata-chan, menekülj innen, túl nagy falat ő neked – kiáltotta Naruto.
- Tudom – suttogta Hinata, alaposan meglepve nem csak Narutót, de engem is. Akkor minek jött ide?
- Úgy érzem, egy kis önzőséget megengedhetek magamnak – mondta Hinata. 
- Miről beszélsz? Az még nem ok arra, hogy ilyen veszélyes helyzetbe keverd magad! Nem akarom, hogy bajod essen Hinata, menj innen! – Naruto látszólag nem tudta féken tartani érzelmeit. Hinata mellé lépett, és a szemeibe nézett. 
- Nem a saját akaratomból vagyok itt… - mondta Hinata. – Meg foglak menteni Naruto, mert neked köszönhetek mindent.
Pein szótlanul hallgatta a beszélgetést. 
- Mert szeretlek Naruto-kun – suttogta Hinata. – De ezt te is tudod, hisz nemrégiben teljesült a vágyam. 
Itt rá nézett és rámosolygott Narutóra, aki szintén elmosolyodott, de az a mosoly inkább aggódó volt. Hinata nekiiramodott Peinnek, de semmi eséllyel. Pein a Shinra Tensei-jel elhárította, a földre küldte Hinatát. 
- NEEEEEE! – tört ki Narutóból. 
- Velem is ugyanez történt, végig kellett néznem, ahogy szeme láttára megölték a szüleimet a konohai shinobik – nézett Narutóra Pein. – Mert abból a szeretetből, ami önfeláldozásba torkollik… csak gyűlölet születik…
Ekkor láttam meg Narutóban a rókát. Szeme vörösre váltott, tisztán észrevehető volt a róka szemében. 
- És így ismerjük meg a szenvedést – fejezte be Pein, s abban a pillanatban, egy robbanás kíséretében, kitört Narutóüból a róka. A Kyuubi, úgy tűnik, reagál Naruto dühére. 
- Gyűlölsz? – kérdezte Pein. Úristen… Narutóból hat farok tűnt ki, s nem az a róka volt, amit korábban láttam már. Ez más volt. Hat farokkal csontosodni kezdett a teste, a róka teste, így hát a chakrára csontvázak kerültek. A fejére, a testére, mindenhova. 
- Szerintem az embereknek így kellene megérteniük egymást? – kérdezte Pein, mire Naruto csak egy üvöltéssel válaszolt. 
- Sakura! – ordította valaki, s tekintetemet balra függesztettem, ahol az Akatsuki közeledett. Hol voltak ilyen sokáig? Mikor ideértek és egyből Itachi karjaiba vetettem magam, és egy forró csókot leheltem az ajkára. 
- Mégis mi a jó büdös franc van itt? – kérdezte Hidan. 
- Narutóból kitört a Kyuubi. Hat farka még sosem volt – magyaráztam. 
- Hogy tört ki belőle? – kérdezte Itachi. Nagyot sóhajtottam, majd megrántottam a vállam.
- Szerelem – mondtam. – Pein megtámadta Hinatát. Legalábbis először úgy volt, hogy Hinata támadta meg, de Pein azt visszaverte, és így Hinata most elvesztette az eszméletét. 
Ők csak bólintottak, majd velem együtt figyelték a harcot, s látszott, hogy Narutót valami akadályozza. Kiszakította a nyakláncot a nyakából, s egyből szabd volt. Egy pecsételő jutsu? Bár, nem hiszem, hogy a nyaklánc okozta volna. Hanem a pecsét, amivel bezárták a testébe a Kyuubit. Naruto megindult Pein felé, de ő elhárította a támadást. Naruto egészen más szinten harcolt az előbb és most is. Peinnek nem lesz könnyű dolga vele. Most a Shinra Tensei-t használta Narutón, de ami a legfurább volt, hogy Naruto ellenállt neki és visszaverte Peinre. A többiek is meglepődtek, bár még mindig komoran figyelték őket. Naruto milyen jutsut akar most csinálni.
- Basszus – kiáltotta Deidara, és éreztem, ahogy Itachi felkap és elvisz onnan. Nem ok nélkül, ugyanis egy hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Naruto ismét támadást indított Pein ellen. 
- Hé, ellopta a stílusom a kis köcsög – állt fel Hidan és Peinre mutatott. Ránéztem, majd ismét vissza Peinre. Homlokomra rácsaptam és megcsóváltam a fejem. Ha Hidan arra értette, hogy Pein köpenyének egyik ujja leszakadt és nem volt a fején a fejpántja, akkor azt kell mondanom, hogy egy stílus mániás barommal vagyok összezárva. 
- Chibaku Tensei – hallottam Pein hangját, ami igen fura volt, ugyanis akkor zajt csapott Naruto az üvöltözésével, hogy abba szerintem bele is remegett a dobhártyám. Szóval Pein bevetette a titkos jutsuját. Kíváncsi vagyok rá, elvégre sosem láttam még.


Ez lenne az? Az a kis fekete gömb? Mit akarhat ezzel? Valamilyen mágnes lehet? Ugyanis most a földmaradványok egyenesen felé kezdtek repülni, s rátapadtak a gömbre. Nagato ezt miért nem fogja bírni, Konan miért nem állítja le? Már Narutót is felszippantotta az a gömb. Mi lesz most? Ez lenne Konoha végzete? Mi történik ott benn? Hol van Naruto? Mi van itt? 
- Itachi – néztem a mellett álló Ucihára.
- Nyolc farok – mondta halkan. Mennyi? Nyolc? Ennek nem lesz jó vége, ha a kilencedik is kijön, akkor… Ekkor  a gömb széttört, és a Kyuubi kijött rajta…
- El sem hiszem, hogy ennyi ereje van – mondta Pein. Mi történhetett Narutóval? A Kyuubi farkai sorban nőnek ki, s most olyan, mint egy bőr nélküli állat. Ez már a róka, de mégsem, mi történik itt? És a kilencedik miért nem jön ki? 
- Nézd meg, mi van Narutóval – mondta Sasori. Bólintottam, majd behunytam a szemem. Még szerencse, hogy nem a fejébe tudok belátni, mert akkor nem tudom, mi lenne. A Kyuubi miatt úgyse látnák bele, szóval most szerencsém van. Narutora gondoltam…


„Beszorultam… Nem látom Narutót, olyan, mintha a sötétben tapogatóznék, vagy pedig egy üvegketrecbe lennék zárva, egy láthatatlan dobozba. A távolban viszont két alakot tudtam felfedezni. Narutot és… a Yondaime Hokagét. Szóval ő állította meg a Kyuubit, hogy a kilencedik farok ne jelenjen meg, és fog beszélgetni azzal, akivel mindig is szeretett volna… a fiával”


El kellett tűnnöm onnan, ha sokáig ott maradok, talán örökre ott ragadtam volna.
- Micsoda erő. Sikerült kitörtni a Chibaku Tenseiből, csupán a puszta erejével. Meg kell nagyobbítanom – mondta Pein. De ekkor olyan dolog történt, amire senki sem számított. A Kyuubi eltűnt, s helyette Naruto állt ott. Szemében az elszántság és a düh csillogott. Már sikerült is az irányítása alá vennie a Kyuubit? És máris sennin formában van. Elég kemény lettél Naruto és Pein is alábecsült egy kicsit, nem számított rá, hogy ki fogsz törni a Chibaki Tenseiből. Bizonyára azt tervezte, hogy leteszteli a teljes Kyuubi erejét, de arra nem számított, hogy tudsz uralkodni rajta, hogy az apád segít, hogy ki fogsz törni mindenből, ami a Kyuubi és az ő irányítása alatt van.
- Az ott… - kezdte el Naruto. – Arra van a falu? Mi történt?
- Akkor csináltad, amikor a Kyuubi alakjában voltál – mondta Katsuyu, aki most előbukkant, s Naruto vállán helyezkedett el. Észre sem vettem, hogy követtük Narutóékat. 
- Csak azt ne mond, hogy Hinata-chan és a többi falusi… - Naruto szívére tette a kezét, s szemeit összeszorította. 
- Szerencsére nem okoztál nagyobb sérüléseket Konoha lakóiban – mondta Katsuyu. 
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy pontot tegyünk az ügy végére – szólalt meg Pein, mire Naruto felkapta a fejét. 
- Felfogtad már egy kicsit is, hogy mi a szenvedés? Míg meg nem ismered mások szenvedését, addig sosem fogod megérteni őket. Még ha sikerül is, semmi sem garantálja, hogy sikerül kölcsönös megértést nyerned. Ez tény – nézett Pein Narutóra. 
- Vezess el az igazi tested rejtekhelyére. Szemtől szemben akarok beszélni veled – mondta Naruto.
- Szóval rájöttél. Jiraiya-sensei és a konohaiak lépten-nyomon meglepnek engem – Pein látszólag nem döbbent meg, de ő nem éppen a típus, aki beismeri érzéseit. Legalábbis ahogyan én ismerem. 
- De a szavak ideje lejárt. Bármit is mondanál nekem, nem változtatna semmin. 
- Csak hallgass meg – győzködte Naruto. Mindenképpen ki fogja deríteni a rejtekhelyedet Pein. Akármibe is kerüljön. 
- A sennin forma… ez azt jelenti, hogy csak kétszer vagy képes használni azt az idegesítő rasen-shurikent. És, ha megtetted, a sennin forma megszűnik – kezdett bele egy új témába Pein. Nem ő mondta, hogy a szava ideje lejárt? Akkor meg minek pocsékolja az időt? 
- Nincs más választásom… meg kell küzdenem veled… - mondta Naruto.
- Ha a második rasen-shuriken is célt téveszt, vesztettél – folytatta tovább Pein. – Nem fogok kesztyűs kézzel bánni veled, szóval, ha elvéted a támadást félholtra verlek és magammal viszlek. 
Milyen kedves… néha magam is elcsodálkozom rajta, hogy miként tud ilyen kedves lenni Konannal. 
- Úgy tűnik, magamnak kell megkeresnem az igazi testedet – mondta Naruto. 
- De hogyan? – kérdezte Katsuyu.
- Van egy ötletem – felelte Naruto. Erre kíváncsi vagyok? Ebből a harcból jó sok mindent tudtam meg, és valahogy úgy érzem, hogy még nincs vége. Ekkor azonban ismét egymásnak támadtak, s végül Pein került a földre. A kardját elvette, és… Basszus, nehogy magába szúrja! Léptem előre egy lépést, és szemeim kitágultak, de már késő volt. Naruto beleszúrta a jobb vállába a kardot és azon nyomban tudtam, hogy meg fogja találni Konanékat. Naruto a sennin forma segítségével visszaköveti a jeleket a forrásig. Elképesztő…
- Meg vagy – mondta Naruto.
- Te kis… - próbált meg felállni Pein. 
- Kagebushin no jutsu – kiáltotta Naruto és azon nyomban két klón feltűnt mellette. Segítségükkel megidézte a rasen-shurikent, de mi mozdulni nem tudtunk, pedig láttam, hogy mindannyian elindulunk. 
- Jobb lesz, ha nem avatkozok közbe – szólalt meg egy jól ismert hang mögöttünk.
- Shikamaru – sziszegtem. Nem volt most időm Shikamarura koncentrálni, mert láttam, hogy Pein elhárítja az első rasen-shurikent. De ekkor egy újabb repült Pein felé. Kage shuriken… Narutónak öt másodperce van, hogy támadást mérjen Peinre. A rasen-shuriken szélsebesen szállt Pein felé, s mellette megjelent két Naruto klón. De azok semmit sem értek, Pein megállította őket. A rasen-shuriken egy sziklát vágott ketté, aminek most a felső fele Pein felé esett, de ő elugrott. 

Még négy másodperc…

Naruto egy sziklán állt. Ezek szerint a kage bushinokat is bevetette. 

Még három másodperc…

És ez volt a második rase-shuriken. Vége van, többet nem tud, és a sennin forma is megszűnt. 
- Micsoda? – kiáltott fel hirtelen Pein. 

Még két másodperc…

Pein is egy sziklán állt, s alóla temérdek Naruto bukkant elő. Mikor csinálta őket? Szikláknak álcázták magukat, de mikor? Egyszerre támadtak Peinnek. 

Még egy másodperc…

Pein megállította a szembe jövő Narutókat és most farkasszemet néztek.

Itt az idő…

Pein ereje újra meg jött, s most hatalmas erővel taszította el a klónokat magától…
- Ha nincs válaszod a kérdésre, add fel! – kiáltotta Pein. Ismét felemelte a kezét, de ezúttal nem sikerült ellökni Narutót. – Ellen álltál neki? 
Naruto most újra aktiválta a rasengant, de ezt Pein már nem fogja tudni megakadályozni. Öt másodperc kell neki. 
- NEKED KÉNE FELADNOD – kiáltotta Naruto és elindult felé. A két klónja előtt gyorsan felemelte és elhajították Narutót. És sikerült neki, a rasengánnal elsöpörte Pein a színről. Ez meg, hogy lehet? Mi történt? Ennyi lett volna? Mi folyik itt…?


   Ez az egész olyan zavaros… fogalmam sincs, hogy mi folyik itt, Naruto ilyen simán legyőzte volna Peint? Jaj, miért is gondolkozom ezen, el kéne innen tűnnünk. Megszorítottam Itachi kezét, mire szembe fordult velem, majd lágyan elmosolyodott. 
- El kéne innen menni – mondtam. Ő csak bólintott, majd olyan hirtelen támadott le, hogy még visszacsókolni se volt időm, mikor megéreztem, hogy ajkait az enyéimre tapasztotta. Értetlenkedve nézett rám, mire én egy dühös fintort küldtem felé.
- Ne legyél megsértődve, olyan gyorsan támadtál le, hogy időm sem volt visszacsókolni – förmedtem rá, mire ő kajánul elmosolyodott. Most meg min vigyorog?
- Menjünk – szólt hátra Hidanéknak, akik egy bólintással jelezték egyetértésüket. Értetlenkedve meredtem Itachira, de válaszul egy szenvedélyes csókot kaptam, majd egy pukkanással eltűntünk. Mikor megérkeztünk, még akkor is csókolt. Derekamnál fogva magához húzott, én pedig mellkasára helyeztem a kezemet. Nem volt szükség rá, hogy közelebb vonjam magamhoz Itachit, ezt megtette ő helyettem. 
- Sokáig? – hallottam egy hangot magam mellől. Megszakítottuk a csókot és értetlenkedve meredtünk Sasorira. Egy sorban álltak, és minket figyeltek. Elnevettem magam, majd birtokba vettem Itachi ajkait. Azért is kicseszünk velük. Belemosolyogtam a csókba, majd rákacsintottam a fiúkra.
- Ez kibaszás, nekünk miért nem jár a romantika? – morgott Hidan. Itachival elengedtük egymást, majd a fiúkra néztünk. Persze az ölelés még mindig meg volt. 
- Szerezz magadnak egy csajt – vetette oda neki Itachi.
- Kösz, bazdmeg, honnan? – nézett rá Hidan.
- Menj el a többi faluba – vont vállat Sasori. – Biztos egy csomó helyes lány van ott.
Hidan elgondolkodott az ajánlaton, majd ő is vállat vont.
- Most egy kicsit pihenek – mondta.
- Ahhoz keresni kell egy helyet – nézett rá Kisame.
- Itt nem messze van egy vadászlak – mutatott a távolba Zetsu, s mindenki odameredt. Egymásra pillantottunk, majd Deidarára.
- Mi az? – nézett értetlenkedve ránk.
- Valahogy el kell indulnunk – mondtam. Deidara csettintett az ujjával, majd létrehozta a madarát. 
- Nem akarod ezt a madarat egy kicsit feltuningolni? – kérdezte Sasori. 
- Nem – vetette oda mérgesen a szőke. Felugrottunk a madárra, majd arra az irányba indultunk el, ahova Zetsu mutatott. 



Mikor földet értünk, azonnal lepattantam a madárról. Egy kis elhagyatott házikó előtt értünk földet, az erdő közepén. 
- Ez meg miféle hely? – méltatlankodtam.
- Nyugi, elég nagy, elférünk benne – lépett mellém Zetsu, s most kivételesen nem léptem el mellőle. A többi Akatsukis is leugrott a földre, és odaléptek mellénk. Deidara indult el a ház felé és kíváncsian benyitott.
- Hű – ámuldozott és én kíváncsian utána mentem.
- Mi az? – kérdeztem, de ekkor megfordult és egy pókot dugott a képembe.
- ÁÁÁÁÁÁÁ – Sikításom az egész erdőt betöltötte. Deidara csak jót kuncogott saját poénján, de én ezt, cseppet sem találtam viccesnek. Elégedetten konstatáltam, hogy Deidarának lefagyott a vigyor az arcáról, amikor öklömet ropogtatva indultam el felé. Egy szikla felé hátrált, majd elugrott onnan, amikor öklömet a sziklába csaptam. Ütésem erősségtől porrá hullott. 
- Deidara, jobb lenne, ha nem szórakoznál Sakurával – fonta karba a kezeit Itachi.
- O-oké – dadogta Deidara, mire én elégedetten léptem vissza a házhoz. Hát, eléggé otthonos volt, ahhoz képest, hogy nem laktak benne. Volt elég ágy, de csak egy szoba volt. Azaz kettő, egy, amiben aludhattunk, és egy, ahol tévézhettünk, ehettünk. Plusz volt egy konyha és egy fürdő. Egy fürdő? Kész öngyilkosság…
- Ez egész jó – kiáltottam a fiúknak. – A baj csak az, hogy egy fürdő van. 
- Az miért baj? – kérdezte Hidan. Hátra arcot csináltam és odaléptem hozzájuk.
- Szerinted én mi vagyok? – néztem rá. Hidan végig mért, majd a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy erősen töpreng, és ez nem jó jel, mert tuti, hogy valami baromságot fog mondani. Öklömet már készítettem is ki, hogyha rosszat mond, akkor alaposan elverjem. 
- Hát… - habozott. – Egy…
Na? Mire hasonlítok? 
- Mondjad csak – noszogattam. Hidan nyelt egy nagyot, és most kerülte a tekintetemet. 
- Mint egy nő – nyögte ki. – Ó a faszomba is Sakura, nem fogok mást mondani, mert akkor kupán vágsz.
Jogos, teljesen igaza van.
- Na, látod! Nő vagyok, és egy nőnek külön fürdőszoba kell – mondtam.
- Mégis mi a fasznak? – nézett rám Hidan.
- Azért, mert egy nőnek fontos a külseje, és ahhoz mindenféle dolog kell – világosítottam fel, de úgy döntöttem megkímélem a részletektől. Hidan zavartan összenézett a többiekkel, majd hátat fordítottam nekik és bementem a házba. Egy francia ágy, és hét egy személyes ágy volt benne. Ledobtam magam az egyik franciaágyra, majd fél füllel hallgattam, ahogy az Akatsuki bejött a házba.
- Ejha – nézett körül Deidara. 
- Egész tűrhető – mondta Sasori. Mindenki elfoglalt egy ágyat, és arra le is ültek. Itachi befeküdt mellém, majd szorosan magához húzott. 
- Na, már megint kezdik – sóhajtott Kisame, mikor meglátta, hogy Itachi ismét megcsókolt.
- Pff – fordította el a fejét vigyorogva Deidara.
- Holnap csaj után nézek – jelentette ki elszántan Hidan.
- Sok sikert – mondta Zetsu.
- Hé – állt fel Hidan, de Zetsu még csak figyelemre sem méltatta. Felállt, majd elindult kifelé.
- Hova mész Zetsu-sama? – kérdezte Tobi, és ő is felállt. 
- Körülnézek.
- Én is megyek.
Tobi Zetsu után szaladt, így most már kettővel kevesebben voltunk a szobában. Tudtam, hogy Konanék nem jönnek ide, ott maradnak abban a toronyban. De azért jobb tudni. 

„Konanra összpontosítottam, és hamar meg is jelentem ott. De váratlan vendéggel kellett szembe találnom magam. Konan észrevett engem és intett, hogy menjek el. Pedig annyira kíváncsi lettem volna arra, hogy mit fog a vendég beszélni Nagatóval. Naruto volt ez a vendég. Később majd visszajövök, tudnom kell némi információt.”



Ismét Itachi karjaiban találtam magam, s köszönés képen egy forró csókot hintettem ajkaira. 
- Befejeztétek? – hallottam Deidara csattanó hangját.
- Nem – felelte Itachi.
- Menjünk ki egy kicsit gyakorolni – javasoltam. Sasori, Deidara és Kisame megkönnyebbülten felsóhajtottak, s mi kiszálltunk az ágyból, majd a ház előtti kis erdőbe vetettük magunkat. Megálltunk két fa előtt, s Itachi várakozóan nézett rám. Én csak gondterhelten sóhajtottam, s viszonoztam a pillantását. 
- Nincs kedvem edzeni – mondtam. Leültem egy fa tövébe, majd becsuktam a szemem, s élveztem a levegő hűs simogatását. Itachi letelepedett mellém, és én a vállára hajtottam a fejemet. 
- Lehetnénk többet kettesben – csúszott ki Itachi száján, mire elmosolyodtam. 
- Egyetértek – nyugtattam meg. Halványan elmosolyodott, majd az a mosoly átment kaján vigyorgásba. Ha arra gondol, amire gondolom, hogy gondol, akkor azt kell mondanom, hogy az nem jó ötlet. 
- Most miért? Deidaráékat majd kizavarjuk – mondta, tehát kiköveteztettem, hogy olvasott a gondolataimban, és arra gondolt, amire gondoltam, hogy gondolt. 
- Itachi! Ismerned kéne Deidarát, tudod, hogy ő nem tud egy helyben maradni, ha valahonnan kitiltják – győzködtem, de érvem nem nagyon hatott. Felnevetett, majd felállt és kezét nyújtotta nekem, amibe én egyből bele csimpaszkodtam. Kéz a kézben sétáltunk vissza, s mikor beléptünk a házba, nem csalódtunk. A fiúk teljesen elnyúltak, és húzták a lóbőrt. Itachi egy gyorsan búcsúcsókot nyomott duzzadt ajkaimra, majd ledobta magát az ágyunkra, és lehunyta szemeit. Pár percig álltam ott, majd beléptem a konyhába és valami ehető kaja után kutakodtam. Volt ott tojás, szalonna, virsli, és az olyan ételek, amiket képzeletem szerint a nagy, sörhasú férfiak fogyasztanak. Nagyot sóhajtottam és arra jutottam, hogy pillanatnyilag, tojásból, szalonnából és virsliből csak rántottát tudok csinálni, így hát neki is fogtam. 

- Hm… - hallottam egy álmatag hangot. – Mi ez a jó illat?
Sasori kelt fel elsőként szokás szerint. Ő kelti fel Deidarát, Deidara pedig minket. Halvány mosoly húzódott a számra, mikor visszagondoltam arra a napra, amikor felébresztett minket, de nem akárhogyan…

„Lépteket hallottam, de nem volt erőm felkelni, hogy megnézzem, hogy ki az, így hát ez a feladat is Itachira maradt. Kelletlenül felkelt az ágyból és az ajtó felé vette az irányt. A lépések zaja egyre közelebbről szólt, és én megköszörültem a torkom. Itachi nyögött egyet, majd kinyitotta az ajtót, ahonnan Deidara esett be, egyenesen Itachira. Sikoltottam egy nagyot, de Itachinak remek reflexei voltak, így elterült a földön és lábával belerúgott egyet Deidara hasába, ami követeztében a mögöttem lévő falnak csapódott és ájultan rogyott az ágyunkra. 
- Deidara – szólongattam.
- Soha többet, nem fogok idejönni, ébreszteni – nyögte, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd kitört belőlem a nevetés.”



Hm…, hát igen, régi szép idők.
- Jó reggelt Vietnááááám! – hallottam Deidara hangját. – Hm, mi ez a jó illat?
- Reggelit csinálok – kiáltottam ki a konyhából.
- De jó, éhes vagyok – mondta vidáman Kisame. Elmosolyodtam, majd két erős kart éreztem a derekam köré fonódni. Nem ijedtem meg, mert hallottam a lépteit, és egyből tudtam, hogy ki az. Hátra pillantottam a vállam fölött, és Itachi álmos tekintetével találkoztam, majd halványan elmosolyodott és egy csókot nyomott kiéhezett ajkaimra. Korábban nem volt alkalmam érezni a csókját. Túl sok volt a gubanc, menekülnünk kellett, ráadásul Konohát is megtámadtuk. Mikor végeztem a reggelivel, kitettem az étkező asztalra, és megértem Itachit, hogy rakja ki a tányérokat. Meglepetésemre egyet sem tört össze. Beléptem a szobába és láttam, hogy Deidara, Sasori és Kisame már fent vannak. Tobiék nem jöttek haza, Konanék meg maradtak a toronyban. Tényleg, meg kéne őket látogatnom. Az utolsó ágyra is rápillantottam, amiben Hidan feküdt. Nem volt fent, még Deidara ordítására sem ébredt fel. 
- Hidan – szólaltam meg fennhangon, de a várt hatás elmaradt. 
- Hidan – csatlakozott Sasori is, de még mindig semmi. 
- Hidan – Deidara úgy látszik jó mulatságnak tartotta, hogy ő is beszóljon. Akárcsak Naruto…
- Hidan a jó kurva életbe – csattant fel Kisame és rávetette magát az alvó Hidanra.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – ordította. – KISAME, A JÓ BÜDÖS KURVA ANYÁDAT!!!! 
Hidan vöröslő arca előtűnt a takaró alól és villámokat szóró szemmel meredt Kisaméra. Ajjaj, ebből baj lesz, jegyzetem meg magamban. Még szerencse, hogy Hidan kaszája nincs kéznél, mert akkor tuti, hogy halpörköltet ennénk reggelire.
- Hidan, nyugodj meg – szólt rá Itachi.
- HOGY NYUGODJAK MEG, AMIKOR EZ A VADÁLLAT KINYOMTA BELŐLEM AZ UTOLSÓ PERCEIMET IS? – ordította Hidan, majd odaléptem hozzá és egy hatalmas pofont kevertem le neki. Miután a földön landolt, Kisaméhoz fordultam, és neki is lekevertem egyet.
- Én nem akarok olyat kapni – motyogta Deidara, de balszerencséjére meghallottam.
- Te is kérsz? – kérdeztem dühösen, mire ő szaporán elkezdett ellenkezni. Bementem az étkezőbe, ledobtam magam az egyik székre, majd enni kezdtem. Az Akatsuki sorban csatlakozott hozzánk. Kisame és Hidan előtte raktak egy zacskó jeget az arcukra.
- Au – nyögte Hidan, mikor leült az asztalhoz. Hűvös pillantást küldtem felé, majd gyorsan megettem a reggelit, hogy minél előbb beszélhessek Konannal.

Mikor végeztem, felálltam és kivittem a tányéromat a mosogatóba.
- Ne zavarjatok, Konannal beszélek – mondtam a fiúknak, majd ráültem a franciaágyunkra és behunytam a szemem.


„Konan egy ismeretlen helyen volt. Füves puszta mindenhol és garázdálkodó őzek tömkelege. Konan a mező közepén állt és kémlelte az eget.
- Mi történt? – kérdezte tőlem.
- Semmi – feleltem. – Találtunk egy házat az erdőben, a Tűz országának határában. Egy ideig tökéletes lesz.
Konan nem válaszolt, bágyadtan meredt előre. 
- Veletek mi történt? – kérdeztem egy kis idő után.
- Naruto beszélt Nagatóval – válaszolta Konan. – Nagato hisz Narutóban, mert Jiraiya-sensei is hitt benne. Konohát békén hagyta. De… kilépünk az Akatsukiból.
Az utolsó mondatánál elkerekedett a szemem.
- Hogy mi? – néztem rá döbbenten. – Ezt most nem mondhatod komolyan.
Úgy tűnt viszont, hogy Konan nagyon is komolyan beszél. De ezt nem engedhetem. Nem hagyhat itt egyedül.
- Ne csináld ezt velem – keseredtem el. – Nem bírom ki a fiúkkal.
Konan felnevetett, apró mosolyt csalva is az én arcomra. 
- Ott van neked Itachi – nézett hátra a válla fölött.
- Neked meg Pein – vágtam rá. Konan nem válaszolt, de láttam rajta, hogy megremeg. 
- Az egészen más dolog… - szólalt meg.
- Dehogyik! Konan, egyedül nem bírok eltartani hét tökkelütött fiút – akadtam ki.
- Sikerült megnevelned őket néhány hét alatt – vágott közbe. – Olyat csináltál, ami nekem nem sikerült több év alatt. 
Ebben igaza volt, de akkor sem mehet el. 
- Konan, kérlek, ne csináld ezt. Egy család vagyunk, nem szakadhattok el tőlünk! – Szinte már sírtam. – Legjobb barátnők vagyunk, nem csinálhatod ezt.
Konan nem válaszolt.
- Sajnálom Sakura – mondta, azzal egy pukkanás kíséretében eltűnt.”


Könnyem folyt, és az Akatsuki fölöttem állt aggódóan. 
- Elmentek… nem jönnek vissza – zokogtam. Itachi vigasztalóan átölelt, s én arcomat a köpenyébe fúrtam.
- Mi nem hagyunk el – suttogta. Válaszolni nem volt időm, mert ekkor kopogtam. Ijedten néztünk össze, majd kirohantam, és meggondolatlanul téptem fel az ajtót. Megrökönyödve néztem a két személyre.
- Hát, ti meg?


Meglepődtem, amikor Konant és Peint pillantottam meg az ajtóban. Nem arról volt szó, hogy kilépnek az Akatsukiból? Utolsó mondatom után lefagytam és kidülledt szemekkel meredtem a két mosolygós barátomra. Tekintetem lejjebb siklott és egyből megpillantottam, hogy mitől ilyen boldogak. Én is elmosolyodtam, mikor láttam, hogy kéz a kézben állnak. 
- Nem vagy terhes Konan? – kérdeztem ravaszul.
- HOGY MI??? – akadt ki Konan. Felnevetettem, majd behúztam egyet Peinnek, mire Konan felsikított. 
- Ez most mire volt jó? – kérdezte dühösen. Vészesen közelítettem Pein felé, majd mikor odaértem megragadtam a köpenyénél fogva és rázogatni kezdtem.
- Pein, te idióta! – kezdtem el letorkolását. – Konant nem verem meg, mert a legjobb barátnőm, de téged meg foglak verni, mert Konan becsapott, azt mondta, hogy kiléptetek az Akatsukiból, és ez mind miattad van.
Egy darabig még Peint figyeltem, majd elengedtem és dacosan bementem a házba. Konan odament Peinhez és felsegítette, a még mindig csillagokat látó férfit. Ledobtam magam az ágyra és kibámultam az ablakon. Kaján mosoly szaladt át az arcomon, amikor megpillantottam, hogy Konan és Pein épp most vívnak megdönthetetlen csókcsatát. 
- Ez aztán kibaszás – hallottam Hidan hangját. – Már ezek is nyalják egymást. Holnap megyek csaj után nézni.
Köhögésnek álcázva nevettem fel, mire egy dühös pillantást vetett felém, de mielőtt megszólalhatott volna, Konan és Pein lépett be a szobába. 
- És mi hol fogunk aludni? – tette csípőre a kezét Konan. 
- Rendeljetek egy ágyat – dőlt hátra a saját ágyán Sasori, mire Konan kupán vágta. Kisame ezen jót derült, majd magához szorította párnáját, amikor a drága barátnőm villámló tekintettel meredt rá. 
- Összetolunk két ágyat – rántotta meg a vállát Itachi. Mit is csodálkozom, a barátnőjétől örökölte ezt az észt. Aprót kuncogtam, mire mindenki értetlenkedve nézett rám. 
- Csak elgondolkodtam – feleltem a fel nem tett kérdésükre.
- Aha – bólintott Deidara. – És min?
- Azon, hogy Itachi csak is tőlem örökölhette ezt az észt – húztam ki magam, mire Konan beleköhögött a poharába, amibe épp most ivott bele. Kisame súlyos köhögési rohamot kapott, mire én egy erős ütéssel hátba vágtam. 
- Nagyon vicces – jegyzetem meg hűvösen. Itachi viszont leült mellém és megcsókolt. Deidara kelletlenül felnyögött, s ennek hallatára, Pein odalépett Konanhoz, maga felé fordította és szenvedélyesen megcsókolta. Na, tessék, legyen az Akatsukinak jó napja. Hidan jajveszékelve kimenekült a házból, nyomában Deidarával, Sasorival és Kisaméval. Így most már egyedül maradtunk. Itachi kajánul rám mosolygott, mire én türelmetlenül leintettem és kizavartam Konanékat a házból. Biztosan hülye vagyok, de… egyszer élünk…





Máris reggel van? Fáradtan nyitottam ki szemeimet és fejemet kicsit felemelve, körülnéztem. A szobában az összes Akatsuki tag ott volt. Kivéve Zetsut és Tobit, de az most kevésbé izgat. Konan és Pein egymás mellett aludtak, úgy látszik összetoltak két ágyat. He, hát, persze az én agyamra mindig kell hallgatni. Azaz Itachi agyára… Ó, a francba is már! Visszadöntöttem a fejemet oda, ahonnan felemeltem, s csak most tudtam észlelni, hogy egy erős mellkason fekszem. Ismét felemeltem a fejemet és Itachi alvó arcával találtam szembe magam. Milyen édes… Lágy csókot leheltem ajkaira, majd visszahajtottam a fejemet. 
- Annyira édesek vagytok – hallottam Konan hangját. Bár suttogott, tisztán értettem, hogy most gúnyolódik. 
- Hm… nem is tudom, hogy ki támadta le Peint kint a ház előtt – jegyeztem meg ugyanolyan hangnemben. Konan elvigyorodott, majd a mellette fekvő Peinre pillantott. Követte a példámat, lágy csókot lehelt ajkaira, majd rám kacsintott. 
- Csinálunk reggelit? – kérdezte Konan. Mosolyogva bólintottam, majd kikászálódtam az ágyból, és felvettem Itachi pólóját. Jól van, na, ez volt kéznél. Egy francia bugyit is magamra húztam, majd Konannal beléptünk a konyhába. 
- Nincs itthon semmi – mondtam.
- Az el van intézve. Zetsu és Tobi nemsokára megérkeznek, hoznak kaját – legyintett Konan. Zetsu és Tobi? Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Egy perc – mutattam fel mutatóujjamat, majd leültem az étkezőbe, ami a nappali is volt. Behunytam a szemem, és a biztonság kedvéért Tobira gondoltam. Nem lenne jó, ha egy falba préselődve találnám magam. 


„Tobi az erdőben volt, nem messze tőlünk. 
- Sakura-sama? –nézett rám, mikor megjelentem mellette.
- Tobi – biccentettem. – Zetsu hol van?
Körül néztem, de Zetsut nem találtam sehol, de utána egy fából bújt ki éppen. 
- Sakura-san – biccentett nekem és én viszonoztam a gesztust. 
- Konan említette, hogy hoztok valami ételt – vontam fel szemöldökömet. Zetsu bólintott és Tobi felemelte a kezét, amiben két zacskó volt. Mosolyogva bólintottam egyet, majd tekintetem ismét komoly lett.
- Ne edd meg lehetőleg – mondtam.
- Igen, Sakura-sama – nyelt egyet Tobi, majd rámosolyogtam és eltűntem.”


Ez meg van tárgyalva. Felálltam és tájékoztattam Konant a részletekről. Ő csak mosolygott rajta, majd felkapta a fejét, amikor kopogtak kint. Kiszaladt és beengedte Zetsut és Tobit. Az utóbbi már nyitotta volna a száját, de én gyorsan befogtam azt. 
- Fogd be, a többiek még alszanak – mondtam neki, mire ő bólintott, és levágta magát a nappaliban álló kanapéra, miután elengedtem. Zetsu csak az étkező asztalhoz ült. 
- Lassan mennünk kell tovább – motyogta halkan. Most arra érti, hogy Tobi is vele megy, vagy pedig arra, hogy a másik énjével megy? Mielőtt ezt még szóvá tehettem volna, Konan behívott a konyhába, hogy segítsek. Egyből felpattantam és csatlakoztam vidáman sündörgő barátnőm mellé. Épp a zacskókból kotorászta elő a hozzávalókat.
- Mit akarsz belőlük csinálni? – kérdeztem felvont szemöldökkel, amikor csak azokat vette ki, amik kellettek neki.
- A Konan féle omlettet és hozzá a tükörtojást – nézett rám mosolyogva Konan. Mi ez a jó kedv? 
- Na, ki vele – álltam mellé, mire értetlenkedve meredt rám.
- Tessék? – csivitelte, de átláttam rajta. 
- Reggel óta, sőt, tegnap óta nagyon fel vagy pörögve, nyilván valami jó történt veled – néztem a szemébe, ami még mindig boldogságtól csillogott.
- Csak jó kedvem van – vont vállat nevetve. Aha, és mitől?
- És mitől? – húztam én is mosolyra a számat. Konan halványan elpirult, ami miatt kezdtem sejteni, hogy miről van szó.
- Terhes vagy? – kérdeztem nevetve, mire megütközve nézett rám. 
- Ezt meg honnan veszed? – kérdezte.
- Nyugi csak vicceltem – legyintettem. – A testhelyzetedből, a hangsúlyodból és a szemedből ítélve, nem vagy terhes. Meg már egyszer kérdeztem. Akkor?
Sarokba szorítottam és ezt ő is érzi. Még jobban elpirult, majd ismét az omlett elkészítésére koncentrált. Nyitottam már volna a számat, de erre beledugta a bal kezét a képembe. 
- Ez meg mire volt jó? – kérdeztem felháborodva és Konan kezére néztem. Egyből megakadt a tekintetem egy apró kis gyémántgyűrűn, ami a gyűrűsujján figyelt. A szám tökéletes „O” betűt formált és Konanra pillantottam, aki még mindig vörös volt, de szinte szárnyalt a boldogságtól. Bár tud repülni… 
- Ööö… - kezdtem el. – Férjhez mész?
Konan boldogan bólintott, jobb kezével, az állát támasztva ábrándozott. Ez furcsa. Ezért lépett ki az Akatsukiból Peinel? Hogy férjhez menjen? Várjunk csak? Peinnel lépett ki, akkor, lehet, hogy ő a vőlegény? Te jó isten!!!! Hát, persze, erre a Konan féle omlettből is rájöhettem volna. Hatalmas vigyor terült ez arcomon, majd elengedtem Konan kezét.
- Szóval ezért csinálsz Konan féle omlettet – néztem rá. – Mert az Pein kedvence.
Először döbbenten nézett rám, gondolom azért, hogy honnan tudom, hogy a drágalátos Pein a vőlegény, de aztán mosolyogva bólintott. Hát, onnan is, hogy kézen fogva jöttek.
- Szóval Peinhez mész férjhez - tűnődtem el. – Gratulálok.
Rávigyorogtam Konanra, s ő viszonozta a gesztust. 
- Igen. Tegnap megkérte a kezemet – mosolyodott el lágyan. 
- Lehetek a tanú és a gyereketek keresztanyja?
- Lehetsz.
Juj, de jó! Boldogságomban körbe-körbeugráltam a konyhát, majd ismét megálltam Konan mellett.
- Fogjunk bele – dörzsöltem össze a tenyeremet. – Te csinálod azt a csodaomlettet, én meg a tükörtojást. 
Konan elégedetten bólintott, majd neki fogtunk a reggeli készítéséhez. Jaj, a fiúk vajon mikor kelnek fel? Nem baj, aludjanak egy kicsit még. 


A tükörtojással már készen voltam, és amint látom Konan is elkészítette már az omletteket. Fejenként hármat készített, de ahogy ismerem az omlettjét, tuti, hogy mások kérni fognak még. Egy-egy tükörtojást raktam mindegyik tányérba, majd kivittem néhányat az asztalra. Tobi már ott ült Zetsu mellett és valamit folyamatosan csacsogott. Megértően elmosolyodtam, amikor láttam, hogy Zetsu már nagyon unja szegény fiút. Letettem eléjük a két tányért, majd visszamentem a konyhába. Konan is épp jött vissza újabb tányérokért. Hamar végeztünk, s láttuk, hogy Tobi és Zetsu már eszik. Most, hogy jobban belegondolok, hogy-hogy Zetsu eszik omlettet? Úgy tudtam, hogy ő hullákat eszik. Basszus, hányingerem lett. Mielőtt neki kezdenék a kajának, szólok a fiúknak, hátha elmúlik a hányingerem. Felálltam az asztaltól és a szobánk felé vettem az irányt. Arra gondoltam, hogy először Hidant ébresztem fel, mert megint verekedés lesz belőle. Odamentem Hidan mellé és óvatosan megrázogattam. Ez anno sem működött, szóval nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni.
- Hidan – keltegettem és meglepetésemre, egyből felébredt. 
- Sakura? – nézett rám álmosan.
- Hogy-hogy fent vagy? – kérdeztem.
- Most keltem fel. 
- Az jó. Menj reggelizni, addig én felébresztem a többieket.
Hidan bólintott egyet, majd kikászálódott az ágyból és az étkező felé vette az irányt.
- Nem is látszik ezen a helyen, hogy vadászlak – hallottam még a hangját. Odamentem Kisame mellé, őt is felráztam, és így tovább. Természetesen Itachit és Peint hagytam utoljára.
- Mikor jöttetek be? – kérdeztem Deidarától.
- Amikor végeztetek – vigyorodott el kajánul, mire én leütöttem. – Nyugi, olyan hajnali kettőkor.
Oké, akkor mi már aludtunk. Basszus, építeni kell egy külön szobát. Deidaráékat kiküldtem enni, és most odaültem Itachi mellé. Egy darabig mosolyogva figyeltem, majd egyik kezemmel végigsikítottam az arcán, majd lehajoltam és egy finom csókot leheltem ajkaira. Meglepetésemre a csók azon nyomban viszonzásra talált. Nem nyitottam ki a szemem, nem húzódtam el, csupán belemosolyogtam a csókba. Itachi végigsimított arcomon, pont úgy, mint én az előbb.
- Jó reggelt – köszöntem suttogva, amikor elváltak ajkaink. 
- Jó reggelt – mosolyodott el, majd felült. Ásított egy nagyot, majd ismét rám emelte fekete szemeit. 
- Hogy aludtál? – kérdeztem.
- Fantasztikusan – vigyorodott el kajánul, és ebből rájöttem, hogy még mindig a tegnap este jár a fejében. Erre a gondolatomra elpirultam és ez még jobban fokozódott, amikor Itachi szenvedélyesen megcsókolt. Teli volt vadsággal és vággyal. Közelebb húzódtam hozzá, és ő végigsimított az oldalamon, majd megállt a derekamnál. 
- Megkérhetném, hogy ezt ne itt? – szakította meg csókcsatánkat egy hang, ami nyilván Peinhez tartozott. El akartam távolodni, de Itachi nem engedte, így engedtem neki. Pein megköszörülte a torkát, mire mi szétváltunk. Nem vártam meg, hogy megszólaljon, így gyorsan beléfojtottam a szavakat. 
- Gratulálok – vigyorodtam el, mire Pein érdeklődve nézett rám, akárcsak Itachi. – Hol szerezted az a gyűrűt?
Pein ebből mindent megértett. Vigyorogva biccentett egyet, majd ő is felült.
- Mi van? – kapkodta tekintetét közöttünk Itachi.
- Majd Pein elmondja reggeli közben – nyújtózkodtam, majd felálltam, és egy utolsó csókot adva Itachinak elindultam az ajtó felé. 
- Konan féle omlett van – néztem hátra, mire Peinnek megcsillant a szeme. Kimentem a szobából és megállítottam az épp kifelé igyekező Zetsut. 
- Pein akar majd mondani valamit – mondtam, és bementem az étkezőbe. Ott leültem az egyik székre, ami az enyém is volt, mármint a kaja. Úgy látszik Konan vigyázott rá. Beleharaptam az omlettbe, és arcom egyből felderült. Fogalmam sincs, hogy csinálja ezt az omlettet, de nagyon finom. Ekkor Pein és Itachi is megjelent, és ledobták magukat egy székre. Itachi mellém ült, és megcsókolt, mire Deidara, Sasori, Hidan és Kisame egyszerre fordultak el.
- Most mi van? – kérdeztem.
- Legalább ne a kaja felett – nyavalygott Kisame. Ez fura, sose hallottam még őt nyavalyogni. 
- Reggeli után lelépek, délutánra itthon leszek – szólalt meg Hidan. Ja, hát, persze, megy csajt nézni. Előre sajnálom szegény lányt, hisz Hidant nem lehet kibírni. Most viszont Peinre és Konanra pillantottam, és egy biccentéssel jeleztem nekik, hogy kezdjék el.
- Köh, köh… - köszörülte meg a torkát Pein, mire minden szem rászegeződött. Felállt, majd mindenkire vetett egy pillantást.
- Fontos bejelenteni valóm van – kezdte el. 
- Ugye nem megyünk vadászni? – kérdezte Deidara, de úgy látom Pein eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Amíg nem beszélt, minden szem rám szegeződött, mert én izgalomtól lángoló arccal néztem Peint és Konant.
- Tegnap… - folytatta Pein. – Megkértem Konan kezét. 
Erre a kijelentésére mindannyian ránéztünk. – Deidara, Hidan és Sasori eltátották a szájukat, Kisame kiguvadt szemekkel meredt rá, Itachi csak töprengve ült, Tobi viszont ujjongott, akárcsak én. Zetsu pedig nem reagált. 
- Ti… ti most… ti most jegyesek vagytok? – kérdezte tátott szájjal Sasori. Konan lelkesen bólintott és megszorította Pein kezét, aki erre leült.
- És mikor lesz az esküvő? – kérdezte Tobi, mire Pein és Konan összenézett.
- Ööö…
- Ma – jelentettem ki.
- MI???? – akadt ki. Most mi van? Majd valaki elvállalja az eskető szerepét, és én meg majd valaki lesz a tanú. És a koszorús lány…
- Én leszek az eskető – vállalta el Sasori.
- Én vagyok onnan tanúja, mert azt megbeszéltük – szóltam hozzá.
- Nekem meg Itachi lesz – mutatott a mellettem ülő döbbent Itachira Pein. 
- És Deidara és Tobi lesz a koszorúslány – vontam vállat vigyorogva.
- Hogy mi???? – állt fel Deidara, mire én gonoszul elmosolyodtam. 
- De jó! – ujjongott Tobi, amin nem csodálkozom, felőle akár rózsaszín csipkés ruhát is adhatnák neki. 
- Benne vagytok? – kérdezte Konan.
- Szó sincs róla – fakadt ki Deidara. – Én nem leszek koszorús lány.
- Akkor te kíséred Tobit – vont vállat Itachi.
- Inkább leszek koszorús lány – morogta Deidara. Ezen meglepődtem, én inkább kísérném Tobit, mintsem lány legyek. Persze, csak akkor, ha fiú lennék. Vállat vontam egy hatalmas vigyor kíséretében. Berohantam a szobába Konannal, de előtte ki kiáltottam a fiúknak, hogy tegyenek mindent rendbe az esküvőig. 
- Ne haragudj, biztos szebb esküvőre vágytál – tettem kezemet Konan vállára. Konan nem volt szomorú, sőt, felettébb boldog volt. Olyan boldog, amilyennek még soha életemben nem láttam. 
- Ennél jobb esküvőt el sem tudok képzelni magamnak – vigyorgott. – Ráadásul egy S rangú bűnöző nem álmodhat mesebeli esküvőről.
Sajnos ebben igaza van. Ameddig üldöznek minket, addig semmit sem vehetünk luxus számba. Ez a gondolat egy kicsit elszomorított, de most már mindegy. Akkor lemondtam erről, amikor beálltam Akatsuki tagnak. De ettől függetlenül Konannak és Peinnek olyan esküvője lesz, amit sosem fognak elfelejteni. Persze, az emberek nem igen felejtik el az esküvőjüket, de attól még…
- Na – csaptam össze a kezeimet. – Kell neked egy ruha.
Konan csak tétlenül állt és gondolkozott.
- Hát… - nézett körül. Hát, ja, itt nem fogunk találni. De szerencsére van egy másik módszer. Nemrég fejlesztettem ki.
- Itt nem fogunk találni, de otthon meg van édesanyám esküvői ruhája. Meseszép, nagyon jól fog állni neked – mosolyodtam el, mire Konan nagy szemeket meresztett.
- De, most nem tudsz elmenni Konohába. Ráadásul az egész falu romokban hever – tárta szét a karját.
- Tudom, de a ruha nem is ott van – emeltem fel mutatóujjamat. – Mindjárt jövök.
Behunytam a szemem, de abban a pillanatban ki is nyitottam. A francba, nincs ott senki, akire gondolhatnék.
- A francba – temettem két kezem közé az arcomat. 
- Mi az? – nézett rám Konan. 
- Nincs kire gondolnom – csóváltam meg a fejem. Konan nem válaszolt, szóval gondolkodik. Remélem lesz valami használható ötlete is.
- De van – hallottam a hangját és felkaptam a fejem.
- Kicsoda? 
- Említetted, hogy a szüleid egy régi mittudomén miben vannak eltemetve, és ott van minden ereklyéjük. Ha rájuk gondolsz, akkor talán megjelenik – mondta, de én megráztam a fejemet.
- Hallott emberekre nem tudok gondolni – feleltem. – Nem fog sikerülni. 
Konan csalódott arcot vágott, de nekem most eszembe jutott valami.
- Milyen nap van ma? – kérdeztem izgatottan.
- Ööö… péntek – felelte Konan. – Mer?
- Azért, mert az édesanyámnak van egy húga, aki azt mondta, hogy minden pénteken kijár a sírjukhoz. Lehet, hogy most ott van.
Konan arca erre felderült. Behunytam a szemem és összpontosítottam édesanyám húgára.


„Istenem, ekkora mázlit. Akane, édesanyám húga ott állt előttem. Kezei a sírkövön pihentek, s láttam egy-két könnycseppet is közöttük. Nem maradhatok sokáig. Balra fordítottam a fejemet, ahol egyből meg is találtam a szüleim kincseit. Egy aranyozott dobozból kiemeltem a ruhát, de egy másik ruhán is megakadt a szemem. Kell egy ruha Tobinak is, és nekem is. Fogtam kettőt, majd eltűntem.”



Ismét Konannal szemben találtam magam, kezemben a ruhákkal. Sikerült, megcsináltam. Mosolyogva pillantottam a ruhákra, s amint látom, Akane kimosta. Mindig kimossa. 
- Tessék – nyújtottam át neki az esküvői ruhát. Konan remegő kezekkel vette át és csodálta meg. A gyönyörűségtől könny szökött a szemébe. Száját enyhén eltátotta, majd csillogó szemekkel rám nézett. A ruhát ledobta az ágyra, majd a nyakamba vetette magát. 
- Köszönöm – zokogta. Szorosan átöleltem, majd miután elengedtük egymást, ő könnyes szemmel megszabadult ruháitól és magára öltötte a ruhát. De én sem tétlenkedtem. Egy orgona lila ruhát öltöttem magamra, ami nyakba akasztható volt. Hozzá pedig egy lila bársonysálat és egy lila cipőt vettem fel. Tobit pedig majd meglátjuk. Mikor megfordultam elakadt a lélegzetem. Konan fantasztikusan nézett ki abban a ruhában, mint egy… nem is tudom, hogy mi…
- Na? – kérdezte vidáman.
- Fantasztikus – mondtam mosolyogva. Konanon egy pánt nélküli ruha volt, halvány arany színben. Csípőjén virág minták húzódtak, a hasán fel volt varrva, és a szoknyarészen egy rózsa tündökölt. A ruha egymagában is gyönyörű volt, de Konanon még szebb volt. Leültettem a székre, és egy tükröt tettem elé. Haját kifésültem, és a virágot most arra a kontyra raktam, amit csináltam neki.
- Köszönöm Sakura. Nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélküled – mosolyodott el Konan.
- Semmiség. Elvégre a legjobb barátnőm vagy.
Konan elmosolyodott, majd felállt és szembe fordult velem. 
- Te is csinos vagy – nevetett fel fintorgós arcomra. – Komolyan mondtam. 
Elmosolyodtam, majd mind ketten kiléptünk a szobából, ahol Tobi várt ránk. 
- Ejha – nézett végig rajtunk. – Ti aztán kicsíptétek magatokat. Na, mindegy, a fiúk is be vannak öltözve.
- Te szeretnél ruhát? – kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.
- Jó nekem ez az öltöny.
Még sosem hallottam így beszélni. Hát, az idők változnak, bele értve minket is. Pein és Konan összeházasodnak, éljen! Tobi intett nekem, hogy menjek ki, mint tanú. Bólintottam és kimentem a házból, ahol már a fiúk vártak. Itachi, legnagyobb örömömre, eltátotta a száját, majd mikor mellé léptem és megcsókoltam, még viszonozni se tudta, de utána egyből bekapcsolódott a csókcsatába. 
- Kész vagy Pein? – kérdeztem Peintől, aki izgatottan rábólintott. – Deidara, menj be!
Kezdődhet az esküvő…



Annyira izgulok, nem igen szoktam esküvőre járni, pláne nem olyanra, ami az erdőben van megtartva, egy vadászlak előtt, egyből reggeli után. Deidara gyorsan bespurizott a házba, hogy kikísérjék Konant, én pedig előre mentem. Itachi és Pein ott álltak, s most én is csatlakoztam hozzájuk. Sasori állt középen, s a ház ajtajára meredt, ahonnan bármelyik pillanatban kiléphet Konan. A francba, a zenét elfelejtettem.
- Tud valaki énekelni? – kérdeztem fennhangon. A fiúk összenéztek, mire én nagyot sóhajtottam. De ekkor Hidan és Kisame kezdtek el dúdolni. Méghozzá azt az esküvő dalt. Homlokon csaptam magam, majd gyorsan a házra néztem, ahonnan épp most lépett ki Konan, Deidara és Tobi kíséretében. Hidan és Kisame továbbra is dúdoltak, de most már „tü-dümm” hangokat hallattak magukból, s egymásba karolva énekeltek. Pein tátott szájjal figyelte Konant, aki ennek láttára elpirult és elmosolyodott. Sasori és Itachi vigyorogva figyelték Deidarát és Tobit, ugyanis Tobi lány módjára ringatta a csípőjét, Deidara pedig bosszús pillantásokat vetett felé.
- Tobi, az istenért, hagyd már abba – préselte ki fogai között. Tobi nem hallgatott rá, egyszer meg is pördült tengelye körül. Vidáman kezdett integetni Zetsunak, aki erre elfordult. Megeresztettem egy vigyort, majd Konanra kacsintottam, aki időközben már Pein felé közeledett. Rám mosolygott, majd tekintetét Peinre vitte tovább. A szerelem már csak ilyen, még mindig elpirulnak, amikor egymásra néznek. Sasori intett, hogy üljünk le, és i elfoglaltuk a helyünket a négy széken, ami oda volt készítve. Ez annyira izgalmas, hogy nekem milyen ötleteim vannak. Folyamatosan Konanékat néztem, és néha-néha rávigyorogtam Itachira. Konan és Pein végig Sasorira függesztették tekintetüket, s hallgatták szövegelését. Nem igazán figyeltem Sasorira, de azok a szavak alapján, ami sikerült kivennem szövegéből, rá kellett jönnöm, hogy van érzéke az ilyesmikhez. Itachi ekkor intett, hogy álljak fel. Ők is felálltak, és most a párra meredtünk.
- Akarod-e Pein, az itt jelenlévő Konant feleségedül? – kérdezte Peintől. Oké…
- Igen – bólintott Pein. Milyen kis mázlisták, most már jöhet a gyerek is. Vajon minek fogják elnevezni? És vajon fiú lesz? Vagy esetleg lány?
- Akarod-e Konan, az itt jelenlévő Pein férjedül? – kérdezte ismét Sasori. Na, egy csomó mindenről lemaradtam, de legalább a lényeget megtudtam. 
- Igen – felelte Konan mosolyogva. Na, az év álompárja. Mi pedig Itachival az évszázad álompárja. Deidara és Tobi pedig… na, arról inkább nem beszélek. 
- Csókoljátok meg egymást – emelte fel két kezét Sasori. Na, végre, most jön a legjobb rész. Konan és Pein szembe fordultak egymással, majd egy pillanat múlva szenvedélyes csókban egyesültek. Az Akatsuki tapsolt, én ugráltam örömömben, majd már csak annyit észleltem, hogy Konan elhajítja a csokrot, egyenesen felém. Legalábbis felém repült, így a kezembe landolt. Megütközve pillantottam rá, és azon töprengtem, hogy honnan szerezte ezt a csokrot. 
- Sakura, te leszel a következő, aki férjhez megy – vigyorgott rám Deidara. Anyád! Már, indultam volna felé, de valaki megállított. Oldalra fordítottam a fejemet és Pein vigyorgó arcával találtam szembe magam.
- Továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni az Akatsukiban való viszályokat – mondta halál nyugodtan. Elvigyorodtam, majd kikerültem a kezét, és odasétáltam Deidarához. Pein utánam szól, de nem reagáltam rá. Vigyorgó arccal Deidara mellé léptem, majd egy barátian fojtogató ölelést adtam neki.
- Nem akartam megverni, most csak barátian megfojtom. Igen, mi nagyon szeretjük egymást – préseltem ki a vigyorom mögül. Deidara bátortalanul elmosolyodott, majd hagyta, hagy ölelgessem. Mikor Pein hátat fordított, elengedtem Deidarát és jól ágyékon rúgtam. 
- Au – rogyott le a fűbe. Elégedetten elmosolyodtam, majd elindultam Itachi felé. Ekkor azonban Pein felkapta Konant az ölébe, egy forró csókot lehelt ajkaira, majd bevonultak a házba. Tobi már indult volna el utánuk, de elé álltam.
- Figyelem, zártkörű rendezvény, a házba bemenni tilos – kiáltottam el magam. Hidan perverz mosolyra húzta a száját. – A ruhám!
Beszaladtam a házba még Peinék előtt, magamhoz vettem a ruhámat és a köpenyemet és kimentem a fürdőbe. Gyorsan átöltöztem, felvettem a köpenyemet, az orgona lila ruhát rádobtam az egyik székre, ami az étkezőben volt, majd szalmakalapomat magamhoz véve kimentem.
- Na? – álltam meg a fiúk előtt. – Hova mennyünk?
- Én most megyek csaj után nézni – vigyorodott el Hidan, majd csinált egy hátra arcot. Nagyot sóhajtottunk, majd elindultunk a legközelebbi faluba.
- Szerintem ez nem jó ötlet – jegyezte meg halkan Sasori.
- Mit mondtál hígagyú? – förmedt rá Hidan.
- Nem úgy értettem. Biztos döglenek utánad a csajok – emelte védekezésképpen maga elé a kezét Sasori. Hidan büszkén kihúzta magát, a többieken viszont láttam, hogy igyekeznek visszafojtani nevetésüket. Én is megeresztettem egy vigyort, majd tovább mentem, Itachival az oldalamon.
- Akkor, hogy értetted? – hallottam Hidan hangját.
- Mivel az Akatsuki tele van körözött bűnözőkkel, nem hiszem, hogy leállnának velünk – vont vállat Sasori. Hallottam, hogy Hidan nyel egy nagyot.
- Na és? Zetsu és Tobi is úgy vásárolt – tárta szét karját.
- Az lehet, mert olyan helyen vásároltak, ahol nem ismernek minket – felelte Sasori.
- Van olyan hely? – néztem hátra a vállam fölött.
- Igen – bólintott Sasori. – Azt ne kérdezzétek, hogy mi a neve, mert nem tudom.
- Mi a neve? – kérdezte Deidara.
- Most mondtam, hogy ne kérdezd – nézett rá Sasori. Felnevettem, majd Itachira pillantottam, aki csak mosolyogva nézett előre.
- Mitől vagy ilyen boldog? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Csak úgy. Miért nem lehet az? – nézett rám, mire meghökkentem.
- De – nyögtem ki végül. Elvigyorodott, majd sétáltunk tovább, s hátul még mindig folyt a vita.
- Akkor menjünk oda, biztos van ott egy csomó helyes lány – kiáltozott Hidan. A homlokom már fájt a sok rácsapástól, úgyhogy most már nem csak magas, de kézformájú is lesz. Milyen szégyen, hogy így leértékelem magam… 
Észre sem vettem, hogy Sasoriék megálltak. Egy kis falu előtt álltunk, amin látszott, hogy nem tart igényt az öt nagy ninjanemzet segítségére. Elindultunk befelé, ahol volt, aki megbámult minket. 
- Szerintetek ezek nem ismernek minket? – kérdeztem suttogva Itachitól. 
- Nem hiszem – vont vállat. Sasoriék egy kis vendéglőbe vittek minket, majd ott elfoglaltunk egy asztalt, s vártuk, hogy a pincér idejöjjön.
- És most? – kérdezte Kisame.
- Tobi és Zetsu hol van? – néztem körül.
- Hol voltál Sakura? Zetsuék leváltak tőlünk – nézett rám Deidara. Bólintottam egyet, majd beletemetkeztem az étlapba. Egy ideig néma csönd volt, majd Hidan megszólalt.
- Azt nézzétek – mutatott a túlsó végbe, ahol egy kis asztalka állt. Egy nő ült ott és lelkesen beszélgetett a barátnőjével.
- Felejtsd el – csóváltam meg a fejemet. – Ez a lány be nem teszi a lábát a házba.
Hidan csalódott képet vágott, motyogott egy olyat, hogy „menj a francba”, mire Itachi leütötte. Hidan tovább nézelődött, s rá kellett döbbennem, hogy nem ért a nőkhöz. Eddig vagy hat nőt nézett magának, de a véleményünk mindig ugyanaz volt: „Túl öreg”, „Túl igényes”, Túl komor”, „Túl idióta” és „Túl fiatal”. Ezek voltak a leggyakoribbak. Hidan most morcosan ült, karba tett kézzel, és dühösen bámulta a földet. Eddig két lánynál próbálkozott, úgy, hogy oda is ment, de az egyiket túlidegesítőnek találta, a másik pedig lekoptatta őt. Néha-néha morgott valamit, és dühösen fixírozta a padlót.
- Micsoda ribanc – mondogatta. 
- Hidan – szólítottam meg. – Majd csak jön egy jó.
Hidan dacosan elfordította a fejét, majd elkerekedett a szeme. Kisame integetni kezdett a szeme előtt, de nem reagált. Tekintetünket abba az irányba vittük, ahova Hidan nézett, s egy lányon akadt meg a szemünk. Nos, ha előítéletet kellene mondanom róla, akkor a véleményem az, hogy nyugodt, de az arcát és a szemét nézve egyáltalán nem csöndes típus. Derékig érő világos szőke haja volt, szinte már fehér, és, ha jobban megnézem, akkor egy vörös szempár... Hajában egy piros masni lógott, s szemével a menüt fürkészte. Ránéztem Hidanra, aki még mindig tátott szájjal figyelte, ahogy a többi fiú is. Itachit oldalba böktem, mire megköszörülte a torkát, rám nézett, majd elmosolyodott.
- Menj oda hozzá – lökte meg Hidant Kisame.
- Ez a lány megfelel az elvárásaidnak Sakura? – kérdezte gúnyosan Deidara, mire villámló tekintettel meredtem rá, majd Hidanhoz fordultam.
- Egy próbát megér – vontam meg a vállamat. – De ne legyél túl… hát… agresszív vele. Szóval, viselkedj normálisan. 
Sasori felnevetett, majd Hidant figyeltük, ahogy a lány felé ment. A francba, nem hallani semmit.
- Nem hallok semmit – nyújtogatta a nyakát Deidara, majd rám nézett.
- Megőrültél, én biztos nem fogom megzavarni meghitt társalgásukat – ráztam meg a fejemet, mire csalódottan lebiggyesztette ajkait. De, amint látom, jól szórakoznak. A lány folyton mosolyog, Hidan pedig vigyorog. És beszélgetnek… hűha… 
- Na, végre talált egyet – jegyezte meg Sasori. 
- Remélem, nem túl picsás, és nem túl kotnyeles lány, mert annak Konan se örülne – húztam el a számat. – Egész rendesnek néz ki. 
Hidan, most ránk mutatott, és a lány is ránk nézett. Elmosolyodott, majd Hidan felállt, kezét nyújtotta neki, és talpra segítette. Mikor lett ilyen lovagias? Vészesen közelítettek felénk, és én csaltam először mosolyt az arcomra.
- Srácok, ő itt Kiyoko – mutatta be a lányt. – Kiyoko, ők itt a… barátaim, Hoshigaki Kisame, Deidara, Sasori, Haruno Sakura és Uchiha Itachi. A többiek otthon maradtak.
- És te milyen Kiyoko vagy? – kérdeztem kedvesen, mert így első látásra szimpatikus a csajszi. 
- A teljes nevem Hagiwara Kiyoko – mondta Kiyoko. Kisame és Deidara arrébb csúszott, hogy beengedjék Kiyokot és Hidant. Így most Kiyoko velem szemben ült.
- És, mond, hogy bírod ki ennyi perc után is ezt a fazont? – kérdezte a mellettem ülő Sasori, mire Kiyoko felnevetett, de Hidan gyilkos pillantást vetett Sasori felé.
- Ennyire kibírhatatlan? – hagyta abba a nevetést Kiyoko. 
- Az nem kifejezés – dörmögte Itachi.
- Azért el lehet viselni – mentettem meg Hidant, és most egy hálás mosolyt küldött felém.
- Akkor, amikor alszik – tette hozzá Deidara. Hidan átnyúlt Kiyoko és Kisame válla fölött, és leütötte a fiút. Elmosolyodtam, majd láttam, hogy Kiyoko értetlenkedő pillantásokat vet Hidanra, aki elvigyorodott, és kinyújtott karját Kiyoko vállára helyezte, aki egyből elpirult. Nocsak, nocsak…
- Menjünk haza – indítványozta Sasori.
- Máris? – kérdezte Deidara. – Még az üdítőket sem hozták ki.
- Még nem is rendeltünk – világosítottam fel. Ekkor Kisame füttyentett egyet, mire a pincér sértődötten megállt az asztalunk mellett.
- Mit hozhatok? – vett elő egy kis jegyzetfüzetet.
- Én kérek egy dupla adag ráment, kampjot* koméval**, és egy pohár sakét*** – vigyorgott Deidara, miközben a pincér folyamatosan jegyzetelt.
- Az úr csak viccel, nyolc pohár sakét kérünk. Ugye szereted a sakét, Kyoko? – néztem Kiyokóra, aki csak bólintott.
- Igen – felelte. Rámosolyogtam a pincérre, majd egy bólintás kíséretében eltűnt.
- Most nem ehetek? – háborodott fel Deidara.
- Nincs most rá időnk – felelte helyettem Itachi.
- Miért? – kérdezte Kisame. – Én is éhes vagyok.
- Azért, mert most keresnünk kell egy cukrászdát, venni egy esküvői tortát – világosítottam fel őket.
- Esküvő? – nézett rám Kiyoko.
- Két barátunk ma házasodott össze, és meg akarom lepni őket egy tortával – magyaráztam. Kiyoko vidáman bólintott, majd rámosolygott a mellette ülő Hidanra. 


Pár perc múlva visszajött a pincér, kezében egy tálcával. Lerakta elénk, majd Itachi kifizette az italok árát, majd felemeltük poharainkat és koccintottunk.
- Konanra és Peinre – szólalt meg Itachi. Kezünk nem mozdult.
- Hidanra és Kiyokóra – vettem át a szót.
- A bábokra – tette hozzá Sasori, mire Deidara elfintorodott.
- A művészete és a robbanásra – vigyorodott el.
- A halakra – vicsorított Kisame. 
- A békére – mondta Kiyoko.
- Jashinra! – emelte magasabbra a poharát. Na, most jelent meg a fejünkön az a képzeletbeli vízcsepp.
- Ki az a Jashin? – kérdezte Kisamétól Kiyoko.
- Jashin valami hülye istenség, aki után Hidan annyira epekedik. A vallásának az istene. Minket az Akatsukit ez totál ide… - magyarázta Kisame, de mikor rájött, hogy mit kotyogott ki, elharapta a nyelvét.
- Akatsuki? – nézett értetlenkedve Kiyoko. 
- Szép volt Kisame – jegyezte meg sötéten Deidara és belekortyolt az italába. 
- Mi vagyunk az Akatsuki – kezdte el Itachi.
- Ez egy szervezet, ami S szintű körözött bűnözőkből áll – folytatta Sasori. Kiyoko arca semmit nem árult el, és sajna így nem tudom eldönteni, hogy ez mit jelent. Nem volt az arcán düh, felelem, vagy csalódás, helyette inkább csak döbbenten. 
- De most már kiléptünk a szakmánkból – vontam meg a vállamat. – Pein és Konan házassága az Akatsuki végét jelenti számunkra. 
Óvatos pillantást mértünk Kiyoko arcára, aki még mindig döbbenten nézett körbe. 
- Egek, ez kurva izgalmasan hangzik – vigyorodott el. Hogy mi van? 
- Hogy mondtad? – kérdeztem megütközve.
- Hopsz, bocsánat, úgy értem, ez tök izgalmasan hangzik. Akkor nyilván sokat kell bujkálnotok – mosolygott Kiyoko. Miért van olyan érzésem, hogy ez a lány nem normális?
- Nem is mész feljelenteni minket? – kérdezte Deidara.
- Dehogyis – értetlenkedett Kiyoko. – Segítek nektek. Veletek maradok. Persze, ha nem gond.
Őszinte. Határozottan őszinte, és ez jó.
- Dehogy gond! Úgyis van egy fölösleges ágyunk – tűnődtem el. Gyorsan lehajtottuk a maradék sakét, majd felálltunk és elindultunk a szemben lévő cukrászdához. Hidan megfenyegette az eladót, hogy most azonnal csináljon egy extra csokoládés esküvői tortát, mert nem érünk rá egésznap. Deidara kért egy adag marcipánt, és gyúrt belőle egy Peint és egy Konant. Mit ne mondjak, egész jó lett…


A torta fél óra múlva meg volt, nagy meglepetésemre. Hidan akarta átvenni türelmetlenül, de helyette Itachi vette át, nem kis megkönnyebbülésemre, ugyanis, ha Hidan viszi… arról inkább ne beszéljünk. Egyenesen a vadászlak felé vettük utunkat, most már Kiyokoval. Még csak néhány perce ismerem, mégis elmondhatom róla, hogy kedves lány, és látszólag türelmes. Egek, Hidan vajon melyik oldalát mutathatta neki? Az érzelgős balekot, vagy a káromkodós szívtiprót? Mik vannak már…
- Ott vagyunk már? – kérdezte Deidara. – Már jó rég óta gyalogolunk.
Nagyot sóhajtottam, és hátratekintettem a vállam fölött. 
- Már igen – mondtam és jobb kezemmel előre mutattam. Kiléptünk a fák mögül, és ott volt a ház. Pein kint állt a ház előtt, egy ággyal szemben.
- Azt vidd vissza – kiáltotta el magát Hidan, mire Pein értetlenkedve meredt rá. Odaléptünk elé, majd utat engedtünk Hidannak és Kiyokonak.
- Pein, ő itt Hagiwara Kiyoko – mutatta be Hidan. – Kiyoko, ő itt Pein, és az a lány, aki ott kijött, ő Konan.
Pein mosolyogva biccentett egyet Kiyokónak, Konan viszont arcon puszilta a lányt. 
- Na, Hidan… - mosolygott sejtelmesen Hidanra. 
- Ne is kérdezd – legyintettem, mikor Konan rám emelte a tekintetét. – Majd mesélek. Egyébként, ezt az ágyat miért vittétek ki?
- Mert vettünk egy franciaágyat – felelte Pein. – De amint látom, be kell vinni, mert van egy új társunk.
Vigyorogva bólintottam egyet, majd karon ragadtam Kiyokót és bevonszoltam a házba.
- Kiyoko, ez itt az ideiglenes lakhelyünk – mondtam, mikor beléptünk a házba. – Balra van a közös szobánk, és a nappali, ott szemben az étkező, mellette a konyha, és jobbra a fürdő, amiből sajna egy van.
Kiyoko elmosolyodott, majd bevitte a cuccait a szobába. Azt meg hol szerezte? Na, mindegy. Mikor Kiyoko kijött, kimentünk a házból, ahol a fiúk épp kupaktanácsot tartottak.
- Mi lesz ezek után? – kérdezte Konan. – Együtt maradunk, vagy megy ki-ki a maga útjára?
- Én maradok – jelentette ki Kisame.
- Én is – mondta egyszerre Sasori és Deidara. 
- Zetsuékról nem tudom, de ők szinte soha nincsenek velünk – vonta meg a vállát az utóbbi.
- Hát, én… - Hidan óvatosan Kiyokóra nézett, aki most odaállt mellé. – Én Kiyokóval maradok, persze, ha őt nem zavarja, és, ha nem, akkor val’szeg veletek is. 
- Nem zavar. Szeretnélek titeket jobban megismerni – mosolyodott el Kiyoko. 
- És ti? – nézett rám és Itachira Pein. 
- Maradunk együtt, meg persze veletek – mondtuk egyszerre. 
- Annyi mindent átéltünk már együtt, nem rohanhatunk csak így egyszerűen a vakvilágba nélkületek – néztem körbe mindenkin. – Konannal segítünk Kiyokónak beilleszkedni. 
Rávigyorogtam Konanra, majd Kiyokóra és Itachira néztem.
- És te Itachi? – kérdezte Kisame.
- Sakurával maradok. Ha ő megy, akkor én is, ha ő marad, akkor én is – bólintott és rám mosolygott. Átöleltem, és egy hosszú, szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira. Most már csak hárman fordultak el. Kisame, Deidara és Sasori. Hidan ránk vigyorgott, majd egyik kezét átlendítette Kiyoko válla fölött. 
- Örökké együtt – suttogtam Itachi ajkaiba. Ekkor lépések neszét hallottam és oldalra pillantottam. Azaz mögém, mert ott állt Konan és Pein, egymásba kapaszkodva, szenvedélyes csókcsatát vívva egymással. Oldalra fordítottam a fejemet, és megláttam Kiyokót, amint elvigyorodott, és megcsókolta Hidant, aki kezét most a lány derekára helyezte. Még csak néhány órája ismerik egymást, és máris csókolóznak. Nem túlzás ez egy kicsit? Á, fene se érti már ezeket. Rávigyorogtam Itachira, majd ismét forró csókban egyesültünk. 
- Egek, a világ megbolondult – tette fejére a kezét Sasori.
- Nem, csak szerelmes – csóválta meg a fejét Deidara. – Ez művészet…
- Úristen – ment odább Kisame.
- Szólítottál? – kérdezte Hidan, mikor elvált ajka Kiyokóétól. 
- Kabbe Hidan – ült le egy fa tövébe Kisame. Hidan rávigyorgott, majd ölelte tovább Kiyokót. Hah, szép is a szerelem…
Megszakítottam a csókkot és Itachira néztem.
- Örökké velem maradsz? – kérdeztem halkan.
- Ameddig csak lehet – döntötte homlokát az enyémnek. – Még a halál után is. 
Elvigyorodtam, majd ismét egy hatalmas csókot kezdeményeztem. Olyan szorosan öleltem, ahogyan csak tudtam, bíztam benne, hogy nem enged el, s én tudtam, hogy én biztos nem fogom. Örökkön örökké együtt maradunk, semmi sem választhat el. Igaz, Itachi?
- Igaz – szakította meg a csókot. – Csak veled.
Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, s egyenesen a poros földön landolt. 
- Szeretlek – mondtuk ki egyszerre. Az biztos, hogy még rengeteg minden áll előttünk. Abba kell hagynunk a bújócskázást, de ahhoz rengeteg lépésre van szükség. Talán sikerül, sőt, biztos! Bízom benne…
- Egyébként, hoztunk nektek meglepit – szakítottam meg a csókot és Konanék felé fordultam, mire ők is megszakították a csókot. Itachi felemelte a dobozt a földről, amitől totál kiakadtam, majd kinyitotta és megmutatta a tartalmát. Peinnek és Konannak elállt a szava. Megérte… 
Konan beszaladt a házba, és néhány tányérral és villával tért vissza. Felvágták a tortát, majd miután mindenki kezébe került egy tányér, neki álltunk az evéshez. Csodálatos nap volt ez, s lesz… örökké…
A torta végeztével Itachira néztem.

Az életem még nem ért véget, s bízom benne, hogy egy darabig nem is fog. Addig, amíg itt van Itachi…
Mert ő itt van, s vigyáz rám… mindig tudom, hogy hol keressem… mellettem… mert szeret… s nem hagyjuk el egymást.
Igaz?
- Igaz – bólintott, s közelebb lépett hozzám. Elmosolyodtam, majd újra megcsókoltam. Könnyáztatott arcom csillogott a napfényben, de vége lett, amikor Itachi letörölte azokat. Karjai védelmet nyújtanak nekem, mert tudom, hogy rá mindig számíthatok. Meg persze Deidarára, Sasorira, Kisaméra, Hidanra, Peinre, és a többiekre, és most már Kiyokóra is, na, meg persze a világ legeslegjobb barátnőjére, Konanra…


„Mert számomra a barátok olyanok, mint egy halhatatlan kincs, ami csak akkor fog meghalni, ha már nem leszek ott, hogy bízzam bennük, higgyek bennük…”

„És Itachi? Ő az, aki nélkül az életem értelmetlen, mert mindig van egy pont, ahol az ember képtelen saját magára összpontosítani, ha felbukkan az, aki téged fog védelmezni, szeretni…”


Sakura és az Akatsuki – „Újabb találkozás”
 

Vége…