Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10-11-12

2011.01.08

 Jó érzés volt Itachi mellkasához bújni, beleszippantani az illatába, érezni, hogy itt van. Fent az égen röpdöstünk, kémlelve, az alattunk lévő világot. Fogalmam sem volt róla, hogy hova megyünk, de nem is érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy most itt vagyok, és nem ott. 
- Hova megyünk? – hallottam Kisame hangját. 
- Keresünk egy szállást – mondta Pein. Oké, de hol? Itt vagyunk az égben, és lakást keresünk. Nagyot sóhajtottam, és Tsunadéra gondoltam. Egyből bevillant egy kép. Teljesen elfelejtettem, hogy ez a képességem meg van.

„Tsunade idegesen járkált fel és alá az irodában. Shizune aggódó tekintettel kísérte, míg Kakashi olvasott, Sasuke fapofával támasztotta a falat, Naruto pedig idegesen tördelte a kezét. 
- Mi legyen most Tsunade-sama? – kérdezte Shizune.
- Nem tudom. Az Akatsuki már megint lelépett, mi pedig tehetetlenül ülünk itt. A többi falu vezetője nem látott semmit, de remélem, ők jutnak valamire – ült le Tsunade és lehajtott egy üveg shaket. Ekkor kopogtak.
- Szabad – kiáltotta Tsunade. Az ajtó kinyílt és Shikamaru, Neji és Hinata lépett be rajta.
- Az Akatsukiról folyik a szó? – kérdezte Neji. Tsunade idegesen bólintott. 
- Ti sem találtatok nyomot? – kérdezte. Neji a fejét rázta.
- Az ANBU osztag sem talált nyomokat, semmi lábnyomot vagy valamit – mondta Hinata. Tsunade csalódottan ült hátra. 
- Fogalmam sincs, hogy mi legyen most. Semmilyen nyomunk sincs – sóhajtott nagyot.
- Két dolgot tudunk – szólt közbe Shikamaru, mire mindenki felkapta a fejét.
- Micsodát? – kérdezte Naruto. 
- Egy: az biztos, hogy most menedéket keresnek. Kettő: Konohát messziről kerülik – magyarázta Shikamaru. Az irodában lévő emberek összenéztek. 
- Szólni kell a többi falu vezetőjének, hogy tartsák nyitva a szemüket – szólalt meg Sasuke. 
- Majd én eldöntöm, hogy mit kell tenni – csapott az asztalra a Hokage. – De valóban ezt kell tenni. 
Sasuke elégedetten elmosolyodott. 
- Írok egy jelentést – állt fel Tsunade. – Elmehettek.”


Visszarántottam magam az igazi testemhez. Az Akatsuki végig engem figyelt.
- Na, végre, már azt hittem ez a képesség eltűnt – mosolygott gúnyosan Itachi, mire nekem csak egy fintor volt a válaszom. 
- Mi láttál? – kérdezte Deidara.
- A Hokage irodájában voltam – mondtam nekik. – Tsunade tehetetlen, eddig senki sem látott, minket, nincs nyom. Shikamaru azt mondta, hogy két dolgot tudnak. Azt, hogy búvóhelyet keresünk és azt, hogy Konohát most messziről elkerüljük.
A többiek összenéztek. 
- Zetsu. Te jól tudsz rejtőzködni. Nézz körül, hogy hol lehetünk biztonságban – mondta Pein. Zetsu bólintott, majd felszívódott. 
- Az életünk új fordulatot vesz, de nem háríthatnak el eredeti céljainktól. A háromfarkú következik – bámult előre a főnök. Teljesen igaza van. Mi az Akatsuki vagyunk, nem bujkálhatunk egyfolytában. El kell rabolnunk az összes Jinchurikit, mindenáron. A legvégén, mikor Naruto következik, a világ a miénk lesz. Bízom benne, hogy nem jutunk el odáig. Naruto még is csak a barátom, nem halhat meg. 


Már lassan tíz perce repülünk. Zetsu vajon talált már szállást? Ekkor egy fej bukkant elő. Pontosabban Zetsu feje. 
- Pein-sama! Sikerült találnom egy helyet – nőtt ki az egész teste a madárból. Juj, ez bizarr látvány, bár már láttam tőle ilyesmit.
- Valóban? Hol? – kérdezte Pein. Zetsu egy nagyon távoli pontra bökött. Hát, kösz, ebből sokat tudtunk meg. Ekkor éreztem, hogy Deidara óriás madara gyorsabban kezdett repülni. Békésen ültem Itachi karjaiban és vártam, hogy megérkezzünk. Az eget kémleltem, és hirtelen eszembe jutott Shikamaru…

„- Tsunade-sama! A kiküldött ANBU osztag nyomot talált – lépett be a Hokage irodájába Shizune. Shikamaru a falnak támaszkodott Sasukeval egyetemben. 
- Micsodát? – ugrott fel hirtelen Naruto. 
- Naruto-kun – suttogta Hinata, mikor megpillantotta a fiú izgatott arcát.
- Chö… idióta – fordította el a fejét Sasuke, de Naruto nem foglalkozott vele.
- Naruto, nyugodj meg! Mit találtak Shizune? – fordult Tsunade Shizune felé. A nő odaaraszolt az asztalhoz és egy mappát rakott le rá. Tsunade felbontotta, és egy fényképet emelt ki belőle. Összehúzta a szemét. 
- Ez mikor készült? – kérdezte, le sem véve szemét a fényképről. 
- Úgy negyed órája – felelt Shizune. 
- Mi van rajta? – kérdezte Neji. Tsunade felmutatta a képet. A képen az ég volt lefotózva, ahol egy hatalmas madár repült. 
- Ez Deidara madara – állapította meg Kakashi. – Találkoztunk vele, amikor megtámadták Gaarat.
Naruto hevesen bólogatott.
- Azt nem tudják, hogy merre tartanak? – kérdezte Tsunade, egy nagy sóhaj kíséretében.
- Valószínűleg a Föld országa felé tartanak. Legalábbis abba az irányba mennek, de lehet, hogy előbb szállnak le – magyarázta Shizune. 
- Rendben. Shizune! Küldj ki még több ANBU osztagot a Föld országa felé – adta meg a parancsot a Hokage. – Én addig értesítem a többi falu vezetőit, hogy az Akatsuki bárhol feltűnhet, és jelentem nekik jelenlegi helyzetüket.
Shizune bólintott, majd kiviharzott. Tsunade nagyot sóhajtva dőlt hátra. 
- Mit csinálunk most Tsunade-sama? – kérdezte Hinata.
- Megvárjuk, hátha találnak valami nyomot az ANBU-k. Utána pedig titeket küldelek utánuk – jött a válasz.
- De, Naruto-kunra vadásznak. Nem hiszem, hogy… - kezdte el Hinata, de Kakashi félbeszakította.
- Az Akatsuki utolsó célpontja lesz Naruto. Ameddig nincs meg a többi Bijuu, addig nem támadnak Narutora – mondta. Az irodában lévő emberek összenéztek.”



Visszarántottam magam a fejembe, és dermedten meredtem előre.
- Észrevettek minket – szólaltam meg, mire mindenki rám nézett. 
- Hogy a faszba? – akadt ki Hidan. 
- Ott voltam, láttam és hallottam is, ahogy Shizune jelentette Tsunadenak, hogy az ANBU osztagok észrevettek minket az égen. Egy kép készült rólunk, bár csodálkozom, hogy az ANBU osztagok fényképezőt is visznek magukkal, biztos tájfotósnak készülnek – nevettem föl. – Na, mindegy, szóval Kakashi és Naruto felismerték a madarat. 
- Hát, ez kurva jó – szólalt meg ismét Hidan.
- De nem tudják, hogy merre megyünk – szólt közbe Sasori. 
- De igen – mondtam, mire mindenki megütközve nézett rám. – Állapításaik szerint a Föld országa felé megyünk, de lehet, hogy előbb szállunk le. A Hokage kiküldött még több ANBU-t a Föld ország környékére, és ha ők találnak nyomot, akkor Narutoékat is kiküldi. Csak az még a fura, hogy Kakashi tudja, hogy Narutot kell utoljára elkapnunk. 
Mielőtt még Hidan megszólalt volna befogtam a száját. A többiek köszönetképpen elmosolyodtak. Pein arca viszont gondterhelt volt. 
- Ez így nagyon nem jó – szólalt meg. Konan aggódva pillantott rá, majd ismét felém fordult. 
- Nézd, meg mit csinál a Hokage!
Bólintottam, majd Tsunadera gondoltam.

„Tsunade az irodájában ült, Shizune társaságában.
- A jelentéseket elküldtem – szólalt meg. Shizune csak bólintott, majd letett egy üveget a Hokage elé, aki azt egyből meghúzta. 
- Fogalmam sincs, hogy mi lenne most a legjobb megoldás – folytatta. – A lépések meg vannak, de, hogy ezután mi legyen, arról fogalmam sincs. Ha esetleg sikerült megtalálnunk az Akastukit, akkor is… harc, vagy tárgyalás legyen? Nem tu…
Shizune ijedten nézett a Hokagéra. 
- Tsunde-sama – nézett rá.
- Hívd ide Shikamarut – motyogta.
- Hai – felelt ijedten Shizune és kiviharzott.

Pár perc múlva Shizune megjelent Shikamaru társagában. 
- Hívatott, Tsunade-sama – lépett az asztalhoz a fiú.
- Úgy van. Shikamaru. Gyors terv kéne nekünk – vágott bele a közepébe Tsunade. Shikmaru felvonta az egyik szemöldökét.
- Még is minek? – kérdezte, mire Tsunade egy hatalmasat csapott az asztalra, ami kettétört. 
- Hogy-hogy minek? Talán azért, mert az Akatsuki nem hagy senkit sem nyugodni. Azért – ordította. 
Ekkor éreztem, hogy én is odakerültem, de nem láthatatlanul.
- Sa…Sakura?! – dadogta Shizune és Tsunade egyszerre. Dühösen méregettem őket.
- Te meg, hogy kerülsz ide? – kérdezte Shikamaru. Ekkor az ajtó kivágódott és beesett rajta Naruto, Sasuke, Kakashi, Hinata, Kiba, Shino, Neji, Ino, Tenten és Lee. 
- Mit néztek ennyire? – kérdezte Naruto. Shikamaru felém bökött. Hé, mutogatni nem illik, nem mondták még? Narutoék egyszerre fordultak felém, és elakadt a lélegzetük. Az irodában szinte tapintani lehetett a csendet. 
- Sakura? – nyögte ki nagy nehezen Naruto. 
- Én nem vagyok itt – mondtam nemes egyszerűséggel, karba tett kézzel, mire Tsunade most az asztal darabjaira csapott.
- Már hogyne lennél itt, hisz itt állsz és látunk – fakadt ki.
- Az lehet, de a testem épp utazóban van az Akatsuki többi tagjával. Ez csak a belső énem –mondtam. 
- Aha, persze – morogta Sasuke, mire dühös pillantást küldtem felé.
- Kérdezd meg a barátnődtől, ő tudja, hogy igazam van. Én voltam az, akire azt mondta, hogy itt van, de mégsem. Emlékszel? – kérdeztem, mire meglepetten bólintott. Elégedetten elmosolyodtam, majd ismét gyilkoló pillantással fordultam Tsunade felé.
- Mit keresel itt – kérdezte döbbenten. 
- Épp rád gondoltam. Tudod ez egy képesség – mondtam gúnyosan. – De inkább vázoljuk fel a helyzetet. Először is, nem mi nem hagyunk titeket nyugton. Hanem ti nem hagytok minket. Mi próbálunk eltűnni, de ti még több ANBU osztagot küldtök a nyakunkra, leskelődtök utánunk, mindenkit figyelmeztettek, hogy bárhol feltűnhetünk, közben csak menekülünk. 
Egy darabig néma csönd volt, de tudtam, hogy Tsunade ezekben a pillanatokban arra gondol, hogy honnan tudom ezeket. 
- Vagy inkább te kémkedtél utánunk –jegyezte meg komoran Sasuke. – Ha nem így lenne, nem tudnál ezekről. 
- Valóban kémkedtem, de sosem voltam itt. Végig az Akatsukinál voltam – mondtam. A képességemet nem fogom nekik elárulni, mert akkor vége az információgyűjtésemnek. De láttam az arcukon, hogy kíváncsiak arra, hogy hogyan kerültem ide. Chö… várhatnak, úgysem válaszolok.
- Azt ajánlom, szálljatok le rólunk – mondtam, majd csettintettem egyet és eltűntem. Legalábbis látható már nem voltam.
- A francba – suttogta Naruto. A többiek csak meggyötörten ültek és álltak az irodában.
- Mi a cél tulajdonképpen? – kérdezte Ino.
- Megtalálni őket – felelt Kakashi.
- Azon belül? – faggatózott Lee. 
- Visszahozni Sakurat, és az Akatsukit örökre eltűntetni a Föld felszínéről – sziszegte Tsunade. Néma csönd.
- Akkor mi az első lépés? – kérdezte Shino.
- Várunk, amíg az ANBU-k nem jelentenek, azután megkeressük az Akatsukit és megöljük őket – foglalta össze röviden Shikamaru. – Kivéve Sakurat, őt visszahozzuk. 
Az irodára néma csönd telepedett. Naruto bólintott, majd sorban utána mindenki.”
 

Visszarántottam magam a fejembe, és ijedten néztem körbe.
- Mit láttál? – kérdezte Konan.
- Meg akarják ölni az Akatsukit és visszavinni engem – suttogtam. A többiek összenéztek. 
- Azt leshetik – sziszegte Deidara. 
- Szálljunk le – szólalt meg Pein. Ránéztünk, majd Deidarara, aki a madarával ereszkedni kezdett. Egy kis tisztáson értünk földet. 
- Mihez kezdünk most főnök? – szólalt meg Tobi. 
- Keresünk egy búvóhelyet, ahol egy darabig meglehetünk. Most az első lépés, és a cél, megbízható szállást keresni. Ha az meg van, utána az eredeti célunkkal fogunk foglalkozni – mondta Pein. Bólintottunk, majd a csuklyába rejtve arcunkat, fejünkre húzva a szalmakalapot, elindultunk. Fáról fára ugráltunk, egy perc pihenőt sem hagyva. Fogalmam sincs, hogy hova megyünk, de még arról sem, hogy a főnök mit tervez. Csak őszintén tudom remélni, hogy nem a sötétben tapogatózunk…


Már vagy negyed órája ugrálunk, de még semmi. Hova megyünk? Mi a célja Peinnek? Látom rajta, hogy valami nem stimmel. Gondterhelt az arca, ilyennek még sosem láttam. Tudnom kéne, hogy most mi folyik Konohában, de ezzel csak lelassítom a többieket, és akkor elkapnak minket. Mi legyen most? 
- Mit tervezel? – hallottam Konan hangját. 
- Keresünk egy helyet először, aztán minden rajtatok múlik – mondta. Ereimben megfagyott a vér? Elhagy minket? 
- Elhagysz minket? – kérdezte megrökönyödve Konana.
- Jaj, dehogy is. De majd mindent elmondok, ha találunk egy helyet – zárta le a témát Pein. Hm, ezek szerint van terve. De vajon mi? Nem érzek chakrát sehol sem. 
- Itt vagyunk – hallottam meg Zetsu mély hangját.
- Éljen – Tobi vonítása sem hiányozhatott ide. A talajra érkeztünk, és most már gyalog lépdeltünk tovább. Tobi egy tisztásra vezetett, ahol csupán néhány fa és virág állt. Ez lenne a tökéletes búvóhely? Kérdőn néztem Zetsura, de nem csaj én, hanem az Akatsuki többi tagja is. 
- Ez lenne a tökéletes búvóhely? – kérdeztem felvont szemöldökkel. 
- A föld alatt – motyogta Zetsu, mire mindannyian összenéztünk. 
- Sakura – nézett rám Pein, s én egyből megértettem. Chakrámat az öklömbe összpontosítottam és beleütöttem a földbe. Meglepetésem re nem beszakadt, hanem elhúzódott, mint egy ajtó. Csodálkozva meredtünk a földalatti részre. Mint egy kis ház a föld alatt. Pein leugrott az ajtóhoz, mi pedig követtük. Hallottam, ahogy a fejem fölött összezárult a föld. Pein kinyitotta az ajtót, s beengedett minket. Micsoda udvariasság. Ez a hely cseppet sem különbözött az eddigi búvóhelyeinkről. Itachival elfoglaltunk egy szobát, s a többiek ugyanígy tettek. 
- Öt perc múlva találkozunk a tárgyalóteremben – mondta gyorsan Pein, s Konannal az oldalán elviharzott. Kíváncsi vagyok, hogy mit tervez.

5 perc múlva…

- Na, végre már, azt hittem sosem értek ide – hordott le engem és Itachit Pein. Jól van, na, nem tehetünk róla, hogy eltévedtünk, és piszkosan jól éreztük magunkat. Leültünk két szabad helyre, és minden figyelmünket Peinnek szenteltük. 
- Nos, akkor kezdjük is – kezdett bele. – Mint tudjátok, mindenki minket üldöz. Kieszeltem egy tervet, bár nem olyan nagy terv, de egy időre megteszi. Itt nem maradhatunk sokáig, de egy darabi igen. Itt nem találnak meg, legfeljebb akkor, ha tudnak erről a helyről. Na, mindegy, szóval a terv a következő…
Na, kíváncsi vagyok, hogy milyen béna tervet eszelt ki. Elég sokat beszél, és ez az agyamra megy. 
- Szerintem ezt ne mond hangosan – suttogta a fülembe Itachi. Ijedten ránéztem, és láttam, hogy a szemében ott izzik a sharingan. Na, komolyan mondom, olyan, mint az öccse. Aljas módon szedi ki az igazságot. 
- Tehát, a következő a terv. Ti, néha-néha kijárkáltok innen, ellenőrizni a terepet. Addig Sakura a képességével kutakodik a Hokagénál, és mindent megtud arról, hogy éppen mit tervez. Világos?
Bólintottunk, bár ez elég béna terv. Király, nem lesz más feladatom, mint ülni és mások tervei után kutakodni. Kész nyaralásnak nem mondható. De azért jobb, mint tehetetlenül ülni.
- Most azonnal kezdjük – állt fel Pein. – Deidara és Sasori kezdi.
- Nem arról volt szó, hogy egyesével megyünk? – kérdezte Hidan. 
- Meggondoltam magam – válaszolta egyszerűen Pein. Különös. De ezen nem volt időm gondolkodni, mindhárman el lettünk zavarva. Én a nappaliba, ugyanis oda igyekezett mindenki, Deiék pedig kintre. Bár fogalmam sincs, hogy hogyan kerülnek ki és vissza. Mindegy, most nincs időm ezzel foglalkozni. Elindultam a nappaliba, Itachi, Hidan, Tobi és Konan társaságában. Zetsu a szobájába ment, Pein úgyszintén. Mikor beértünk a nappaliba ledobtam magam a kanapéra és behunytam a szemem. 
- Kihez mész először? – kérdezte Hidan. 
- Szerinted? – vigyorogtam rá.
- A Hokagéhoz? – tette fel a kérdést Tobi, mire bólintottam. – Éljen, Tobi kitalálta, Tobi okos, Tobi jó fiú. 
Itachiék totál hülyének nézték ezt a szerencsétlent, bár nem csodálkozom rajta. Én azért bírom őt. Nem várhattam, cselekednem kellett. Tsunadéra gondoltam, és természetesen egyből bevillant egy kép. 


„Nem volt semmi. Tsunade fáradtan ült az íróasztala mögött, amit sikerült kicserélnie. Kivételesen kávét szürcsölgetett, Shizune pedig a papírokkal volt elfoglalva. Tsunade most nagyot sóhajtott. 
- Terv? – szólalt meg Kakashi az egyik sarokban. 
- Tovább kutatunk – felelt Tsunade.
- ÉS azután? – tette fel az újabb kérdést a férfi. 
- Megöljük őket – jött a válasz. 
- Tsunade-sama, nem gondolja, hogy az Akatsuki túl erős ahhoz, hogy egyből megöljük őket? – szólt közbe Shizune. Tsunade egy apró mosolyra húzta a száját.
- Nem kell őket egyszerre megölni – suttogta. Tsunade és Kakashi értetlenkedve néztek rá. 
- Ezt meg, hogy érti? – kérdezte Kakashi. 
- Mondjuk, egyszerűbb lenne, ha kiküldenék ninjákat a rejtekhelyükre – mondta, mire a szobában tartózkodó embereknek kidülledt a szemük, csodálkozva meredtek a Hokagéra. 
- Tudja, hogy hol van az Akatsuki? – kérdezte Shizune. Tsunade aprót bólintott. 
- Hála az ANBU osztagnak.
Kakashi és Shizune összenéztek. 
- Hívd ide Sasuket, Narutot, Nejit, Shikamarut, Kibat, Shinot, Inot, Hinatat, Tenten, Choujit, Kurenait, Yamatot, Sait és Leet – állt fel Tsunade, és kinézett az ablakon. – Kakashi is velük megy. Rád itt van szükségem. 
- Hai – mondta Shizune és kiviharzott az irodából. 
- Pontosan tudja, hogy hol vannak? – kérdezte Kakashi.
- Igen. Csak félek – felelt a Hokage.
- Mitől?
Tsunade nagy levegőt vett.
- Ha Sakura valóban kémkedett utánunk, akkor lehet, hogy ezt is hallja.
Kakashi csak hümmögött, majd kicsapódott az ajtó.
- Naruto, az ég szelemére, nem tudsz kopogni? – ült le higgadtan a Hokage. 
- Milyen küldetést kapunk baa-chan? – kérdezte Naruto, elengedve füle mellől a megjegyzést. 
- Megtaláltuk az Akatsuki jelenlegi tartózkodási helyét – válaszolta, mire az irodára néma csönd. Mindenki belépett, s figyelmesen hallgatták Tsunadet. 
- Ez meg, hogy lehet? – kérdezte Hinata.
- Hál az ANBU-nak, követték a madarat, és megtalálták a rejtekhelyet – állt fel ismét Tsunade. 
- Hol? – kérdezte Sasuke. A Hokage elővett egy térképet, és Föld országához közeli erdőre mutatott. 
- Az erdőben? – kérdezte Shikamaru. 
- Abban az erdőben van egy tisztás. Az ANBU osztagok megfigyelései alapján a föld alatt egy rejtekhely van, amiről az Akatsuki tud, de úgy sejtik, hogy arról a helyről senki sem tud – kezdte Tsunade. – Azt a búvóhelyet Sakura nyitotta meg az ütésével. Most rajtunk van a sor, hogy kinyissuk. 
Az irodában tartózkodó emberek bólintottak. 
- Mikor indulunk? – kérdezte Naruto. 
- Most – válaszolta a Hokage. Ismét néma csönd támadt, majd mindenki eltűnt készülődni.”



Ez nem lehet igaz. Hogy a francba jöttek rá? Gyorsan felálltam, és Peinhez rohantam, Itachiék társaságában. 
- Pein – törtem be az irodába. 
- MI VAN? – ordította. Látom megijedt, ugyanis most a földön volt, a papírok meg körülötte hevertek. 
- Tudják – mondtam egyszerűen. Azt kaptam, amit vártam. Döbbenten ugrott fel, és ugyanilyen döbbenettel meredt rám.
Az, hogy lehet? – kérdezte megkerülve az asztalt. 
- Az ANBU követett minket. Meglátták, hogy ide jöttünk be – válaszoltam. Pein döbbenten, de ugyanakkor hidegvérrel gondolkodni kezdett. 
- Eltűnünk innen – jelentette ki, amikor meglátta, hogy Tobi szóra nyitotta a száját. Bólintottunk, majd a bejárat felé vettük az irányt. Kíváncsi vagyok, hogyan jutunk ki innen. Pein kinyitotta az ajtót, s kiléptünk rajta. Arcomon a döbbenete suhant át, ugyanis nem a föld alatt léptünk ki, hanem a tisztásra, fent, a föld felett. Megfordultam, de mögöttem nem volt semmi, csak a fák. Ekkor kunai csattanását hallottam meg. A hang irányába fordultam, és megláttam Deidarat és Sasorit, amint Narutoval és Kakashival harcolnak. Ekkor hangot érzékeltem. Megfordultam, és sikerült elhárítanom a támadást, amit Ino mért rám. Ismét a késével támadt nekem, amin egy picit csodálkoztam. A fejemről már rég leesett a kalap, és a csuklyából is kibomlott a hajam. Úgy érzem, valami célja van. Mivel akar feltartani, miért nem használja a jutsuját? 
- Sakura-sama vigyázz! – hallottam Tobi hangját. Hirtelen fordultam meg, és megpillantottam Shikamaru árnyékát, ami egyenesen felém tartott. Gúnyosan elmosolyodtam. Hát, persze, gondolhattam volna, hogy ez lesz a tervük. Az árnyákkal megfognak, és visszavisznek Konohába. Hála, Tobinak, ez most nem jött össze. Köszi Tobi, egy életre hálás leszek neked. Kunai késemet előkapva kisebb sebet ejtettem Inon, aki a földre került, és azonnal megpróbálta begyógyítani. Láttam, hogy az árnyék nem akar nekem nyugtot hagyni. Egyre hátrébb ugráltam, de ekkor két erős kar fonódott a derekamra. Elrántott, s a földön kötöttünk ki, messze Shikamarutól. 
- Jól vagy? – kérdezte Itachi. Bólintottam, és lágyan elmosolyodtam. Ekkor néhány shuriken repült el mellettünk. Velünk szembe Sasuke és egy másik fiú állt, aki tippelésem szerint Sai lehetett. Összenéztünk Itachival, majd támadóállást vettünk fel. Egek, ez olyan kellemetlen. Itachinak mázlija van, hisz ő ismeri Sasuke jutsuit, de én ennek a Sai fiúnak nem. Látta, hogy a két Uchiha már elkezdte a harcot. Sai elővett egy tekercset, szétnyitotta és rajzolni kezdett rá. Ez meg milyen jutsu? Ekkor észrevettem, hogy egy kígyó tekerik a testemre, megkötözve ezzel. Bakker, gondoltam, de utána egyből elmosolyodtam. Chakrát gyűjtöttem a karjaimba, és egy kis erőfeszítéssel szétszakítottam a kígyókat. Elégedetten elmosolyodtam, amikor megláttam Sai döbbent arckifejezését. Chakrámat most az öklömbe koncentráltam, s hihetetlen sebességgel Sai előtt termettem és behúztam neki egyet. Métereket repült hátra, több fát is magával sodorva. Ekkor megpillantottam Pein arcát, aki fejével jelzett, hogy menjenek. Bólintottam, majd Itachiék felé kezdtem rohanni. Épp a tűzgolyójukkal rohamozták meg egymást. Odaszaladtam, megfogtam Itachi karját és elhúztam. Sasuke gyomrába egy nagyot rúgtam, mire a legközelebbi sziklának csapódott. 
- Hé – kiáltott utánunk. Nem foglalkoztam vele, Itachival az oldalamon siettünk a többiekhez. 
- Tűnjünk el innen – kiáltotta Pein, majd megfogott minket is és el teleportáltunk. 
- NEEEEEEEEEEEEE – hallottam egy keserű kiáltást. Nem bántam, ez így nem mehet tovább. Ezek mindig megtalálnak, valami terv kell ahhoz, hogy innen kijussunk. Egy ismeretlen helyen bukkantunk fel. Körülnéztem, és egy hatalmas tavat pillantottam meg.
- Itt van a háromfarkú – magyarázta Pein, mire értetlenül meredtünk rá.
- Most nem menekülünk? – kérdezte Zetsu. 
- Mi az Akatsuki vagyunk. Semmi nem háríthat el a tervünktől. Akárhova megyünk, ezek mindig megtalálnak. Ezért jobb, ha folytatjuk a munkánkat – magyarázta. Nekem csak egy vállrándítás volt a válaszom. 
- Végre már, a faszom ki volt ezzel a bujkálással, végre egy kis akció is van – fogta meg a kaszáját Hidan. Konan lenézően rápillantott. 
- Gyerünk – indult el a vízen Pein, mi pedig követtük. 


Na, jó, ebből már elegem van. Már nem is tudom megmondani, hogy mikor volt utoljára nyugis életem. Mit csináltunk az elmúlt már napban? Menekültünk, szállást kerestünk, menekültünk, szállás kerestünk… Ez a két esemény volt csak, és nem tudtam semmit se csinálni. Nem dőlhettem le, egy szemhunyásnyit sem aludtam három napig. Most sem aludhatok, mert ezt a kibaszott háromfarkút keressük. Itt van a vízben az tuti, mármint én gondolom így, de, hogy a rákban hozzuk ki onnan? Nagyot sóhajtottam.
- És most? – kérdezte Konan. Na, tessék, újabb dolog. Ez megy folyamatosan: És most? Most mit csinálunk? Apám, ez az agyamra megy. Vagy lehet, hogy csak azért, mert én is ezzel voltam elfoglalva? Mert folyton csak arra gondoltam, hogy menekülnünk kell? Lehet…
- A háromfarkú itt van a vízben – mondta Pein. Na, tessék, így kell nyerni a lottón. Na, hol a pénzem? 
- És, hogy hozzuk ki onnan? – kérdezte Sasori. Pein nem válaszolt, csak tovább kémlelte a vizet. 
- Sakuraval – mondta, azzal elindult a vízen. Velem? Ezt meg, hogy érti? Miért kellek én mindenhez? Ha megint törnöm kell, akkor nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Bár, itt a vízen nem tudok törni. Követtük Pein. A vízen sétálva mentünk a semmibe, majd egyszer csak, hirtelen megállt a főnök. 
- Sakura, üss bele a vízbe – mondta. He? Ezt most komolyan gondolta?
- Mi van? – kérdeztem vissza.
- Üss bele a vízbe – ismételte meg kérdését, minden egyes szót jól kihangsúlyozva. 
- Öhm, oké… - mondtam végül, majd elindultam, és chakrámat összegyűjtve beleütöttem a vízbe. Az azon nyomban széttárult, és a tó fenekéről egy szörny bukkant elő. Felnéztem az égre, és láttam, hogy az Akatsuki a levegőbe emelkedett. Nyilván a hullámok miatt. Ismét a szörnyre néztem, ami némi borzongással adta a tudtomra, hogy ő egy megnőtt teknősbéka. Eszembe jutott a chuunin-vizsga, az a rész, amikor Sasuke harcolt Lee-vel és megjelent egy teknősbéka. Jaj, hess, hess, régi emlékek. Rég volt, elmúlt, nem volt épp jó. Ekkor hallottam egy ordítást.
- SAKURA, VIGYÁZZ – kiáltotta Kisame. A teknős felé fordultam, aki épp nekem támadott. Szerencsére még időben elugrottam, ezért a bijuu újabb hullámot keltett, mire az Akatsuki ismét a magasba lendült. Vajon mikor érkeztek le a földre? Nem tudom, de nincs is időm rajta gondolkozni, mert ez a hülye szörny nem hagy békén. Ráadásul egyszerre három farkat kell kikerülnöm. Min balszerencse. Ekkor neki ütköztem valakinek. 
- Au – nyögtem.
- Sakura, bazd meg, a szívbajt hoztad rám – szólalt meg Hidan. Na, ez is otthon felejtette a szókincsét, és azzal együtt a modorát. Vissza kéne küldenem. Egyszerűbb, ha lekeverek neki egyet. Nem haboztam, egyből levágtam neki a „tuti pasi kicsináló csajmozdulatot”. A földre, vagyis a vízre került a pofon által, s arcát fogva állt fel. 
- Ez fájt – ordította. Mutattam neki egy peace jelet, és nekitámadtam a szörnynek, mint ahogy azt a többiek tették. Chakrámat az öklömbe gyűjtöttem és egy hatalmasat ütöttem a háromfarkú hátába. Vagy páncéljába, mittudomén. Azon kívül, hogy a tó fenekére érkezett ismét, nem történt komolyabb baja. Ó, anyám, ez borzalmas. Még ezzel az erőmmel sem tudom kinyírni, akkor mi lesz? Mindegy, szerencse, hogy nem csak én vagyok az Akatsukiban. Már látom is, ahogy Deidara készíti… magát a pihenésre. HOGY MI? Deidara éppen most vett elő egy párnát. Ez most komolyan aludni készül? Amilyen gyorsan csak tudtam, odarohantam hozzá, és olyan jobbost adtam neki, hogy a szemem elől eltűnt. 
- Ezt most miért kaptam? – hallottam egy távoli hangot. 
- Azért mert nem tolod oda a pofádat a harcba, hanem hagyod, hogy mi végezzük el a munkát. Akatsuki vagy, neked is harcolnod kell – ordítottam vissza. Ekkor láttam Deidarat, hogy a madarán közelít felénk. Arcán a szokásos vigyora volt, majd a bombáit dobálni kezdte a teknősre. Azaz a bijuura. Na, így kell ezt csinálni. Pasi nevelés első köre megvolt. Á, látom Hidan is beállt a munkába, de jó spuriba. Sasori már alapból harcolt, akárcsak Kisame, Pein, Zetsu, Tobi és Itachi. Jó fiúk, bár Itachi az én jó fiúm. Á, úgy látszik, hogy Konan is igyekszik rendbe szedni a fiúkat.
- MOST AZONNAL IDETOLOD A SEGGEDET, MERT OTT NEM VAGY JÓ HELYEN, VAGY KÜLÖNBEN SAJÁT KEZŰLEG MEGYEK ODA, DE NEM ÉRED MEG A HOLNAPOT – ordította. Nos, igen, erről beszélek, ő itt Konan, bár már ismeritek, és akivel épp kiabált, az Tobi volt. 
- Tobi jó fiú – nyöszörögte. Konan elégedetten harcolt tovább. Én csak elmosolyodtam, majd csatlakoztam hozzájuk. Ütéseimet, kunai késeimet, shurikenjeimet, és egyéb kacatomat használtam. Ökleimbe chakrát vezettem, és olykor leküldtem a tenger fenekére, majd vissza. Hát, eddig semmire sem jutottunk. Azért remélem, el tudjuk majd kapni. Legalábbis szeretnék minél előbb hazatérni, és aludni egy jót. Már csak az a kérdés, hogy hol a haza. Hát, nekem eredetileg Konoha lenne, ismétlem, LENNE, de nem az, ugyanis szökött ninja vagyok. De jó. Mindegy, most mit filózok itt ezen? Most inkább azzal kéne törődnöm, hogy miként fogjuk ezt a szörnyeteget elpusztítani. 
- Hogy a francba győzzük le ezt a szörnyet? – ordítottam Peinnek. 
- Próbálj meg csinálni rajta egy repedést, vagy valami. Ha az megvan, Dediara csinál egy hiper szuper bombát, azt belerakjuk, felrobban és nyertünk – mondta.
- De akkor a szörnyet, hogy ejtjük fogságba? – kérdezte Zetsu. 
- Nem hal meg egy kis robbanástól – vont vállat Pein.
- Akkor most nagy robbanás, vagy kis robbanás legyen? – kérdezte egy kissé ingerülten Deidara, aki már a bombákat gyártotta.
- Közepes – ordítottam. Hát, remélem ezzel mondtam valamit, mert most a létező összes chakrámat az öklömbe koncentráltam, és olyan ütést mértem a háromfarkú páncéljára, hogy még mélyebb repedést keltettem, mint terveztem. 
- Dei most! – ordítottam, s már láttam is, hogy Deidara felém ugrik, és becsúsztatja a bombát a teknősbe. 
- Gyorsan el onnan! – kiáltotta Pein. Dei elugrott, de én nem tudtam, a szörny egyik farkával megragadott és nem engedett el. Segítség! Láttam, hogy Deidara mutatja a kézjelet.
- Deidara, még ne! – hallottam Itachi kiáltását, de már késő volt. Vagy mégsem. Utolsó erőmmel szétfeszítettem a szörny ujjait, és a víz alá merültem a robbanástól. Éreztem, hogy fejpántom kioldódik, és láttam, hogy megégett a vége. A robbanás hatalmas volt, a páncél törmelékei belepotyogtak a vízbe. Kikerültem őket, és fel akartam úszni. De ekkor két kart éreztem a derekam körül, és elnyelt a sötétség…


Akatsuki


- SAKURAAAAAA – ordította Itachi, és a szörny felé vette az irányt. Sakurat sehol sem találta. 
- Jaj, ne - motyogta Deidara. – Nem jött el?
- A szörny elkapta. Nem vetted észre, nyugi nem a te hibád – mondta Konan, látva Deidara elkomoruló arcát. – A szörny tehet róla. Te azt hitted, hogy veled jött, ezért robbantottad fel egyből. 
Deidara nem hallgatva tovább a lány mondatát, Itachi után eredt, akárcsak Hidan, Sasori és Kisame. 
- Tobi jó fiú. Segítsen megkeresni Sakura-samat? – fordult Tobi Pein felé.
- Nem Tobi, boldogulnak nélküled is – jött a válasz. Tobi bólintott. 
- Nem találják – jegyezte meg Zetsu. 


- A pokolba, hol lehet? – nézett körül Hidan. – Ez így nem jó.
- Nekem mondod? Nem szívódhatott fel csak úgy – vizsgálta meg a háromfarkú testét Sasori.
- Sakura, mond, hogy sikerült kijutnod – motyogta Itachi.
- Nem lehet, hogy a víz alatt van? – kérdezte Kisame. A többiek összenéztek, majd egyszerre merültek le a víz alá. Néha feljöttek levegőért, de ahogy egyre lejjebb mentek, a tó feneke sötétebb is lett. Persze Sakurat meglehetett volna ismerni a rózsaszín hajáról. Nincs itt, nem találom, gondolta Deidara és a felszínre úszott. Ebben a pillanatban bukkant fel Hidan, Kisame és Sasori is.
- Nem találom – mondta Deidara. 
- Én sem – rázta meg a fejét Kisame.
- Én sem jutottam jobb eredményre – sóhajtott szomorúan Sasori.
- Hova az anyámba tűnhetett? – nézett körül Hidan. Ekkor felbukkant Itachi is, kezében egy vörös anyaggal.
- Itt van a fejpántja – mutatta fel a sérült anyagot. Rengeteg szakadás volt rajta, egyik fele elégett. 
- Úristen – nézték a fejpántot. 
- A tó többi részén nem találtam – morogta Itachi, és elindult a part felé, most már a vízen járva. Sasoriék követték.
- Nem találtuk meg. Csak a fejpántját – mondta Kisame. Konan a szája elé kapta kezét. 
- Meghalt – mondta Zetsu.
- Téged ennyire hidegen hagy? – fakadt ki Konan. – Szívtelen bunkó. 
- Nyugi Konan – tette vállára a kezét Pein. Konannak a könnyei kezdtek folyni, s fejét Pein vállára hajtotta, úgy sírt tovább. Itachi kezeit ökölbe szorította, majd földre rogyott, és egy hatalmasat ütött a földre. 
- Ez nem történhetett meg – sziszegte fogai között. Kisame letérdelt hozzá, kezét a vállára rakta. 
- Nyugi – mondta neki. Itachi nem válaszolt, csak a földet bámulta. 
- Hiányozni fogsz Sakura – szorította meg a fejpántot Deidara, homlokát belemélyesztette a piros anyagba. 
- Ezt nem tudom elhinni – csóválta meg a fejét Sasori. – Haruno Sakura meghalt. Ilyen nem létezik. 
- Menjünk – indítványozta Pein. – Ha tovább maradunk itt, még rosszabb lesz. 
Deidara megidézett egy hatalmas madarat, és arra megpróbálták felrakni a szörnyet. 
- Várj, jobb lesz ez így – mondta Pein és elővett egy kis üvegcsét. Elmormolt valami jutsut, hozzá egykezes kézjelet használva. A szörny felemelkedett, és az üveg beszippantotta. 
- Anyám – nyögte Kisame. Dei eltűntette a madarat, és egy kisebbet hozott létre. Felpattantak rá, majd egy utolsó pillantást vetve a tóra, elrepültek. Az út néma csöndben telt el, mindenkit csak a gyász foglalkoztatott. Az életük most megváltozik…