Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1-2-3

2011.01.08

 Mint mindig, most is egy nagy küldetés után vagyunk. Fárasztó. Állandóan valami buzi küldetést kapunk. És azután természetesen pihenek. Fekszek az ágyamban, vagyis inkább ülök, a hátamat a falnak támasztva. Mellettem Itachi fekszik, kezeit a feje alatt támasztva. Szeme vöröslik a sharingántól. Hihetetlen. Akkor legalább normálisan néz ki, amikor fekete szemei vannak. Jesszus, mindjárt agyon ütöm. Csak nyugi Sakura! 

- Hé, Itachi – nézek rá. Felém fordítja tekintetét. Még mindig ott izzik a sharingántól. Nem fordítottam el a fejemet. Már megszoktam. 
- Hm? – kérdezte. Vagyis inkább mormogta. Istenem, mintha Sasukét hallanám. Habár nem hiszem, hogy most is több szót tanult volna meg, de nagyon nem érdekel, hogy mi van vele. Éljen boldogan Orochimaruval. De rossz! 
- Tudod, hogy mit szeretek benned, a legjobban? – kérdeztem. Itachi kérdőn nézett rám. Most ezen mit nem lehetett megérteni? Istenem, de sötét. Nem mondott semmit. 
- A szemeidet. A fekete szemeidet – vártam a hatást. A feketét direkt kihangsúlyoztam, mert alig látom fekete szemekkel. De az Sasukéra emlékeztet, rá meg egyáltalán nem akarok emlékezni. Itachi sokkal kedvesebb, persze csak akkor, ha mosolyog, és fekete a szeme. 
- Mi baj van a sharingannal? – kérdezte értetlenkedve. Nagyot sóhajtottam.
- Az, hogy akárhányszor rád nézek, a sharingan ott villog a szemedben. Imádom a fekete szemeidet, légy szíves, had lássam azt is! – mosolyogtam. Itachi is elmosolyodott. Mennyire nem hasonlít a mosolyuk Sasukéval. Az övében nincs annyi gúny és megvetés, mint a drágalátos kisebbik Uchihában. Tovább néztem, majd láttam, hogy eltűnik a szeméből a sharingan. Na, ez így jobb, mosolyogtam magamban. Visszanéztem a könyvemre és tovább olvastam. Egy gyors oldalpillantást vetettem a szobatársamra. Csodálatos módon feketék voltak a szemei. De most nem csak feküdt, hanem… olvasott. Nem hittem, hogy megérem ezt a napot. Itachit még sosem láttam olvasni. Döbbenten néztem rá. Most hogy visszagondolok egyszer láttam őt elolvasni egy mondatot a hirdető tábláról. Meg volt még egy, amikor egy könyvet kezdett el olvasni. Olvasott két másodperig, aztán lerakta. Utálhat olvasni. Azóta nem láttam azt a könyvet a kezében. Most viszont újságot olvasott. Hangsúlyozom, Újságot!
- Itachi! Jól érzed magad? – kérdeztem tőle.
- Tökéletesen – mormogta. Ennek elment az a csöppnyi esze is, ami eddig volt neki. 
- Olvasol – csúszott ki a számon. Mosolyogva rám nézett.
- Milyen okos valaki. Hogy sikerült rá jönnöd? – kérdezte tőlem, gúnyos mosollyal. Már megint Sasuke jut róla az eszembe. Még szerencse, hogy Itachit imádom, mert rendes, Sasukét pedig utálom, vagy legalábbis nem bírom, mert bunkó. Mondjuk Itachi se patyolat tiszta, de még mindig jobb, mint Sasuke. 
- De te újságot olvasol! – mondtam, egy ugyanolyan gúnyos mosoly kíséretében. Itachi meglepetésemre megfogta a fejemet, és összeborzolta a hajamat. Döbbenten néztem rá, - egy kicsit túl sok volt már a döbbenetből -, de utána én is szélesen elvigyorodtam. Magamhoz öleltem, majd egy puszit nyomtam az arcára. Jesszusom, mit tettem! Kezdek tényleg becsavarodni. Észrevettem, hogy elpirult. Teljesen biztos vagyok benne, hogy én is. Hogy lehetek ilyen hülye? Kész idióta vagyok. De legalább nem hisztiztem. Nincs is miért. Gyorsan kiiszkoltam a szobából, egyenesen a konyhába. A konyhában megtaláltam Konant, a legjobb barátnőmet, Deidarát és Hidant. De abban a pillanatban lépett be a szobába Sasori és Kisame is. 
- Mi van itt? Gyülekező? – kérdeztem, amikor kivettem a tejet a hűtőből és öntöttem bele a maradékot a kávémba, amit Konan rakott le elém. Megköszöntem, majd szürcsölgetni kezdtem a forró italt. 
- Nincs gyülekező – mondta Deidara.
- Még csak az kéne. Cuccostul rúgnám ki a főnököt innen, hogy bassza meg magát – mondta Hidan. Konan küldött felé egy mérges pillantást. Jól tudtam milyen pillantás ez. Konant kifejezetten rosszul érintette, ha Peint kritizáltuk. 
- Hogy beszélsz? – kiáltottam rá Hidanra. 
- Miért? Te, hogy szoktál? – mosolygott rám gúnyosan. – Egyébként miért vagy ilyen piros? 
Éreztem, hogy még tovább vörösödöm. Mindenki mosolygott körülöttem.
- Ne üssétek bele az orrotokat a dolgaimba, basszátok meg! – csattantam fel. Ők még mindig mosolyogtak. Bármint megadnék érte, hogy valamelyiknek, csak egyszer is behúzhassak egyet. 
- És még én beszélek csúnyán! – dörmögte karba tett kézzel Hidan.
- A többiek hol vannak? – kérdeztem, másra terelve a témát. 
- Tobi kint füvezik Zetsuval… - kezdte el Sasori, de Konan, hihetetlenül anyás hangja belé fojtotta a szót.
- Füveznek??? – ugrott fel. Sasori gyorsan maga elé kapta a kezét, a másikkal pedig a tarkóját vakargatta.
- Nem úgy! Fűmagokat ültetnek el – mondta zavartan. Konan erre lenyugodott, majd leült az egyik székre, és belekortyolt a kávéjába. Én csak egy jót kuncogtam az előbbieken. De aztán csak...

- De minek ültetnek fűmagot? Egy erdő közepén vagyunk, ahol szinte csak fű van - szólaltam meg. Sasori megrántotta a vállát. Van egy olyan érzésem, hogy ez azt akarta jelenteni, hogy az ő bajuk, sosem voltak teljesen normálisak. Ez igaz...

- Kakuzu, gondolom, a pénzét számolja, hogy hány értékes embert kell még megölnie, hogy pénzünk legyen, Pein, gondolom, a szobájában ül, és gondolkodik a következő, idióta küldetésünkön. Itachi nem tudom, hogy mit csinál – fejezte be az előbb elkezdett mondatát Sasori. 
- Itachi olvas a szobánkban – jegyeztem meg. Sasoriéknak ugyanaz volt a reakciójuk, mint nekem. Ekkor lépett be Itachi. Ránéztünk, és láttam a szemem sarkából, hogy Hidan és Deidara összevigyorognak. 
- Most mi van? – kérdezte. Micsoda tapintatlanság! Még csak nem is köszön. Rám nézett, és egyből elpirult. Gúnyosan rámosolyogtam, majd ő is rám. 
- Na, ki halt meg Itachi? – kérdezte Kisame.
- Honnan tudjam? – kérdezte nyugodtan, amikor levetette magát a kanapéra. Mi az, hogy nem tudja? Eddig a helyi újságot olvasta, amiben a hírek vannak. Vagy lehet, hogy nem is tud olvasni, csak a képeket nézegette? De biztos, hogy tud olvasni. Arra lettem figyelmes, hogy Itachi csettint egyet az ujjával Konannak, aki ezt persze nem vette jó néven, ezért egy hatalmas pofont adott az Uchihának, aki lefordult a kanapéról, ezzel magával sodorva Kisame kardját, amit lerakott a kanapé melletti asztalra, a kard felrepült, kettévágva a dohányzó asztalt. 
- KISAME!!!!!!! Mégis mi a fasznak kellett azt a kardot pont odaraknod??? – kiáltotta Hidan. Én csak nevettem a dühkitörésén, de én is éreztem, hogy nemsokára kieresztem a gőzt. 
- Miért engem ordítasz le? Konan ütötte meg Itachit – méltatlankodott Kisame. 
- De Itachi csettintett, mert Konant pincérnőnek nézte – szóltam bele. Itachi egy szúrós grimaszt küldött felém, amitől elvigyorodtam.
- Köszönöm Sakura! Tudtam, hogy rád számíthatok! – sóhajtott, majd kezét maga elé emelte, hogy megvédje magát. Szánalmasan festett, soha nem láttam még így. Mintha egy kicsit megváltozott volna. De jól éreztem magam vele. Tisztán emlékszek arra a napra, amikor idekerültem…


„Ültem a szobámban, közvetlen a hátizsákom mellett. Kint esett az eső, sötét volt. Az égen világított a hold. Egyenesen rá néztem. Szememben is megcsillant a hold fénye. Felálltam az ágyamról. Odamentem az éjjeli szekrényemhez, és kezembe vettem a kis fotót, amin a team 7 volt látható. Sétáltam vele egy kört a szobámban, majd visszatettem a helyére. Kinyitottam az erkélyajtót és kiugrottam. Futottam, nem akartam lekésni a találkozót. 
Öt perc múlva odaértem. A sötétben négy alak volt. Odamentem hozzájuk. 
- Minden rendben Sakura? – kérdezte a fekete hajú. Bólintottam. 
- Kész van már a terved? – kérdezte a vörös. Erre is csak bólintottam.
- Nem vagy valami bőbeszédű – mosolygott a fekete. 
- Akárcsak a te öcséd – mondtam ravaszul mosolyogva. A fekete is elmosolyodott. 
- Na, mi a terved? – kérdezte a vörös.
- Holnap megyünk küldetésre. El tudok tűnni. Nem részletezem. Csak hol találkozunk? – kérdeztem. A fiúk elismerően bólintottak, persze nem volt abban semmi elismerés. Csak annyit jelentett, hogy többet is mondhattam volna. 
- Attól függ milyen küldetésre mentek, és merre. Mert akkor útközben tudnánk találkozni – mondta a szőke.
- Baszki, ez jó így. Többet is mondhatnál arról a buzi küldetésről, Sakura! – akadt ki az ősz hajú.
- Hidan! Egy kicsit hangosabban ordíts! A Hokage még nem hallotta – jegyeztem meg epésen. Hidan elvigyorodott. 
- De, ha nem mondasz semmit? 
- Azt akartam te idióta, csak nem hagysz szóhoz jutni – mondtam neki dacosan. – Szóval, valami idióta vénembert kell kísérgetnünk. A Víz Országába.
- Vagyis nyugat felé mentek. Sima ügy – mondta a vörös.
- Köszönjük Sasori, hogy ezt is megtudhattuk – jegyezte meg a szőke. Nevettem egy jót, majd elköszöntem a fiúktól. Haza fele vettem az irányt. Visszamásztam az erkélyen és összepakoltam. Bepakoltam a ruháimat, a fegyvereket, a kedvenc könyveimet és az egyéb fontos dolgokat. Elhatároztam, hogy holnap új ruhában fogok megjelenni, abban, amire majd felveszemazt a köpenyt, amit Sasoriéktól kapok majd. Kivettem a szekrényemből és rádobtam a székre. Bementem a fürdőbe, letusoltam, majd lefeküdtem aludni. El sem tudtam képzelni, hogy ez velem történik meg. Mintha valami álomba csöppentem volna, ahonnan nem tudok kikerülni. Természetesen örülök, hogy csatlakozhatok hozzájuk, de szomorú vagyok, amiért itt kell hagynom Konohát és a barátaimat. Mindannyian hiányoznak nekem: Naruto, Sasuke, Hinata, Kiba, Tenten, Neji, Lee, Temari, Shikamaru, Chouji, Ino, Gaara,- bár ő Sunába van-, Kankuro, Kakashi-sensei, Tsunade-sama, és a többi ember, aki Konohában él. 

Másnap reggel fáradtan ébredtem. Magamhoz vettem az új ruhámat, ami egy necces topp volt, aminek a mellrésze fekete bársony volt, felvettem egy fekete rövidnadrágot, és egy fekete hosszúszárú csizmát. A piros fejpántomat a nyakamba kötöttem, alá pedig, ami nem látszott, egy nyakláncot kaptam, ami olyan volt, mint Itachinak. Erre már csak a köpeny kell. Gyorsan lefürödtem, majd magamra kaptam a ruháimat. A táskámat a hátamra vettem és elindultam a hídhoz. Mikor odaértem Naruto és Sasuke már ott voltak. Mindketten rám néztek és kerekre tágult a szemük.
- Mi van? – kérdeztem a Sasukétól vett flegma modorral.
- Neked is jó reggelt! – mondta Naruto. Rámosolyogtam, majd a korlátnak támaszkodtam. Éreztem a szemüket rajtam. Kiengedtem egy ingerült nyögést, majd rájuk néztem. Nem fordították el a fejüket, ezért kérdőn néztem rájuk.
- Megváltoztál – mondta Naruto.
- A ruhámmal van bajod? – kérdeztem tőle. Naruto megrázta a fejét.
- Dehogy! Nagyon jó áll – jegyezte meg. Naruto most már elfordította a fejét, és arra a pontra meredt, ahol Kakashi-sensei szokott megjelenni. Sasuke még mindig engem nézett. 
- Most mi van? – kérdeztem ingerülten. – Ennyi ideig nem szoktál nézni. 
Sasuke, nagy meglepetésemre elvörösödött. Majd még nagyobb meglepetésemre elmosolyodott. Már szinte kiesett a szemem a csodálkozástól. Még mielőtt ez bekövetezett volna megjelent Kakashi a szokásos pukkanása kíséretében.
- Sziasztok, gyerekek! – köszönt nekünk. Felvontam az egyik szemöldökömet. Most milyen hülyeséget fog kitalálni? Úgy érzem itt lesz valami.
- Nos, az a helyzet, hogy a küldetés elmarad, másra bízták – mondta. Na, ez teljesen váratlanul ért. Kikerekedtek a szemeim egy darabig szólni se tudtam. Az lehetetlen. A küldetést nem fújhatják le. 
- Ez lehetetlen! Miért fújták le a küldetést? – akadtam ki akaratom ellenére. 
- Mert Tsunade-sama Ebisu-senseit küldte el – válaszolta kicsit meghökkenve Kakashi. – Miért? Ennyire el akarsz menni?
Ajaj. Remélem, nem gyanít semmit. Valami mást kell kitalálnom.
- Ki akarok egy kicsit mozdulni a faluból – mondtam. Kakashi összehúzta a szemét. Ajaj, ez nem jelent jót.
- Csak vicceltem! – mosolygott. – A küldetés a mienk, de siessünk!
Bazdmeg Kakashi! Ezt még megbánod. Legalább nem kell aggódnom az eltűnésem miatt. Kakashi sensei, viszont, mintha átlátna rajtam. Ennek nem lesz jó vége. Érzem.
Elindultunk. A kapunál találkoztunk a fickóval, akit kísérnünk kellett. Remélem nem nagyon fogunk ellenségbe botlani. Kiléptünk a kapun és elhagytuk a falut. Narutoék nem sokára visszatérnek. De én nem.”


Így indult a történetem, hogy az Akatsukihoz kerülök. Sasuke azóta elhagyta a falut és Orochimaruhoz szegődött. Micsoda ostoba fiú. Le akarja győzni Itachit, de nem lesz rá lehetősége, ha előtte Orochimaru elveszi a testét. Chö…
A folytatásban már elértük a Víz Országát. A pasast is épségben haza szállítottuk. Innentől kezdtem el izgulni. Eddig azt hittem, hogy a fiúk út közben csapnak le ránk, de úgy látszik csak a visszaúton. Reméltem, el tudják rejteni a chakrájukat Kakashi-sensei elől. De semmi szükség nem volt rá. Úgyis felbukkannának. Csak álruhába. Reméltem…

„Próbáltam megnyugodni. Csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha a fiúk rossz irányba mentek. Ezt a csapattársaim is látták rajtam, hogy feszült vagyok. Nem tudtam most visszafojtani. Elöl mentem Narutoval. Mögöttem Sasuke és Kakashi-sensei. Ami most következett, attól lesokkoltam. Hallottam, ahogy Kakashi-sensei ezt suttogja Sasukénak: Tartsd rajta a szemed Sakurán. Bepánikoltam. Egyre aggódóbb arccal mentem előre és ez nem kerülte el Naruto figyelmét. Ágról, ágra ugráltunk, de még mindig semmi. Egyszer csak négy, maszkos ninja ugrott le elénk, hátrálásra kéztetve minket. Jól tudtam kik azok. Felismertem Itachit fekete szemét, pont olyan, mint Sasuke szeme. Felismertem Sasorit is, őt is a szeméről. Hidant volt a legegyszerűbb. Főként a szeméről, és a nyakában lógó medál, ami a vallását hirdette. Deidara volt a kacsintás mestere, ezért simán felismertem, amikor észrevehetetlenül rám kacsintott. 
- Nocsak, nocsak! Négy konohai patkány, a homlokpántotokból ítélve – mondta Deidara.
- Okos megállapítás – jegyeztem meg gúnyosan, tökéletesen álcázva magamat. Habár, még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, hogy Kakashi sejt valamit. És ebbe a valamibe, már Sasuke is be volt avatva. Ekkor Hidanék felugrottak a levegőbe és támadásba lendültek. Deidara Narutót támadta meg, Hidan Kakashi-senseit, Itachi Sasukét, Sasori pedig engem. Persze finoman. Ütöttük egymást, de nem olyan sok chakrával. 
- Sakura! A terv, következő részét mi csináltuk. Deidara nem sokára fel fog valamit robbantani. Amikor hallod a robbanást, sikíts egy nagyot és vágj pofon. Azután adj ki olyan hangot, amit akkor szoktak kiadni, amikor valaki elájul. Felveszlek és eltűnünk innek. Rendben? – mondta el a terv részleteit Sasori. Bólintottam. Jó tervnek néz ki. Már láttam is, ahogy Dei gyártja a bombáit. A csapatomra néztem. Az ellenséggel voltak elfoglalva, így nem törődtek velünk. Ekkor Dei eldobta a bombáját. Mutatott egy kézjelet, mire a bomba felrobbant. Egy cseppnyi fáziskéséssel sikítottam. Utána pofon vágtam Sasorit, mire ő eldőlt. Hoppá, ez egy kicsit erősre sikeredett. Ki adtam egy ájult hangot, és néhány másodperc múlva azon kaptam magam, hogy Sasori felkapott. Visszanéztem. A füst még mindig nagyon sűrű volt. Én Sasori ölében utaztam, mellettünk Itachi, Hidan és Deidara ment.
- SAKURA!!!! – hallottam Naruto kiáltását. Kicsit elszomorodtam, de utána megint vidám lettem. 
- Köszönöm, Sasori, de tudok a saját lábamon is járni – mosolyogtam rá a vörösre. Ő is elmosolyodott, majd megálltunk és lerakott. Megigazítottam magam. Itachi egy köpenyt nyitott ki nekem. Belebújtam. Kényelmes volt. Teljesen felhúztam, de előtte befontam a hajam. Azt elrejtettem, majd Itachi rám adott egy szalmakalapot. Na, már csak a kockás ing, a gumicsizma, és a gabonaszál kell a számba, és mehetünk a farmra. Visszatérve, a szalmakalapon fél vastag papírcsíkok voltak ragasztva. Ez segített abban, hogy ne is merjenek fel minket. Csendben haladtunk a bázis felé. Mindjárt ott vagyunk. Mindjárt. 
Néhány perc múlva megérkeztünk. Nagyon eldugott helyen volt a bázis, szinte lehetetlen volt megtalálni. De a környék szép volt. Sok volt a fa, jó volt a friss levegő. Sasoriék elindultak. Utánuk mentem, egy kis késéssel. Az „épületben” sötét volt. És hideg. Lépéseim visszhangozva verődtek vissza a helység faláról. Itachi ment legelöl. Egy nagy helységbe vezetett, ahol a többi tag helyezkedett el. Leültem az asztalhoz. 
- Hello, Sakura! – köszönt nekem a vezér. Legalábbis szerintem a vezér volt. Kicsit ijesztően nézett ki a srác. Az orrában végig piercing volt. Még a füle is tele volt. Tulajdonképpen az egész feje piercingekből állt. Nem is tudom, mit kezdene egy mágnessel. Biccentettem neki. 
- A nevem Pein. Én vagyok az Akatsuki vezetője. Látom megkaptad a ruháidat. Már csak a gyűrű hiányzik – kezdett pele Pein. Egy kicsit jó fejnek tűnt, de valószínű, hogy ez meg fog változni, ugyanis a többiek jó nagy szemeket meresztgettek Peinre. Pein átnyújtott nekem egy gyűrűt. Ezüstből lehetett, a közepén volt egy piros kő, amire egy jel volt vésve. Most hogy körbe néztem óvatosan, mindenkinek ilyen volt, csak más jellel. Felhúztam a bal kisujjamra. Már csak ott volt hely a ranglistán. 
- Ennek a szervezetnek a célja a világuralom – folytatta Pein. Ránéztem. A többiek látszólag sokszor hallották már ezt a történetet, de mégis figyeltek. 
- A világuralomhoz három fő lépést kell véghezvinnünk: Az első lépés a pénz beszerzése. A második, létesíteni az első számú zsoldos hadtestet. A shinobi nemzetek saját maguknak termelik a pénzt, vagy háborúban szednek el némi pénzt. Mivel mostanság, nincs sok háború, a shinobi nemzetek nem is nagyon görcsölnek. A nagy shinobi nemzetek meg tudják védeni magukat, de a kisebbek aligha. Az Akatsuki hátsó szándéka a háború kirobbantása, és hogy így drága pénzért óvják az országot. Ezért van szükségünk minél több bijuura, hogy azokat használva háborút robbantsunk ki. Végül kontrollálni akarjuk az összes harcot, irányítani a kisebb nemzeteket, velük bevenni a nagyobbakat. Így hát a harmadik, egyben az utolsó lépés, a világon való uralkodás. Világos eddig? – kérdezte tőlem. Magamban nagyokat pislogtam, de értettem így bólintottam. 
- Helyes. Most már te is közénk tartozol. Az árulást nem vesszük jó néven, ezt jegyezd meg. A csapatod Itachi és Kisame lesz. Velük mész küldetésekre. A szertartásokat egy barlangban végezzük. Ezek olyan szertartások, amikor előhívom a pokol királya szobrot. Ennek a szobornak a szája és a keze látszódik ki a földből. Az ujjaikon egy-egy Akatsuki tag áll, velük együtt szívjuk ki a démonokat a hordozóból. A műveletek, gyakran tartanak három napig. De nem muszáj ott lenni a szertartásokkor, mert egy hologram technikával megoldjuk. Ha a műveletnek vége, akkor a szobron lévő szemek egyikének a fehérje teljes lesz. És akkor a Jinchuriki holtan zuhan a földre. Értetted? – folytatta. 
- Igen – mondtam. Elégedetten bólinott, majd bemutatta a többi tagot. Érdekeseknek láttam őket, bár egy kicsit ijesztőnek. Főleg azt a Zetsu fiút. Kicsit holdkórosnak néz ki. Megtudtam, hogy Itachival kerülök egy szobába, Kisame pedig árkerült Tobihoz. Halál izgi volt ez az egész”


Ennyi a történetem. Szokatlan volt az első néhány nap, de hamar megszerettük egymást. Persze a fiúk egymást ölték, én Konannal tök jól el voltam. Barátaim fölém hajoltak. Egy kicsit nagyon elgondolkoztam. De jó volt visszaemlékezni. 
- Min gondolkodtál? – kérdezte tőle Deidara. Rámosolyogtam.
- Arra az estére, amikor idekerültem – mosolyogtam. Ők is elmosolyodtak.
- Ja, emlékszem, amikor sikítottál és úgy pofán vágtál, hogy elestem – mosolygott Sasori.
- Így volt? – kérdezte döbbenten Konan. Bólintottam, majd elmeséltem azt a kis részletet.


Konan döbbenten hallgatta a történetemet. 
- Tyűha! – nyögte ki. Szép kis elismerés, mondhatom. De azért jól esett, hogy így lenyűgözte. Hát igen, hiába vannak az okos emberek. Na, most olyan voltam, mint Sasuke. Bár, ez nem teljesen igaz. Sasuke sose dicsekedett azzal, hogy erős, okos. Csak egyszer-kétszer. Elégedetten elmosolyodtam. Ránéztem Itachira, Sasorira és Hidanra, akik figyelmesen hallgatták azt a történetet, ahol ők is ott voltak. Micsoda szuper közönség. Ekkor Tobi robbant be a konyhába. Kérdőn néztünk rá. Legalábbis én igen. 
- Zetsu-sama udvarol egy növénynek – lihegte. Elnevettem magam. Zetsu udvarol egy növénynek. Nem hiszem, hogy ez egy olyan nagyon nagy hír. Valahogy az az érzésem van, hogy Tobi drága, nem ezért jött. 
- Mi is lenne az igazi oka annak, hogy idejöttél, Tobi? – kérdeztem, miután abbahagytam a röhögést. 
- Ja, igen. Pein-sama hívat minket – jutott eszébe, eredeti szándéka. Nagyot sóhajtottam.
- Ha még egy küldetés az, akkor nem tudom, hogy mit csinálok! – sziszegte, összeszorított fogai között, Hidan. Elmosolyodtam, majd Konannal az oldalamon kimentem a konyhából. A tárgyalóterembe mentünk. Én legalábbis így hívtam, mert mindent itt beszéltünk meg. Leültünk a székekhez, majd vártuk, hogy Pein belekezdjen mondandójába. Pár másodperc múlva, felbukkant.
- Nincs küldetés, csak annyit akarok mondani, hogy pihenhettek, de nem mindenki. Hidan, Kakuzu! Tudjátok meg hol van a négyfarkú! Ejtsétek foglyul. Világos? Itachi, Sakura, Kisame! Azt szeretném, ha figyelnétek Naruto Uzumakit. Vagy legalábbis tartsátok rajta a szemeteket, hogy el tudjátok fogni. Mindenképpen ő kell utoljára, de azért tartsátok rajta szemeteket Naruton – adta ki a parancsot Pein. Deja Vu érzésem támadt. 
„Tartsd rajta szemedet Sakurán!” Hát persze. Kakashi. Bólintottam, majd Pein elmondta, hogy mikor induljunk. A gyűlés végeztével kimentünk.
- De pechetek van! Tudtam, hogy titeket fog elküldeni. Egyszerűen éreztem – vigyorgott megállás nélkül Deidara. Kezdett felmenni bennem a pumpa. Ha nem fogja be agyon ütöm. De még mindig lökte a rizsát. Chakrát gyűjtöttem az öklömbe, s teljes erővel a falba ütöttem. Deidara volt az eredeti célpont, de direkt ütöttem mellé. Lépett néhány lépést hátra. Láttam rajta, hogy megijedt, ezért gúnyosan elmosolyogtam.
- Ha nem csukod be azt a bazi nagy szádat, akkor legközelebb nem kíméllek meg, és agyon ütlek – mosolyogtam, majd tovább mentem. Hidan elégedetten bólintott. Szóval, már kaszabolta volna le Deit, ha nem lépek közbe és teszem tönkre a falat. Még mindig kellemesebb. Haláli. 
Nagyot sóhajtottam, majd beléptem a szobánkba. Megrohamoztam a fürdőszobát. Tíz perc múlva könnyedén kész voltam, s láttam, hogy Itachi megy be utánam. 
- Finom illata van a tusfürdődnek – kiáltott utánam.
- Nehogy azt használd! – ordítottam. Nevetett egyet. 
- Dehogy használom azt! Csak érezni a levegőben. De tényleg finom illata van – mondta. – Szívesen érezném rajtad is.
Micsoda? Hogy lehet valaki ilyen perverz?
- Te PERVERZ DISZNÓ!!! – kiáltottam neki. Megint hallottam a nevetését. Hű, de fura. Öt perc múlva kilépett a fürdőből. Beleszagoltam a levegőbe. Tisztán éreztem a tusfürdője férfias illatát. Elmosolyodtam.
- Hm. Finom illatod van – néztem rá mosolyogva, amikor befeküdt mellém az ágyba. Rám nézett. Fekete szemekkel. Még ilyet. Istenem, de gyönyörű szemei vannak. Elmosolyodott. A szívverésem egyre hevesebben kezdett verni, amikor egyre közelebb hajolt. Csak nehogy megcsókoljon. De az arca a nyakamba süllyedt. Mélyet szívott az illatomból. Éreztem, hogy kiráz a hideg. Jól esett, nem tagadom. Hogy lehetek ilyen? Nem tudok neki ellenállni, pedig csak egy idióta, beképzelt barom. Most már kiderült, hogy perverz is. 
- Teljesült a kívánságom. Érzem rajtad. És elragad – suttogta a nyakamba. Éreztem, hogy elvörösödök. Éreztem a forró leheletét a bőrömön, ami miatt végig futott egy kellemes bizsergés a testemen. Behunytam a szemem. Éreztem, ahogy megcsókoljam a nyakamat. Közelebb húzódott hozzám, kezét a derekamra tette. Élveztem. De még mennyire. Hogy lehet valaki ilyen romantikus? Ebben alig van romantika. Vagy mégis? Komolyan, mint egy szex isten. Na, takarodj innen!
Ebben a pillanatban magamhoz tértem. Kirázott a hideg. De Itachi is elhúzódott tőlem. Rám mosolyogott, majd a másik oldalára fekve elaludt. Egy darabig néztem, majd megráztam a fejem és ledőltem a párnákra. El sem hittem, hogy mit engedtem meg neki. Furán éreztem magam. Itt fekszek egy ágyban Itachival, egymáshoz se szólunk, de az előbb, majd felfalt. Elmosolyodtam, majd lehunytam a szemem. Kellemes érintés volt ez. Mikre nem gondolok. És még Itachi a perverz. Úristen! Itachit védem magam helyett. Teljesen más dolgot hoz ki belőlem. De én is belőle. Ha nem jelenek meg, akkor még mindig egy rideg jégcsap lenne. Akárcsak az öccse. Chö… 

Másnap reggel álmosan keltem. Minek kellett kinyitnom a szememet? És miért érzem magam teddy macinak? Lenéztem a felső testemre. Két erős kar fonódott a testemre. Összeérintettem a két tenyeremet és magam elé emeltem. Istenem! Csak ne ő legyen, az, aki épp ölelget, mint egy plüsst. Könyörgök. Oldalra fordítottam a fejemet. Tisztán láttam a fekete fürtöket, ami most a vállára omlott. Ne nézz rá! Nem szabad rá néznem. Lehámoztam a hihetetlenül erős karokat magamról, és felkeltem. Egy szál hálóingbe mentem ki a konyhába. Még senki sem volt ott. Nem csodálom. Öt óra. Sosem keltem még ilyenkor. Te jó ég! Főztem kávét, majd rántottát sütöttem reggelire. Nem kéne mindenkit felkeltenem, csak azokat, akik küldetésre mennek. Hidan, Kakuzu, Itachi és Kisame. Megtálaltam a reggelit, majd elmentem Kisaméhoz. Meglepetésemre már ébren volt. Feje tetejére állt ez a világ. 
- Kisame. Gyere reggelizni, mert mindjárt megyünk – mondtam neki. Elvicsorodott, majd bólintott. Felkapta a köpenyét, magához vette a kalapját és a kardját és kiment a konyhába. Én a másik irányba indultam el. Hidan és Kakuzu szobája előtt megálltam. Lenyomtam a kilincset, majd benyitottam. Kakuzu már ébren volt, Hidan viszont még mindig húzta a lóbőrt. Elmosolyodtam, majd odamentem az ágyhoz.
- Nem vagy éhes? Kész a reggeli, menj, mert nemsokára indulnunk kell – fordultam Kakuzuhoz. Ijesztő fickó. Legszívesebben nem állnék szóba vele, de muszáj. Ő csak bólintott, majd felállt és kiment. Közelebb léptem Hidan ágyához. Megfogtam a karját és megrázogattam. 
- Hidan, ébredj – szóltam. Nem mozdult. Ezt a műveletet vagy százszor megismételtem, de semmi. Az éjjeli szekrényre néztem. Egy váza. Hidannak mióta van vázája? Ne felejtsem megkérdezni tőle, hogy honnan van. Megfogtam a vázát és a tartalmát Hidanra öntöttem. Prüszkölve és ordibálva ébredt fel.
- A jó büdös kurva anyád essen beléd, bazdmeg! – kiáltotta. Gyorsan leütöttem.
- Mindenkit fel akarsz kelteni, bazdmeg! Ne akard, hogy Pein ebédet csináljon belőled! Vagy én – mondtam neki dühösen. Rám nézett és nagyot nyelt. Gyáva féreg. Mosolyogtam magamban. 
- Bocs. De akkor sem értem mért kellett az a kurva vázát a fejemhez baszni – motyogta.
- Befejezted? Mi lenne, ha normálisan is tudnál beszélni, nem csak káromkodni? – kérdeztem tőle. De tényleg elegem volt már belőle. De azért jót szórakoztam is. Megrántotta a vállát. Szép kis hozzá állás. Nagyon jó. 
- Gyere reggelizni – mondtam neki, majd kimentem a szobából. Már csak Itachit kell felébresztenem. Az könnyű lesz. Odaértem az ajtónkhoz. Nyitottam volna ki, amikor Itachi fejével találtam magam szemben. Egy kicsit túl közel. Még jó, hogy nem smárolt le. Agyon ütöttem volna, az biztos. Elvörösödtem. Vagyis, szerintem elvörösödtem, mert éreztem a melegséget az arcomon. Ő csak elmosolyodott. Hogy lehet ilyen szemtelen?! Utat engedett nekem.
- Hozzád jöttem – mondtam dacosan. Tovább mosolygott, majd a konyha felé vette az irányt. Hápogtam egy sort, majd utána mentem. A többiek mér ettek. Leültem Itachi mellé. 
- Hülye küldetés – szitkozódott természetesen Hidan. A halántékomon kezdtek dudorodni az erek. 
- Pedig tegnap azt mondtad, hogyha küldetést kapunk, akkor nem tudod, hogy mit csinálsz Peinnel – vicsorgott Kisame. Én is megengedtem magamnak egy száraz nevetést, majd tovább ettem. Negyed óra múlva mindenki végzett. Felálltunk, én gyorsan elmosogattam. Valahogy mindig rám marad ez a munka. Persze tuti, hogy csak azét, mert lány vagyok. Majd állatidomító leszek, és akkor a fiúk is kiveszik a részüket a „ház” takarításából. Kiléptünk a levegőre.
- Sok szerencsét mindenkinek – mondta Itachi. Bólintottunk, majd elváltunk. Itachi, Kisame és én, nyugat felé mentünk. Hidan és Kakuzu, az ellenkező irányba mentek. Nesztelenül ugráltunk fáról fára. 
- Szóval most Konohába megyünk? – kérdezte Kisame. Itachi bólintott.
- Naruto nem lehet máshol – jegyeztem meg. Tovább ugráltunk. Már agy félórája mentünk, minden hang nélkül. 
- Szerintem álljunk meg – mondta Itachi. Kérdőn néztem rá. 
- Szerintem is. Pihenni kéne – mondta Kisame. Felvontam a szemöldökömet. Micsoda lusta banda. Nagyot sóhajtottam, majd megálltunk. Kisame letelepedett egy sziklára, Itachi a szikla övébe, én pedig járkáltam a füvön.
- Nem is vagy fáradt? – kérdezte Itachi. 
- Nem – válaszoltam. Tényleg nem voltam fáradt. Leültem a földre, majd behunytam a szemem. Ekkor egy kép tolakodott be az elmémbe. Egy fekete hajú és szemű férfié. Egy pillanatra azt hittem, hogy Itachi az, de tévedtem. Sasukét láttam…
„Sasuke, Orochimaruval szemben állt. Nézett mestere szemébe, rezzenéstelen arccal, hidegvérrel. Körölütte sebesült emberek. Valószínűleg harcolt. Orochimaru vigyorgó képpel nézte őt. Hosszú nyelvével megnyalta a száját. 
- Nagyon jó Sasuke-kun – mondta. Egy karcolás sincs rajta, gondolta Orochimaru. Sasukénak kifejezéstelen maradt az arca. Felállt az egyik sebesültről és elment. Nem leszek a tested Orochimaru. Véged, gondolta az Uchiha.”


Visszarántottam magam a jelenbe. De hát, az is a jelen volt. Mintha belelátnék az emberek fejébe. De most senkinek sem voltam a fejébe. Ez különös. Olyan volt, mintha ott állnék közöttük, és nézném a műsort. Ez különös. Nagyon különös. Kinyitottam a szememet. Itachi és Kisame ott álltak előttem. 
- Mi történt Sakura? – kérdezte Kisame. Most megmondjam nekik az igazat? Totál hülyének néznének. 
- Láttam, hogy mit csinál az öcséd – mondtam ki. Elkerekedett a szemük. Tudtam, hogy nem fognak hinni nekem. 
- Ez most komoly? Mit csinál az öcsém? – kérdezte Itachi. 
- Épp most ölt meg egy rakás embert. Egyetlen egy karcolás nélkül – motyogtam.
- Na, ne már! – akadt ki Kisame. Itachi csak nagyot sóhajtott.
- Arra gondolt, hogy nem fogja Orochimarunak adni a testét, vége van – mondtam tovább, egy kis mosollyal. 
- Szóval, akkor ez egy képesség – mondta Itachi. Látom, nem nagyon érdekli, hogy mi van az öccsével.
- Mi? – kérdeztem, felvonva az egyik szemöldökömet.
- Bele látsz mások fejébe, látod, hogy mit csinál éppen. Vagy lehet, hogy azt látod, hogy mi a célja.
Erre eddig még nem is gondoltam. Volt már egyszer egy ilyen, amikor régebben aludtam, akkor. De akkor azt hittem, hogy csak egy álom volt. Ránéztem Itachira. Mereven nézett a szemembe. Felálltam.
- Tudsz róla, hogy nagyon nagy okostojásnak hiszed magad? – mosolyogtam, csípőre tett kézzel. - Szerintem menjünk tovább.
- Haha, de vicces - fintorgott Itachi. - Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Kisame. Bólintottam. Ők is felálltak, majd elindultunk. Már közel voltunk Konohához, de egész úton csak gondolkodtam. Ha Sasukét láttam, hogy mit csinál, akkor Narutot is láthatom. De, hogyan működik ez a képesség? Fel kell idéznem, hogyan láttam bele Sasuke fejébe. Nem ugrott be semmi. Ez hihetetlen. Ilyen nincs. 
Fél óra múlva megérkeztünk. 
- Hogy megyünk be? – kérdezte Kisame. 
- Itachi elkábítja az őröket és utána felmegyünk a fejekre – mondtam. Itachiék bólintottak, majd a kapu felé kezdtünk el sétálni.


   Lassan lépkedtünk a kapu felé. Itachi szemében megjelent a sharingan. Elkábította a két őrt, majd pokoli gyorsasággal felfutottunk a fejekre.

- Hol lehet a Jinchuuruki? – kérdezte Kisame. Szememmel tovább pásztáztam a falut. Sok ismerős arcot fedeztem fel benne. Láttam Shikamarut és Temarit, amint kézen fogva járnak az utcán. Lee-t is láttam Guy-sensei társaságában. Észrevettem Nejit is, de Narutot sehol nem láttam.

- Szerintem menjünk le a Hokage irodájára – szólalt meg Itachi. Bólintottam, majd észrevétlenül leugrottunk az épületre. A fülemet a földre helyezte, hátha hallok valamit. Megis hallottam a beszélgetésüket. Intettem a fiúknak, hogy ők is csinálják azt, amit én.

-…most kaptam egy jelentést, miszerint az Akatsuki két tagját megtalálták a Hó országa mellett. A helyiek szerint támadást terveznek. Ki küldjünk valakit? – kérdezte Kakashi. Ránéztem a többiekre. Na, szép. Hidan és Kakuzu már megint felfedték magukat. Oda kell mennünk. Tsunade megszólalt. Tovább hegyeztem a fülemet, hogy megtudjam, hogy kit küldenek.

- Szeretném, ha te mennél Kakashi, vidd magaddal Shikamarut, Choujit, Inot, Narutot, Sait. És Yamato. Te is menj! – mondta a hokage. Gondolom azok, csak bólintottak, mert hangot nem hallottam.

- Nekünk is indulnunk kéne – mondta Itachi.

- Kövessük őket. Vagyis, inkább menjünk előre – mondtam. Ők csak bólintottak, majd előre mentünk. A Hó országa messze volt egy kicsit, de hamar odaértünk. Kakuzu és Hidan egy nővel harcoltak. Nyilván az volt a Jinchuuruki. Letelepedtünk egy fára, és figyeltük a harcosokat. Néhány perc múlva befutottak a konohaiak. Rájuk pillantottam. Harcolni jöttek, látszik rajtuk.

- Nocsak, nocsak! Nyolc konohai patkány – nézett rájuk Hidan. Ismerős volt ez a mondtad, de nem csak nekem. - Hol hallottam már ezt a mondatot? – kérdezte Naruto magától.

- Szóval ti vittétek el Sakurát – mondta Kakashi, mire Naruto megdöbbenve nézett rá. Na, szép volt Hidan.

- Hova vittétek Sakurát? – ordította Naruto. Hidan elvigyorodott.

- Nem vittük sehova. Halvány gőzöm sincs, hogy miről beszélsz – mondta. Kicsit meglepődtem. De csak azért, mert elmondott egy mondatot úgy, hogy egyetlen egy csúnya szó sem volt benne. Elmosolyodtam.

- HAZUDSZ!!!! – kiáltotta Naruto. Az tenyerében megjelent a rasengan, de egészen más formában. Sosem láttam még ilyet. A rasengan nagyon világoskék színben volt látható. Eddig mindig sötétebb kék volt. Naruto létrehozott három klónt, és azok segítéségével neki rontott Hidannak. Amíg futott, addig a rasengan shuriken formát. Sose láttam még ilyet. Naruto megtanult volna egy új jutsut? Csak rohant Hidan felé. Már csak néhány méterre volt tőle, amikor irányt váltott. Kakuzunak rohant egyenesen, és el is találta. Kakuzu ájultan zuhant a földre.

- A kurva életbe! – kiáltotta Hidan. Elmosolyodtam. Ez a srác semmit sem változik. De Kakuzu még nem halt. Hirtelen láttam feltápászkodni Kakuzut. Narutonak kikerekedett a szeme, majd a másik pillanatban métereket repült hátra felé, mert Kakuzu behúzott neki egyet. Pillantásom Shikamarura és Kakashira esett. Shikamaru suttogott valamit Kakashinak. Nem tudom, hogy mi volt az, de nagyon nem tetszik. Ekkor láttam, hogy Shikamaru beveti az árnyékát. Hidan szerencsére időben kapcsolt, s menekülve ugrált előle. Kakuzut eközben lerohamozta Kakashi. Szemem egyik emberről a mésikra ugrált. Már vagy tíz perce ez ment, amikor Hidan elkáromkodta magát. Tekintetem odafordítottam, és láttam, hogy Hidan beleesett Shikamaru csapdájába. Shikamaru futva elindult, Hidan meidg követte, az árnyék hatására. Az erdőbe mentek. Elmosolyodtam. Shikamaru vészesen alábecsüli Hidant.

- Menjetek utána – mondtam Itachinak és Kisaménak. Azok ketten bólintottak, majd utána eredtek. Én tovább figyeltem Kakuzu és Kakashi harcát. Kakuzu végül arra az álláspontra jutott, hogy ideje elővennie a szörnyetegeit. Milyen kár, hogy Naruto azokból már hármat elpusztított. Elmosolyodtam. Már szinte vigyorogtam. Kakuzu lesújtott Kakashira, aki egy pukkanással eltűnt. Összeszűkült a szemem. Árnyék klón volt. Ekkor egy hatalmas robbanás rázta meg az erdőt. Először Deidara jutott az eszembe, de ő mégsem lehetett. Bár látnám, hogy mi folyik ott, de mégsem mehettem oda. Behunytam a szemem, hátha látok valamit, de semmi. Itachi, hagy lássam, mi folyik ott. Itachira gondoltam és hirtelen ott voltam közvetlen Itachi mellett. Mintha észrevett volna, de gyorsan felugrottam egy fára. Szóval láthat engem. Sikerült. Ránéztem Shikamarura, de egy hatalmas gödrön akadt meg a szemem, amivel szemben állt a Nara.

- Ha egyszer kijutok innen, darabokra zúzlak – ordította Hidan. Ez megmagyarázza a robbanást. Robbanó bombák. Visszarántottam magam és láttam, hogy Kakashi bevetette a chidorit. Elpusztította Kakuzu negyedik szívét. Kakashi kezében megint megjelent a chidori, neki akart támadni. Itt az idő. Én jövök. Leugrottam a fáról, Kakashi előtt termettem, lefogtam a csuklóját a bal kezemmel, a másikkal pedig behúztam neki egyet, ami miatt a közeli fának csapódott. Ott álltam Kakuzu előtt, jobb öklömet felemelve.

- Ez meg kicsoda? – kérdezte Ino. Elmosolyodtam, majd letérdeltem Kakuzu mellé, és meggyógyítottam.

- Ez egy orvosi ninja – állapította meg Yamato. Okos. Szerintem erre mindenki rájött volna.

- Köszi – morogta Kakuzu.

- Nincs mit, de most össze kell varrnod Hidant – mondtam neki, majd felsegítettem. Ránéztem a konohaiakra, akik összehúzott szemmel figyeltek. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy meg kellett volna állítaniuk. Bénák. Kakuzuval együtt eltűntem. Hidanék felé futottunk. Legalábbis én futottam, Kakuzut cipeltem. Mikor odaértünk Itachi és Kisame, Hidan maradványait emelték ki a gödörből.

- Shikamaru elment? – kérdeztem. Ők bólintottak. Kakuzu odasétált Hidanhoz, és összevarrta a testrészeit. De ijesztő látvány. Sok bizarr dolgot láttam már életemben, de ez azért már sok. Hidan elégedetten mosolygott, letörölte arcáról a vért és magához vette kaszáját.

- Mindenki jól van? – kérdezte Kisame. Bólintottunk, majd elindultunk visszafelé, amikor egy hatalmas villanás állított meg mindet.

- A Chidori… - suttogtam. A chidori mögött Kakashi állt. Keze Kakuzu mellkasa előtt állt meg, a chidorit Kakuzu testébe temetve. Döbbenten álltam ott. Kakuzu vért köhögött, és összeesett. Kakashi, most felém indította el a kezét, de egy ugrással kikerültem. Chakrát gyűjtöttem az öklömbe, és hasba ütöttem Kakashit. Métereket repült hátra, a fákat magával sodorta.

- Iszonyatos a chakrája – mondta Shikamaru. Elmosolyodtam, majd egy kéz rántotta meg a vállamat.

- Gyere! Kakuzuért már nem tehetünk semmit – mondta Itachi. Bólintottam, majd Kisame felvette a vállára Kakusut és elindultunk, de ekkor egy ütés állított meg minket, már másodjára. Kezdett elegem lenni ebből. Megfordultunk, Naruto dühös arcával találtuk szembe magunkat.

- Nem mentek sehova – sziszegte. Elé álltam, és egy pöcköléssel eltávolítottam az útból. De ő balszerencsénkre fürge volt, megragadta Kakuzu karját és magával húzta. Láttam, hogy Kisame elindul felé, de Itachi megállította. El kell tűnnünk innen. Itt kell hagynunk. Itachi megfogta a csuklómat, finoman megrántotta, hogy menjünk. Engedtem a hívásnak.

- Még találkozunk – mondtam a Konohaiaknak. Dühösen néztek rám, és elfutottunk.

- Utánuk menjünk? – kérdezte Chouji.

- Nem – mondta Yamato. – Bár nekem az a kicsi Akatsuki tag, nagyon ismerős volt. A többek értetlenkedve néztek rá, kivéve Narutot és Kakashit.

- Ja, nekem is nagyon. Főleg az… - kezdte Kakashi, de Naruto félbeszakította.

- Az ereje – fejezte be. Kakashi bólintott.

- Pontosan. Csak Tsundénak van ekkora ereje. Ő pedig csak egy ninjának adta tovább ezt a tudást – bólintott Kakashi.

- Sakurának – bólintott Shikamaru is.

- Arra gondoltok, hogy az az Akatsuki tag… Sakura lenne? – kérdezte Ino megütközve. Kakahshi, Yamato, Naruto és Shikamaru bólintottaK. Ino elsápadt.

- Ez…biztos? – kérdezte Sai.

- Nem teljesen, de nagy a valószínűsége – felelte Yamato. Összenéztek.

 

Csendben haladtunk. Eléggé kimerültek voltunk, ezért megálltunk pihenni.

- Honnan tudtad, hogy hol vagyunk? – kérdezte Hidan tőlem. Ránéztem.

- Itachitól. Benne voltam a fejében – magyaráztam, mire Hidan ledöbbent.

- A fejében? – kérdezte. Bólintottam.

- Ez egy képesség. Bárkinek beleláthatok a fejébe, mondjuk nem teljesen a fejében voltam, egyszerűen ott voltam mellette és néztem, hogy mi folyik ott. Itachi majdnem észrevett, de szerencsére felugrottam egy fára, még időben – magyaráztam, mire Itachi bólintott.

- Igen, emlékszem, hogy mintha láttam volna valakit. Ezek szerint te voltál – mondta. Bólintottam.

- Most már tudom, hogy hogyan kell használni – kezdtem.– Egyszerűen csak arra a személyre kell gondolnom, akit látni akarok.

Elismerően néztek rám.

- Csak gondolni kell rá – suttogtam. Felálltunk és tovább indultunk.