Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7-8

2011.02.28

 Runaway
Első könyv

VII. fejezet

 

   - Segítünk nektek megkeresni a barátnődet – fordult Sakura felé Naruto.
Suigetsu lehajtott az országútról egy nagyobbacska városba, miután a Nap utolsó sugarai is eltűntek a fák mögül. Sakura megilletődve nézett Narutóra majd Sasukéra. Az utóbbi eléggé mogorván, karba tett kezekkel kerülte a lány tekintetét, konokul a kinti világot fürkészte, amint a hó megcsillan az autók lámpájának fényében.
   - Ez komoly? – kérdezte rekedten Sakura, annyira örült. – Hogy vetted rá? – Ezt már suttogva kérdezte Narutótól, aki csak legyintett, jelezvén, hogy most nem akar erről beszélni, így hát Sakura hagyta a témát. – Suigetsu, nem akarod lejjebb venni a fűtést? Meg lehet itt sülni.
   - Én konkréten fázok – nevetett fel Karin, így Suigetsu hagyta az egészet. Sakura nagyot sóhajtva próbált kibújni vastag pulóvereiből, hátra dobva a csomagok közé.
   - Nem kéltünk sztriptízt – vetette oda gúnyos mosollyal az arcán Sasuke. Sakura egy darabig nem felelt, majd széles mosollyal nézett rá a fiúra.
   - Te biztos, hogy nem – mondta -, tekintve, hogy van egy kis ferdehajlamod.
Sasuke szeme elsötétült, míg Suigetsu, Karin és Naruto prüszkölve nevettek fel, majd azonnal az útra néztek, amint észrevették, hogy Sasuke feljebb ül az ülésen. A fiú most ujjai közé csíptette Sakura állát – a lány szíve azonnal a torkába ugrott -, és a füléhez hajolt.
   - Talán megéred azt a pillanatot, amikor bebizonyítom, hogy a lányokat szeretem – súgta olyan halkan, hogy még Sakura is csak nagy nehezen fogta fel. Sasuke most egy gúnyos mosollyal az arcán dőlt hátra, rá sem pillantva Sakura elképedt arcára, mely lassanként vette fel Karin hajának szépséges színét. Bosszantotta a tudat, hogy már nem egyenesen melegnek érzi az autó belsejét, hanem teljességgel tűz forrónak. Úgy érezte, mintha egy hatalmas vulkánban állna, s körülötte patak formában folyik a láva.
   Suigetsu hirtelen köszörülte meg a torkát, ami egy kicsit észhez térítette Sakurát a kezdeti sokkjából.
   - Hol is keressük a barátnődet? – kérdezte. Sakura tanácstalanul meredt rá.
   - Nem tudom, hol lehet – vont végül vállat. Mellette Sasuke gúnyosan felhorkant.
   - Mesélsz róla egy kicsit? – szólalt meg Naruto, reménnyel teli mosolyt küldve a mellette ülő Sakurára.
   - Hm – töprengett el a lány. – Mire vagy kíváncsi?
Naruto tanácstalanul sütötte le szemeit. – Hogy hívják, hogy néz ki, satöbbi.
   - A neve Hyuuga Hinata, de ezt már mondtam nektek – mosolyodott el Sakura. – Távoli szemnek feketének tűnik a haja, de ha valaki közelről szemléli, némi lilás árnyalatot is megtalál benne. Mintha levendula lenne. Szeme hasonló, mint a levendula, csak sokkalta világosabb, elüt haja színétől.
   - Hogy ismerted meg? – nézett hátra Karin.
   - Egy iskolába járunk. Osztálytársak voltunk, de ő csak később jött. Először nem barátkoztam vele, hisz azt hittem, hogy osztálytársnőim hasonló cicababát faragnak belőle, mint ők maguk. Azonban Hinatát nem fogadták a kegyeik közé, és ez nekem szabad pályát adott, így hát összebarátkoztam vele. A lehető legjobb barátok lettünk, teljességgel együtt mozogtunk. Ha ő késett, én is késtem, ha ő volt beteg, átmentem hozzá, hogy beszélgessünk, és ez fordítva is állt.
   - És hogy tűnt el? – szólt már Suigetsu is.
   - Én magam sem tudom. Egyik nap nem jött be az iskolába, hiába vártam, még a telefonját sem vette fel. Azonban először nem aggódtam, mert volt egy barátja – Kiba -, akivel ugye szerették egymást. Tehát, Kiba sem jelent meg a suliba, és én meg gondoltam, hogy akkor együtt vannak. Nem bántott, hogy Hinata nem szólt nekem, hisz nem tőlem függ az élete. Jó darabig nem járt suliba, a húga azt mondta, hogy még otthon sem járt azóta. Nem aludt a szobájában. Ez már kicsit azért aggasztott, hisz a legjobb barátnőm volt. Aztán feltűnt Kiba, Hinata nélkül. Azt mondta, eddig őt kereste, de sehol sem találta, és így nem akart iskolába menni. És onnantól kezdve se híre, se hamva nem volt.
   - És az nem lehet, hogy Kiba tűntette el? – kérdezte Karin. Sakura eddig még erre nem is gondolt. Most töprengve hajtotta le a fejét, gondolataiba mélyedve. Az autóban tapintani lehetett a csendet. (Majdnem) mindenki Sakurát nézte, aki most felemelte a fejét.
   - Erre még nem is gondoltam – vallotta be. – Nem kizárt, bár az esély se nagy rá. Kiba szereti Hinatát, és még ő sem tudja, hol lehet.
   - Vagy csak nem akarja elmondani – vetette fel Suigetsu. – Bár nem ismerjük, így nem is ítélkezhetünk.
   - Szóval – szólt Sasuke -, most azt a libát keressük?
   - Nem liba – nézett rá szikrázó szemekkel Sakura.
   - Nyugi – vágott közbe Naruto, mielőtt még el kezdtek volna veszekedni. – Igen, Hinatát keressük.
Sasuke szemét forgatva mormogott valamit, majd ismét kitekintett az ablakon.
   - Hol keressük? – kérdezte Karin.
   - Köszönöm, hogy segítetek nekem – vigyorodott el Sakura. – De sajnos fogalmam sincs róla, hol lehet. Még csak sejtésem sincs.
Szándékosan nem említette az álmait, holott ő nagyon is valóságosnak érezte. Azonban nem akart visszamenni Konohába, de mást nem igen tudott mondani. Ha az álmai igazak, akkor egy elég forgalmas városon keresztül haladtak át.
   Néma csendben ültek. Sakura nekidőlt Naruto vállának, és úgy bámészkodott kifelé. Nem sokat láthatott, hisz a Nap már végleg leereszkedett, és az újhold fénye csak aprócska fényt vetett a tájra. Sakura hunyorogva próbálta kivenni a fák sötét sziluettjét, melyeket a távolban sejtett. Tudta, hogy a város után, melyet épp most hagytak el, hatalmas mező terül el, keretezve az utakat, melyek felett széles szárnyú madarak repülnek el. Sakura lassan bóbiskolt csak el, miután eldőlt Naruto vállától, s már csak arra emlékezett, ahogy Suigetsu hatalmasat ásít.

*

   Ébredésekor nem ment az autó. Egy parkolóban álltak, és Sakura gyanította, hogy egy újabb városba értek. Nagyokat pislogva nézett körül, és döbbenten tapasztalta, hogy mindenki ébren van.
   - Kényelmes voltam? – hallotta Sasuke gúnyos hangját, és most ijedten meredt rá. Álmában nekidőlt Sasukénak, arcát a nyakába fúrhatta, mert látszottak a fiú ingjén a gyűrődések. Sakura fülig pirult, és gyorsan eltolta magát Sasukétól. Naruto és Karin csak bárgyún vigyorogtak rá, Suigetsu pedig kint állt az autó előtt.
   - Mióta állunk itt? – kérdezte Sakura.
   - Úgy öt perce – nézett az órára Karin. – Még egy kicsit pihenünk.
Sakura most Narutóhoz fordult. – Kimehetek?
Naruto bólintott, és útjára engedte a lányt, aki a kiszállás után odalépett Sasuke ablakához. A fiú csak jóval később volt hajlandó lehúzni az ablakot, amit Sakura egy dühös fintorral jutalmazott.
   - Kérhetek még egy szálat? – kérdezte mosolyogva, dühét eltűntetve arcáról.
   - Már nincs – hangzott a nyugodt válasz. Sakura sóhajtva egyenesedett ki, és nézett körül. Hatalmas megkönnyebbülésére nem voltak kietlen pusztaságban, így egyből fel is fedezett egy kisebb boltot. Elégedett mosollyal nézett Sasukéra.
   - Akkor elkísérhetsz a boltba – mondta. Sasuke elkomorodott, majd Naruto sokadik unszolására beadta a derekát, és kiszállt az autóból. Sakura vidáman indult a bolt felé, miután kivette tárcáját a csomagtartóban pihenő táskájából. Sasuke csak zsebre tett kézzel haladt mellette, ügyet sem vetve az elégedetten vigyorgó lányra.
   A bolt – szerencséjükre – non stop volt, mely csilingelve fogadta őket, amint beléptek. Egy fogatlan férfi állt a pénztárnál, akin látszott, hogy majd’ összeesik a fáradtságtól, de még egy mosolyt küldött a két érkezett felé. Sakura egyből nekiindult a soroknak, hogy némi élelmiszert is bevásároljon. Alig ettek mostanság, csak pihenőknél tudtak megenni egy-egy szendvicset – Sasuke nem engedte, hogy az autóban morzsázzanak -, de már az is kifogyóban volt.
   - Fizetem a kaját, ha veszel nekem cigit – ajánlotta fel Sasuke, a lány mögé lépve.
   - Majd kapsz az enyémből – nézett rá mosolyogva Sakura, miközben megtöltötte kosarát ásványvízzel. A fiú gúnyos mosollyal követte a lányt, s mintha fel sem tűnt volna neki a roskadozó lány, amint két kézzel cipeli a kosarat, ami már dugig volt élelemmel és innivalóval.
   Miután a cigit is megvették és fizettek is, kiléptek a hűvös levegőre. A szél már nem borzolta össze hajukat, de a hó még mindig esett. Sasuke most volt oly’ udvarias, és átvette Sakurától a csomag felét, úgy baktattak az autóig.
   - Ki éhes? – nevetett fel Sakura, mikor kinyitotta az ajtót. Három éhes utazótárs bámult rá, majd kipattantak a kocsiból, és körbeállták Sakurát.
   - Éhen halok – jelentette ki fohászkodva Naruto, és lehúzta a kesztyűjét. Sakura vidáman felnevetett, és odaadott két-két zsömlét barátainak, majd odagyűltek a zacskó köré, és egyenként halászták ki belőle a megvett ételeket. A vacsorát jóízűen fogyasztották el, és teli hassal szálltak be ismét a kocsiba, miután Sasuke és Sakura elszívták cigijüket.
   Ismét útra keltek, ezúttal Naruto vezetésével, s áthajtottak a városon. Nem volt nagyobb az előzőnél, de egy isten háta mögötti hely sem volt. A kocsiban ülők figyelemmel kísérték a boltok kirakatának szépségét, és a hóban játszadozó gyerekek vidám, pirospozsgás arcát. A város épületei lassanként tűntek el, és ismét megjelentek a határtalan mezők, a hólepte fák sötét sziluettje, és a fényesség is lassacskán kialudt. Közeledett egy újabb város, de még mielőtt elérhették volna, Sakurát felverte félálmából a telefonja csilingelő hangja. A szám, ami hívta, ismeretlen volt számára.
   - Igen? – szorította füléhez, gyanakvó tekintetét egy percre sem véve le az útról.
   - Van nyomom – hallatszódott egy női hang a vonal másik végéről. Sakura nem ismerte fel a hangot.
   - Ki vagy? – kérdezte tömény gyanakvással.
   - Már egyszer találkoztunk – érkezett a felelet. – Aki figyelmeztetett téged a veszélyre.
Sakura örvendezve ült feljebb az ülésen. Itt volt a nagy alkalom, hogy kifaggassa a nőt.
   - Milyen nyomot találtál? – kérdezte végül, eldöntve, hogy a lényegtelenebb kérdések későbbre várnak.
   - Megtaláltam Hinatát egy térfigyelő kamera segítségével.
   - Hol van most?
   - Beszállt egy kocsiba, és azóta se híre se hamva.
   - Milyen kocsi volt? – Sakura látta, hogy Narutóék hegyezik a fülüket, Karin és Suigetsu egyenesen nézték őt.
   - Szürke Toyota – felelte a nő. – A hátulján van egy canabis-jelkép.
   - Kis füvesek – morogta Sakura.
   - A hatos úton láttam őket – szólt ismét az idegen. – Indulj! De ez már napokkal ezelőtt volt, de nem árt, ha követed az utat. A többi térfigyelő kamera nem bizonyította, hogy hamar tértek volna le az autópályáról.
   - Értem – húzta el a száját Sakura. – Mond csak! Honnan tudod, hogy üldöznek?
   - Ilyenekre most nincs idő – érkezett a szomorú felelet, de Sakura nem hátrált meg.
   - Az lehet – hagyta rá Sakura. – De muszáj tudnom.
   - Hamarosan találkozni fogunk, és akkor mindent elmondok majd – vágta ki magát a nő. – Sok sikert! – Azzal letette a telefont, oly’ gyorsan, hogy Sakurának még elköszönni sem volt ideje. Mérgesen süllyesztette be a telefont a zsebébe, és előre kúszott Narutóhoz.
   - Helyzet? – kérdezte a fiú.
   - Van nyom – felelte Sakura. Mindenki egyszerre kapta fel a fejét. – A hatos főúton látták Hinatát, amint beszállt egy szürke Toyotába. Utána kell indulnunk.
   - Biztos nincs már ott – rázta meg a fejét Sasuke.
   - Az lehet – vont vállat Sakura. - De akkor is meg kell próbálnunk.
Mindenki beleegyezését adta, majd Naruto lefordult a hatos út felé. Néhány órás útra volt attól az iránytól, ahol ők tartózkodtak, így Naruto sietett, ahogy csak tudott.

*

   Naruto ráhajtott a hatos útra, és elindultak déli irányba. Sasuke megállás nélkül motyogta, hogy itt aztán úgysem találunk semmit, ami rávezetne Hinata hollétére, és Sakura kénytelen volt neki igazat adni. A csuklyás nő viszont azt mondta, hogy egy jó ideig nem tértek le az autópályáról.
   - A következő nagyon nagyvárosnál fordulj majd le, rendben? – kapott hirtelen az alkalmon Sakura, Naruto felé intézve szavait. A fiú bólintott, Sakura viszont nem magyarázta meg, miért kell bemenni a nagyvárosba. Valahogy hitt az álmának. Álmában is szürke autót látott, és a nő is azt mondta. Ez csak jelenthet valamit.
   Az út alkalmával Sasuke átvette a vezetést Narutótól, aki Karinnal cserélt helyet, így visszaállt az indulási elhelyezkedés. Lassan már pirkadt, de még mielőtt a Nap magasra emelkedhetett volna, az autóban – Sasuke kivételével – mindenki elaludt. A kormány mögött ülő fiú kitartóan vezetett, majd mikor lefordult a közeledő város felé, megeredt a hó, de a Nap erősen sütött, még a lenge hófelhők sem tudták eltakarni. Habár a levegő kissé ködösnek ígérkezett, a Nap átható sugarai utat törtek benne. Az autó gyorsan haladt egy benzinkút felé, és Sasuke behajtott. A kocsit bezárta – látva, hogy mindenki alszik, és pénztárcáját magához ragadva, nekiállt a tankolásnak. A kocsiban senki sem észlelte a hirtelen megállást, még akkor is aludtak, amikor Sasuke visszaült a kocsiba. A fiú most lefojtatta torkán az ásványvizet, amit Sakurával vettek, és fintorogva gondolt a lányra. Gyűlölte, hogy megtalálták, ha most nem lenne, lehetne egy teljesen nyugodt élete. Narutót pedig ezerszer elátkozta, hogy kell neki mindenbe beleütnie az orrát.
   A város határán voltak, amikor a társaság ébredezni kezdett. Először Suigetsu nyitotta ki a szemét, majd rázogatni kezdte a többiek vállát, amikor meglátta a közeledő város hatalmas épületeit.
   - Hol vagyunk? – kérdezte rekedt hangon Karin. Szemüvegét orrára biggyesztette.
   - Sakura kérésére a nagyvárosban – felelte Sasuke. Sakura izgatottan nézett előre, Sasuke válla fölött, és hirtelen hasított belé a felismerés, holott ezt a várost csak álmában látta, és akkor is éjszaka volt.
   - Járt itt Hinata néhány nappal ezelőtt – szólt váratlanul. Hat értetlen szempár meredt rá – Sasuke rá sem hederített.
   - Honnan tudod? – kérdezte Naruto, de Sakurának nem akaródzott a válaszolás. Tudta jól, hogy itt nem állhatnak meg, hisz Hinata valószínűleg már rég maga mögött hagyta ezt a helyet. Bár tudná, mi a céljuk.
   - Így elég nehéz lesz megtalálni – törte meg a csendet Sasuke.
   - Van egy haverunk egy motelben, a négyes úton – kapta fel a fejét Suigetsu. – Ha ebből a városból kiérünk, ráhajthatunk. Elmehetnénk oda.
   - Még is minek? – nézett hátra Naruto.
   - Suigetsu, az az út nagyon hosszú, és még csak az elején lennénk. Hajnalban lennénk csak ott – szólalt meg Karin.
   - Nem tudod a haverod számát? – érdeklődött Sakura. Suigetsu a fejét rázta.
   - Nem, de azért megnézhetjük.
   - És mi értelme annak? – szólt közbe Sasuke.
   - Nem hiszem, hogy Hinatáék visszatértek volna a hatos útra, ha már egyszer lejöttek onnan ebbe a városba. És nem sok az esély rá, hogy a következő várost is megközelítették, így hát maradt a négyes út. Különben is! Már napokkal ezelőtt elhagyták a hatos utat, de szerintem annak már van másfél hete.
Erre senki nem válaszolt, de jobb ötlet nem lévén elindultak abba a motelbe, amit Suigetsu említett. A kocsi egyből lefordult a négyes számú főútra, és elindultak. Nemrég pirkadt, így Sakura sejtette, hogy egyszer-kétszer biztosan meg fognak állni. Sasuke azonban kitartóan vezetett, és csak Naruto látta rajta a fáradtság jeleit, mikor már egy óra is elmúlt.
   - Pihenjünk egy kicsit – javasolta barátjának, de Sasuke csak közös megegyezés alapján volt hajlandó lefordulni. Egy pihenőnél álltak meg, és egyszerre pattantak ki az autóból, hogy nyújthassák tagjaikat. Kint cudar idő uralkodott, szinte azonnal visszapattantak az autóba, és végül Sasuke is megengedte, hogy a jármű belsejében fogyasszák el az ételt. Mindenki tele hassal ült hátra, miután egy-egy adag forró teát is elfogyasztottak. Ismét szavazás döntött róla, hogy ebben a pihenőben maradnak egy kicsit aludni. Már egy ideje egyikük sem hunyta le a szemét, és a kiadós vacsora meg végképp elálmosította őket. Így hát mindenki álomra hajtotta a fejét, és lehunyták szemüket. Egy fél óra múlva már mindenki az álmok mezején járt.
   Sakura ébredt elsőként, és szerencséjére az ablak mellett ült. Gyorsan és halkan szállt ki a kocsiból, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy az órákkal ezelőtti cudar időnek már csak apró nyomait lehetett felfedezni. Sakura rágyújtott egy cigarettára. A Nap lassan ereszkedett egyre lejjebb és lejjebb, hogy végre lebújhasson a fák mögött. Sakura egy ideig nézte a hófödte tájat, majd visszanézett a kocsira. Sasuke épp ásítva szállt ki belőle, majd Sakura felé fordult.
   - Mióta vagy fent? – kérdezte unottan.
   - Tíz percre – felelte Sakura, és eltaposta a csikket. – Kérsz?
   - Nem. Élvezed, hogy rongálod a szervezetedet?
Mintha Sasorit hallanám, gondolta Sakura, és megforgatta szemeit.
   - Ja – szólt végül. – És te?
   - Én nem.
   - Ne érdekeljen, hogy mit csinálok!
   - Nem is érdekel – horkant fel Sasuke. – Jobb is lett volna, ha meg sem mentünk.
Azzal faképnél hagyta Sakurát, akinél most szakadt el a cérna; lassan folyt le arcán a sós könnycsepp, ráesve az eltaposott csikkre. A lány átkarolta magát karjaival, és igyekezett visszatartani kirobbanó zokogását. Valaki a vállára tette a kezét, és Naruto csillogó szemével találta szembe magát.
   - Ne is törődj vele – szólt vigyorogva. – Sasuke mindig is ilyen bunkó volt.
   - Miért? – kérdezte szipogva Sakura.
   - Hát, ez egy elég hosszú történet – vont vállat Naruto. – És Sasuke nem örülne neki, ha elkotyognám.
Sakura motyogott egy olyasmit, hogy őt nem érdekli, mit gondol Sasuke, de ez nem hatotta meg Narutót. Továbbra is hallgatott, majd megveregette Sakura vállát, és beült a kocsiba. Sakura sokáig nem nézett utána, végül beszállt a kocsiba. Sakura sokáig nézte még az előtte uralkodó hontalanságot, majd erőt vett magán, és jelzett, hogy indulhatnak.

 

Runaway
Első könyv

VIII. fejezet

 

   Egyből útnak indultak, miután mindenki felébredt mély álmából. Suigetsu szerint a motel, ahova tartottak, nem volt már olyan messze, és másfél óra múlva már le is parkoltak előtte.
   Az épület nem sok jót sugárzott magából, de még is jobb volt a semminél. A kis csapat úgy döntött, itt maradnak éjszakára, holott egyáltalán nem voltak fáradtak. Suigetsu azonban ragaszkodott hozzá, hogy a haverjával töltsék az estét, aki biztos, hogy meghívja őket egy-egy potyaitalra.
   A motel belülről sem volt szívderítőbb látvány, csak Suigetsu közlekedett benne magabiztosan. Az ütött-kopott múlton elhelyezkedő csengő hangjára csak sokadára jött a recepciós, aki egy két hetes borostát viselt arcán. Két szeme két apró bogárként ült üregében, ami most gyanúsan villant meg, amint a vendégekre nézett. Fején molyrágta kalap ült, szájából egy szétrágott cigarettacsikk lógott ki. Suigetsu egy bizalmatlan mosolyt lövellt felé, és bekukkantott az ajtó szögletes ablakán, ahonnan a recepciós vánszorgott ki.
   - Mit akarnak? – unta meg a várakozást a recepciós, morgó hangja végén enyhe düh ült.
   - Nincs itt véletlenül Juugo? – kérdezte Karin. A recepciós ráfüggesztette szemeit.
   - Ismerik? – nézett végig a társaságon, mintha még soha nem látott volna efféle szerzeteket a motelben. Suigetsuék bólintottak. A férfi végül megfordult, és bekiáltott a szomszéd helyiségbe.
   - Hé, Juugo! Valakik látni szeretnének!
Még egy sötét pillantást vetett a csoportra, és eltűnt az ajtó mögül.
   Pár pillanat múlva egy magas, széles vállú férfi jött ki a szomszéd helyiségből – szájában füstölgő cigaretta pihent. Haja és szeme színe majdnem egyezett, mindkettő barnás-narancssárgás beütést keltett. Arcára csodálkozás ült ki, mikor meglátta Suigetsut és Karint, majd elmosolyodott, és elnyomta a pulton a csikket.
   - Suigetsu, Karin! – kiáltott fel örvendezve, és megszorította Suigetsu kezét, Karin arcára pedig egy-egy csókot hintett. – Mi szél hozott erre? Ezer éve nem találkoztunk!
Suigetsu és Karin arcáról azonnal eltűnt mindenféle kétely, és hasonlóképpen viszonozták Juugo lelkesedését.
   - Épp erre jártunk – vont vállat Suigetsu. – Hagy mutassam be a barátainkat! Naruto, Sakura és Sasuke!
   - Üdv – köszönt Naruto és Sakura, Sasuke pedig csak hümmögött.
   - Sziasztok! – mosolyodott el Juugo, és átvezette őket egy másik helyiségbe, ahol egy pult állt, a falnál pedig temérdek kisebb ütött-kopott asztal. Körülötte székek foglalták el a teret. Juugo egy nagyobbhoz vezette őket, és rendelt hét pohár italt. Az italokat kihozva, ő is leült az egyik székre.
   - Mi a helyzet veletek? – kérdezte kíváncsian. A többiek belekortyoltak italukba, csak azután feleltek.
   - Utazgatunk – felelte kitérően Sakura, egy pillantással jelezve Juugónak, hogy erről ne kérdezzen. A férfi összevonta szemöldökét.
   - Útba esett a motel – mosolyodott el Karin. – Gondoltuk, benézünk.
Juugo rámosolygott Karinra, és az italtól kicsit megeredt a nyelve. Jókat beszélgettek, és rengeteg közös sztori is felmerült. Élénken nevetgéltek, és nézték, ahogy valaki elmutogatja az izgalmas jeleneteket. Egyszer csak Sakura felkapta a fejét.
   - Juugo – szólította meg a tulajt. – Nem járt itt valamikor egy lány? Hosszú, sötét haj, világos szemek, hófehér bőr. Talán két fiú volt vele.
Juugo töprengve ráncolta össze a homlokát. Lázasan kutakodott elméjében, majd megrázta a fejét.
   - Nem rémlik… - szólt, és Sakura csalódottan görnyedt össze. – Vagy de, mégis!
Az asztal körül ülők egy emberként hegyezték fülüket, és kíváncsi tekintettel nézték Juugót.
   - Mikor? – kérdezte Naruto.
   - Hárman voltak – folytatta zavartalanul Juugo. – Egy lány és két fiú, a lány kicsi volt és nagyon félénk. Az egyik fiúnak mindig fülig ért a szája, vagyis legtöbbször, haja barna zuhatag. A másik alacsonyabb volt nála. Az ő szeme türkizkéken ragyogott, nagyon hűvösen méregetett, haja vörösen pompázott. Hasonlítottak egymásra. Ez olyan négy-öt napja volt. Egy éjszakát maradtak.
Sakura szíve nyomban a torkába ugrott. Végre valami! – gondolta örvendezve, és látszólag a többieket is reménnyel töltötte el ez a tudat.
   - Nem mondták, hova igyekeznek? – kérdezte Karin.
   - Valami olyasmit mondtak, hogy bevetik magukat az erdőbe, és mennek – vont vállat Juugo. – Valami barátjukhoz, asszem’ a srácok nővéréhez. Már nem emlékszem pontosan.
Az asztalra néma csend borult, mindenki a gondolataiba merült.
   - Holnap reggel indulunk utánuk – szólt végül Sakura. – Hátha találunk még valami nyomot.
   - Azonban volt itt más is – vágott közbe Juugo. – Egy magas, szemüveges férfi. Ballonkabátot viselt, és téged keresett.
Sakurában megfagyott a vér, és ijedten nézett végig barátain.
   - Mit mondott? – kérdezte Sasuke.
   - Bejött, és azt kérdezte, hogy nem járt-e itt egy lány. Mutatott egy képet róla, és teljesen úgy néz ki, mint Sakura – felelte Juugo, összehúzott szemekkel. – Miért keres az a férfi?
   - Alaptalan dolog – mondta Sakura. – Azt hiszik, közöm van a legjobb barátnőm eltűnéséhez, aki a suli legmenőbb fiújának a barátnője volt, és most eltűnt.
   - Miért lenne hozzá közöd? – lepődött meg Juugo.
   - Én sem tudom ezt. Teljesen zavaros ez az egész, de meg kell találnom Hinatát.
   - Értem! Akkor nem szólok ezeknek az alakoknak, ha egyszer visszatérnek. De jobb lesz, ha reggel korán indultok. Nem akarok bajba keveredni miattatok.
   - Persze, megértjük! – hagyta rá Sakura, és megitta pohara tartalmát.
   Miután mindenki elfogyasztotta maradék adagját, Juugo megmutatta nekik a szobájukat. Karin és Sakura kaptak egy franciaágyasat, míg a három fiú egy-egy-egy ágyasat. Cuccaikat nem pakoltál le, csupán alvó- és váltóruhát vettem ki a csomagtartóból egyéb tisztálkodási kellékekkel, és már mentek is vissza. Vacsorára rament ettek – ennek Naruto kimondottan örült. Azt elfogyasztva egyesével szállingóztak fürdeni – természetesen már megint Sakura maradt utoljára. Mikor ő kerülte sorra, már kilenc óra is elmúlt.
   - Milyen gyorsan megy az idő – motyogta magában, mikor magára zárta a fürdő ajtaját. Ruháit lekapkodva beállt a zuhany alá, hogy fél órán keresztül folyassa magára a vizet. Végül is nem ő fizeti. Fáradtan dőlt neki a hideg csempének, összeszorított fogakkal tűrte a hideg érzést, amint kígyó módjára kúszik végig tagjain. A vizet melegre állítottál, és a tisztálkodás után, maga köré csavart törülközővel lépett ki a fürdőből, és indult el a szobájuk felé. (Ebben a motelben ritkán jártak az emberek, így csak nyilvános fürdő volt.)
   A szobában Karin már az ágyban feküdt, és minden bizonnyal már az álmok mezején járt. Vörös haja szétterült a párnán, szemüvege az éjjeli szekrényen pihent. Sakura gyorsan öltött hálóruhát, és kabátját magára terítve, kiment a motelből. Rágyújtott egy cigire, és elnézte a csillagos eget. Már egy ideje nem esett a jó, és az idő is kezdett felmelegedni. Sakura bőrén érezte, hogy már nem olyan hidegek az esték, mint anno. A füstöt messze fújta, és újra és újra szájához emelte a cigarettát.
   Lépteket hallott maga mögül, és csak annyit észlelt, hogy valaki mellé lép. Egymásra néztek, és Sasuke fekete tekintetével találta szembe magát.
   - Sasuke – súgta halkan Sakura, és visszafordult a táj felé. – Mit keresel itt?
   - Csak kijöttem – jött a meglepő válasz, de Sakura nem tette szóvá. Ismét szívott egyet a cigiből. Sasuke nem gyújtott rá, csak nézte a csillagos eget, és ahogy Sakura kifújja a füstöt megint, majd ismét. A lány végül eldobta a csikket, és Sasuke felé fordult.
   - Jössz vagy maradsz? – kérdezte halkan, és meg sem várva a választ, elindult befele. Léptei apró visszhangot vertek, kabátját szorosan összehúzta magán, de még mielőtt kinyithatta volna az ajtót, Sasuke megérintette a vállát. Sakurának csak most volt alkalma alaposabb szemügyre venni, és döbbenten konstatálta, hogy a fiú farmerban van.
   - Gyere – szólt Sasuke, és a kocsi felé vezette a lányt.
   - Mit csinálsz? – érdeklődött döbbenten Sakura.
   - Szállj be! – Sasuke csak ennyit felelt, sürgetően nézve Sakurára. Mintha valami tudatalattin irányította volna a lányt, úgy szállt be Sakura a hátsó ülésre, teljesen megilletődve. Sasuke a kormány mögé ült, és elindította az autót. Viszont nem a betonon hallattak, Sasuke a motel melletti mezőt pécézte ki, és átvágott a füvön. Sakura végtelen hosszúnak ítélte ezeket a perceket, mígnem egy sziklás részre értek, hatalmas domboldallal. Előttük nem volt más, csak egy hatalmas tó, aminek vize a sötétben feketének látszott. Fölötte a Hold ragyogott, és gyér lombozatú fák díszítették a partot. Sakura döbbenten ült középre, és tátott szájjal nézte a csillogó vízfelszínt.
   - Ismerős volt ez a hely – szólt Sasuke. – Tudtam, hogy van itt egy tó. Régen sokat lehetett benne fürdeni, ma már csak horgásztó. Azt mondták, hogy ilyenkor egész tűrhető tud lenni.
   - Tűrhető? – rökönyödött meg Sakura. – Ez csodálatos!
Sasuke nem mosolyodott el, helyette ő is figyelte a vizet. Sakura ámulattal nézte az elé táruló látványt, majd döbbenten ült hátra. Nem is gondolta volna, hogy láthat valaha ilyesmit. Olyan lehetetlennek tűnik, még így is. És milyen messzi az a tó. Meg se merte köszönni Sasukénak, hogy megmutatta, de valahogy nem is értette, miért láthatta most ezt. Ránézett Sasukéra, aki most a visszapillantó tükrön keresztül pásztázta őt.
   - Hm. – Gúnyos mosoly szökött a fiú arcára, majd mindenfajta tétovázás nélkül mászott hátra Sakurához. A lány meg sem mert szólalni, ijedten figyelte a fiú cselekedeteit, kúszva egyre hátrébb és hátrébb. Sasuke azonban nem mozdult. Csak ült a lány mellett, figyelve annak rózsaszín tincseit, amint még egy kicsit vizes aljjal tapad kabátjára. Sakura nagyot nyelt, és ebben a pillanatban nem tudott neheztelni Uchiha Sasukéra. Mert igenis neheztelt. Gyűlölte fennhordott orráért, túlzott magabiztosságáért, okosságáért, csodálatosságáért. Attól, hogy még Karin is néha rajta felejti a tekintetét, holott rajta látszik, kit szeret valójában. Sakura gyűlölte Sasukét, de a szíve mélyén mást is érzett. Sasuke volt a legcsodálatosabb fiú, akit valaha megismert. A modora nem épp ötcsillagos, de már a látványa is szívet dobogtatott. Nem akarok ebbe a csapdába esni, gondolta kétségbeesetten Sakura. Hisz még sosem volt barátja, sosem szeretett még senkit szerelemből. Főként nem egy ilyen arrogáns alakot. Most mégis… ahogy itt ül… mintha nem is létezne ennél jobb pillanat. Sakura szíve már így is őrült iramban zakatol. Ismét nyelt egy hatalmasat, és nézte a mozdulatlan fiút. Tekintetüket nem vették le egymásról, Sakurának még az sem tűnt fel, hogy a fiú egyre jobban közeledik. Teljesen elmerült azokban a szemekben, és ezzel Sasuke is tisztában volt. Alig volt már közöttük húsz centi, és Sakura már nem tudott hova menekülni. Már így is érezte, hogy neki ez túl sok. A kocsi pillanatok alatt forrósodott fel, a levegő szikrázott közöttük. Sasuke arcára gúnyos mosoly csúszott, és egyből megszüntette azt a kevéske helyet közöttük; orrával végigsimított a lány arcán, bőre jéghideg volt, ellentétben Sakurával, aki majd’ megfőtt. A lány szemei kipattantak, és egy pillanatra megremegtek tagjai. Sasuke újabb köröket írt le orrával, majd szájával simított végig Sakura bőrén. Mindent ért, kivéve a két duzzadt ajkat. Sakura érezte, hogy izzad a tenyere, és most már lejjebb is bizsergés forrósította a testét. Tekintetük találkozott.
   - Hm – konstatálta Sasuke, és Sakura füléhez hajolt, majd óvatosan érintette nyelve hegyével. A lány összeszorította szemeit, elfojtva feltörni készülő nyögését. A fiú most aprón csókolgatta Sakura nyakát, majd füle tövétől állcsúcsáig, mígnem egy puha csókot is hintett Sakura ajkára. A lány nem bírta tovább, érezte, ahogy egyre hagy el az ereje.
   - Szórakozol velem? – kérdezte hirtelen. Sasuke egy hosszú pillanatra felvette a szemkontaktust, és elnézte Sakura smaragdjait.
   - Talán – felelte. – Nagyon hülye vagyok.
Az utolsó mondatot már sziszegte, majd előremászott, és rálépett a gázra.

*

   Sakura könnyáztatta arccal szállt ki a kocsiból, és futólépésben indult el a szobája felé. Éjfélre járt az idő, a motelben pedig már mindenki az igazak álmát aludta. Sakura szinte berontott az épületbe, és a szobába is hasonló mozdulatokkal lépett volna be, ha nem gondol az utolsó pillanatban Karinra. A lány most a másik oldalára fordult, és békésen szuszogott tovább. Sakura könnyezve bújt be mellé, és száját harapdálva hunyta le a szemét.

 

Sakura

   Miért, miért és miért? Elegem van ebből a nagyképű baromból! Egy pillanatig… egy csodálatos pillanatig azt hittem, érez irántam valamit. Sakura, hogy lehetsz ilyen elvetemült?! Ez még a legszebb álmaidban sem fordult volna elő, és még ő maga is bevallotta, hogy csak szórakozik veled! Ahj, te lány! Szedd össze magad! Nagyon remélem, hogy nem beszélek magamban, mert akkor még Karin is faggatózni fog, és nekem elég, ha én tudok róla, hogy Sasuke mekkora szemétláda! Teljesen kicserélődtem, mióta megjelent! Miért van rám ilyen hatással? Teljesen kikészülök tőle.
   A másik oldalamra fordultam, és magamhoz ragadva egy zsebkendőt, beletemettem arcomat. Apránként eredtek meg ismét a könnyeim, teljesen átáztatva a zsebkendőt.
   - Na, ki vele! – hallottam egy álmos hangot. Ijedtemben összerándultam. Karin orrára biggyesztette a szemüvegét, és engem pásztázott. – Mi törte össze ennyire a szívedet? – Nem válaszoltam. – Vagy inkább, ki?
Ránéztem Karinra, aki most felvont szemöldökkel nézett, azzal a „úgyis mindent kiszedek belőled” tekintetével. Végül megadóan sóhajtottam, hisz ő lett a legjobb barátnőm most, hogy Hinata nincs mellettem. Karinra minden titkomat rábíznám.
   - Sasuke – súgtam erőtlenül. Fejét csóválta.
   - Annak a srácnak már akkor nem tetszett a képe, amikor először megláttam – húzta el a száját.
   - Ahhoz képest sokszor legelteteted rajta a szemed – jegyeztem meg foghéjról. Felnevetett.
   - Azt nem tagadom, hogy helyes – nézett rám sokatmondóan. – De nekem más tetszik, és különben is! Sokkal jobban illik hozzád!
   - Nem akarom, hogy illjünk egymáshoz – temettem arcomat a párnámba. Karin megsimogatta rózsaszín fürjeimet.
   - Ne emészd magad rajta! – mondta vigasztalóan. – De mit csinált, amin ennyire kiborultál?
   - Kimentem cigizni – kezdtem, és itt Karin elhúzta a száját. – Ő is kijött, és kocsival elvitt egy tök szép helyre. Egy ideig azt néztük, utána pedig hátramászott hozzám, és… - Nem tudtam, hogy fogalmazzam meg. Az egész olyan leírhatatlanul jó volt egészen addig, ameddig el nem szúrtam azzal a kérdéssel. Végül megpróbáltam neki leírni, és arckifejezése alapján érthette.
   - Olyan fura ez az Uchiha – simított végig vörös tincsein Karin. – Suigetsu sokkal érzőbb ember. Sasukéról lerí az érzéketlenség és az, hogy egyáltalán nem érdekli, mi van másokkal. Naruto biztos tud valamit erről.
   - Naruto nem mond semmit – temettem arcomat most már a kezeimbe. – Sasuke a legjobb barátja. A jégherceg az összes titkát Narutóra bízná. Tudja, hogy nála biztonságban van. Nehéz ügy.
   - Az – hagyta rám Karin legyintve. - Nem is értem, miért foglalkozunk Sasukéval. Bár te fel akarod szedni, nekem…
   - Karin – csattantam fel. – Nem akarom felszedni.
   - Ugyan – forgatta meg szemeit. – Ne mond, hogy nem jön be.
   - Oké, akkor nem mondom!
   - De igenis bejön!
   - Az más tészta! Ameddig ilyen jégherceg, addig semmit nem csinálok vele.
   - Csak néha smároltok…
   - Nem smároltunk!
   - Oké-oké! – Karin védekezően emelte maga elé a kezeit, amire én is kicsit lenyugodtam.
   - Aludni szeretnék – nyögtem fásultan, sokatmondó pillantást vetve Karinra.
   - Aludj! – ásított ő is. – Majd holnap még beszélünk erről.
Elmosolyodtam, és hátat fordítva Karinnak, lehunytam a szemem. Végül is tényleg jó volt kiadni magamból a dolgokat. Hálás vagyok Karinnak…

 

Naruto

   Meg se merem kérdezni ettől az idiótától, hol járt. Szemem sarkából látom, hogy Suigetsu is figyeli Sasuke minden egyes mozdulatát, ahogy leveszi a kabátját, bebújik az ágyba, és hátat fordít nekünk. Király! Most már csak kifaggatni se tudom. De amúgy se tudnám, hiába vagyok a legjobb barátja! Már tíz éve ismerem, pontosan tudom, milyen az, amikor nem akar egy szót sem hallani. Hát, pont ilyen! Bedurcizik, kizárja a külvilágot, vagyis valami nagyon furcsa dolog történhetett vele. Talán van valami köze Sakura-chanhoz? Hm… majd holnap megkérdezem őt, hátha ő beszédképes lesz. Néha már tényleg azon aggódok, hogy elviszi a kiskutya Sasuke nyelvét. Vagy… az kiscica?
    Átfordultam a másik oldalamra, jelezve, hogy napolom a Sasuke ügyet. Hagy hisztizzen magában. Most, hogy jobban belegondolok, szörnyen éhes vagyok. Vajon Juugónak van még ramenje?
KORR!
Hm, oké, valamit tenni kell az ügy érdekében, ezzel a gyomorkorgással az egész motelt felverem. Azonnal kipattantam az ágyból, és már rohantam is a kis bárpulthoz. Olyan rég ettem már Ichiraku rament. Miért kellett elmennünk Konohából? Ahj… jut eszembe! Sakura-chan is odavalósi. És, ha jól sejtem, akkor Hinata is. Vajon hogy nézhet ki az a lány? Talán Sakuránál van kép róla, de inkább csak reggel kérdem meg erről, most biztos fáradt. Talán Sasuke fárasztotta le. Gonosz vigyor csusszant az ajkamra, és odaléptem a bárpulthoz. Öhm… és most mi a teendőm? Juugót nem kéne felébreszteni, de a cuccai között sem akarok turkálni.
   Jobb ötlet nem lévén kinéztem az ablakon, és elakadt a lélegzetem. Azkurvaéletbe… ez majdnem kicsusszant a számon is, de inkább nem tettem, de azonnal sprinteltem vissza a szobánkba.
   - Ébresztő, ébresztő! – suttogtam ordibálva (vagyis próbáltam…). Megrázogattam mindkét srácot, majd mikor megláttam, hogy kelletlenül mocorogni kezdenek, már szaladtam is át a lányokhoz. Ramen elnapolva, azt hiszem! De inkább maradok éhes, mintsem ezek a tökkelütöttek elkapjanak minket.
   - Lányok, keljetek fel, gyorsan! – ráztam meg a két lány vállát. – Gyerünk!
   - Mi van már? – nyöszörögte Karin, szemüvege után tapogatózva. – Mi olyan fontos?
   - Itt van a motel előtt az a ballonkabátos fickó! – sziszegtem. Pár másodperces hatásszünet után mindketten kipattantak az ágyból. – Nincs idő öltözködni, fogjátok a cuccot, és gyerünk!
Átmentem Sasukeékhoz, akik épp jöttek ki az ajtón.
   - Mi a rák van? – kérdezte Suigetsu ingerülten.
   - Itt az a ballonkabátos fickó, aki Sakura-chant keresi – feleltem fontosodva, és már rohantunk is egy ablakhoz, mikor kijöttek a lányok is. Juugónak inkább nem szóltunk, így már nyitottuk is ki az ablakot, hogy kimászhassunk rajta. Sakura-chan és Karin mentek először, majd Suigetsu és Sasuke, én pedig pont akkor ugrottam ki, amikor meghallottam a hangokat a recepcióról.
   - Csendben! – sziszegte Sasuke, és elindultunk a kocsi felé. Gond nélkül jutottunk el oda, és máris szálltunk be az autóba – természetesen most is Sasuke ült a kormány mögé.
   - A lehető leggyorsabban húzzunk el innen! – szorította meg a vállamat Sakura-chan. – Gázt!
Ez volt a varázsszó, és már száguldottunk is! A visszapillantó tükörből nézve szerencsére nem hallották meg a távozásunkat, mert egészen egy kanyarig nem jöttek ki az épületből. Remélem, Juugónak nem esik baja, és ugyanúgy el lesz tussolva az ügy, mint múltkor. Karinon és Suigetsun láttam, hogy aggódnak, de nekem volt ennél nagyobb bajom is.
    - Van valami kaja? – kérdeztem.

 

Juugo

   Az ajtó csukódására keltem fel, és álmomat elhessegetve a szememből, kikeltem az ágyból. Vajon Suigetsuék járkálnak itt össze-vissza, vagy csak Naruto éhes? Azonban a beszélgetés, amit hallottam, nem az ő hangjuk volt, így jobbnak láttam, ha kimegyek, és ellátom a kései vendégeket. Nem is értem, hogy drága jó, Philem mit csinál ilyenkor. De hát amerikai, nem tehet róla!
    Szememet dörzsölgetve mentem ki, hogy érdeklődjek a vendégeknél, és már a küszöbön megtorpantam. Ez az a ballonkabátos fickó, és nincs egyedül. A francba! Suigetsuék ezt nem fogják megúszni! Bár szólhatnák nekik, hogy húzzák nyúlcipőt, mert nem élik meg a holnapot, ha valami nagy gáz van. Ezek elég veszélyes fickóknak tűnnek.
   - Jó estét! – köszöntem illedelmesen, és a pult mögé léptem. – Miben szolgálhatok az uraknak ilyen kései órán?
   - Nem kell az udvariaskodás, Juugo – dörmögte a ballonkabátos. – Hol van a Haruno lány?
   - Már mondtam, hogy még sosem láttam azt a lányt, de azért valljuk be, nem nehéz észrevenni egy rózsaszínhajú egyedet – nevettem fel, tökéletesen játszva a szerepemet.
   - Áll a motel előtt egy autó – folytatta a ballonkabátos, rideg hangján. – Az az autó az, amibe a rózsaszín beszállt. Tehát itt kellett éjszakázniuk. Az autó még mindig itt áll.
Éreztem, hogy szorul a horog. Miért nem mondtam, hogy rejtsék el azt a járművet? Most aztán nagy a baj. A ballonkabátos intett két testőrének, hogy kutassák át a szobákat. Jaj, ne!
   - Uram, erre semmi szükség! – próbáltam menteni a menthetőt, de egyből fehér zászlót varázsoltam, amikor egy hideg fém nyomódott a halántékomnak. Baszki, ez fegyverrel fenyeget? Ezt megszívtam! Csendben vártunk a két gorillára, és amikor visszaérkeztek, némi meglepetéssel fogadtam, hogy az összes szoba üres. Ezek szerint megmenekültek volna?
   - Pedig itt kell lenniük – dörmögte a ballonkabátos. – Motel körül kutassatok!
Most rám nézett, és én nagyot nyeltem. A fegyvert egyre jobban szorította koponyámnak, én meg tudtam, hogyha bármilyen rossz mozdulatot teszek, szétloccsantja az agyamat.
   - Tehát megszöktek – ízlelgette ezt a szót. – Vajon ki segített nekik?
   - Uram, én most kelte… - kezdtem volna.
   - Hallgass! – mondta, biztosítva a fegyvert. – Hazudtál nekem, Juugo!
A fegyver látványa teljesen megfélemlített, és lehunytam a szemem. El sem hiszem, hogy ennyi volt. Hallottam, amint meghúzza a ravaszt…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Folytasd:

(Szinti, 2011.10.18 06:53)

Szia!Remélem folytatod a storyt,mert nagyon tetszik.^^