Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7-8-9

2011.01.08

 Hetedik fejezet

Csuklyás támadó

 

Április 30.
22:01
Színház

   Kivételesen üres volt a színház – mostanában mindig dugig van -, így el is mentünk, hogy próbálhassunk egyet. Bár Neji mondta, hogy nincs szó arról, hogy most lesz-e valami összejövetel, de így is elütöttük valamivel az időnket. Ino ma költözik vissza hozzánk, ennek örömére rendet raktunk – Naruto és Suigetsu után még egy profi takarítónő is két nap alatt végezne. Így alig volt néhány óránk rá, szóval félig-meddig lakhatónak néz ki a ház, de Ino amúgy sem az a rendmániás típus, csak kicsit finnyás a maga módján.
   Hinata az első sorban ült, és élvezte a műsort, amit nyújtottunk neki. Elénekeltük neki azokat a számokat, amiket éppen tanulgat, és amiket meg is kell tanulnia. Az új számot, amit most írok, azt még nem mutattam meg senkinek, olykor-olykor eljövök a színházba, hogy egyedül próbálgathassam, hogy milyen. Ez a mai próba szokatlanul vidám volt, mindannyian annyit nevettünk, hogy nekem már az oldalam is fájt, és le kellett ülnöm levegőt venni. Ez ugyan nem sikerült, hála Uzumaki Narutónak, nem tudom, miért nem képes békén hagyni, már levegőt sem vehetek!? Hinata elmotyogott nekem egy „kimegyek a mosdóba” mondatot, amivel ugyan nem sokat törődtem, mert még mindig azzal voltam elfoglalva, hogy elegendő levegőt pumpáljak a tüdőmbe, nem akartam épp most megfulladni. Ráadásul nem nekem kell meghalnom, hanem Sasukénak, szóval… Karin talpra állított, ő is könnyezett a nevetéstől, és ami a legfurcsább volt, hogy Suigetsuval nem veszekedtem, hanem kacagtak. Boldogságunkból egy éles sikoly rángatott ki minket, és rémülten tekintettünk az ajtó felé, majd csapot-papot otthagyva, kirohantunk a teremből. Ez nem sikerült zökkenőmentesen, Neji és Naruto versenyt futottak, ami végül ahhoz vezetett, hogy a saját lábukban estek, mi pedig rájuk. Szerencsére csak a kisujjam’ vertem be az egyik székbe, így súlyosabb károkat csak Tentenre mértem, akire érkeztem. Temari egy csatakiáltás kíséretében kiterelt minket a teremből, ahol egyből megtorpantam attól, akit megláttam. Uchiha Sasuke állt Hinatától pár méterre, de ő nem lehetett a támadó, ugyanis pont akkor láttam, hogy egy csuklyás alak kirohan a színházból. A fenébe! Sasuke lett volna a megmentő? Vagy mi? Engem is megmenthetne már… Karin, Tenten és Temari talpra állították Hinatát, addig Neji Sasuke elé lépett, és megköszönte a segítségét, miután Naruto kezet rázott vele. Milyen jó neki, hogy ennyire jóban van a hercegemmel. Elég volt! Sakura, ez a rajongás már beteges, még jó, hogy nem ugrasz a nyakába, és kezded el ölelgetni, mint valami játék mackót! Fejemhez kaptam – a többiek eléggé furcsán néztek rám -, majd palástolva zavaromat, Hinatához léptem. 
     -     Épp erre jártam – hallottam Sasuke hangját. – Az a fickó nagy akarhatott tőle valamit.
Egy pillanatra összenéztünk barátaimmal.
     -     Nem láttátok az arcát? – kérdezte Suigetsu. Hinata és Sasuke megrázták a fejüket. Neji még egyszer megköszönte a segítségét, végül Naruto ismét megkérdezte, hogy nem tart-e velünk. Csalódottan morogtam egyet, felesleges, úgysem fog jönni. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre azonban Sasuke beadta a derekát, és velünk jött. 
     -     Úgy is el akarok költözni Itachitól – vont vállat. Éljen, éljen, éljen! Legszívesebben örömtáncot lejtettem volna boldogságomban, de Hinatát támogatni kellett. A lány azonban dühös volt, és ezt Tenten meg is jegyezte, de Hinata leintette, hogy majd otthon. Mi történhetett? 
   Otthon a fiúk letelepedtek a konyhába, hogy valami ehető kaját csináljanak, de ezt Karin gyorsan elhárította, így ő állt neki főzni, ami jó hír volt, ugyanis barátnőm a legjobb szakácsnő díjat is megérdemelné. Tenten, Temari és én lerohantuk Hinatát, hogy meséljen, mire a lány sírva fakadt. Ajjaj, itt valami baj van, érzem! 
     -     Mi történt? – kérdezte Temari.
     -     Elolvastam a könyvemben ezt a részt, és elhatároztam, hogy kihívok valakit, hogy jöjjön velem, de amikor a színházban voltunk, egyszerűen kiment a fejemből. Istenem! – zokogta. Összenéztem a többiekkel, akik szintén értetlenül néztek Hinatára. Sasuke volt azonban a legértetlenebb. Ja, igen! Ő nem tud erről.
     -     Fel kéne Sasukénak vázolni a helyzetet, nem gondolod? – kérdeztem Narutótól, aki bólintott, és odaküldött. Megütközve meredtem rá. – Én mondjam el neki? De engem utál!
     -     Dehogy utál! – legyintett Naruto. – Csak bunkó!
Nagyot nyeltem, és imádkozni kezdtem, nehogy elszúrjak valamit. Felálltam, és odasétáltam hercegemhez, aki közömbös pillantást vetett rám. 
     -     Látom, nem nagyon vágod, hogy mi van most itt – szóltam tűnődve, megőrizve azt a határozatomat, hogy tök átlagosan fogok vele beszélni. 
     -     Nem – erősítette meg. – Mi van a csajjal?
     -     Hát… - Most hogy mondjam el neki úgy, hogy el is higgye? – A neve Hyuuga Hinata, Neji unokahúga. 
     -     Nem azt kérdeztem, hogy mi neve – nézett rám, én pedig elpirultam. Csak ne lenne ennyire bunkó. 
     -     Tudom – fintorogtam rá. – Csak ez is része. – Erre nem felelt semmit hál’ Istennek. – Sz’al Hinata egy írónő, kiadott pár művet, és köztük egy regényt is. Két éve már annak. Egyik nap Temari öccse, Gaara elénk állított, hogy mentsük meg az írónőt, aki írja a jövőt. Először nem hittünk neki, de aztán Temari hazahozta ezt a könyvet, amiben Hinata teljesen egészében az én történetemet írja le. Meg kell mentenünk őt, mert elvileg valami elmebeteg idióta meg akarja ölni. Ez a helyzet.
Sasuke felvonta a szemöldökét, majd szeme sarkából rám sandított.
     -     Szóval – kezdte egy mély levegő után. – A Hyuuga csaj leírja a jövőt?
Bólintottam. Most mit nem lehetett ezen érteni? Szerintem tök jól megfogalmaztam. 
     -     Igen, körülbelül erről van szó – rántottam vállat csak úgy mellékesen. 
     -     Vágom – mondta. – És eddig minden megtörtént veled, amit ő leírt?
Ennek a srácnak javul a beszélőkéje, most veszem észre. Gratulálok! 
     -     Ja. Onnantól, hogy Naruto megtalált. 
     -     Megtalált? – vonta fel a szemöldökét. Na, ilyenkor nagyon helyes! A francba is! Miért kell ennek ilyen helyesnek lennie? Végül az én szemöldököm is feljebb csúszott, rásandítottam Sasukéra. 
     -     Az én szüleim két éve haltak meg Namikaze Minato miatt – feleltem. – Árva lettem, a tömeggyilkosság után az utcán landoltam. Naruto megtalált, és onnantól kezdve…
     -     Oké, értem! – szakított félbe. Szomorúan lehajtottam a fejem, de ellöktem magam mellőle. Beszélgessen vele a halál, én nem az tuti! Elmondom az ábécé első két betűjét, és leordítja a fejemet. Kösz, ebből nem kérek! Üsse el a bikacsorda! Várjunk, az nem jó, mert nekem kell megölnöm! A két kezemmel FOLY-TOM MEG! Most már kéznél van az a balta…

 

Május 2.
03:09
Konoha utcái

   Hajnali három óra múlt, a fél csapat úgy néz ki, mint egy zombi, mert épp most keltünk fel. Temari felrángatott minket, hogy menjünk el Gaarához, kikérdezni. Karin leordította a fejét, hogy miért pont ilyen korán kell menni, ami következtében Hinata és Ino is felébredtek.
   Ino már két napja nálunk lakott, közvetlen azután érkezett, ahogy hazaértünk, és talpra állítottuk Hinatát. Azonban most nem akartuk, hogy Hinata is velünk jöjjön, ezért megbíztuk Inót, hogy vigyázzon rá. Barátnőm nagyon erős és hisztérikus nő volt, nem is kellett verekednie ahhoz, hogy valakit jól móresre tanítson, elég már az is, ha kicsapja a hisztit – ilyenkor általában tíz kilométeres körzetben menekülnek előle az emberek. Neji visszazavarta a két nőszemélyt a szobába, hogy aludjanak, Inóval pedig közölte, hova mennek, és miért. Őszintén szólva én nem vártam túl sokat ettől a kis látogatástól. Azt sem tudtam, hogy pontosan mit akarunk Gaaránál, ha csak nem azt, hogy miért kell megvédeni Hinatát. Ez pedig tökre úgy hangzik, mintha nem akarnánk jót az írónőnek, ami nem igaz, hisz mindannyian biztonságban akarjuk tudni. Főként Temari – aki Gaara miatt -, Naruto – őt pontosan nem tudom, de remélem azért, hogy elnyerje a hölgy szívét -, valamint Neji, aki az utolsó családi fonalat erősen akarja szorítani. 
   Indulásra készen álltunk, így a csipet-csapat neki is lódult – Sasuke is jött… Temari gyámja, Baki messze lakott, így autóval mentünk, azaz autókkal, nyolc ember elég szűkösen férne el egy járgányban. Neji és Sasuke autójával haladtunk, szerencsére, de ugyanakkor bánatomra nem a hercegemmel kerültem egy autóba, hanem Nejivel, Tentennel és Karinnal. Előttünk pedig Sasuke, Naruto, Suigetsu és Temari mentek. Nagyon álmos voltam, ezért még megölöm Temarit. Kész gyilkos lesz belőlem a végén, már mindenkit meg akarok ölni. Nagy nehezen elértünk Baki házához, még világos sem volt, mi pedig udvariatlanul bekopogtunk. Legalábbis szerintem udvariatlanság a hajnal közepén felzargatni őket. Meglepetésemre azonban Gaara felöltözve, a fáradtság legkisebb jeleit sem mutatva nyitott nekünk ajtót. 
     -     Mit kerestek ti itt? – kérdezte megdöbbenve. Szóval nem számított ránk, oké! Akkor tényleg udvariatlanság ilyen korán zaklatni. Gaara beengedett minket, mi pedig letelepedtünk a tágas nappaliba. Baki nem volt itthon, Gaara azt mondta, két napig haza se jön. 
     -     Na, halljam! – ült le. – Mi járatban?
     -     Gaara – szólt Temari. – Azt még nem mondtad el, miért kell megvédünk az írónőt.
     -     Megtudtátok, ki az? – kérdezte Gaara. Bólintottunk, mire felsóhajtott. – Hál’ Istennek! Hol van?
     -     Velünk lakik – felelte Naruto vigyorogva. – Most otthon van Inóval.
Gaara bólintott. 
     -     És miért kell megvédenünk? – kérdezte Karin. – Két napja megtámadták, majdnem megölték. 
Gaara szeme kitágult, majd motyogott valami olyasmit, hogy „akkor sietnünk kell”, de nem mondott többet. Tök fölöslegesen vártunk négy percet, végül ezt Tenten megunta, és megszólalt:
     -     Tehát? – kérdezte. – Mit akar tőle az a fickó?
     -     Még nem tudom pontosan – vakargatta meg tarkóját Gaara. – De már rajta vagyok az ügyön. 
     -     Honnan tudtad, hogy meg kell védeni? – szólalt meg Sasuke is. Gaara fürkésző pillantást vetett rá, mintha nem értené, hogy került a fiú a bandába. Na, azt én sem értem! 
     -     Jó kérdés – vont vállat végül. – Talán egyszerű megérzés, de amit bizonyítottam. Az írónő elért valami olyasmit, amit az a fickó nem. De még nem tudom, de örülök, hogy figyelmeztettelek titeket. 
Néma csend lett. Tudtam, hogy ezzel a válasszal senki nem elégedett meg, és azt is tudtam, hogy Gaara ennél sokkal többet tud, csak nem akarja elárulni. Tehát ez egy kitérő válasz volt, vagyis hazudott. Na, szép! A semmiért felkeltem hajnali háromkor. A többiek még több percen keresztül faggatták Gaarát, de semmit nem tudtak belőle kihúzni, én végül feladtam, és elköszöntem Gaarától, és azzal a céllal mentem ki a kocsikhoz, hogy majd megvárom őket. Bő negyed órát álltam az autónak támaszkodva, amikor kijöttek a barátaim. Már kezdett világosodni, a nap első sugarai kivillantak a ház mögül. Temari csalódott volt, a többiek pedig dühösek, de főként a lányra, amiért felkeltett minket. 
   Otthon Hinatát és Inót a kanapén találtuk, épp filmet néztek, valami vígjáték lehetett, ugyanis mindketten sírtak a nevetéstől. Nem voltam rá kíváncsi, hogy mit néznek, főleg azért nem, mert másodperceken belül mindenki elfoglalta a nappalit, és együtt nézték a filmet. Suigetsu mondta, hogy semmit nem tudtak meg, én pedig bementem a szobába, hogy aludjak egy kicsit.

 

Május 3.
15:51
Konoha utcái

   Hinata egyedül sétált az utcákon, otthon nem volt senki, mindenki dolgozott. Az ajtót és ablakokat jól bezárták, hogy a csuklyás férfi véletlenül se jusson be a házba, de Hinata végül megelégelte az otthon ülést. A házukban nem voltak könyvek, így Hinata úgy döntött, kimegy a szomszéd könyves boltba – ami az utca végén állt -, és vesz egy jó kis könyvet. Nem aggódott a támadás miatt, úgy gondolta, hogy a férfinek van annyi esze, hogy ne a nap kellős közepén támadjon rá. 
   A könyves boltban egyből megakadt a szeme saját könyvén és a novelláskötetén. Eddig mindig boldogsággal gondolt a regényére, most mégis megborzongott miatta. Miért velük történt ez meg? Most minden olyan normális lenne, bár akkor sosem találkozott volna Nejivel és Narutóval. Szerelmes volt a fiúba. Teljesen megszédítette a mosolya, mindene. Ezen felül pedig roppant kellemes társaság. Hinata végül egy misztikus kalandregényt választott, amit meg is vett – nem kevés pénzért, de könyvekre bármennyit kiad -, és elindult haza. Hatalmas megkönnyebbülés terjedt szét a lelkében, de akkor egy kis utcához ért, és valaki megragadta a karját. 
     -     Most nem menekülsz, Hyuuga Hinata! – sziszegte valaki a fülébe. Hinata nem tudott sikoltani, a férfi befogta a száját, csuklyája ezúttal is az arcába volt húzva. Berántotta Hinatát egy bokor mögé, egy hosszú pengéjű kést vett elő zsebéből, és egy csíkot húzott vele Hinata arcára. A sebből kibuggyant a lány sötét vére, csak nyöszörgött a férfi alatt, nem bírt sikítani. Segítség! – gondolta kétségbeesetten, és mintha valaki meghallotta volna kérését. A férfi leszállt róla, és ütéseket hallott. Hinata levegő után kapkodott, szorította arcát, majd kirohant a bokor mögül, egyenesen egy fiú karjaiba. Felnézett rá, szíve pedig hatalmasat dobbant; Uzumaki Naruto nézett le rá, Hinata szemébe könny szökött az örömtől. Naruto arrébb tolta, hogy móresre taníthassa a férfit, de verekedésben mindketten jók voltak. És akkor megjelent Neji. Rávetette magát a támadóra, együtt náspángolták a férfit, aki most megrúgta Narutót, mire az lerogyott a földre. Nejit is nagy nehezen ártalmatlanná tette, majd elfutott. Naruto cifrát káromkodott, de Hinatához fordult. 
     -     Jól vagy? – kérdezte, majd az arcára siklott a tekintete. Hinata könnyes szemmel bólintott, majd megölelte a fiút. Fogalma sem volt, honnan jött ez a hirtelen érzelemáradás, de tudatni akarta a fiúval, hogy mennyire örül, hogy itt van. Egy fojtogató ölelést mért Nejire is, majd mindhárman hazaindultak, miután Hinata magához vette az újonnan megvásárolt könyvet. Unokabátyja jól lehordta, amiért egyedül merészkedett az utcára, Hinata elszégyellte magát. Belül azonban őrjöngött, ki akart innen szabadulni, elege volt belőle, hogy nem csinálhat azt, amit akar.

 

Május 3.
16:31
Narutóék otthona

   Hazaérve a ház tök üres volt, pedig azt hittem, hogy Hinata itthon tartózkodik, sőt! Már Nejinek is és Narutónak is haza kellett volna érniük. Utánam a többiek is megérkeztek, és legnagyobb meglepetésemre Sasuke leült mellém. Ezzel mi van? Kiszipolyozták az agyát? 
     -     Hinatáék hol vannak? – kérdezte Suigetsu. Senki nem felelt, de egyből meg is kaptuk a választ. Az ajtón Neji, Naruto és Hinata esett be, és ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy az utóbbi arcán hosszú vágás éktelenkedett. Úgy néztek ki, mintha most jöttek volna egy gladiátor viadalról, vagy miről, és én egyből arra gondoltam, hogy elkezdhetem az orvosi ellátást. 
     -     Ti meg hol jártatok? – pirított rájuk Karin. – Mi történt veletek?
     -     Hinata elkószált, és megtámadta a fickó – morogta Neji. – Épp hogy odaértünk.
     -     Hinata, te nem fogsz meghalni – mondtam. – Szerencsés vagy, szóval… tehát eddig mindig megmentettek, és imádkozzunk, hogy ez máskor is így legyen!
     -     Sakura, menj el apácának, folyton imádkozni akarsz – jegyezte meg Tenten vigyorogva, a válaszom pedig egy szkeptikus fintor volt.
   Elláttam barátaim sebeit, majd Karin vacsorát főzött, amit jóízűen fogyasztottunk el. Kimerülten, teli hassal feküdtünk be az ágyba, nekem pedig mindvégig ezen az egész ügyön járt az agyam. Sasorit teljesen elfelejtettem, már a romantikus agyrészemet teljes egészében bunkó álompasim töltötte ki, és mikor elképzeltem, hogy nyalábolom négyfelé, belekuncogtam a párnámba. Bár bizonyára nem akar az áldozatom lenni, én pedig nem vagyok mazochista, félretettem ezt a problémát. Egyelőre még nem akarom kinyírni. 


Nyolcadik fejezet

Végzetes regény

 

Május 4.
06:14
Narutóék otthona

   Hinata a lassan gyógyulgató sebén simított végig, miközben a konyhapultnak támaszkodott. A könyve kísértette őt, egyre csak azt hajtogatta, hogy „olvass el, olvass el!” Hinata úgy érezte, kezd megőrülni. A saját könyve rabságába esett, olyan volt, mintha egy láthatatlan lánc szorítaná egyre jobban, mígnem a végén belehal az erőlködésbe. Mostanában nem tudott aludni; mindig csak a jövő járt az eszében és az, hogy meg kell tudnia, de nem akarja. A könyv az étkezőasztalon hevert, egyre csak szólongatva gazdáját. Hinata nem engedett neki. Ő maga jól tudta, hogy nem tudja megállítani a jövőjét. Legalábbis azt nem, amit leírt. Nem képes rá.
   Ahogy most sem… Hinata megfordult, könyvét a kezébe vette, és letelepedett a fotelba. Könyvjelzőjével megjelölte, hol tartott, és most elolvasta azt, amikor megtámadták. Minden úgy volt benne, ahogy a valóságban is megtörtént. Hogy beleütközött Narutóba, aki a könyvben Nobuót személyesített meg -, majd jött Neji, akinek a neve Ninsei a történetben. És jött az új rész, amit még nem olvasott.

„Péntek volt, egy derűs, pénteki nap. A madarak csiripeltek, a fák susogtak, az emberek jöttek-mentek az utcákon. Ma igazi forgalom ment a kinti világban, pedig ez egy ugyanolyan nap volt, mint a többi. Egy unalmas, pénteki nap, mikor minden ember felsóhajt, hogy vége a hétköznapoknak, és jön a hétvége. A kis óramutató a hármason állt, Samáék munkaideje épp most járt le. Külön-külön indultak haza, várva arra, hogy Kazumi finom ételt varázsoljon az étkezőasztalra. Hisae otthon ült, és újságot olvasott. Ninsei azt mondta, ne keressen állást addig, ameddig ez az egész ügy le nem bonyolódik. Nagyon féltette unokahúgát, a jövőt megalkotó írónőt, aki ezért hálás is volt neki. 
   Ebédként Nobuo kedvence került az asztalra: ramen. Ebből a fiú egymás után tízet is képes lett volna megenni. Sama emlékezett még rá, milyen volt, mikor először látta a fiút ramen evés közben. Ő maga egyet is alig bírt megenni, mikor azt befejezte, Nobuo már a negyediknél tartott. Most is így volt ez, Kazumi sokat készített, hogy Nobuo jól lakhasson. 
  A csengő hangja szakította meg a békés ebédet, és Sama lépett ajtót nyitni. Pillantása egy hatalmas virágcsokorra esett, ami mögül egy kerek arcú fiú bukkant elő. Gomba alakú frizurája feketén fénylett, hatalmas szemei csillogtak, mikor Samára pillantott.
   - Sama-chan – súgta csodálattal teli hangon. – Kérlek, légy a barátnőm!
Sama megkövülten állt az ajtóban. Barátai félbehagyták megkezdett mozdulatukat, még az sem érdekelt senkit, hogy Sugita szájából folyik ki a leves.
   - Parancsolsz? – kérdezett vissza Sama meghökkenve. – Mit akarsz itt Lee?
   - Légy a barátnőm, Sama-chan! – ismételte Lee. – Szeretlek!
Sama pár percnyi hatásszünet után kinyögött egy „nem”-et, és becsapta az ajtót a fiú előtt. Sóhajtva fordult meg, és mikor megpillantotta barátnői vigyorát, elfintorodott. 
   - Royama Lee – nevetett Kazumi. – Szerelmes „Sama-chanba.”
   - Ne is mond! – könyörgött Sama. – Utálom ezt az alakot! Vagyis nem, de idegesít a nyomulása. 
   - Szerelmes beléd valaki? – vonta fel a szemöldökét Sanetomo. – Ejha!
   - Ne legyél már ennyire bunkó! – nézett rá Sugita. 
   - Kuss!
   - Ne parancsolgass! 
Sama szomorkásan elmosolyodott. Ő már rég hozzászokott, hogy Sanetomo ennyire bunkó vele, különösebben nem is izgatta már. Még mindig tetszett neki, szerelmes is volt belé, bár ezt nem tudta teljes bizonysággal kijelenteni. Sama hatalmasat sikított, mikor Lee betört a házba, és letérdelt elé, mint aki épp most készül megkérni a kezét. Elmondott pár verset, végül ezt Ninsei megunta, és kihajította a házból.”

Hinata felnevetett. Tovább olvasta, mi lesz szerencsétlen Lee sorsa, és kíváncsi volt rá, ki fogja megszemélyesíteni Royama Lee-t a való világban. Hinata becsukta a könyvet, majd lehajolt a padra. El sem hitte, hogy ennyire nem figyel a részletekre. Érezte, hogy teljesen egyértelmű, hogy ki a főszereplője a valóságban, valahogy most még sem tudta megmondani. Azt tudta, hogy Naruto személyesíti meg Nobuót. Pedig egyszerű, ő még sem tudja. Nem tud semmit tenni a könyv ellen. A leírtak magasan fölé emelkednek, nincs annyi ereje, hogy megakadályozza. Minden kudarcba fulladt.

 

Május 6.
15:48
Narutóék otthona

   Fáradtan léptem be a házban, ahol barátaim már az étkezőasztalnál ültek. Karin ma is kitett magáért, ráadásul Naruto kedvenc ételét csinálta ebédnek. Sosem értettem, hogy lehet ennyire szeretni a rament, igaz, finom volt, de ez már tényleg csak túlzás. 
   Alig fejeztem be ebédemet, a csengő hangja rántott vissza gondolataimból, és én vállalkoztam rá, hogy kinyitom az ajtót. Az első, amit megláttam egy hatalmas virágcsokor volt. Na, most vagy Valentin nap van, vagy pedig nők napja. De lehet, hogy valami más. A virágcsokorról Sasori jutott eszembe, ő lepett meg mindig vele, de most biztos, hogy nem ő az. Örültem, hogy sikerült őt elfelejtenem, már csak egy férfi a sok közül. A csokor mögül egy nálam magasabb, fekete hajú hímnemű egyén nézett rám. Hatalmas labdaszemei csillogtak, vigyor ült arcán, és én felismertem a jövevényt. Csak ezt ne!
     -     Sakura-chan – súgta, hangja tele volt csodálattal. Jézusom, mit akar ez tőlem? – Kérlek, légy a barátnőm!
Megütközve meredtem rá, és nem mertem hátra nézni a többiekre. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, hogy egy ilyen alak akarja, hogy a barátnője legyen. Bár igaz, értem a pancserek rajonganak, a menő férfiak engem lenéznek. Már amennyire le tudnak, ha énekelek nekik. Ez kicsit egós volt, de nem törődtem most vele, főleg azért nem, mert egy idióta áll az ajtóban, nekem pedig illett volna válaszolnom. 
     -     Parancsolsz? – hebegtem. – Mit akarsz itt Lee?
     -     Légy a barátnőm, Sakura-chan! – ismételte magát, nekem pedig pír szökött az arcomra a szégyentől. Oké, Lee rendes srác, de nem tudnám őt szerelmemként elképzelni. Egy olyan gáz. – Szeretlek! 
Na, ez a gáz! Nem akartam szerencsétlent megbántani azzal, hogy a képébe mondom, hogy én meg nem, ezért halkan kinyögtem:
     -     Nem. 
Az ajtót becsuktam, és a falnak vettem hátamat. Ilyen helyzetben sem voltam még. Hangos kuncogást véltem hallani, és rámeredtem Karinra.
     -     Rock Lee – nevetett. – Szerelmes „Sakura-chanba.” 
Most legszívesebben megfojtottam volna, de sajnos igaza volt.
     -     Ne is mond! – könyörögtem. – Utálom ezt az alakot! Vagyis nem, de idegesít a nyomulása.
Legnagyobb balszerencsémre hercegem megint tett egy megjegyzést, ami most sem volt épp kedves. 
     -     Szerelmes beléd valaki? – vonta fel szemöldökét. – Ejha!
Itt már nem segít a balta. Ez egy FÉREG! Miért csinálja ezt velem? 
     -     Ne legyél már ennyire bunkó! – förmedt rá Suigetsu. Köszönöm, te legalább értelmes emberi lény vagy, aki mellettem áll! Ezt jobb nem hangoztatni, mert csak én gondolom ezt Suigetsuról, és ezt Karin cáfolná meg a leghangosabban. 
     -     Kuss! – Sasuke, Sasuke, ilyet nem szabad mondani az első emberre, akire én azt mondom, hogy értelmes! Világos?
     -     Ne parancsolgass! – nézett Sasukéra Suigetsu. Sosem bírta, ha megmondták neki, mit csináljon, ezért valahogy mindenki között alakult már ki nézeteltérése. De én most egyet értettem vele. Valahogy már megszoktam Sasukétól, hogy bunkó, egy kedves Sasuke olyan bizarr elképzelés lett volna, mint egy lusta, ramenutáló Naruto. Körülbelül… 
Hatalmasat sikítottam, amikor Lee betört az ajtón, és letérdelt elém, már olyan volt, mintha meg akarná kérni a kezemet. Menj innen! Lee-t végül Neji dobta ki, meg is öleltem volna, ha nem tudom, hogy Tenten odáig van a fiúért, és nem akartam az érzéseit megsérteni, ezért csak egy hálás mosolyt küldtem Neji felé. Miért engem szimatolnak ki ezek a nem normális hősszerelmesek? Legszívesebben kifutnák a világból, jó messzire innen! Nem bírom ezt…

 

Május 6.
18:13
Narutóék otthona

   A délután sem telt jobban. Sasuke keveset bunkózott viszonylag, de játszotta a Mr. Okoskát. Épp írtam a kis dalszövegeimet, amikor leült mellém, hogy elolvassa azokat. Tök jól megvoltam, míg meg nem jelent, miért büntet az ég? És miért táplálok Uchiha Sasuke iránt felemás érzéseket? Ez olyan durva. Egyszer gyűlölöm, és meg akarom ölni, egyszer pedig szerelmes vagyok belé. 
   Naruto nélkül a ház egy kicsit magányos volt, legjobb barátom éppen… nem tudom, hol járt, de biztos jól van. Suigetsu megmutatta, milyen dalokat kovácsolt, én pedig elénekeltem azt, amit eddig leírtam – Sasuke ismét belém kötött, ó, de lerúgnám azt a helyes kis fejét. Neji kiadta a parancsot, hogy tanuljuk meg, és mi vigyázzállásba lőve magunkat helyeseltünk. Azonban még egy szomorú fejlemény jutott el hozzám. Sasukénak nagyon jó hangja volt, pedig azt hittem, nem is tud énekelni. Hát ez szuper. Eddig úgy gondoltam, hogy Nejinek van a legjobb hangja a világon – vagyis az ismeretségi körömből -, de ettől a címtől Pein fosztotta meg, mikor hallottam a bárban énekelni, de most meg Sasuke a nyerő. Miért ilyenekben tökéletes? Nem lehetne egy kicsivel kedvesebb? Vagy legalább ne engem szekáljon! Ino hangjában azonban most sem csalódtam, ugyanolyan volt, mint régen. Ugyanolyan csilingelő, melyet, ha a szél messzire repít, mindenki megbolondul tőle. Énekeltünk, végül az ajtó kinyílt, és Naruto lépett be, de olyan állapotban, ahogy még sosem láttam. Hol járt ez a gyerek? Úgy nézett ki, mint holmi hajléktalan. 
    -     Naruto – állt fel Ino. – Mi történt veled?
Naruto ázott volt, mintha egy monszunerdőből lépett volna ki egy nagy eső után, testét vér borította, mintha ezer kést döftek volna belé. Arcát és karját vágások díszítették, már amennyire, a sebekből piros vér folyt. Ruhája szakadtan lógott rajta, szeme alatt monokli sötétlett. Mi történt vele? Azonban nem is a külseje volt a legmegdöbbentőbb, hanem az, hogy sírt. Vére és a sós könnyei egymásba folytak. Naruto levetődött egy székre, tenyerébe temette arcát, és tovább sírt. Jézusom! Egyből köré özönlöttünk, hogy megtudjuk, mi baja. 
     -     Mi a baj? – kérdezte Tenten. 
     -     Hogy nézel ki? – szólalt meg Neji is, mire mindenki sötét pillantást vetett rá. Ez azért nem volt túl udvarias. Sosem láttam még ilyen állapotban Narutót. Úgy tűnt, hogy hatalmas sebet kapott a lelkébe. 
     -     Naruto – érintette meg Hinata a vállát, mire barátom mintha egy kicsit megnyugodott volna. Vigyorogni támadt kedvem, de éreztem, nem ez a pillanat a legmegfelelőbb erre. Hinata megkérdezte Narutótól, hogy mi történt, és a fiú mély levegőt vett. 
     -     Jiraiya meghalt – mondta. Hirtelen úgy éreztem, mintha lehűlt volna a levegő. Süllyedtem a mélységben, és nem tudtam feljönni. Micsoda? Jiraiya meghalt? Az hogy lehet? Már őszintén sajnáltam Narutót, de Hinatát is. Jiraiya a feje volt annak a kiadónak, ahol Hinata könyve ki lett adva. A lány sokat mesélt róla, de személyesen is ismertem az öreg perverzt. Hinata azonban nem volt meglepődve, és tudtam is, hogy miért, de nem tettem szóvá. Sokkal jobban izgatott, hogy Naruto miért néz ki így.
     -     És miért nézel ki így? – kérdeztem.
     -     Az a csuklyás alak támadta meg – mondta Naruto. – Aki Hinatát is meg akarja ölni. Ő végzett… vele. Megpróbáltam megállítani, de addigra megölte, és engem is megtámadott. Azt mondta, Hinata életét akarja. Nem engedtem.
Lovagiasság. Határozottan az. 
     -     Én tudtam – szólt Hinata. – Leírtam!
     -     Miért nem szóltál? – kérdezte Sasuke.
     -     Én nem tudom megakadályozni azt, amit leírok! Akartam szólni, de nem tudtam. Nincs elég erőm hozzá. De már tudom, hogy Sakura a főszereplője a könyvemnek! Kérlek, bocsáss meg, Naruto!
     -     Nem tudtad, hogy Sakura a könyved főszereplője? – lepődött meg Temari, de nem kapott választ a kérdésére. 
     -     Nem a te hibád, Hinata – szólt Naruto. – Nem tehetsz az egészről!
Nagyot sóhajtottam, és elkértem Hinatától a könyvet, hagy olvassam el ezt a részt. A lány nagy nehezen adta be a derekát, de végül diadalittasan huppantam le az ágyamra, és csaptam fel a könyvet.

„Negyed héthez közeledett az idő, az egész banda otthon ült, kivéve Nobuót. A fiú az utcákat rótta, senki nem tudta, hova készült. Samáék énekeltek, meghallgatták a legújabb dallamot, amit Sugita kovácsolt össze, Sama pedig elénekelte, hogy képzelte ehhez a dallamot és a szöveget. Sanetomo ismét belejavított a műbe, melyet Sama egy gyilkos pillantással jutalmazott. Mint kiderült, Sanetomónak is fantasztikus hangja van, sőt! Sama úgy gondolta, hogy ilyet még sosem hallott. Eddig úgy gondolta, hogy Ninsei tud a legjobban énekelni a fiúk közül, amit azóta átvett Pein, Seiji bandájából, de most Sama még is úgy gondolta, hogy Sanetomo a nyerő. Azonban nem akarta isteníteni a fiút, akkora hibát nem követ el. 
   Néhány perc múlva Nobuo bukkant fel az előszobában, és mindenki ránézett. 
   - Nobuo – állt fel Ichi. – Mi történt veled?
Nobuo ázott volt és véres, karján és arcán vágások éktelenkedtek, melyekből piros vér folydogált. Szeme alatt sötét monokli díszelgett, ruhája szakadtan lógott rajta, és ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy sírt. Vére keveredett a sós könnyeivel, majd leült az étkezőasztalhoz, és tenyerébe temette az arcát. Samáék egy pillantást váltottak, majd letelepedtek Nobuo köré, és finoman kérdezgetni kezdték.
   - Mi a baj? – kérdezte Tsuya.
   - Hogy nézel ki? – szólt Ninsei is. Nobuo azonban nem válaszolt. Sebeivel nem foglalkozott, azonban lelke mélyén olyan sebet kapott, hogy már zokogott. Sama sosem látta ilyen állapotban legjobb barátját. 
   - Nobuo. – Hisae megérintette a fiú vállát, aki mintha egy kicsit megnyugodott volna. Sama vigyorogni akart, de úgy érezte, nem ez a legmegfelelőbb pillanat. Hisae megkérdezte a fiút, hogy mi történt, és Nobuo mély levegőt vett. 
   - Jinzaboru – motyogta – meghalt. 
Sama úgy érezte, mintha a levegő hirtelen mínuszokat esett volna le. Már értette, miért borult ki ennyire Nobuo. Jinzaboru, az öreg perverz volt a támogatója, apja helyett apja, nagyon szerette. Hisae szemgödréből sós könny bukkant elő, lefolyt arcán, egyenesen a hideg padlóra. Jinzaboru annak a kiadónak a feje volt, ahol kiadták az ő könyvét is. Szoros kapcsolat alakult ki köztük az évek során, Jinzaboru mindig támogatta, elmondta a véleményét, segítette Hisaét. És most az, hogy Hisae és Nobuo elvesztették azt a férfit, aki oltalmazójuk volt, olyan mértékkel nehezedett lelkükre, hogy nem tudtak a gyász fájdalmától megszabadulni. Sama rettenetesen sajnálta őket, de akkor eszébe jutott valami. 
   - És miért nézel ki így? – kérdezte.
   - Az a csuklyás alak támadta meg – mondta Nobuo. – Aki Hisaét is meg akarja ölni. Ő végzett… vele. – Nem akarta kimondani a nevét, még is mindannyian kiérezték belőle Jinzaborut. – Megpróbáltam megállítani, de addigra megölte, és engem is megtámadott. Azt mondta, Hisae életét akarja. Nem engedtem.”


Kilencedik fejezet

Fogságban


Május 7.
14:49
Narutóék otthona

     -     Naruto-kun!
Hinata az ajtó előtt állt. Naruto épp készült menni dolgozni, ezen a napon délutános volt. A fiú most visszanézett a lányra. 
     -     Mi a baj, Hinata-chan? – kérdezte. Hinata arcára pír szökött. Naruto még sosem szólította Hinata-channak, ezt az érdemet eddig csak Sakura kapta meg. 
     -     Figyelmeztetni szeretnélek – suttogta zavartan. Naruto felé fordult, arcára értetlenség ült ki. – Olvastam ma, és úgy érzem, meg kell próbálnom figyelmeztetni téged. A csuklyás alak az életedre fog törni. Az enyémért cserébe. 
Naruto egy percig némán meredt Hinatára, majd elmosolyodva odalépett elé. Egyik kezét a lány derekára csúsztatta, aki ettől még jobban zavarba jött, a levegőt rémesen forrónak érezte.
     -     Ne aggódj! – mondta Naruto. – Tudok vigyázni magamra! És téged is megvédelek, bármi áron!
Hinata halványan elmosolyodott, Naruto pedig átölelte. Hinatát az ájulás kerülgette, mély levegőket vett, és visszaölelt. Hirtelen úgy érezte, hogy most nagyon boldog. Naruto erősen szorította, szinte ő tartotta talpon Hinatát. Végül vigyorogva elköszönt a lánytól, és távozott a háztól. 
   Hinata rávetette magát az ágyra, és a párnába fúrta fejét. El sem hitte, hogy Naruto megölelte őt. Közelről érezhette az illatát, mely oly’ bódító volt, Hinata úgy érezte, mintha kiugrott volna a világ legmagasabb tornyából, és csak zuhant és zuhant, végül pedig könnyedén ért földet. Egy végtelennek tűnő időszak, amikor csak Naruto karjaiban volt, aki őt szorította, teljes erejéből, mintha ez lenne az utolsó alkalom. És Hinata félt. Félt attól, hogy Naruto ebben az esetben még sem tud majd vigyázni magára. Nem akarta elveszíteni a fiút, a fiút, akit teljes szívéből szeretett, attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta. Hinata mindig is hitt a szerelem első látásra kijelentésben, és már meg is bizonyosodott róla. A féltő aggodalma, mely üldözte Narutót, ott lappangott a levegőben, imádkozott érte, hogy semmi baja ne legyen. Még sem tudott megnyugodni. Naruto ilyenkor általában este tízig dolgozott. Hinata lelkét mardosta a lelkiismeret-furdalás, pedig nem volt miért kínoznia magát. Nem tehet erről az egészről. Csak Narutót akarom, gondolta kétségbeesett, és álomba ringatta magát.

 

Május 7.
21:57
Konoha utcái

   Este volt, az égen kirajzolódtak a csillagok, mindegyik fényesen ragyogott, de hogy mit hirdettek… azt senki sem tudta. Naruto a munkahelyéről indult haza, fejében mindvégig az hangzott, mit mondott neki Hinata. Már csak azért sem engedhette, hogy őt megtámadják, hogy Hinatának ne essen baja. 
   Kiűzve Hinatát gondolataiból, éberen ment végig az utcán, hogy hazajuthasson. Az út első fele zökkenőmentesen zajlott, leszámítva azt, hogy egy férfi majdnem lehányta, de még épp idejében félreugrott, de végül is jól haladt. Már csak néhány utcányira volt a házuktól, mikor valaki mögé ugrott. Naruto fejébe éles fájdalom nyilallt, és másodpercek alatt elsötétült a világ. Csak merült a végtelen feketeségben, és egy pillanatra minden problémáját elfelejtette.

*

   Irtózatos fejfájással ébredt, hunyorogva nyitotta ki szemét, de először csak rengeteg csillagok látott. A fejrázással semmit nem ért, ezért csak várt, hogy kitisztuljon a látóköre, mert egy pillanatra azt hitte, hogy az űrben tartózkodik. 
   A látókörébe azon nyomban egy sötét helyiség tolakodott be, talán egy pince lehetett. Naruto körbenézett, de csak a feketeséget látta, és azt a pislákoló gyertyát, ami egy asztalon állt. 
    -     Hol a rákban vagyok? – kérdezte, nem is várva választ. És nem is jött. A pince teljesen üresen állt, csak ő tartózkodott benne. – Most várjak, míg valami sárkány kiugrik a szekrény mögül?
Naruto lehajtotta a fejét, és Hinatára gondolt. A lány azt mondta, az ő életéért cserébe támadják meg. Nem engedheti, hogy Hinata feláldozza magát miatta. Neki gyerekeket kell szülnie, írnia kell egy rakás könyvet, és boldog életet kell hogy éljen. És hozzá menni valakihez… valaki máshoz – Naruto szomorúan lehajtotta a fejét erre a gondolatra. Hirtelen lépések hangját hallotta, és felemelte a fejét. A csuklyás férfi állt előtte, de most nem volt rajta a kapucni, arcát azonban eltakarta a sötétség, csak a fekete haját pillanthatta meg Naruto. 
     -     Ki maga? – kérdezte. A férfi ránézett, legalábbis Naruto ezt gyanította, mert még mindig nem látta az arcát. 
     -     Nem hiszem, hogy túl nagy jelentősége lenne, ha megmondanám a nevem – érkezett a felelet. 
     -     Szerintem meg igen is nagy jelentősége lenne – makacskodott Naruto.
     -     Nem vagy abban a helyzetben, hogy megmond, mit áruljak el.
     -     Na és?
     -     Fogd be, és akkor nem halsz meg!
     -     Kösz… - Naruto elfintorodott. – Csak én nem arról vagyok híres, hogy befogom a számat. 
     -     Akkor most a változatosság kedvéért próbálj meg nem híres lenni! – A férfi látszólag kezdett kijönni a béketűrésből, és ezt Naruto is észrevette, mert most egy vigyor szökött az arcára. 
     -     Egyébként miért rabolt el? – kérdezte csevegő hangon. – Tudta, hogy az emberrablást bünteti a törvény?
     -     Nem meg mondtam, hogy fogd be? – förmedt rá a férfi. – Nem tudok miattad koncentrálni. 
     -     Ó, hogy meditál? Valami hippi féle maga? – tettetett meglepődést Naruto. – Ezer bocsánat!
A férfi morgott valamit, majd leült az asztalához, és egy mappa tartalmát kezdte el kutatni. Naruto kivételesen csöndben maradt öt percig, majd megszólalt. 
     -     Elnézést – szólt. – Hogy szólíthatom magát? Már ha itt vagyok, és szólni akarnák magához, akkor nagy udvariatlanság azt mondani, hogy hé, maga! Vagy ilyesmi.
     -     Az is udvariatlanság, hogy nem hagysz dolgozni! – jegyezte meg higgadtan a férfi. 
     -     Dolgozni? – lepődött meg Naruto. – Mit dolgozik? 
Naruto látszólag cseppet sem zavartatta magát, de immáron beszélgetőtársa is higgadt volt. Nem förmedt rá áldozatára, csak ült az asztalánál, és olvasgatott, írt. Naruto fütyörészve kémlelgette a helyiséget, olykor-olykor megejtett egy-két mondatot, végül ismét megkérdezte, hogy hívják. 
     -     Az enyém Naruto – mondta. – És ön?
     -     Madara – sóhajtott végül a férfi. – Szólíts Madarának!
     -     Na, a végén remek barátok leszünk – vigyorgott Naruto. – És elárulná, hogy miért vagyok itt? Szóval, mi a célja velem?
     -     Tudod azt te is. – Madara nem nézett rá a fiúra, ami miatt Naruto csalódott lett, de legalább a nevét megtudta. 
     -     Őszintén szólva halvány fogalmam sincs – vont vállat. 
     -     Nem hiába – morogta Madara. – Szőke vagy!
     -     Ezt kikérem magamnak – fortyant fel Naruto. – Nem minden szőke hülye.
     -     Csak te.
Naruto elfintorodott, majd lenézett a testére. Testét kötelek szorították, és ezt csak most vette észre. Rásandított Madarára, aki most felállt, és felvette hosszú kabátját, csuklyáját az arcába húzta, majd ránézett Narutóra. A fiú hasa korgott egyet, jelezve ürességét, mire Naruto felnézett Madarára, és zavartan elmosolyodott. 
     -     Éhes vagyok, na! – méltatlankodott. – Haza akarok menni, finom rament enni! Ichiraku csinálja a legjobban, de Karin is tök jó szakácsnő. Na, ezt nem hittem volna, hogy kimondom!
     -     Fogd be! – rivallt rá Madara. – Addig nem mész el innen, ameddig az írónő be nem állít!
     -     És ha nem fog jönni? – kérdezte Naruto. A férfi felnevetett. 
     -     De, biztosan eljön – mondta. – Van egy gyöngepontja. Még pedig az, hogy szerelmes. 
Naruto nem szólt, egyre csak az utolsó szó járt a fejében. Szerelmes? Hinata szerelmes lenne belé? Boldog mosoly csúszott ajkára, de azon nyomban át is vette a rémület. 
     -     Miért akarja bántani? 
     -     Ahhoz semmi közöd, öcsi – felelte Madara. – Legyen elég annyi, hogy túlságosan nagy szálka a szememben. 
     -     De nem is ismeri magát! 
     -     Ő nem! De én igen! Meg fogom ölni. Ahogy megöltem azt a perverz disznót is!
Narutónak ez csak most jutott eszébe. Tök hétköznapian elbeszélgetett védelmezője gyilkosával, teljesen elfeledve Jiraiyát. 
     -     Hát persze… - nyögte. – Maga ölte meg Ero-sennint! Miért?
     -     Az sem tartozik rád! Nem tervezem, hogy ezt a játékot életem végéig folytatom, de végzek azzal, akik szúrják a szememet!
     -     Maga elmebeteg! – jelentette ki Naruto. – Teljesen elment az esze. 
     -     Lehet – nevetett fel Madara. – De legalább jól érzem magam!

 

Május 7.
22:12
Narutóék otthona

     -     Már rég itthon kéne lennie – fogta a fejét Temari. – Hova a francba tűnhetett?
A házban nagy szópárbaj dúlt. Eltűnt Naruto, általában tízkor már itthon van. Nem értettem, mi történhetett vele, de biztos voltam benne, hogy Hinata tudja. A lány most a nappaliban ült, könyvét lapozgatta heves mozdulatokkal, majd felállt, és elénk szaladt.
     -     Meg van! – mondta. – Narutót a támadóm rabolta el, egy pincében van a… nem írtam le pontosan a címet. Azt mondja, hogy… a Hokage irodája és Jiraiya háza között létrejött merőleges, ami délnek indul. 
     -     Muszáj neked rejtvényekben írnod? – kérdezte Suigetsu. Felnevettem, majd Konoha térképét bányásztam elő, és leintettem Hinatát, hogy ne olvassa tovább. Ezt nekünk kell megoldani. Délre húztam az ujjam Tsunade irodájától, Jiraiya házától pedig keletre. A két vonal találkozása egy épület volt: a könyvesbolt. Barátaimmal egymásra néztünk, majd Hinatára, aki megkereste a bizonyítékot.
     -     Aha, azaz! – bólintott. Nem totojáztunk, lábunkra húztuk cipőnket, és kiszaladtunk a házból, de előtte Neji Hinata lelkére kötötte, hogy ő ne jöjjön! A támadó őt akarja. Öt perces családi vita alakult ki a két Hyuuga között, amit végül Neji nyert meg – Hinata dühösen zárkózott be a szobába -, és elindulhattunk. Az utca végén állt a könyvesbolt, mely most zárva volt, és nekünk halvány lila gőzünk sem volt róla, hogy jutunk be anélkül, hogy lelepleződnénk. Na, most mi legyen?

*

   Hinata karba tett kézzel ült az ágyon. Nem értette, miért nem mehetett, és ez a könyvében is így állt, de Neji utolsó mondata után becsukta a könyvet, és eltette a szekrénye legmélyére. Nem akarta tudni, hogy van tovább, nem akart a könyv rabja lenni, az már így is hatalmába kerítette. Mintha saját lelke lenne.
   Megállás nélkül csak Narutóra gondolt, és arra, hogy mit tehet vele az a férfi. Csak ne bántsa! – fohászkodott magában, majd felpattant az ágyról, és járkálni kezdett a szobában. Pontosan tudta, mit kell tennie, csupán csak félt megtenni. A Naruto iránt érzett szeretete azonban felülmúlta félelmét: kiugrott az ablakon, és a könyvesbolt felé szaladt. Maga sem tudta, honnan jött ez a hirtelen bátorság, de szinte biztos volt benne, hogy ezt leírta évekkel ezelőtt a könyvébe. Azt is biztosan tudta, hogy Narutónak az ég adta világon semmi baja nem lesz, még is aggódott érte. Most érezte csak át, mit írt le a könyvében. Akkor nem érezte át a szereplők érzelmeit, de most, hogy mindez megtörtént vele, kénytelen volt belátni, hogy írni sokkal egyszerűbb, mint átérezni. A könyvében nem nehezedett rá Jiraiya halálának súlya, a félelem, hogy Naruto is meghalhat, és a rettegés, amit a csuklyás alak vált ki belőle. 
   A könyvesboltnál nem tartózkodott senki, Hinata töprengve nézett körül. Bár tudná, Hisae hogy mászott be a könyvesboltba. Hinata bemászott a kerítésen, és körüljárta a könyvesboltot, végül megakadt a szeme azon, amit keresett. Egy ütött-kopott ajtó, mely a raktárba vezetett, Hinata elmélete szerint. A pince pedig… nos, azt majd megtalálja.