Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4-5-6

2011.01.08

 Negyedik fejezet

„Mentsd meg az írónőt!”

 

Április 10.
15:20
Színház

            -           Nem fura, hogy mi mindig összefutunk? – kérdezte Sasuke.
A színházban voltunk – én most is egyedül voltam, és kivételesen ő is. Az elmúlt öt napban szinte mindig összefutottam Uchiha Sasukéval vagy a bandájával, így nem lett megkönnyítve az a feladatom, hogy felejtsem el Sasorit. 
   Sasuke az első sorban ült, és engem figyelt. Hőn remélem, hogy ezúttal a szőrszálhasogató énjét otthon hagyta, és egy normális Sasuke ül előttem. Próbáltam nem foglalkozni vele, így elindítottam a dallamot, melyet Suigetsu kovácsolt össze, és szerintem nagyon jó volt. Szöveget írtam hozzá – ezt a feladatot már egy ideje én űztem, eddig valahogy csak nekem sikerült értelmes mondatokat összetákolnom. Most is épp a szövegen dolgoztam, és hangosan énekeltem hozzá, ha meg volt egy-egy sor. Sasuke némán ült, meglepetten döbbentem rá, hogy ez a fiú csak akkor beszél, ha valaki – akit épp kedve tart szekálni – valami irtó ciki dolgot süt el. Ez esetben én tökéletes alany leszek. A szövegemet eddig nem kritizálta, talán ő is elismerte, hogy tudok dalszöveget írni. 
            -           Szerintem jobb lenne, ha az utolsó sort átírnád arra, hogy „a hundred lies” – szólt MÖGÜLEM. Kellett nekem elszólnom magam, Mr. Okoska megérkezett. 
            -           Jó ez így – morogtam. Még egy szó…
            -           Te tudod! – vont vállat, és leült mellém. Az a rideg tekintet… Te szent szalamandra hipogriff! – De azzal jobb lenne. 
Utálom, ha neki van igaza! Kipróbáltam, de – mint szokásomhoz méltóan – megint elrontottam a dalszöveget, ezért pedig egy gúnyos ciccenést kaptam. Most már elmehetsz a fenébe, Sasuke! Nem hiányzol még te is nekem! Istenem, miért nem lehet a hercegem normális és kedves? Nem pedig egy ilyen rohadék? Nagyot sóhajtottam, és elénekeltem normálisan. Rásandítottam Sasukéra, aki elégedett képpel meredt maga elé, de a hűvösség még mindig meg volt. Oké, a mai napon 1:0 neki. Szerintem ezt a játszmát már rég elvesztettem. 
            -           If there’s lessons to be learned, I’d rather get my jamming words in first, so – énekeltem a sorokat, melyeket épp összekomponáltam, és Sasuke nem kötött bele. Gyorsan elrebegtem egy imát, nehogy elszóljam magam, és most az egyszer kivételesen sikerült a kívánságom. Sasuke olyan csendben ült, hogy azt hittem meghalt – gondolatban megtapsoltam magam. Mélyet szippantottam a levegőből, és rájöttem, miért olyan ismerős az illata: hisz ő Uchiha. Az Uchiha illatot árasztja magából, azt, amit én nagyon imádok. Álompasi álomillattal. Már csak álomtulajdonságok kellenek, és ugrándozhatnák örömömben. De sajnos én nem vagyok olyan szerencsés. Csak egy húsz éves lány, kicsi mellel és fenékkel, magas homlokkal és természetellenes színű hajjal. Bár erre Sasuke nem tett megjegyzést, már ez is valami. 
            -           Sweet about me… - Ez legalább vidít. -… nothing sweet about me, yeah. 
Tök jól elvagyok magamban. Magam előtt sosem csinálok hülyét magamból. Anyám, mennyi szóismétlést vagyok képes összehozni még a gondolataimban is… Sasuke szerintem nagyon nem élvezi a társaságomat, bár ha arra nem tett megjegyzést, hogy nem beszélek, akkor arra fog, ha beszélek. Legalábbis róla ez rí le. Az utolsó pár dallamra semmi szöveget nem tudtam kitalálni. Tanácstalanul lebegtettem a tollamat a papír felett, hátha ad valami segítséget, hogy mit írjak, de végül ez a hőn áhított dolog a mellettem ülő mogorva álompasitól érkezett meg. 
            -           A refrént hatszor vedd – mondta unottan, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. – Eléggé rövid, fel se tűnne senkinek. 
Otthon van egy balta, még jól jöhet…

 

Április 11.
19:05
Konoha utcái

   Ellenőriztem a baltát, de úgy gondoltam, jobb nem feltűnést kelteni. Az lenne a legcélszerűbb, ha mérget tennék az ebédjébe. Na, de mi a bökkenő?

1. Honnan szerzek mérget?
2. Hogy férek hozzá az ebédjéhez?
3. AZT SEM TUDOM, HOL LAKIK!

Oké, ez felejtős, következő: megfojtani. Ennek is vannak buktatói, méghozzá olyanok, amivel nem csak, hogy hülyét csinálok magamból, hanem úgy vesztem el a reményt, hogy az enyém lehessen, hogy még él. Ha halott lenne, nem rágódnák ezen… annyit.

1. Sasuke erősebb nálam, ez látszik.
2. Én nem vagyok olyan erős, hogy megfojtsam.
3. Csak a színházban lenne megfelelő alkalmam rá, de tudnák, hogy én voltam az.

Uchiha Sasukét nem is olyan könnyű megölni. Vagy csak én vagyok megint túl szerencsétlen? Most aztán választhatok. Nem is figyeltem előre, Naruto boldogan sétált mellettem, és én még mindig Sasuke kicsinálási taktikáimat terveztem, amikor kiáltások hallatszódtak. Már gondolkodni sem hagyják az embert? Már épp ott tartottam, hogy fejbe lövöm hercegemet, amikor rájöttem, hogy az én bandám veszekszik valakivel.
            -           Nincs keresni valótok itt! – hallottam egy dühös kiáltást. Ez most melyik? Suigetsu előretört, és abban a pillanatban lövés dördült. Oké, a lövést nem értettem szó szerint! Ez teljesen kitisztította a fejemet, és a szemem elé táruló látvány borzalmas volt; Suigetsu a földön feküdt, balját szorongatva, melyből sötét vér folyt. Karin előtte térdelt, majd nekirontott annak, aki meglőtte Suigetsut. A férfi már előreszegezte fegyverét, de Suigetsu elkiáltott egy „Ne!”-t, Neji pedig előlépett, és higgadtan kérte, hogy távozzanak. 
            -           Mire volt ez jó? – torkollta le őket Temari. – Tudjátok jól, hogy veszélyesek!
            -           Karin, neked meg elment az eszed, hogy csak úgy nekik rontasz? – rivallt a lányra Tenten. – Téged is meglőhetett volna!
Karin szeme dühösen villogott szemüvege mögül, és a pólójából leszakított darabbal bekötözte Suigetsu kezét. Ezen elcsodálkoztam. Karinnak ez volt a kedvenc pólója, és hogy azt feláldozza Suigetsuért… Még hogy nem szereti… De azt a pólót én vettem neki! Jól van, Karin, ezt még megbánod! 
   Neji hazavitt minket, s mikor beléptünk a házba, én azon nyomban elláttam Suigetsu sebét. Egyedül én mozogtam valamennyire is a gyógyítás területén, így sec-perc alatt rendbe hoztam Suigetsu karját, aki már a gyilkolási módszereit tervezgette közben. Össze is állhatnánk. Én ki akarom nyírni a hercegemet, ő meg a bántalmazóit, tök jó. 
            -           Ne nagyon erőltesd! – figyelmeztettem Suigetsut. – Még be kell, hogy gyógyuljon! Kérlek!
Suigetsu lemondóan sóhajtott, és a belépő Karinra nézett, én pedig jobbnak láttam kettesben hagyni őket. Tök fura lenne, ha összejönnének, hisz eddig mindig az ő veszekedésük miatt zengett az egész ház. De legalább ők boldogak lennének.

 

Április 11.
02:51
Hotelszoba

   Hinata a hotelszobában ült, és majszolgatta a vacsoráját, amit a szobalány hozott fel neki órákkal ezelőtt. Hinata ritkán mozdult csak ki a szobából, a híre el is terjedt a vendégek körében, hogy van egy ifjú nő, aki mindig a szobájában tölti az idejét, és ritkán jön csak ki. Hinatát ez különösebben nem zavarta, amúgy sem volt valami társas lény, inkább magába fordult. Az írás volt a mindene, ha épp nem a regényén törte a fejét, akkor a régieket olvasta. Sokat gondolkozott, hogy legyen-e folytatása az utoljára kiadott regényének. Eddig semmilyen érv nem volt rá, így úgy gondolta, pihenteti ezt a dolgot. 
    Hinata leült az ágy szélére, és a falon tátongó tükörre meredt. El kéne mennem szórakozni, gondolta magában, de ezt az ötletet azon nyomban el is vetette. Egy szál fürdőköntösben ült az ágyon – előtte fürdött -, haja össze volt fogva, hogy ne érje a víz. Hinata most a szekrényéhez lépett, és elmélyülten kezdte el tanulmányozni a tartalmát, végül hátradöntötte a fejét, szemét behunyta. Nem talált más elfoglaltságot magának. A felöltözés után, és miután rendbe szedte magát, lefeküdt az ágyába, és előhúzta regényét. Nem olvasta végig, itt-ott felnyitotta a könyvet, és azt a két oldalt olvasta el, vagy ritkább esetben egyet. Most is így volt ez. A negyedik fejezetnél nyílt ki a könyv, legalábbis Hinata sejtése alapján, ugyanis amit most készült olvasni, az minden bizonnyal a „Mentsd meg az írónőt!” című fejezethez tartozott.

„Sama és a bandája Konoha utcáit rótta. A város mentén megnyíló bárban gyülekeztek a baráti társaságok, hogy éjszakai kikapcsolódásként megmérettessék hangjaikat, de ez korántsem egy verseny volt. A sok unatkozó húsz és azon felüli korral rendelkező fiatalok szórakozása felülmúlhatatlannak tűnt. Sama gyakran részt vett ilyeneken barátaival, és mindig elismerték őket, de ezúttal valahogy olyan érzése támadt, hogy valakik miatt ezúttal nem lesznek benne a legjobbak között. Sosem voltak profik, valaki mindig jobbnak tűnt, de a mostani helyzet valahogy más volt. 
   - Királyok leszünk! – Nobuo most sem veszített eddig példátlan magabiztosságából, még akkor sem, amikor barátai érezték, hogy nincs remény. Az idő múlásával azonban Nobuo magabiztossága rájuk is átragadt. Immáron csak heten voltak, Seiji és Dayu távozása végett, de a jókedv továbbra is körükben honolt. Ezek az összejövetelek általában nem voltak kötelezőek, a kis banda most még is úgy érezte, hogy ott a helyük. 
   Még fél úton sem tartottak, amikor egy csuklyás alak lépett eléjük. A csuklya alól türkizkék szemek látszódtak ki, és Tomiko megszólalt.
   - Genjai! 
Genjai nem szólt, nem köszönt, csak bámulta a bandát.
   - Miért jöttél? – kérdezte Nobuo. 
   - Mentsd meg az írónőt! – suttogta Genjai. Sama nem tudta, kihez beszél, az egész olyan volt, mintha ez az egy mondat mindnyájukhoz szólna, de mégsem beszélt többes számban.
   - Milyen írónőt? – kérdezte Sama. – Miről beszélsz?
   - Mentsd meg az írónőt… - ismételte Genji.
   - Igen, ezt már hallottuk – csóválta a fejét Sugita, de mintha Genji meg sem hallotta volna közbeszólását.
    - Mentsd meg az írónőt, aki írja a jövőt! – mondta még, majd elment. Sama értetlenül nézett barátaira.”

Hinata meredten figyelte a lapokat. Ettől az egyetlen egy mondattól indul az egész történet izgalma, innen szerette írni a történetet. Innentől érezte át azt a furcsa bizsergést, mely akkor honolt ujjvégeiben, mikor lenyomott egy-egy billentyűzetet. Hinata most becsukta a könyvet, és hátára feküdt. Miért érzi ő úgy, hogy ez a könyv korántsem olyan jó?

 

Április 14.
15:33
Konoha utcái

   Már elég régóta bent rohadtunk a házban, ideje volt kimozdulni. Naruto mondta, hogy egy barátja mesélte, hogy Konoha határán álló bárban gyűlik össze az összes utcai banda, hogy szórakozzanak, és összemérjék az énektudásukat. Ez csak ritkán fordult elő, bár ez nem is konkrét verseny volt, csak egy szórakozás. Épp odatartottunk, az utcán elénekeltük kedvenc dalainkat és azokat, amikor majd most fogunk énekelni. 
            -           Blue, blue, blue – dalolt Karin, mellette pedig Suigetsu szorongatta a karját. Arcára halálfájdalmas kifejezés ült ki, amikor a lány véletlen hozzáért a karjához – kicsit sem gyengédes. 
            -           Ooo, watching me, hanging by a string this time, don’t easily, the climax of the perfect lie – énekeltünk. Ez a szám olyan mosolygós volt. Imádtuk ezt énekelni, főleg a refrénnél. 
            -           Királyok leszünk! – kiáltotta Naruto, és mi egyetértettünk. Dalolva mentünk végig az utcán, a bár már közeledett, mi pedig nagyon jól szórakoztunk. Már úgy éreztem magam, mintha részeg lennék, de Naruto ezt szolidan megcáfolta, és megtorpant. Mindannyian ezt tettük – én csak azután, miután beleütköztem Tentenbe -, és a velünk szemben álló csuklyás alakra néztünk. Temarin láttam, hogy felismerte a jövevényt, és végül én is, miután alaposabban megnéztem az arcát, már amennyire ki tudtam venni a vörös hajat és a türkizkék szemeket. Gaara… Temari öccse, jó barátunk. Néhány éve költözött el Konohából a barátnőjével, Matsurival. Egykor mindketten a bandához tartoztak, de még előttem. Ismertem őket, mindkettőt szerettem. Miért tért vissza?
            -           Gaara – súgta Temari. Gaara nem szólt, csak közelebb lépett a bandához, arcát megvilágította az utcai lámpa fénye. Sápadtabb és mogorvább volt, mint legutóbb, és ezt nem tudtuk mire vélni. Talán a gyerekük fekete lett? Bár Matsuri nem terhes, tehát ez nem lehet az ok. 
            -           Miért jöttél? – kérdezte Naruto. Hm… valóban, én is ezt kérdezném, ha nem forrna torkomra a szó mindig, amikor szükségem van rá. 
            -           Mentsd meg az írónőt! – suttogta Gaara. Körülnéztem. Na, ez most melyikünknek szólt? Vagy talán mindnyájunknak, csak… szimplán nem beszélt többes számban. 
            -           Milyen írónőt? – kérdeztem. – Miről beszélsz?
Gaarának vajon milyen érzés lehet, ha többször kell ismételnie önmagát?
            -           Mentsd meg az írónőt… - ismételte, és akkor Suigetsu cuppantott egyet. 
            -           Igen, ezt már hallottuk – csóválta a fejét. Halkan elkuncogtam magam, de Gaara mintha meg sem hallotta volna a közbeszólást. Nyugodt volt, és ezt mindig is irigyeltem tőle. Engem olyan hirtelen kapott el a méreg, és olyankor órákon át törtem-zúztam. 
            -           Mentsd meg az írónőt, aki írja a jövőt! – mondta Gaara. Na, ez vagy szenilis, vagy igazat mond. Inkább az előbbi. Hogy írja valaki a jövőt? Már épp akartam erről megbizonyosodni, de mikor felnéztem, hűlt helyét láttam. Szuper, egy szenilis kisöcsi, aki elteleportált. Hurrá…
            -           Szóval? – nézett ránk Naruto. – Most mi legyen?
            -           Menjünk a bárba – vont vállat Tenten.
            -           És az írónővel mi lesz? – méltatlankodott szőke barátom. Oké, szóval ő bevette. A hülye…
            -           Nehogy már bevedd! – rivallt rá Karin. Temari megköszörülte a torkát.
            -           Gaara nem szokott hazudni – dörmögte. Másik szőke, egyre jobb. Még jó, hogy csak ők ketten ilyen okosak. 
            -           Azt javaslom – szólt emelt hangon Neji -, hogy menjünk a bárba, zavarjuk le ezt az éneklést, utána pedig megbeszéljük ezt az ügyet, oké?
Végre egy okos ember, már azt hittem, csak én vagyok… Na, jó, az egoizmusomat azt hiszem félre kéne rakni. Miután mindannyian támogattuk az ötletét – igaz, Temari és Naruto kicsit tiltakoztak -, folytattuk véget nem érő utunkat a bárba, melynek fényeit már látni véltük. Kezdett lámpalázam lenni, a tenyerem izzadni kezdett. Ejha, jól van, Sakura, semmi baj, nem fognak emberevő cápák a nyakadba ugrani, ha belekezdtek. Mély lélegzetet vettem, és hagytam, hogy Naruto belökdössön a bárba. A kis szórakozó hely dugig volt, bandák csoportosultak mindenfelé. A színpadon egy számomra teljesen ismeretlen ember állt, és szónokolt az embereknek. Ha lelkesítő beszédet tartott, akkor elátkozom Gaarát, hogy miért nem tudott volna holnap szólni. Naruto bíztatóan rám mosolygott, és leültünk egy asztalhoz – a pincér csoszogva odajött hozzánk, hogy mit kérünk, és miután elment, barátaimhoz fordultam. 
            -           Nem fogunk aratni – jelentettem ki.
            -           De igen. – Oké, lehurrogtak, ők győztek. Magamban párszor elénekeltem azokat a dalokat, amelyeket elő fogunk adni, és pont akkor lépett be a bárba a hercegem. EGYEDÜL! Vajon mit keres itt? Pár másodperc múlva meg is tudtam, hogy mit, átvágott az asztalok között, és leült végül a volt barátom társaságába. Ezek is itt vannak? Jaj, ne! A felmerülő problémát azon nyomban szállítottam barátaim körébe, akik olyan gyilkos tekintettel meredtek ellenségeinkre, hogy azt hittem, ott esnek össze. Csak a hercegemet ne!

Azt én akarom kinyírni…

Az idegen pasas felszökkent a színpadra, elmondta, miért is vagyunk itt, ésatöbbi, ésatöbbi, majd elkezdődhetett a szórakozás. Merthogy ez nem egy verseny volt. Nem tudom, hány banda jött el ma este, de kár lett volna nekünk kihagyni. Most már tudjuk, mivel állunk szembe. Nagyon jól énekelt mindenki, és elérkezett, amikor Sasoriék léptek fel. Mindig is tudtam, hogy Sasorinak jó hangja van, de arra nem gondoltam, hogy a barátainak is. A francba. Sasuke nem lépett fel velük – ez is bizonyította, hogy nem tagja a bandának, biztos csak Itachi miatt jár el a próbáikra. Remélem, be sem áll közéjük, az elég gáz lenne. Főleg az, ha Sasori megtudná, hogy egy barátjának az öccsébe vagyok belezúgva. Bár mit érdekel ez engem… Mindenki három dallal indult, a kikötés az volt, hogy egy a fiúké, egy a lányoké, egy közös. Örülök, hogy nem csak én vagyok lány a bandánkban, szegény Konan egyedül énekelt, de így is sikert aratott. 
   Mi jöttünk – a szívem olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem, kiugrik. Felözönlöttünk a színpadra, és miután elegendő számú mikrofonállványt kaptunk, rázendítettek a fiúk – ők kezdtek. A zene felharsant, és láttam, amint egymásra mosolyognak. Gyors oldalpillantást vetettem Sasoriékra, akik összehúzott szemmel hallgatták, hogy énekelnek a fiúk. Nagyon jók voltak, most az egyszer büszkén tekintettem rájuk, és magamban elkönyveltem, hogy ezt jobb nem elmondani nekik.

The player thing I let it go (yeah)
Thought our life was set in stone
But it wasn't, and I'm here alone
Nothing is in front of me
I feel I can't even breathe
Don't think that I can handle this
Baby I'm so
I'm so in agony
Look at the state of me
Left here broken
You said you'd never leave
Look what you've done to me
Left here broken

A lányokkal tapsoltunk ritmusra, hogy azért mi is csináljunk valamit, ne csak álljunk. Három fiú mikre nem képes… nagyon jól énekeltek, és csak hárman voltak, még jobban is hangzott.

Can't even have company
Nobody can talk to me
I'm messed up
All that i find myself doing
Looking through my gallery
Drowning in my memories
I hate you for doing this to me
Girl I'm so
I'm so in agony
Never felt like this in my life
Look at the state of me
Left here broken(broken)
You said you'd never leave
Look what you've done to me(oh)
Left here broken

Én folyamatosan Sasoriékat figyeltem, akik kezdték érezni, hogy trónjukat súlyos veszély fenyegeti. Ha egyáltalán a trónon vannak. Mi sem vagyunk ott, előttünk van négy banda, akik jobbak nálunk, de ez meg fog változni. 
Most mi következtünk, lányok. Azt a dalt énekeltük, amit Sasuke előtt fogalmaztam pár napja, és amit átjavított nekem. Be kellett ismernem, hogy ez tényleg jobb volt így.

Ohh watching me, hanging by a string this time.
Don’t easily, the climax of the perfect lie.
Ohh watching me, hanging by a string this time.
Don’t easily, smile worth a hundred lies.
If there’s lessons to be learned,
 I’d rather get my jamming words in first so, 
tell you something that I’ve found, 
that the worlds a better place when it’s upside down boy.
If there’s lessons to be learned, 
I’d rather get my jamming words in first so, 
when your playing with desire, 
don’t come running to my place when it burns like fire boy.

Ismét mosolyogtunk, és én ránéztem Sasukéra, aki meglepetésemre minket figyelt – amik a fiúk énekeltek, unottan meredt előre. Na, ez nála vajon mit jelent? Azt, hogy egek, micsoda bénák, vagy azt, hogy na, ebbe a szövegbe belejavítottam, vagy esetleg valami mást?


Sweet about me, nothing sweet about me, Yeah
Sweet about me, nothing sweet about me, Yeah
Blue, blue, blue, 
waves they crash as time goes by, so hard to catch. 
Too, too smooth, 
ain’t all that, why don’t you ride on my side of the tracks.
If there’s lessons to be learned, 
I’d rather get my jamming words in first so, 
when your playing with desire, 
don’t come running to my place when it burns like fire boy.

A szám végeztével tapsot kaptunk, de Sasuke ezzel már nem ajándékozott meg minket. A bunkó. Ezen azonban nem volt időm gondolkodni, úgyhogy megint elzavartam másik énemet, és elkezdhettük a közöset énekelni. Mi kezdtünk. Ez egy igen jó szám volt szerintem, Tenten szerint nagyon aranyosan énekeltük. Köszi, puszi…

Groove slam work it back
Filter that baby bump that track
Groove slam work it back
Filter that baby bump that track
Groove slam work it back
Space Cowboy just play that track
Gaga in the room so starstruck
cherry cherry cherry cherry boom boom

Az utolsó két szónál mindannyian a levegőbe bokszoltunk, melyet sokan megmosolyogtam. Szóval vagy tetszett nekik, vagy tökre hülyének néztek minket. Az első két versszaknál a fiúk nem kaptak nagy szerepet, de a refrént felváltva énekeltük.

I'm so starstruck, baby cause you blow my heart up 
I'm so starstruck baby, cause you blow my heart up
I'm so starstruck baby, cause you blow my heart up 
I'm so starstruck baby, cause you blow my heart up

Úgy éreztem, hogy a számok nagyon jól sikerültek. A fiúk is hozták a formájukat, a közös dalban most következett az ő részük. Itt nem nagyon énekeltek, úgy hangzott az egész, mintha rap volna.

Hey lil mama like really 
really is that him I done seen you before what you got 
on those big rims enter that 
cash flow I'm like baby you 
don't trip so shawty say 
hand over your signature 
right here like adjust the dotted line 
and I suppose to sign how she at it a fanatic
 and I think it's going down…

A szám végeztével, hatalmas tapsot kaptunk, és ezzel feltornáztuk magunkat az első három közé, Sasoriék mögöttünk voltak valahol. Egymás tenyerébe csaptunk, és Naruto kijelentette, hogy ideje hazamenni. Gyalog jöttünk – bár nem tudom, miért -, gyalog mentünk. A lábam alaposan elfáradt, már csak azért is, mert nem ülhettem éneklés közben. Naruto nagyon izgatottan lépett ki a bárból, mi pedig unottan követtük. Most lesz egy hosszú-hosszú beszélgetésünk erről az írónőről.
            -           Naruto, nem lehetne ezt a beszélgetést holnapra szalasztani? – kérdezte könyörgő hangon Karin. Köszönöm, Karin, imádlak! Naruto lesújtottsága alapján rájöttem, hogy de, igenis lehet, és ezt barátaim is megerősítették, így megöleltem Karint. Holnap úgy is korán kelek, holnap van az Uchiha nevelőszülők temetése, és nekem ott kell lennem… sajnos.
            -           Istennő vagy – mondtam, mire ő felnevetett, Suigetsu pedig hozzátette:
            -           Azért ne túlozz!

 

Április 15.
15:03
Temető

   Egy kis sír előtt álltam. A temetésen voltam, de nem akartam Sasoriék közelébe lenni. A sírt bámultam, és rajta a nevet: Sarutobi Asuma. Négy éve halt meg, és én sokáig sírtam utána. Asuma egy szeretetreméltó ember volt, remek férj, Yuuhi Kurenai férje. Emlékeztem még arra a csodás esküvőre, és arra, hogy Kurenai mennyit sírt Asuma után, mikor az végleg eltávozott az élők sorából. 
   Hátra tekintettem vállam felett. A pap még szónokolt, a szél meglengette a fákat, és fekete szoknyám alját. A virágdobáláskor még ott álltam a többi ember között, majd miután bedobtam a vörös rózsát a koporsóra, elmentem. Sasuke tekintetét kerestem, de ő konokul másfele nézett, amiért elszomorodtam. El sem tudom hinni, hogy tetszhet nekem egy ilyen öntelt alak. Most valahogy mégis megsajnáltam, bár nem tűnt olyannak, aki sajnálatot kér. 
   A tömeg lassan kezdett felosztódni, csak Sasuke maradt ott a sírnál, miután Itachit is elküldte. Jobb ötlet nem lévén odasétáltam hozzá, hátha végre sikerül egy kedves mondatot kipréselnem belőle, és ha kell, estig kínzom. 
            -           Szia – léptem mellé.
            -           Csá. – Oké, ez nem indul valami jól, a baltámat pedig otthon hagytam. Pedig most lenne a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy kinyírjam. Hogy erre miért nem gondoltam hamarabb?
            -           Te miért vagy itt? – kérdezte. Úristen, nem hittem, hogy ezt megélem. Ő kezdeményez beszélgetést. 
            -           Itt kellett lennem – feleltem halkan. Csak semmi ostobaság, csak semmi ostobaság!
            -           Minek? Nem is érzel fájdalmat! – morogta. Ez egy övön aluli ütés volt, de igaz.
            -           Nem ismertem őket. De itt kellett lennem. 
Sasuke csak hümmögött, és ezúttal kifogyott a szótára, így úgy gondoltam, ideje a kezembe venni a dolgokat.

Ami általában nem jól sül el…

            -           Rossz lehet most – motyogtam, és közelebb léptem hozzá. – Én is elveszítettem a szüleimet. Még két éve. Ugyanazért, amiért te. 
            -           Honnan tudod, hogy haltak meg? – sziszegte Sasuke. Oké, most nem jött össze, de semmi baj, őrizzük a pánikot. 
            -           A szüleid ismerték Namikaze Minatót, jóban voltak vele – feleltem. - Minden bizonyítékot eltűntettek, hogy ne öljék meg őket, de egyet meghagytak. Abban a szobában, amiben aludtam van egy szekrény. Benne egy levél, amit Namikaze Minato írt apádnak. Nyilván megtalálták. 
Sasuke nem felelt, ökölbe szorította a kezét, majd rám nézett. Szemében most nem ridegség tükröződött, hanem tömény szomorúság, olyan, amit még sosem láttam az ő szemében. Ennyire lehangolta volna? Azt hiszem, ez megint rosszul sült el. 
            -           Sajnálom – mondtam. Oké, most vagy soha. Maximum az érhet, hogy elhúzza a kezét, abba pedig nem halok bele, igaz? Cselekedtem, és megérintettem a kezét, aki behunyta a szemét, izmai megfeszültek. Ez nem jó jel? Kezemet lassan az övébe csúsztattam, de nem fogtam meg teljesen, ahogy ő sem. Oké, megpróbáljuk úgy intézni, hogy ne tudhassa, hogy bele vagyok zúgva. Némán álltunk, és néztük a sírkövet, amin jól kivehető volt Fugaku és Mikoto neve. 
            -           Megyek – szólalt meg hirtelen Sasuke. A francba, miért pont most, amikor már fogtad a kezem? Hát, ez sem jött össze. Sasuke elengedett, és egy köszönés kíséretében elment. Én egyedül álltam ott, a szél ölelésében, Sasukén töprengve. Az a fiú sosem lesz az enyém, amilyen szerencsétlen vagyok, biztos nem. Ezt szívtad, Sakura! 
            -           Látom, új pasit találtál magadnak – jegyezte meg egy gúnyos hang a hátam mögött. Sasori… - Csak nem sikerült megtörnöd Uchiha Sasuke szívét?
            -           Közöd? – Most visszakapja azt, amit velem művelt. Nem fogok hazudni, de igazat mondani sem. Sasori néma hallgatásba merült.
            -           Tudod, azt hittem, hogy még szeretsz – lépett mellém.
            -           Tévedtél. – Próbáltam minél közönyösebb lenni, elcsórni hercegemtől pár taktikát.
            -           És egy ilyen senkivel ragadtál le… nem gondoltam volna.
            -           Nem tök mindegy az neked, hogy kivel vagyok? – kérdeztem sziszegve. – Elhagytál.
            -           Ezt kellett tennem! – Na, ne szórakozz velem! Mérgesen néztem rá, ahogyan csak tudtam, de ő csak gúnyosan elvigyorodott. 
            -           Hagyjál békén! – mondtam végül, nagyot sóhajtva. – Semmi közöd hozzám!
            -           Csak nem szereted? – vigyorgott dühösen, ami nem kerülte el a figyelmemet. Most legszívesebben jól hozzávágnám, a holland fapapucs készletemet, amit még nagymamám hozott ajándékba, de sajnos nem volt kéznél. Már megint elszúrtam! Már nem csak Sasukét kell kinyírnom, hanem Sasorit is. Hogy az a…
            -           És ha igen? – néztem rá, mire elkomorult. Ezt neked, pancser! Kikerültem, és elsétáltam a kijárat felé, hogy hazamehessek, ahol egy újabb idiótát kell elviselnem.

 

Április 15.
19:39
Narutóék otthona

   Otthon kis kupaktanács várt engem, és miután átöltöztem, kimentem hozzájuk.
            -           Végre már, hogy hazaértél – förmedt rám Temari. – Már annyira vártunk!
Megeresztettem egy vigyort, és leültem a fotelbe, mely épp szabadon volt hagyva, és kérdőn meredtem barátaimra. Naruto volt csak nagyon lelkes ettől az egésztől, engem nagyon hidegen hagyott, én nem hittem Gaarának, bár Temarinak igaza volt abban, hogy a fiú sosem hazudik. 
            -           Meg kell mentenünk az írónőt! – mondta Naruto. – Az írónőt, aki írja a jövőt!
            -           De ilyen nem létezik! – cáfolt rá Tenten. – Valaki leírja a jövőt, ugyan már! 
            -           Én hiszek Gaarának – szólt Temari. – Sosem hazudik.
            -           Az öcséd megőrült, ilyen nincs – jegyezte meg Suigetsu, mire Temari pofon vágta. Karin gyorsan közbelépett, hogy oké, Gaara igazat mond, majd Temari elégedett képpel ült le. 
            -           És mégis honnan tudjuk meg, hogy melyik írónőt keressük? – kérdeztem végül, hisz ez volt a legfontosabb kérdés, nem pedig az, hogy Gaara elmebeteg-e vagy sem. 
            -           Felhívtam Gaarát, de nem mondott semmit – vallotta be Temari. Oké, akkor ez a feladat teljesen fölösleges. Hogy keressünk valakit, akiről azt sem tudjuk, kicsoda? Az egész olyan bizarrnak tűnt, végül Neji azt javasolta, hogy nézzünk körül a könyvtárban, amit Karin nem támogatott, hisz sosem jönnénk rá, hogy ki az írónő, csak ha azt írja le, ami velünk fog történni. Ezt az elméletet én is megerősítettem, így teljesen tanácstalanok voltunk. Suigetsu javasolta, hogy holnap menjünk el Gaarához, hátha ad valami kiinduló pontot. Én személy szerint nagyon álmos voltam már, úgyhogy bementem a szobámba – melyet Tentennel, Karinnal és Temarival osztottam meg -, majd a fürdés után befeküdtem az ágyba, és azon nyomban el is aludtam. 
Az éjjel Sasukéról álmodtam, arról a Sasukéről, akit én szerettem volna magamnak. Kedves volt és figyelmes, nem pedig egy érzéketlen jégcsap. Szorosan öleltem a takarómat, és arra gondoltam, vajon milyen lehet a hercegem csókja.

Persze ezt álmomban…


Ötödik fejezet

„Az élet tolla” írónője

 

Április 20.
10:10
Baki háza

     A napok teltek-múltak, az írónővel kapcsolatban egyikük sem tudott semmit kideríteni. Gaarát nem érték el, Temari nevelőapja, Baki, azt mondta, huszadikán érkezik haza.
   Temari most Baki házában ült a nappaliban, és elmélyülten figyelte a kályhát. Gaarát várta, hogy hazajöjjön, némán meredt a semmibe, végül a férfi leült mellé. 
     -     Szerintem Gaara csak estefelé jön haza – szólt. – Viszont szeretném ezt átadni neked!
Egy könyvet nyújtott át Temarinak, aki érdeklődve tekintett a borítóra, amin egy lány állt háttal, és előre nézett. A borító tetején egy név állt, Hyuuga Hinata, és Temari töprengve fürkészte a nevet. Neji is Hyuuga, talán rokonok? Majd kideríti, ha hazaért. A borító alján a könyv címe állt: Az élet tolla. 
    -     Szerintem érdekelni fog – mondta Baki, majd felállt és bement szobájába. Temari megköszönte még utólag és fellapozta a könyvet, és olvasni kezdett. Érdekesnek találta, ezzel majd ellesz addig, ameddig Gaara haza nem ér. Keze remegni kezdett, amint olvasta a sorokat, száját eltátotta. 
     -     Ez nem lehet igaz – suttogta, majd felkapta kabátját, és kirohant a házból. Nem kellett megvárnia Gaarát, már tudta, ki az írónő, akit meg kell menteni.

 

Április 20.
10:42
Narutóék otthona

   Én csináltam ma a reggelit, a többiek még aludtak. Rántottát készítettem, elégedetten raktam le a tányérokat az asztalra, és már a poharakat is vittem, amikor Temari rontott be a házba. Még sosem láttam olyan izgatottnak. Gaara talán mondott valamit? Ezen nem volt időm gondolkodni, ugyanis most dühösen néztem a földön heverő üvegdarabkákra és egyenként felszedegettem őket, és mikor felálltam, Temari elkiáltotta magát – melynek következtében ismét elejtettem a darabokat.
     -     ÉBRESZTŐ! – kiáltotta. – HÍREIM VANNAK, HÁROMNEGYED TIZENEGYKOR MÁR NEM LUSTÁLKODUNK, HAHÓ!
Szitkozódva dobtam ki a szemetesbe a poharak maradványait és újabbakat vettem elő, de azokat sikerült épségben átszállítanom az asztalra. Morgós szitkozódásokat hallottam a két szoba felől, és barátaim álmosan vánszorogtak ki a szobájukból.
     -     Mi van már? – kérdezte Neji.
     -     Megvan az író! – csapta le a tenyerét Temari, mire mindannyian felélénkültünk. 
     -     Figyeljetek, nekem kell nyolc kávé és hat kifli, aztán fent vagyok – nyöszörögte Karin, de miután megpofozgattam, magához tért. 
     -     Ki az? – kérdezte Naruto. Temari egy könyvet rakott le az asztalra, melynek borítóján két felirat csüngött: Hyuuga Hinata, Az élet tolla. Hyuuga? Ránéztem Nejire, aki ugyancsak értetlenül bámulta a nevet. 
     -     Ő a rokonod, Neji? – kérdezte Tenten. 
     -     Az unokahúgom – szólt tűnődve a fiú. – Honnan veszed, hogy ez az?
Temari fellapozott az első oldalakra és a szemünk elé dugta, mi pedig olvasni kezdtünk.
     -     A könyvet két éve adták ki – magyarázta Temari. – Amit most olvastok, az két éve történt meg velünk. 
     -     Micsoda véletlen egybeesés – jegyezte meg Suigetsu. – Sakura a főszereplője, Sakura életét írja le. 
     -     És a Sama névvel vagyok felruházva – motyogtam. Ez nagyon bizarr, de tök jó érzés volt az élettörténetemet olvasni. Már a tizedik oldalt olvastuk, amikor Temari elvette tőlünk a könyvet. 
     -     Én Nobuo vagyok – vigyorgott Naruto, mire felnevettem. 
     -     Az unokahúgom a jövőt író nő, akit meg kell mentenünk? – értetlenkedett Neji. – Ez hogy lehet?
     -     Most már nem mondhatjátok azt, hogy Gaara hazudott – büszkélkedett Temari. – Ebben a könyvben le van írva, hogy Deidara bejelentette a színpadot, aztán azt, hogy Sakura szakít Sasorival, még az is itt van, hogy Suigetsut karon lövik. Bámulatos! 
Nem volt értelme vitatkozni, tudtuk, hogy Temari igazat mond. De Hinata hogy írhatja le a jövőt? Tizennyolc évesen? Neji mondta, hogy nemrég múlt el húsz éves. Azannya… Naruto és Temari lelkesedése lassan ránk is átragadt, bár még mindig hihetetlenek tűnt, hogy Neji unokahúga leírja a jövőt. Egyelőre halvány fogalmam sem volt, miért is kell Hyuuga Hinatát megmenteni, de mivel Naruto a legjobb barátom volt, és Nejivel is jóban voltam, meg kellett tennünk. Ezt még nem is vettem volna komolyan, ha nem lett volna olyan nevű barátom, hogy Uzumaki Naruto… vagy Sabaku no Temari. De ha már itt tartunk, Neji miatt is félre kellett raknom álmodozó énemet. És most mi lesz a következő lépés? Ezt már épp készültem volna hangoztatni, de akkor drága barátnőm – Karin – megelőzött. 
     -     És most mi lesz? – kérdezte. – Hogy érjük el a Hyuuga csajt?
     -     Hinata – morogta Neji. – Azt hiszem, jobb, ha szétválunk. 
Néma csend ült a szobában, azt hiszem, nem csak én éreztem úgy, hogy Neji kínaiul beszélt. Értetlen pillantást váltottam Temarival, mire Neji nagyot sóhajtott, és akkor arra gondoltam, hogy ennek a srácnak mennyi levegő van a tüdejében… 
     -     Úgy értem, hogy Hinata elég sok helyen lehet – magyarázta. – Ha szétválunk, hamarabb találjuk meg. – Így már világos, mint a nap, oké, most folytasd! – Én Tentennel felkeresem a régi Hyuuga birtokot, hátha ott van. Más lakhelyet nem igazán tudok, talán néhány hotelt kéne felkeresni. Ki kivel megy?
     -     Én Narutóval és Sakurával! – szólalt meg Temari, és én egyetértettem vele. Suigetsu és Karin azonban nem voltak teljesen megelégedve azzal, hogy ketten keresnek fel egy hotelt, de én tudtam, hogy szívük mélyén repestek a boldogságtól. Miért kell eltitkolni az érzelmeket…? Nem értem. 
Miután mindannyian beleegyeztünk Neji döntésébe, ki-ki elindult a maga helyére. Narutóval és Temarival bejártunk néhány hotelt, keresve Hyuuga Hinatát, de egyik sem tudott semmit. Neji üzent nekünk, hogy a Hyuuga birtokon nem találta unokahúgát, de biztos volt benne, hogy járt ott valaki. Ez ugyan nem sokat segített nekünk, így a további sikertelen próbálkozás után hazamentünk. Alig léptünk be a házba, megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Karin neve állt, és én azon nyomban felkaptam a telefont. Na, vajon mit mondott már megint Suigetsu, amiért most kórházban fekszik?
     -     Na, mondjad, mit csinált az a szerencsétlen? – vettem fel a telefont. Karin gúnyosan „belenevetett” a telefonba, majd belefogott.
     -      Most kivételesen nem Suigetsuról van szó. Megvan az írónő. Már értesítettem Nejit, mondtam, hogy találkozzunk Ichiraku mellett. Van ott egy hotel – mondta Karin, mire felkaptam a fejem. Tátogva elmagyaráztam Temarinak és Narutónak, hogy mi az ábra, akik – Temari magyarázása után – meg is értették. Elköszöntem Karintól, és elindultunk a megbeszélt hely felé. Nem árulta el, honnan tudja, hol van Hyuuga Hinata, így nem is faggatóztam, de azért kíváncsi lettem volna rá. A házunk nem volt messze Ichirukatól – hála Narutónak -, hamar oda is értünk. Neji és Tenten már ott álltak a hotel előtt, ami a legolcsóbb volt Konohában. 
     -     Honnan tudod, hogy itt van? – kérdezte Temari Karintól. 
     -     Megkerestük a kiadóját – felelte a lány. – Jiraiya, a perverz öregember a kiadó feje, elmondta, hogy hol találjuk az írónőt. 
     -     Ugye nem mondtátok el, hogy miért keressük? – kérdeztem. Simán kinéztem belőlük, hogy véletlenül elkotyogják, de ezúttal szerencse ért minket – kivételesen. 
     -     Nem, azt mondtuk neki, hogy egy barátunk keresi, a rokona – rázta a fejét Suigetsu.
     -     Ero-sennin ezt bevette? – nyílt tágra Naruto szeme. Karin és Suigetsu bólintottak.
Ero-sennin Jiraiya beceneve volt Naruto által, az öreg perverz a gyám szerepét töltötte be kedvenc barátom életében. Naruto nagyon szerette őt, a férfi sok mindenre megtanította, de azért remélem, hogy a perverz ügyeit Naruto nem vette át. Jiraiya is író volt, több – perverz – könyvet is írt, amit régi barátunk, Kakashi nagyon szeretett. Hogy abban mit lehet szeretni? Jiraiya is csak úgy tudta befejezni őket, hogy leskelődött a fiatal lányok után. 
   Neji megsürgetett minket, ezzel átmenetileg megszakítottam a gondolatmenetemet, és betuszkolt minket a hotelbe, ahol elindult egy faggatás, a recepciós már azt is tudni akarta, hogy mikor van a havi vérzésünk, végül Naruto megfenyegette, hogy fogja be a száját, és ezt a férfi készséggel teljesítette is. Elmondta, hol van az írónő szobája, elmesélte, hogy alig mozdul ki onnan, már mindenféle pletyka kering róla, végül Neji megjegyezte, hogy Hinata sosem volt egy társaságkedvelő típus. 
   Hyuuga Hinata lakosztálya a 213-mas szoba volt, és Neji nagyot nyelve kopogtatott be. Mire számít, hogy Hinata kiugrik, és leharapja a fejét, vagy mi? Két perc után az ajtó résnyire kinyílt, és egy hófehér arc jelent meg. 
     -     Hinata – súgta Neji. Egyből tudtam, hogy rokonok Nejivel: a szemük teljesen ugyanolyan színben pompázott. Félelmetes volt. Hinata kitárta az ajtót, miután felismerte Nejit, és végigpásztázott minket. A lány kisebb volt nálam, pedig azért én sem nőttem magasra. Hosszú, derékig érő haja feketés-kékes színben tündökölt, igazából meg sem tudtam állapítani, milyen színű. 
     -     Szia! – Amint meghallottam idióta barátom köszönését, egyből elvigyorodtam. Hinata azonban fülig pirult, mikor Narutóra nézett, és szinte már az ájulás kerülgette. Na, ezzel mi van? Szellemet látott? Habár Naruto elég ijesztő, nem csodálkozok rajta. Neji valamennyire magához térítette Hinatát, aki látszólag még mindig nem merte elhinni, hogy itt vagyunk, de miután unokabátyja helyrepofozta, megölelte. Jó régen nem láthatták egymást, annyi biztos. Hinata beinvitált minket – Naruto ismét rávigyorgott, aminek következtében ismét fülig pirult, melyet megmosolyogtam -, és megkínált minket egy tál süteményből, amit ő készített, mondta, hogy megengedték, hogy használja a konyhát. Személyes véleményem alapján isteni volt, és ezt nem csak én gondoltam így. Tenten elkérte a receptet, Naruto pedig csak úgy falta, és meg is dicsérte Hinatát – a lány természetesen most is elpirult, komolyan kezdtem már aggódni miatta. Már azt vártam, mikor robban fel a feje, de ez szerencsére elmaradt. Végül megböktem Nejit, hogy azért mégis csak tudatni kéne Hinatával, hogy miért rontott be hozzá egy rakás ember, köztük az unokabátyja. Hinata meglehetősen zavarban volt, láttam rajta, így most megköszörültem a torkomat. 
     -     Hinata – szólt Neji. – Ne haragudj, hogy így rád törtünk, főleg, hogy két évig nem is találkoztunk, azt se tudtuk, él-e a másik. Örülök, hogy újra láthatlak, ráadásul épségben, és jól is vagy. 
Hinata félénken elmosolyodott, alig szólalt meg, vékonyka hangján motyogott néha egy-két szót, de ha nem hallom, el sem hiszem, hogy tud beszélni. 
     -     Nem akarsz minket bemutatni? – kérdezte Temari.
     -     Ja, de, persze. – Neji is kicsit megzavarodott, háhá, úgy kell neki. Diadalittasan elmosolyodtam, bár fogalmam sem volt, honnan jött ez a hullám. – Hinatát már mindannyian ismerjük, így nem kell bemutatnom. Hinata, ők a barátaim, Haruno Sakura, Sabaku no Temari, Hoozuki Suigetsu, Karin, Tenten és Uzumaki Naruto. 
     -     Szia, Hinata – köszöntünk neki, Hinata pedig zavartan viszonozta köszönésünket. De fura ez a lány, olyan zárkózott. Talán ez a szüleik halálakor fordult így? Neji mondta, hogy ő is elvesztette a szüleit. Milyen rossz regény. Mind árván vagyunk, förtelmes. De végül is, Hinata nem tehet róla, azt sem tudja, hogy írja a jövőt. Vagy mégis? 
     -     Miért jöttetek? – kérdezte egy kis idő után. Hé! Beszélt! Két szót, ráadásul! Nagyon tud, fejlődik a csaj. Na, de ne legyünk rosszindulatúak!
     -     Meg kell téged védenünk – szólt Naruto. Ez miért nem tudja befogni a száját? Ne rohanjunk már neki ajtóstul! Látszólag a többiek is egyet értettek velem, mert olyan lesajnáló tekintettel meredtek Narutóra, hogy már én is elszégyelltem magam.
     -     Mitől? – érdeklődött tovább Hinata, halálsápadtan. 
     -     Az öcsém mondta, hogy meg kell védenünk az írónőt, aki… - Temari segélykérően nézett ránk, tekintetéből kiolvastam azt a „na, most mi legyen” kérdést, ami gyakran érte őt. 
     -     Aki? – Hinata egyre jobban belejött a beszélgetésbe, meg is dicsértem volna, ha egyébként nem lett volna kissé gonosz megjegyzés. 
     -     Aki írja a jövőt! – Köszönjük, Suigetsu, most Hinata komplett elmebetegeknek fog nézni minket. A lány felvonta a szemöldökét, de nem szólt. Szóval ezt most nem hitte el? Én se hinném el… Barátaimnak is valami ilyesmi járhatott az agyukban, elvégre eléggé bizarr, ha valaki hirtelen bejelenti, hogy le tudod írni a jövőt. Már azt nehéz volt elhinni, amit Gaara mondott, hogy valaki leírja a jövőt, de ezt is csak azért hittük el, mert az én szerencsétlen kis életemről ír Hyuuga Hinata. 
     -     Szóval, én leírom a jövőt? – kérdezte Hinata. Öt szó, halad! – Aha…
Hangsúlya megértette velünk, hogy nem hisz nekünk, és ez ellen nem tudtunk mit tenni. Hinata kételye teljesen érhető volt, hisz beállított hat vadidegen ember, és egy, aki az unokabátyja, de két éve nem találkoztak. 
     -     Igazat mondunk! – mondta Neji. – Először mi sem hittük el, de aztán Temari kapott egy könyvet, amit te írtál. Az a címe, hogy „Az élet tolla”.
Hinata összevonta a szemöldökét. 
     -     Mi van a könyvemmel? – kérdezte halkan. Bár kicsit bátrabban beszélt velünk, de még mindig távolságtartó volt. 
     -     Csak az első pár oldalt olvastuk el a történetedből, addig, ameddig Sugitát karon lövik – magyarázta Tenten. – A történeted egy Sama nevű lányról szól, aki elveszti szüleit tizennyolc évesen, Nobuo megtalálja, és beáll a bandájába, a banda együtt lakik, Sama szakít a barátjával, Sugitát karon lövik, satöbbi. Pontosan ezek történetnek meg velünk is. 
Hinatán látszott, hogy nem hisz nekünk. 
     -     Velünk kell jönnöd – lépett már közbe Karin is. – A házunkba, és mi megvédünk. Hinned kell nekünk, ami biztos nem egyszerű, de muszáj!
     -     Mivel bizonyítod, hogy igazat mondasz? – kérdezte Hinata, de láttam, hogy elbizonytalanodott kissé. Ezt is le kellett írnia, vagy ez talán nem az?
     -     Elbizonytalanodtál – mondtam könyörtelenül. – Mire gondolsz?
Hinata nem felelt, de akkor Neji megszorította a kezét, mire nagyot nyelt. 
     -     Azt hiszem, hiszek nektek – sütötte le a szemét. – Emlékszem, hogy Az élet tollában írtam egy ilyen részt. Az is arról szól, hogy a benne szereplő írónő, Hiroe leírja a jövőt, és az unokabátyja bandája megkeresi őt. Pontosan a hotelben, és ezeket mondják, amiket ti. Milyen furcsa!
Elégedetten mosolyogtam. Háhá, nyertünk! Már kezdtem nem is annyira szerencsétlennek érezni magam, bár ezt az egészet nem én intéztem, lehet, hogy azért… na, mindegy! Neji végül is nagy nehezen rávette, hogy költözzön hozzájuk, Hinata pedig beleegyezett. Előtte azonban elkérte Temaritól a könyvét, aki hevesen tiltakozott, hisz csak most kapta, de Hinata jobbnak látta, ha a jövő magától alakul, nem pedig a könyv alapján, és majd kiderül, hogy tényleg írja-e a jövőt. Én személy szerint örültem volna, ha le tudnám írni a jövőt, Hinata azonban megrémült tőle. Bár, ha jobban belegondolok, tényleg rossz lehet, hogy közben valaki üldözi, ki tudja, miért. 
   Gyalog mentünk haza, Hinata rémesen sápadt volt, én pedig mellé léptem, és rámosolyogtam. Ettől egy kicsit visszatért az arcszíne, most már nem kellett azért izgulnom, hogy mikor esik össze. A házban – kivételesen – rend uralkodott, és Hinata ámulva nézett körbe. Mi tetszik neki ezen a házon? Fejcsóválva léptem a konyhába, hogy valami iható löttyöt keressek, mert a számban aszály tombolt, és ezt sürgősen orvosolni kellett. Neji közölte, hogy beköltözik a mi szobánkba, ketten fogunk osztozkodni a franciaágyon, mely egykor az enyém és Sasorié volt. De az már a múlté…

 

Április 20.
22:24
Színház

   Ostobaság volt betörnöm a színházba, de ma nem volt bent senki, sőt, a portás is elment. Micsoda szerencse, fejlődök! 
   A színpadon ültem és gondolkodtam, a telefonomból lassú zene szólt, épp olyan hangosan, hogy ne lehessen a termen kívül hallani, sőt, még a leghátsó sorokban sem. Olyan sokminden történik velem most már. Hyuuga Hinata, aki az én történetemet írja le, és aki szerintem még nem jött rá, hogy én vagyok a főszereplője, az a bizonyos Sama. Gaara, hogy védjük meg Hinatát, Sasorival való szakításom, és az, hogy Uchiha Sasuke milyen gyorsan lépett be az életembe, ezzel párhuzamosan pedig össze is zúzta. Na, de sebaj! Ha esetleg találkoznék vele, megpróbálom kedvességre bírni. 
   Az ajtó csapódott, és én behunytam a szemem. Uchiha Sasuke legyen az, Uchiha Sasuke legyen az! Az ég most SEM hallgatta meg a kérésemet, ugyanis pár másodperc múlva SASORI telepedett le mellém. Hát, te meg mi a jó kurva anyámat keresel itt?, kérdeztem volna, de rájöttem, hogy káromkodni még a gondolataimban sem szabad, úgyhogy ráharaptam a nyelvemre, mielőtt kicsúszott volna eme gyönyörű szóáradat a számon. 
     -     Szia – köszönt Sasori. Hello, na, most elhúzhatsz! Milyen goromba vagyok magamban, ezen még én is elcsodálkoztam. Oké, Sakura, megőrizzük a hidegvérünket, ugye? 
     -     Hello! – Véletlenül sem a kedves köszönést fogjuk használni, ahogy ő tette, ezzel megmutatva, hogy nem ő a főnök. Hanem én, és ha ezt nem vési a fejébe, gumicsizmát csinálok belőle!
     -     Mit csinálsz itt? – kérdezte. Ennél bénább kérdéseket nem tudsz feltenni? Komolyan, nálad még Uchiha Sasuke is normálisabban beszélget. (Akkor, amikor egyáltalán beszél…) 
     -     Ülök, levegőt veszek, nézek előre, zenét hallgatok, gondolkozok – feleltem élesen. Remélem, leesik neki, hogy jobb lenne, ha elhúzna. Sakura! Néhány fontos szabály, amit BE KELL TARTANOD!!

1. NE nézz Sasorira!
2. Semmi nevetés vagy mosolygás!
3. Nehogy kedvesen beszélgess vele!
4. Nincs négy, de az első hármat összesítve azt állapítjuk meg, hogy EL KELL KÜLDENI A FRANCBA!

Oké! Elhúzol végre? 
     -     Látom, a humorod még mindig megvan – nevetett fel Sasori, én pedig gyors plasztikai műtétet vittem véghez az arcomon, hogy még véletlenül se mosolyodjak el. 
     -     Hm… - Ennyi volt a hozzászólásom, mire ugyancsak felnevetett. Mennyire imádtam a mosolyát, a nevetését. És ezt ő is tudja. A francba!
     -     Ez olyan Sasukés volt – jegyezte meg, mire szívem hevesen kezdett verni, és lesütöttem a szemem. – Szeretlek!
Ez olyan váratlanul jött, hogy még rá is néztem, de ezzel hatalmas hibát követtem el. Még meg sem állapítottam, hogy milyen színű a szeme Sasorinak – amit egyébként tudtam -, máris megcsókolt. A döbbenet minden más érzést kisöpört a lelkemből, de valamitől magamhoz térhettem. Volt egy érzésem, amin én lepődtem meg a legjobban, és olyan erővel toltam el magamtól Sasorit, hogy leesett a színpadról. Ezt neki! Ne velem szórakozzon! Ajtócsapódást hallottam, és felkapva a telefonomat, kirohantam a teremből, hogy megtudjam, ki volt itt. A rohadt életbe! – gondoltam, mikor megpillantottam a színházból kilépő fekete hajkoronát. A hajkoronát, mely annyira tetszett, el sem tudom képzelni, milyen kotyvalékot kevert, hogy így megálljon. Sasuke…

    Már épp készültem volna visszamenni Sasorihoz, hogy leordítsam a helyes kis fejét, hogy életem szerelme most miatta húzott el, de meggondoltam magam, így inkább Sasuke után mentem. Szívesen követtem volna, de valami mégis azt hangoztatta, hogy ne menjek utána. Mi lenne belőle? Elé állnék, és benyögném a képébe – ami irtó helyes -, hogy félreértette azt a csókot? Tudod, hogy reagálna erre, Sakura? Olyan bunkó lenne, hogy nem csak elszégyellnéd magad, hanem sírva is fakadnál! De vajon miért ment el? Hisz egyáltalán be sem jövök neki, ez különösebben nem érdekelhette volna. Bár biztos, hogy nem szólalt volna meg, hogy „bocs, rosszkor jöttem”. Szomorúan sóhajtottam és úgy gondoltam, hogy ideje Sasorit kinyírni a gondolataimban. 


Hatodik fejezet

„Tudni akarom a jövőm!”

 

Április 24.
08:12
Deszkapálya

   Négy nap telt el azóta, hogy Sasori elkövette legnagyobb bűnét, és azóta egyszer sem találkoztam vele. Remélem, elásta magát valamelyik sír mellett a temetőben, vagy ha nem, akkor én fogom. 
   Kár volt magam elszólni… Három fiúbarátom kedvenc szórakozási helyére, a deszkaparkba mentünk, ahol a helyi menő csávók bemutatták tudásukat, és ha valamelyik jobbnak bizonyult a másiknál, akkor emberi palacsintát csináltak egymásból. Mi a lányokkal általában egy pohár  üdítővel és egy tál popcornnal nézzük végig eme csodálatos viadalt, és olykor-olykor egy-egy „úú”-val adjuk a harcosok tudtára, hogy na, ez bizony fájhatott. 
Na, a lényegre térve. Ezen a csodás tavaszi napon a deszkaparkban összefutottunk Sasoriékkal, és közöttük volt életem szerelme is. Nem nézett rám, így jobbnak láttam nem is keresni a szemkontaktust, de mikor Naruto cseszegette, hogy nekem is köszönjön, ránéztem. Ő azonban úgy tett, mintha nagyon érdekelné a pad faragása, majd hümmögött egyet, és elment. Elég látványosan szontyolodtam el, de miután megláttam Karin széles vigyorát, elfintorodtam, majd leültem arra a padra, amit imént még rideg hercegem vizslatott. Barátnőim egyből letelepedtek mellém, és faggatni kezdtek. Bárcsak itt lenne Hinata! Az írónő most a házunkban kuksolt, egyik barátnőnk, Ino társaságában, aki már ismerte Hinatát. A lány repesett az örömtől, hogy ismét láthatja Yamanaka Inót. Nemrég jött vissza Svájcból, akkor ment ki, mikor a bandához tartoztam már néhány napja, és olyan jól kijöttünk, hogy szinte már testvérek voltunk. Neji a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon Hinatára, aki már a bandához tartozott, Ino pedig ismét. A fiúk ugyan nem örültek, hogy még több lány került elő, így a hat lány és három fiú nem volt épp előnyös. Már akinek… 
Egyet már biztosan tudtam: eljátszottam az utolsó esélyt, hogy Sasuke megkedveljen. Hát nem megmondtam? Az én dolgaim mindig balul sülnek el. Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Vajon mit csinálhattam előző életemben? Egy sikítás rántott vissza a földre, és felkaptam a fejem. Szám eltátottam, mikor észrevettem, hogy életem szerelme és a volt barátom ütik-verik egymást, de olyan erővel, hogy Tenten eltakarta szemeit. Karin és Temari azonban felpattantak, hogy a két fiú közé vethessék magukat, de Neji és Suigetsu megragadták a két nem normális barátnőmet, megállásra késztetve őket. Ezek most miért verekednek? 
     -     Sasori, Sasuke! – kiáltotta Naruto. – Fejezzétek be!
Teljesen felesleges próbálkozás volt, az a két idióta még mindig verekedett egymással. Most valahogy még az az érzésem támadt, hogy nem a deszkázásról van szó. Hanem… valami másról! 
     -     Oké, akkor adj neki! – vont vállat legjobb barátom. – Dirr-durr! Egy jobb egyenest! Bele a hasába! Fejeld le! Lehet, hogy neked is beszakad a koponyád, de ne törődj vele!
Naruto, most sem csalódtam benned…
     -     Sasori! – kiáltotta Deidara is, és Itachival, Kakuzuval és Hidannal lefogták a fiút, míg Sasukét Neji, Naruto és Suigetsu akadályozta meg abban, hogy még egyet bemosson Sasorinak. Anyám! Közelebb araszoltam hozzájuk, hogy halljam, mit beszéltek.
     -     Sasori! – Ezúttal Itachi szólt. – Nem örülnék neki, ha szétvernéd az öcsémet! Sakura a volt csajod, te dobtad ki, hagyd békén! 
Rajtam vesztek volna össze? Neeeem, Sakura, ne légy ilyen naiv! 
     -    Sasuke! – Na, Naruto vajon mit mond? – Sakura a húgod volt két napig. Tényleg nem bánnám, ha laposra vernéd Sasorit, de uralkodj magadon!
Sasuke úgy nézett Narutóra, mint egy komplett hülyére, de nem csak ő, mindenki, aki ott volt. Hát, ez nem jött össze! Ránéztem Nejire, aki teljesen közömbös arcot vágott – nyilván megszokta, hogy Naruto ilyen nem normális -, majd rám nézett, és én egyből levágtam, hogy jobb, ha megyünk. Ezt szépen lassan tudattuk a többiekkel is, és egy másodperc erejéig reménykedhettem abban, hogy Sasuke velünk tart, ugyanis Naruto megkérdezte tőle – az már bizonyossá vált, hogy Sasuke kiszállt Sasoriék bandájából, bár benne sem volt, csak velük lógott. Életem szerelme ellenben kicsit sem volt oda az ötletért, ezért zsebre dugta kezét, és távozott. A rózsaszín buborékfelhő kipukkadt, és én megint csalódott voltam. Ez már kezdett idegesíteni…

 

Április 25.
11:48
Narutoék otthona

   Hinatával ültünk az étkezőasztalnál, a többiek dolgoztak, hogy egy kis pénzünk legyen. Hinatának nem volt munkája, én pedig itthon maradtam vele. A lány örült a társaságnak, úgy gondoltam, hogy két évig alig beszélt valakivel. Előző társasága, Ino hazament szüleihez, de megígérte, hogy holnap már visszaköltözik a bandához, mert neki is elege van már belőle, hogy nem lehet a barátaival. 
     -     Sakura – szólalt meg halkan Hinata. Ránéztem. – Naruto-kun… öhm… szóval, neki most van barátnője?
Elmosolyodtam, mire elpirult, és örültem, hogy nem vigyorogni kezdtem el, mert akkor még el is ájul. Hinata amióta itt van, azóta több ájuláson ment keresztül. Na, jó, csak három volt meg eddig, de semmi nem garantálta, hogy nem lesz több. Ezek az ájulások leginkább akkor történtek meg, amikor Naruto nagyon közel ment hozzá, vagy egyszerre dicsérte, vigyorgott és érintette meg. Nem gúnyoltam érte ki Hinatát, csak furcsának találtam. Most már bizonyos volt, hogy a kis Hyuuga írónőnek bejön a banda hiperaktív majma, Uzumaki Naruto. Végül is… Ha képzeletben egymás mellé rakom őket, nagyon aranyosan. Mit lehet szeretni Narutóban? Oké, helyes nagyon is, de olyan hülye. Talán épp ezért szereti Hinata. De egyébként tényleg ez a legtökéletesebb pár. A kis félénk, különleges lány és a szófosó, idióta fiú. Mikor aztán rájöttem, hogy Hinata kérdést tett fel, úgy gondoltam, jó lenne, ha válaszolnék. 
     -     Narutónak még sosem volt barátnője – mosolyodtam el. – És most sincs. És még soha nem tetszett neki senki, de azt nem tudom, hogy most tetszik-e neki valaki. Én mindig is úgy tartottam, hogy Naruto éretlen egy kapcsolatra, de lehet, hogy ez már megváltozott. Végül is, Naruto húsz éves.
Rámosolyogtam Hinatára, aki viszonozta a gesztust. Ettől kezdve remek barátnők lettünk, és felszabadultan beszélgetett velem, de ki lehetett érezni belőle a régi Hinatát. Barátnőm előtt egy könyv feküdt, a saját könyve. Az elejét már tudtam, és tovább akartam olvasni, de Hinata nem engedte. Kitartott az érve mellett, hogy jobb, ha nem tudunk a jövőnkről, és ez arra engedett következteti, hogy nem valami jó az a jövő. 
     -     Hinata – néztem rá a lányra. Ezt akkor is kiszedem belőle! – A történetedben Sama és Sanetomo összejönnek? 
Izgatottan vártam a választ, amit Hinata megmosolygott, végül megrántotta a vállát. A vigyor lehervadt arcomról. 
     -     Nem tudod? – hitetlenkedtem. – Hisz te írtad a könyvet!
     -     De, tudom – mentegetőzött. – De nem árulom el!
     -     Most miért vagy ilyen?
Hinata felnevetett csalódottságom, majd rám kacsintott, és felállt. A francba! Miért ilyen kegyetlen velem mindenki? Nem lesz más választásom, mint titokban megnézni. Erre a legjobb alkalom, ha este nézem meg akkor, amikor már alszik. Kockázatos lesz, de meg kell próbálnom. 
   Néhány óra múlva hazajöttek a többiek – Naruto egyből levetődött Hinata mellé, aki nem kisebb pirulással adta a fiú tudtára, hogy tetszik neki a dolog. Legjobb barátom elmesélte, hogy összefutottak Sasukéval, akiről megint kiderült, hogy verekedett Sasorival – gondolatban egy hatalmas ölelést adtam neki. Habár nem hiszem, hogy az viszonzott lenne, de megpróbálunk ettől eltekinteni. Bevallom, rémesen unatkoztam, vágytam arra, hogy elmehessek valahova bulizni, de semmiképp sem akartam egyedül. De a fiúkkal sem, eléggé hullák voltak, és eléggé ciki lenne, ha három zombival állítanák be egy diszkóba. Beráncigáltam a lányokat a szobánkba, és részletesen felvázoltam, hogy éjféltájt elmehetnék diszkóba kicsit szórakozni. Mind a négyen támogatták fantasztikus ötletemet, és Temari azt javasolta, hogy korán fürödjünk le meg ilyenek, hogy a fiúknak ne tűnjön fel, hogy bulizni készülünk, és ha elaludtak, kiosonunk a házból. Igyekeztünk jól lefárasztani a fiúkat, akik végül – szerencsénkre – elfáradtak, és miután mi elmentünk fürdeni – persze egymás után -, bejelentették, hogy alszanak. Neji még fent maradt egy kicsit, megnézte kedvenc sorozata végét, és mikor mi is mondtuk, hogy lefekszünk – ezt el kellett magyarázni, mert Neji alaposan félreértette -, ő is elment. Naruto horkolása kilométerekről hallatszódott, csak Neji miatt féltünk. Éjféltájt el kezdtünk készülődni, igyekeztünk nagyon kevés zajt csapni, és egy óra múlva tetőtől talpig készen álltunk az indulásra. Én végül is lecseréltem tűsarkúmat egy csizmára, sosem volt kenyerem, hogy kicsípjem magam, és ezen a napon Karin is egész normálisan öltözött fel. Igaz, sosem lépte túl a határt, soha semmije nem látszódott ki, most viszont hosszú nadrágot vett fel, balerinacipővel, felülre pedig egy piros toppot húzott, ami melléből sem mutatott sokat. Temari a tőlem kapott félvállas pólóját húzta magára egy fehér halászgatyával, Tenten pedig még Karintól a tizenkilencedik születésnapjára kapott pamutruhát vette fel, egy fehér kardigánnal. Rólam meg felesleges beszélni. Nálam partyruhának csak is a koptatott rövidnadrágom és a nyakba akasztós felsőm jöhetett szóba. Lábamra kedvenc fekete csizmámat húztam, hisz nem volt olyan meleg kint, és mikor kiléptünk a házból, megcsapott a hűvös áprilisi szél, de kellemes volt. Szerettem az estéket, olyan hangulatosak, és nem hidegek. A könyvelolvasási módszerem azonban nem jött be. Hinata nagyon hamar kész lett a fürdéssel, én pedig még csak meg sem találtam. Ettől kicsit elszomorodtam, de lesz még más alkalom. 
   Konoha utcáin sétáltunk végig a város legjobb szórakozóhelye felé, melyet mindenki annyira szeretett. Én legalábbis igen, leszámítva azt, ha a részeg férfiak ránk másztak. Javasolnám nekik, hogy használjanak fogkrémet, mert attól a szájszagtól egy egész elefántcsorda is kiterülne. Végül is a házunktól nem volt messze a szórakozóhely, örültem, hogy a város közepén laktunk, vagyis majdnem, de a legfontosabb helyek mindig a közelben voltak, kivéve a kedvenc éttermem, ami a város másik végében helyezkedett el, elég messze tőlünk. Ha épp kora reggel van, akkor fél nap, mire odaérek, és… hát, addigra már bezár, szóval mindig fuvaroztatom magam valakivel, aminek a hátránya az, hogy meg kell hívnom egy reggelire. Azóta már tanultam az esetből, soha nem kérd, hogy Naruto fuvarozzon téged! Egy havi fizetésembe került, hogy az jól lakjon – én is dolgozom ám. Meg soha többet nem reggelizek ott, ha megittam hat kávét – egyébként nem iszok kávét -, azután mehetek csak, hogy időben odaérjek.
   De visszatérve a szórakozóhelyre. Sajnos az ingyenes belépés éjfél előtt volt, ezért fizetnünk kellett, és úgy kellett intéznünk, hogy még a fiúk felébredése előtt hazaérjünk. Nyolcra terveztünk, szóval még négy óránk volt hátra. Hinatával úgy döntöttünk, hogy mi egy kortyot sem fogunk inni, és megeskettük Temarival, Tentennel és Karinnal is, hogy nem fognak alkoholt fogyasztani. Annyit… Elkezdődött a party, a sok embertől alig fértünk el, de végül a táncparketten találtunk magunknak helyet, és táncolni kezdtünk. Mellkasom dübörgött a zene ritmusára, azt hittem kiugrik, Hinata pedig kissé zavarban volt ennyi ember között. Végül javasoltam, hogy üljünk le a pulthoz inni valamit, Tenten pedig kikötötte, hogy üvegből igyunk. Ő volt ilyen drog-mániás, de egyetértettünk vele. Semmi kedvem belőtt csajként hazavánszorogni. 
   Többször táncra kértek minket, egyszer Hinatát is, de szerencsétlenségére egy nagyon részeg pasi választotta ki, aki végigtaperolta, mi pedig leszedtük róla. A bűzlő szájú részeg fickók ismét megtaláltak minket, nagyon „örültünk.” Végül kénytelenek voltunk menekülőre fogni, és két órával az érkezésünk után fel is szívódtunk a szórakozóhelyről. Ez még jobb, tuti, hogy a fiúk ilyenkor már alszanak. Egyikünk sem terjesztett túlzott piaszagot, a fiúknak fel sem fog tűnni, hogy elmentünk.

Azt hiszem, kár volt elszólnom magam, Isten most sem hallgatta meg gondolataimat.

Alighogy hazaértünk, sőt, még be sem mentünk a nappaliba, már is tudtuk, hogy nagy bajban vagyunk. A lámpák égtek, a szobánk ajtaja nyitva állt, Suigetsu, Neji és Naruto pedig karba tett kézzel támaszkodtak a falnak. 
     -     Hol jártak, hölgyeim? – kérdezte Neji. Látszott rajta, hogy halálra aggódta magát, volt két tippem, hogy kiért. És egy, hogy kikért. 
     -     Kivittük a szemetet – felelte Tenten. Ez a legátlátszóbb hazugság, amit valaha hallottam, biztos, hogy nem ivott ez a lány?
     -     Öten és több mint egy óráig? – vonta fel Suigetsu a szemöldökét. – Kétlem.
     -     Mi közötök hozzá? – állt a sarkára Karin. A legjobb védekezés a támadás, ez a csaj nagyon tud. – Húsz, huszonegy és huszonkét évesek vagyunk, annyit megérdemlünk, hogy azt csináljunk, amit akarunk. 
     -     Ebben igaza van – jegyeztem meg, mire Neji olyan gyilkos tekintettel meredt rám, hogy nyeltem egyet. 
            -           Valami cetlit hagyhattatok volna, hogy elmentek, ne kelljen halálra aggódnom magam, főként Hinata és Tenten miatt - szólt dühösen Neji. Tusé! Tenten fülig pirosodott, Neji úgyszintén, majd a lány elvigyorodott, és a fiú nyakába ugrott. Innentől már csak egy hevesen csókolózó pár volt a szemem előtt, gyorsan el is néztem. Tentennek miért van ilyen szerencséje? Ez nem ér!
     -     NEM! – szólt hirtelen Naruto. Neji és Tenten elváltak, most értetlenkedve nézték a fiút. Hé, Naruto! Neked Hinatára kell rámásznod, nem Tentenre! Vagy Nejire akarsz? – Nem kellett volna cetlit hagyniuk! Egyszerűen csak felébreszteni minket, hogy mi is mehessünk!
Neji és Suigetsu helyeseltek, mi meg zavartan vakargattuk a tarkónkat. Oké, akkor azt hiszem, rosszul gondoltam… Nem akar ez senkire sem mászni.
     -     Egész nap dolgoztatok, tök hullák voltatok, azt akartuk, hogy aludjatok egy kicsit! – védekezett Temari. Ez az! Na, erre lépjetek!
     -     Ez igazán kedves, de ti is egész nap dolgoztatok! – jegyezte meg élesen Suigetsu. 1:0 oda, ezt még anno Sasukéval játszottam, és most elhatároztam, hogy én nyerek. 
     -     De ti többet – mondta Hinata. Erre a fiúk nem válaszoltak, pedig látszott rajtuk, hogy szívesen tennék. Háhá, 1:1! Köszi, Hinata!
A három fiú hátat fordított nekünk, és visszamentek aludni. Ahogy erre a szóra gondoltam, én is elálmosodtam, így köszönés nélkül sétáltam be a szobánkba, ahol gyors öltözés után be is feküdtem az ágyba. Most esett le, mennyire elfáradtam, pedig alig csináltam valamit… csak métereket gyalogoltam, táncoltam egy órát, és kiszabadítottam Hinatát egy részeg pasi karmaiból. Elég fárasztó…

 

Április 27.
05:11
Narutóék otthona

   Hinata az étkezőasztal felé görnyedve olvasta gyéren pislákoló gyertyafénynél a könyvét. Már ő is úgy volt vele, ahogy Sakura. Tudni akarta a jövőt. Tudta, hisz ő írta meg, de el akarta olvasni, hogy megbizonyosodjon róla. Hinata felcsapta a könyvet, és lázas olvasásba kezdett.

„Sama és a banda a színház színpadján ült. Új dalukat tervezgették, mivel majd legközelebb fellépnek valahol, ha lesz rá alkalom. Hisae nem próbált velük, ő nem énekelt, legalábbis nem szeretett volna most. Még tanulgatta a dalszövegeket, de ezen kívül még ott volt az is, hogy a regénye folytatásán dolgozzon. Alig hitte el, hogy leírja a jövőt. Átoknak érezte, nem áldásnak, pedig Sama olyan sokszor mondta, hogy ez tök jó dolog. Nem annyira… Ha az embert veszély fenyegeti ez miatt… Elég sokan tudnak róla, legalábbis Genji tudott erről. És elég sok embert figyelmeztetett. Vajon miért? 
   Hisae felállt, és kiment a mosdóba. Ma költözik vissza hozzájuk Ichi, Hisae régi barátnője. Az írónő lassan közeledett a mosdó felé, és mikor benyitott, valaki megragadta a csuklójánál fogva. Hisae ránézett, és hatalmasat sikoltott. A támadón csuklya volt, nem látta az arcát. Erősen szorította kezét, Hisae próbált kitörni a szorításból, de a férfi a falnak lökte, és a lány lerogyott a földre.
   - Segítség… - suttogta. A férfi egy hosszú pengéjű kést vett elő, de még mielőtt lesújthatott volna vele, valaki hátulról megütötte, kezéből kiesett az éles tárgy. Hisae csak egy fekete hajkoronát pillantott meg, de nem tudta, ki az. A férfi megütötte Sanetomót, aki erre megingott, és már csak annyit vett észre, hogy a támadó kifut az épületből. Az ajtó hirtelen kicsapódott, és Samáék estek ki rajta. A lány egyből megtorpant, mikor észrevette Sanetomót, így többen bele is ütköztek.
   - Sanetomo – vigyorodott el Nobuo, és kezet fogott a fiúval. Kazumi, Tomiko és Tsuya egyből Hisaéhoz siettek, hogy talpra állítsák. 
   - Köszönöm, hogy megmentetted Hisaét – szólt Ninsei, és mereven biccentett Sanetomo felé. 
   - Épp erre jártam – vont vállat a fiú. – Az a fickó nagyon akarhatott tőle valamit. 
Samák egy pillanatra összenéztek, ami Sanetomónak is feltűnt, de nem szólt semmit. 
   - Nem láttátok az arcát? – kérdezte Sugita. Hisae és Sanetomo megrántották a vállukat, Sama pedig hihetetlen vágyat érzett az iránt, hogy gúnyolódjon Sanetomón, de végül nem tette meg. Hisaét talpra állították, és Ninsei eldöntötte, hogy soha többet nem hagyja magára unokahúgát. Ha Sanetomo nincs itt, ki tudja, mi történt volna Hisaével.”

Hinata becsukta a könyvet, majd leborult az asztalra. Ezek szerint a támadója hamarosan megkezdi a „támadást” ellene. A könyv szerint ki fog menni a mosdóba, és az a fiú, aki Sanetomót személyesíti meg, megmenti. Egy olyan fiú, aki most nem tartozik a bandába. Vajon ki lehet az? 
   Összerezzent, amikor Naruto leült elé, és rávigyorgott. Hinata abban a percben tűzvörös lett, és minden erejét összeszedve rámosolygott Narutóra, amin ő csodálkozott el a legjobban. Naruto ellenben még szélesebb mosolyt vett, majd a könyvre siklott a tekintete. 
     -     Olvastál? – kérdezte kedvesen. Hinata bólintott. – Hisz tudod, hogy miről szól!
     -     Valóban – mosolyodott el a lány. – De jó olvasni a sikerművünket! Meg nem csak azért olvasom, mert unatkozok, vagy mi… 
Naruto mindent értően bólintott, majd rámosolygott Hinatára, és felállt. Hinata szíve őrült iramban zakatolt, mosolyogva gondolt a fiúra.