Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16-17-18-19

2011.01.08

 Tizenhatodik fejezet

Gyilkos után

 

Június 2.
09:42
Konoha utcái

  Nagyon untam már a semmit tevést. Kilenc napja ültünk és vártunk, csak néha-néha mentünk el a bárba, hogy énekelhessünk egy kicsit. Az Akatsuki azonban egyszer sem bukkant fel, így eltelt kilenc nap, amikor egyszer sem láttam Sasorit. Egyáltalán nem hiányzott, és most már nem néztem fekhelyére szomorúan, melyet ugyan már Hinata foglalt el, de mindig eszembe jutott, milyen volt Sasori mellett, hozzábújni erős testéhez, érezni az illatát. Ez pár hónapja még bizsergést váltott ki belőlem, mára azonban végleg a homályé lett. 
   Kivételesen kocsival tartottunk régi barátom háza felé. Sainak hívták, és szerintem kicsit hasonlított Sasukéra. Ő tanított meg táncolni. Sainak is volt egy bandája, de ők csak táncoltak, nem énekeltek. Azonban nem csak nekem akadt közöttük ismerősöm. Hinatának is, méghozzá kettő, Inuzuka Kiba és Aburame Shino, de ő velük Naruto és Neji is jóban volt. Mindenki meglepetésére azonban Kankuro is tagja a bandának, és az én szerencsétlenségemre pedig Rock Lee is. Karin gonosz vigyort villantott rám, amit egyáltalán nem vettem jó néven. A reggelem amúgy is borzasztó volt. Nem elég, hogy totálisan beégtem Sasuke előtt a reggeli szakácskodásom közepette, még ez az idióta is a nyakamon fog lógni. Sasuke mindenesetre olyan bunkón viselkedett, hogy már tényleg elsírtam magam, de ezt nem akartam előtte mutatni. Tényleg kezdtem elveszíteni a reményt, hogy az enyém lehessen…
   Néhány másodperc múlva már ott találtam magam a ház előtt, és miután Karin kilökdösött, beléptünk a kertbe. Neji kopogott az ajtón, és nekem a Hinatánál tett látogatás jutott eszembe. Vajon ők hogy fognak reagálni? Az biztos, hogy Kankuro hinni fog nekünk, hisz ő is megerősítette, hogy meg kell menteni az írónőt. Ezen állapítás biztosság tudatában nyert ügyünk lesz. Az ajtó kinyílt, és Rock Lee nézett ránk – valaki engem odafent nagyon nem szeret. 
     -     Sakura-chan – vigyorgott. Ne! 
     -     Sakurának ma nincs jó kedve – szólt közbe Hinata -, szóval ma hagyd békén!
     -     Szívem hölgye szomorú? – hervadt le a mosoly Lee arcáról. 
     -     Morcos hangulatban van, úgyhogy ha nem fogod be a pofádat, beletapos – vetettem neki oda szúrósan. Lee lehajtotta a fejét, és beinvitált minket. 
     -     Szerintem nem kéne azzal az egy emberrel így viselkedned, aki rajong érted, Sakura-chan – súgta a fülembe Sasuke, nekem pedig felállt a szőr a hátamon. A chant direkt kiemelte, most legszívesebben megfojtanám.
     -     Te beszélsz, Sasuke-kun? – vágtam vissza, mire gúnyos mosoly szökött arcára. Hülye egoista! Durcásan keresztbefontam karom, és dühösen meredtem magam elé. Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Ki kéne állítani egy múzeumban a többi népművészeti edény közé… amilyen köcsög… Elmosolyodtam, majd leültünk az egyik kanapéra – sajnos kuporognunk kellett, de most diadalmas mosoly szökött az arcomra, és leültem Sasuke ölébe, aki úgy nézett rám, mint aki még nem látott fehér embert. Gúnyosan rávigyorogtam.
     -     Nem akarsz felállni? – kérdezte.  
     -     Nem – mondtam hetykén, és kényelmes elhelyezkedtem az ölébe, azaz hátradőltem a mellkasára – Sasuke nem arról híres, hogy tisztességes férfi módjára ülne -, fejemet pedig a vállára hajtottam. 
     -     Takarót ne hozzak? – érdeklődött gúnyosan. Ismét vigyor szökött az arcomra.
     -     Már van – suttogtam a fülébe. Istenem, azok a szemek! Á, fejezd be Sakura! 
     -     Mégis mi?
     -     A karjaid. – Még ki se mondtam, máris hasamra fontam az említett végtagokat. Gúnyos vigyor ült ki ajkamra, ő pedig semmilyen érzelmet nem mutatott… király. Vagy de… mégis, hisz elpirult. Eltátottam volna a számat, de inkább nem tettem. 2:0 volt már nekem, haladok. Viszont kezdtem félni attól, hogy abból a 2:0-ból 2:1 lesz. Ugyanis most szorosan a hasamra fonódtak karjai, és bekúsztak a pólóm alá. Ez meg mi a rákot csinál? Éreztem, hogy pír szökik az arcomra, és nagyot nyeltem. Azt a leborult… Kezei felszántották hasfalamat, de épp akkor jöttek be a fiúk, mire ő egyből kivette kezét a pólóm alól. Ezek is tudják, mikor kell megszakítani a pillanatot! Wááá! Ránéztem Sasukéra, aki gúnyosan vigyorgott, és aprón rám sandított. Uchiha... Sasuke… ezért… KINYÍRLAK! Fúú, de meg tudnám most fojtani! Jól van, nyugalom Sakura! Vettem egy mély levegőt, és Saira függesztettem a tekintetemet, aki most leült Kankuróék mellé. 
     -     Miért jöttetek? – kérdezte Kiba. 
     -     A segítségetek kell! – mondta Neji. – Kezdenek elfajulni a dolgok. Van egy írónő, aki leírja a jövőt…
     -     Tudjuk, Kankuro már beszélt róla – szólt közbe Shino. – Még is mi a probléma? Úgy tudjuk, hogy biztonságban van közöttetek. 
     -     Kilencen édeskevesek vagyunk mellé – jegyezte meg Suigetsu. 
     -     Kilenc az egy ellen? – vonta fel szemöldökét Sai. – Igazatok van…!
Kiéreztem a gúnyt Sai hangjából, habár ő sosem mutatott semmiféle érzelmet. De tényleg semmit. 
     -     Nem tudjátok, hogy mire képes – vetette oda Tenten.
     -     Ó, dehogynem! – nézett rá Chouji. – Tudjuk, miféle gyilkolási módszereket használ. Madara agyafúrtan dolgozik. Túl okos és túl türelmes. A két legrosszabb tulajdonság egy gyilkosnál. Főleg egy ilyennél. 
Honnan tudják, hogy Madara a gyilkos? Ezt szívesen megkérdeztem volna tőlük, bár volt egy olyan sejtésem, hogy Gaara beszélt erről nekik. Remélem, ez a mazochista állat nem tud erről!
     -     Sasuke, én nem akarlak megbántani, de nagyon furcsa rokonod van – jegyezte meg Karin. – Még jó, hogy te nem vagy ilyen elmebeteg. 
Hangosan megköszörültem a torkomat, mire Sasuke csak hümmögött egyet, és olyan szorosan karolta át a derekamat, hogy már azt hittem, bármelyik pillanatban kiköphetem a reggelit. 
     -     Akkor még is csak kevesen vannak – fordult Saihoz Lee. – Ha az a fickó ilyen veszélyes. 
     -     A versenyen se tudták elkapni, pedig elég nagydarab őrök voltak ott – jegyezte meg Naruto. – De ti sem tartózkodtatok a helyszínen.
     -     Naruto – sóhajtott fel Kankuro. – Mi nem éneklünk…
     -     Addig jó – tette össze a két kezét Temari, mire felnevettem. A testvéri szeretet mintapéldája. Kankuro elfintorodott. 
     -     Mi táncolunk – fejezte be a fiú elkezdett mondatát Kiba. – Mit vártok tőlünk?
     -     Hogy segítsetek! – mondta Ino.
     -     Miben?
     -     A wc kipucolásában – vetettem oda ingerülten. És még Ino a szőke, komolyan! – Szerintetek? Már elmondtuk, hogy azért jöttünk, hogy segítsetek Hinatát megvédeni. 
Ingerültségem láttán összehúzták magukat, de akkor Kankuro felállt, és dacosan nővére szemébe nézett. Azt hiszem…
     -     Nem segítünk – mondta, és a fiúk mellette elszántan bólogattak. Néma csend támadt közöttünk, és értetlenkedve néztünk rájuk. 
     -     De hát… - rázta a fejét Karin. – Kiba, Shino! Nektek a barátotok Hinata! Sai, neked pedig Sakura. És Narutóval és Nejivel is jóban vagytok. 
     -     Az lehet – vont vállat Chouji. – De nem akarunk ebbe belekeveredni. Gaara nem véletlenül figyelmeztetett pont titeket.
     -     Másokat is figyelmeztetett – szólt közbe Neji. 
     -     De csak ti cselekedtetek – mutatott rá Shino. – A többiek nem hittek Gaarának, Gaara tudta, hogy ti viszont hinni fogtok.
     -     Először nem hittünk – jegyezte meg Tenten. 
     -     De aztán mégis.
     -     Mert végül kaptunk rá bizonyítékot. 
     -     Csak ti tudtok ennek véget vetni – erősítette meg Sai is. – Mi nem segíthetünk. 
Naruto és Neji egyszerre pattantak fel, és ingerülten rontottak ki a házból, a többiek pedig utána. Nagy nehezen én is kiszálltam Sasuke öléből, és bocsánatkérő pillantást vetettem Saiékra, és mi is elhagytuk a házat. Erről ennyit!

 

Június 2.
18:12
Színház

   Jobb ötlet nem lévén a színházban töltöttük a délutánunkat. Halkan énekeltünk, táncoltunk, és elérkezett a pillanat, amikor 2:2-re növekedett az állás aSasukéval való versenyben. Drága Uchiha barátom egy igencsak pörgős számra kért fel táncolni, de nem ám úgy, ahogy én azt elgondoltam. Erősen ragadta meg derekamat, és gúnyosan vigyorogva pörgetett meg a levegőben, és már olyan közel volt az arcom hozzá, hogy a robbanás szélén álltam. Mellkasom teljesen nekinyomódott az övének, karja szinte az egész testemet körülfonta. 
     -     Tévedtem – szólt gúnyosan. – Még is van mit fogni rajtad. Habár nem épp kielégítő mennyiségben.
     -     Perverz disznó – sziszegtem az arcába, de közben majd’ kiugrott a szívem örömömben. Élete első félig-meddig jóindulatú dicséretét intézte felém. Azonban a gúnyos vigyort még akkor sem tudtam volna legyűrni a képéről, ha itt és most plasztikai beavatkozást hajtottam volna végre rajta, de kár ezért az arcért. Sasuke sajnos túlságosan jóképűnek született ahhoz, hogy elrontsuk a helyes kis pofikáját, de elég volt az istenítéséből, nem érdemli meg. Ennek tetejében még egy csókos jelenetünk is lett, ami végül is nem csókkal végződött, hanem egy gúnyos vigyorral, én pedig kis híján a földön landoltam, ha nem húz vissza az utolsó pillanatban, és ereszt el, miután két lábon álltam, viszonylag stabilan. Kénytelen-kelletlen ismertem be, hogy ezt a játszmát elveszítettem. Megint…
   Szerencsére nem kellett túl sokat foglalkoznom a magam bajaival, mert akkor Naruto berángatott a függöny mögé, amit eddig még sosem láttam. Már érdeklődtem volna, hogy miért kell egy molyrágta textil mögé rejtőznünk, de Naruto befogta a számat, és fejével a színpad közepére intett. Hinata ült egyedül az emelkedő szélén, és azonnal leesett, mit akarnak. Ostoba ötlet volt szerintem, de jóslatuk pár perccel később beigazolódott; ajtó csapódást hallottam, és egy hang szólalt fel, egy nagyon ismerős hang. 
     -     Hyuuga Hinata. – Hinata azonnal felpattant, és egész testében remegni kezdett. – Mily’ rég láttuk egymást utoljára!
Hinata hátrált egy lépést, de akkor hanyatt vágódott, mikor szapora lábdobogások árasztották el a színpadot. Naruto hirtelen engedett el, és kirontottak Madarára. Suigetsu sikeresen elkapta, de a férfi gyomorszájon vágta, nyöszörögve rogyott le a földre. Még mielőtt megragadhatták volna Madarát, beleütött még Sasukéba(!), és elmenekült.
     -     Bénák – vetette oda Temari. 
     -     Legközelebb gyere te is segíteni akkor! – rivallt rá Neji.
     -     Jöttem én volna most is, ha nem parancsoltok ránk, hogy maradjunk takarásban, Madara veszélyes!
     -     Idióták! – csattant fel Ino. – És ha fegyverrel rontott volna Hinatára? Kockáztattátok az életét! Elmebetegek! Csak megkönnyítettétek a dolgát!
A fiúk nem feleltek, de Naruto olyan cifrát káromkodott, hogy már fohászkodtam Istenhez, hogy ne büntesse meg érte. Így hát hazaindultunk. Naruto és Neji továbbra is morcos hangulatban voltak, még az is enyhén engedett merev arcvonásukból, mikor Hinata és Tenten karjaik közé bújtak.

 

Június 3.
10:06
Narutóék otthona

   Háromnegyed négykor nyitottam ki a szememet – direkt ránéztem az órámra -, majd visszaaludtam. Mostanában irtó baromságokat álmodtam. Tegnap például az általános iskola fizikatanárommal szedtünk virágokat egy sivatagban, ma pedig az az álom tolakodott a fejembe, amikor Sasukét és Nejit öltöztettem fel tütübe és rózsaszín dresszbe. Erre bizarr volt még visszagondolni is, de elhatároztam, hogy ezt elmondom nekik a reggelinél. Sasuke és Neji nem nagyon örültek, ahogy a többiek kinevették új ruházatukért, de végül is a csapatot sikerült feldobnom, a két fiún kívül.
     -     Ha befejeztétek, szeretnék bejelenteni valamit – szólt élesen Sasuke, és rám sandított. Nyilván gondolatban megrótt érte, amiért elmondtam az álmomat. Örüljön neki, hogy ez nem valóság! 
     -     Na, mondjad! – törtem meg végül a jeget, és ezáltal mindenki ránézett, az ő arcán pedig elégtétel tükröződött. 
     -     Beszéltem Kakashival – mondta, szemem pedig tágra nyílt. Ismeri? – Beavattam ezekbe a dolgokba, ti is tudjátok, hogy Kakashiék abszolút megbízhatóak, és mellettünk állnak mindenben. Segítenek elkapni Madarát, hisz zsaruk, de csak ők hisznek nekünk. Nyomoznak most utána. 
     -     Ez király – szólt Neji. – Megtudtak már valamit?
     -     Fél óra, és itt vannak – felelte Sasuke. – Beugranak azzal, amit kiderítettek róla. 
Ismét szomorúan vettem tudomásul, hogy Sasuke irtó okos, habár ez végül is nem olyan rossz. Csak az a rossz, amikor én követek el valami hülyeséget előtte. Akkor aztán képtelen megfékezni a nyelvét, én pedig ismét ramatyul érezhetem magam.

   Az a fél óra nagyon lassan telt el. Az első néhány percben ültünk a nappaliban, én végül felálltam, és kimentem a kertbe, kezemben egy pohár limonádéval, és néztem a délelőtti eget. Szokatlanul kéken tündökölt a fejem feletti világ, egy felhőt sem láttam az égi tengerben. Az ücsörgést akkor hagytam abba, mikor hallottam a bejárati ajtó csapódását. A maradék limonádét sikeresen magamra öntöttem, úgyhogy az első utam egy új pólóért vezetett, és csak azután mentem ki a nappaliba. A bandán kívül négy ember ült még a díványon: Hatake Kakashi, Mitarashi Anko, Umino Iruka és Shizune. Közeli barátaink voltak, nagyon megbízhatóak. Beléptem a nappaliba, és mindegyiket megöleltem, és mosolyogva néztem rájuk. 
     -     Rég találkoztunk – szólt hozzám Anko. Mosolyogva bólintottam, bár az a rég találkozás csak egy éve volt. De örültem, hogy ismét láthatom őket. 
     -     Ne húzzuk tovább a szót – állt fel Kakashi. – Sasuke egy hete szólt nekünk, hogy utána kéne járni ennek a Madarának. 
     -     Egy hete? – nézett rá Ino Sasukére. – Azt hittem, hogy csak ma. Még furcsálltam is, hogy ilyen hamar kiderítettek valamit róla. 
Sasuke nem felelt, így Kakashi folytathatta. 
     -     Utána néztünk ennek a Madarának – mondta. – Sasuke családjának a leghíresebb tagja, sok ocsmányságot művelt már az életében, ő alapította Konohát egy bizonyos Senju Hashiramával. Elvileg Hashirama ölte meg Madarát, mikor arra került a sor, hogy kiderüljön, ki lesz Konoha Hokagéja. Mint tudjuk, ez a cím végül Senju Hashiramát illette meg. Mindenki úgy tudja, hogy meghalt. 
     -     Akkor honnan fogunk róla információt szerezni? – aggodalmaskodott Temari. – Az ember a halála után nem sok mindent követ el.
     -     Madara álnéven mozog – felelte Shizune. – Az emberek felismerik őt, de máshol mindig egy bizonyos Ayugai Mashai, avagy Tobi néven mutatkozik be. Az emberek nem mernek szólni, de most mi körüljártunk néhány helyet. 
     -     El sem tudom képzelni, hogy csináljátok ezt – rázta a fejét Tenten. – Az egész olyan egyszerűen hangzik.
     -     Nem az – vallotta be Iruka. – De Madarát már régóta keressük. Voltak régen húzósabb ügyei, és most megint visszatért. Régen ártatlan embereket ölt véletlenszerűen, semmi közük nem volt egymáshoz. És ez most sincs másképp. Jiraiya és Gaara között sem alakult ki kapcsolat, mégis megölte őket. Habár Gaarára van tippünk, hogy miért. 
     -     Miért? – kapta fel a fejét Temari. 
     -     Amiért figyelmeztette az embereket, hogy Hinata meg fog halni. De lehet más oka is. 
Nem akartam elmondani, hogy én szerintem Gaara rengeteget tudott Madaráról. Türelmesen hallgattam végig, hogy miről beszélgetnek, egy-egy kérdést én is közbeszúrtam, de nem derült ki, legalábbis egyikünk sem tudta, hogy Madara miért akarja még Hinatát is megölni. Naruto azt mondta, a lány túl nagy szálka Madara szemében, de egyikünknek sem volt tippje rá, miért. 
   Néhány perccel később kopogtattak, és Karin elszaladt ajtót nyitni. A szobába egy hosszú, barna hajú nő tűnt fel, Yuuhi Kurenai. Asuma felesége. A nő vöröses szemeiből nem tűnt el az évekkel ezelőtt érintett gyász, szíve mélyén a mai napig szerelmes Asumába. Arca mogorvább lett, nyúzottabb, de a közös gyermekük nap, mint nap értelmet visz életébe. Kurenai is rendőrként dolgozott, Kakashiék társa volt.
     -     Újabb áldozat. – Ezt a mondatot intézte felénk, mikor belépett a nappaliba. 
     -     Ismerjük? – kérdezte Suigetsu. 
     -     Nem – rázta a fejét Kurenai. – Egy nagyon kövér férfivel végzett, minden bizonnyal megmérgezték. 
     -     Madara műve? – érdeklődött Hinata. 
     -     Egészen biztosan. Ma már csak ő gyilkol ilyen kegyetlenül. 
     -     A megmérgezés túl egyszerű hozzá – szólt Sasuke. – Madara nem ilyen módszerekkel dolgozik, nem?
     -     Hát az biztos, hogy a végsőkig kínozta a fickót – jegyezte meg Kurenai. – Szinte halálra etette. Én szerintem a férfi már könyörgött a halálért, és akkor mérgezte meg.
     -     Nem lett volna elég csak lelőni? – kérdezte Naruto. 
     -     Madara nem olyan primitív – nézett rá Kakashi. – Rohadt jó gyilkos. Türelmes, aprólékos, átgondolt. A legrosszabb eset. Pechünk van. 
     -     Semmi nyom nincs rá, hogy tényleg ő volt, és hogy mi a kapcsolat? – érdeklődtem végül én is. 
     -     A legaggasztóbb az, hogy nincsenek ujjlenyomatok. Semmi, ami rávezetne.
Zavartan vakargattam a tarkómat, alig mertem elhinni, hogy létezik ilyesmi, amit nem tudnak megoldani Kakashiék. Gaarára gondoltam, ő biztosan tudott valamit, amit mások nem. Ki kell derítenem…

 

Június 3.
22:25
Narutóék otthona

   Hinata szorosan húzta mellkasához a lábait, állát a térdeire hajtotta, és meredtem bámult ki az ablakon a sötét éjszakába. A többiek már egy ideje aludtak, de ő most sem tudott. Zavarta ez a kialvatlanság, nem aludhatott már annyit, mint régen. Régen, mikor tizenegy órákat aludt minden éjszaka. Most már csak ötöt-hatot tölt az álomvilágban. Aggasztónak találta, de mégsem hibáztatta Narutóékat. Segítettek megvédeni őt, ha nem bukkantak volna fel, már halott lenne. És akkor sosem ismerkedhetett volna meg Narutóval. A fiú egyre kedvesebb és figyelmesebb volt vele, talán már beleszokott a kapcsolatba. Sülve-főve együtt voltak, ami nem tűnt nehéznek, hisz együtt laktak. És már együtt is aludtak, Hinata költözött be a fiúk szobájába, Sakuráék heves tiltakozásba kezdtek Naruto horkolási szokásai ellen. Hinata elmosolyodott. Mit nem adna érte, ha normális élete lehetne. Narutóval az oldalán, elköltöznének innen, összeházasodnának, gyerekeket szülne a fiúnak, és végre megkaphatná mindazt, amire vágyott. Családot, boldogságot. Hinata keserűen lehajtotta a fejét, majd kezébe vette az eddig mellette pihenő könyvét. Abból semmi baj nem származhat, ha elolvasom, gondolta magában, és felcsapta a könyvjelzőnél.

„Sama egy kanapéban ült, és egy vékony mappát olvasgatott, homlokán ráncok jelentek meg. Jól emlékezett még arra, mit mondott neki Ami. Ukiyo Mabuchi hírhedt gyilkos, de nem arról, hogy sokat ölt. Hisae csupán a hetedik gyilkossága lenne egész életében. A módszereiről híres, arról, ahogyan meg tudja ölni azt, aki épp megtetszik neki. Semmi lövés, vagy döfés. Sama ezt találta benne a legijesztőbbnek. 
Genji szobájában tartózkodott, de nem abban a házban, ahol gyámjával lakott. Ez a ház az erdőben állt, eldugva, Genji halála óta senki nem járt itt. Senki nem tudott a létezéséről, csak ő, Sama. Genji elmondta neki, és csak neki. Sama most itt ült, és egy aktát tanulmányozott Mabuchiról. A férfi vallásos volt, méghozzá igen erősen. Genji készített néhány fényképet a lakásáról, de Samának ötlete sem akadt, hogy jutott be a házába. Talán épp ezért ölte őt meg, mert sokat tudott.”

Hinata hirtelen emelte a fejét, mikor hangos csörömpölést hallott. Suigetsu esett el a saját lábában, magával rántva a mellette álló vázát, ami most darabokra tört. 
     -     Ne haragudj! – nyöszörögte Hinatának. – Miért nem alszol?
     -     Nem tudok. – Hinata gyorsan a párna alá rejtette a könyvet, mikor Suigetsu felállt. 
     -     Karin meg fog ölni – sóhajtott lehajtott fejjel. – Ez volt a kedvenc vázája. 
     -     Mindenkinek a kedvenc dolga törik el – nevetett fel Hinata, Sakura kedvenc poharára gondolva. Suigetsu is elvigyorodott, majd bement a konyhába. Hinata már csak a csap zörgését hallotta, majd nagyot sóhajtott, és hátra döntötte a fejét. Ezek szerinte Sakura lesz az, aki kideríti Madara titkát, gondolta elégedetten.


Tizenhetedik fejezet

Elfogva

 

Június 4.
03:09
Gaara otthona

   Egy szitoklánc után örömujjongást játszottam le magamban, miután Hinata is elment lefeküdni. Miért kell ennek hajnali kettőig fennmaradnia? Elhatároztam magamban, hogy elmegyek Gaara régi kuckójába, abba a házba, amiről csak mi ketten tudtunk. Még Temari sem hallott róla soha, és szerintem Kankuro sem. Gaara megbízott bennem, mindent elmondtunk egymásnak. Bár sosem említette, mire használja ezt a házat, épp itt az ideje, hogy kiderítsem. Senkit nem hívtam magammal, nyugiban tudok gondolkodni, ami például Naruto társaságában egy zacskó ázott keksz szintjét ütötte volna meg. 
   Egy karosszékben ültem, és egy mappát tanulmányoztam, amit néhány perce kaptam le Gaara könyvtárszobájának egyik polcáról. Mindig is tudtam, hogy Gaara többet tud Madaráról, mint azt bárki hinné, és most meg is kaptam rá a bizonyítékot. A mappa teljes egészében Uchiha Madara életét, munkásságát és tetteit foglalta magába. Érdeklődve olvastam át az önéletrajzát, ami végül is teljesen jónak tűnt. Gaara azonban olyan információkra is rábukkant, amikért csak bámultam. Volt egy fotó Madara házáról, halvány fogalmam sem volt, hogy juthatott be oda, egyáltalán honnan tudja, hol lakik. Madara házát keresztek borították, sötétség uralkodott mindenhol, a polcokon gyertyájukat vesztett viaszfoltokat fedeztem fel. Egy része volt a lakásnak. Egy újabb fényképes kötetet emeltem ki a mappából, és undorodva néztem végig. Madara eddigi áldozatait ábrázolták a képek. Gaaráról azonban nem volt kép, de ahogy rágondoltam, könny szökött a szemembe. Nem szoktam gyakran sírni, de mostanában feje tetejére állt az életem. A szakítás, a két halál, ez a teher, amit Hinatával együtt cipelünk, és Sasuke bunkósága. Nem szoktam hozzá ehhez. El kellett ismernem, hogy Madara az a totojázós típus. Egyetlen egy áldozatát sem lőtte le, vagy fojtotta meg csupán. Mindent vér borított ugyan, de áldozatok ki voltak kötözve valahova, le volt vágva egy-egy testrészük. Nem bírtam tovább a képeket, gyorsan elraktam őket, és tovább néztem a mappát. Végre megtaláltam azt, amit kerestem. Eddig ötletem sem volt róla, honnan ismerheti őket Madara, miért pont őket választotta, és mi a kapcsolat az áldozatok között. Úgy nézett ki azonban, hogy ők nem ismerték Madarát. A férfi a foglalkozásukat, tevékenységeiket írta le. Ügyvéd, egy egyszerű munkanélküli, aki a nagyon dagadt férfi volt, még egy munkanélküli, majd egy szépségkirálynő és egy nagyon perverz férfi. Lapoztam egyet, s ezzel megnézhettem, kik voltak az áldozatok. A hétből hármat ismertem, de a hatodik és hetedik nem volt feltüntetve a hét darab vonalnál. Hát persze… az volt Gaara, a következő pedig üres volt. A második emberen viszont meglepődtem. Asuma le volt írva, az a Sarutobi Asuma, aki Kurenai férje lett. Ezek szerint őt is Madara ölte meg. A másik embert Jiraiya személyesítette meg, akit még ismertem. Őt a perverz férfihez kötötték, aki betegségeket terjeszt. Zavarba ejtett a vád, azt tudtam, hogy Jiraiya perverz, de hogy ágyba is vitt volna egy tucat nőt… túl súlyosnak éreztem. Szemembe ismét könnyek szöktek, türelmetlen mozdulattal töröltem ki belőlük. Nem akarok sírni, így is elég seb tátong a szívemen, nem kell még ez is. Össze kellett szednem magamat. A harmadik ismerős névre néztem, és torkomon lefolyt a keserűség ízé. Matsuri… Gaara barátnője. Ezek szerint ő is Madara keze által halt meg, talán épp ez az, amiért Gaara ilyen változáson ment át. Meg akarja keresni Madarát, és meg akarja védeni azokat, akik a férfi kiszemeltjei. Hinata is csak neki köszönheti, hogy még él. Matsuri szépségkirálynő volt, de soha nem kérkedett vele. Szerintem legalábbis. Bár voltak pillanatai, mikor fennhangon jegyezte meg, hogy ő bizony szépségkirálynő, beszarsz, de csak azok előtt, akiket utált. Kezdtem úgy érezni, hogy Madara túlzásba viszi a dolgokat. Azonban a múltat már nem lehet visszafordítani. Behunytam a szemem, és sóhajtva dőltem hátra. 
     -     Furcsa ez az egész – súgtam csak úgy magamnak, mert így is gondoltam. A sok kérdés, hogy miért ölte meg ezeket, miért kell neki Hinata. 
   És akkor megakadt a szemem valamin. Vékony könyvecske volt, nagyon vékony, de nem is jegyzetfüzet. Cím nem állt rajta, de kinyitottam, hogy beleolvashassak.

Önmagukban talán nem bűnök, de mégis a hét főbűn sorozatát alkotják:
1. Kevélység
2. Fösvénység
3. Bujaság
4. Irigység
5. Torkosság
6. Harag
7. A jóra való restség

Tenyerembe temettem az arcomat, egyszerűen nem voltam képes gondolkodni. Hirtelen pattantam fel, és a mappával a hónom alatt kirohantam a házból. Bepattantam a kocsiba, és hazahajtottam. Sürgősen be kellett számolnom az eseményekről.

 

Június 4.
09:10
Narutóék otthona

   Türelmetlenül toporzékoltam a nappaliban, hogy végre felébredjenek barátaim. Én is egy rohadt erős pofonnal jutalmazom azt, aki felébreszt az álmomból, így beleélve magamat a helyzetükbe, hagytam őket aludni. 
   Két órányi várakozás után azonban vöröslő fejjel ébresztettem fel a brigádot, akik ijedten szaladtak ki a szobából, és vágódtak le az étkező asztalhoz. Temari gyorsan felrakott egy kávét – ők ezt az egészségtelen módszert választják testedzés helyett, én már háromkor kimozdultam otthonról -, majd végre rám figyeltek, habár meglehetősen szokatlan volt ez a hozzáállás. 
     -     Szóval – kezdtem habozva. – Jártam Gaara házában. 
     -     Bakinál? – szólt közbe Temari. – De Baki elköltözött onnan. 
     -     Nem, Gaara másik házában – vallottam be nehézkesen. Temari úgy csapott le a szavaimra, mint oroszlán a zsákmányára, és ez a hasonlat most szó szerint értendő, még nem volt ideje megfésülködni.
     -     Van másik háza? És te miért tudsz róla? Én miért nem?
     -     Soha nem fogom tudni ezt megmagyarázni neked, mert én sem tudom, de határtalan örömömre szolgálna, ha befejeznéd a zavaró közbeszólásaidat. 
Temari elhallgatott, én meg halkan kezdtem el kuncogni, mikor láttam, hogy Naruto és Suigetsu összeteszik két kezüket. Ha Temari ezt látná… a két fiút akasztanánk a karácsonyfára az biztos.
     -     Várjuk meg, míg piros hó esik az égből, és a húsvéti nyuszi bekopogtat karácsonykor, vagy elkezded végre? – nézett rám Sasuke. De megütném egyszer! 
     -     Menj ki a kertbe, nézd meg, hogy ott vagyok-e! – kértem tőle negédesen, mire csak egy jól irányzott szemöldökfelvonás lett a válasz. Neki tök könnyen megy. Lee-nek egy daru kéne, hogy azt felemelhesse. Na, de nem akarok rosszindulatú lenni. – Szóval, jártam Gaara házában, mert volt egy olyan sejtésem, hogy Gaara rengeteg tud Madaráról, csak nekünk nem mondta el. Szóval elmentem, és találtam egy mappát a mi kis gyilkosunkról.
Kihúztam a táskámból az említett kötetet, és kinyitottam. Neji kiterítette maguk elé a fényképeket, de a lányok végül behunyták a szemüket. 
     -     Ez Matsuri? – emelte fel a fejét Neji. Bólintottam. – Szóval ezért akarta Gaara, hogy védjük meg Hinatát. Nem akarta, hogy Madara még több embert bántson. 
     -     Olyan logikátlan az egész – rázta a fejét Karin. – Hisz nem is ismerte. 
     -     Talán Nejit akarta megvédeni – vont vállat Ino. – Kedvelte őt. 
     -     Rengeteg oka lehetett rá – tűnődött el Tenten. – De ezt már sosem fogjuk megtudni. 
     -     Az biztos, hogy Matsuri miatt véget akart vetni Madara sorozatgyilkolásának – jelentettem ki. – Csak ő is elbukott. 
     -     Ez mi? – emelt fel egy kis alakú füzetet Sasuke. 
     -     A hét főbűnt írja le – szóltam. – Miért?
Sasuke úgy nézett rám, mint még soha. De nem kedvesen – azt nem érdemeltem ki -, hanem tömény gúnnyal. – Nem jöttél rá, mi? 
     -     Mire? – kérdezte Naruto. Én pontosan tudtam miről beszél, de túlságosan a szívem legmélyére hatoltak szavai. Az a gúny, amivel engem nézett, szinte téglafalként magasodott közénk, elválasztva minket egymástól. Már csak jó bomba kéne, ami azt felrobbantja. 
     -     Nem jöttél rá, hogy mi alapján gyilkol? – szólt ismét. – Madara a hét főbűn alapján öli meg az embereket. Azok nem ismerik se egymást, se Madarát, de a fickó igen. Szóval eléggé erősen vallásos. Hét főbűn van: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, restség. 
     -     Ezt most magyarul – vakargatta szőke majmunk a tarkóját. 
     -     Büszkeség, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag, lustaság – darálta unottan Tenten. – A bujaság a nemi vágyak rendetlen kívánása. Szóval nem tudod magad visszafogni, hanem szinte nekirontasz. Mint az állatoknál. Ha egy kutyának úgy tetszik, hogy most megkúrja a szukát, akkor meg is csinálja. 
Tenten mindig is értett a hasonlítgatáshoz, így most is elnevettem magam, és a többiek velem nevettek. Már aki… 
     -     Szóval… - kezdte Suigetsu. – Madara egy mazochista, vallásos krapek, aki ki akarja csinálni Hinatát. Miért? 
     -     Nézzük végig – szólt Karin. – Itt van, kit miért ölt meg. Ezt az ügyvédet a fösvénységhez sorolta, ezt a dagadt fickót a torkossághoz, a munkanélkülit a restséghez, a szépség… vagyis Matsurit a kevélységhez, de hát… Matsuri sosem kérkedett a királynőségével. Sosem volt büszke, sosem áradozott magáról. 
     -     Ja – vont vállat Naruto. – Flúgos ez a Madara. 
     -     Bujaság – tűnődött el Ino. – Jiraiyát kötötte hozzá. Ez eléggé súlyos vád. Nem hiszem, hogy ő ilyen lett volna. Mégsem olyan okos ez a Madara. Pluszban még megölte Gaarát és… Asumát is. 
     -     Ha Shikamaru ezt megtudja – szorította ajkára kezét Temari. 
     -     És még maradt kettő – emelte fel a fejét Hinata. – Irigység és harag.
     -     A könyvedben ez nem volt benne? – kérdezte Tenten. 
     -     Nem tudom már, mi igaz belőle, és mi nem. Amikor a versenyen megmentettetek, megváltozott a jövő. Szóval, ti meg tudjátok akadályozni azt, amit leírtam. Csak én nem. 
Tanácstalanul ültünk a nappaliban, és elmélyülten gondolkodtunk, miközben Karin a mappát tanulmányozta. Harag vagy irigység… ezerszer sem lett volna elég, hogy rájöjjek valamire. Ránéztem Sasukéra, de ő csak tenyerébe temette az arcát. 
     -     Ohó – vigyorodott el Karin, miközben egy lapot húzott elő. – A válasz! Elutasító levél Hinata kiadójától. Nem fogadták el a könyvét, a sokadik próbálkozására sem. De ilyenkor még nem Jiraiya volt a kiadó feje, hanem… Asuma. Ez mindenkin bosszút áll? 
     -     Tehát ezért akarja Hinatát megölni. Irigy rá, amiért neki elsőre sikerült könyvet kiadnia, ráadásul nagyon fiatalon – mondta Neji. – És Asumát pedig azért ölte meg, mert elutasította a könyvét. Ekkora barmot! 
     -     Ezek szerint az Uchihák mégsem olyan lángeszek, mint amilyennek elsőre tűnnek – sandítottam rá Sasukéra, habár elkönyveltem magamban, hogy nem szólok hozzá. Sasuke nem felelt, nem is nézett rám. 
     -     De miért pont Hinata? – szólalt meg Naruto. – Annyi más írót találhatott volna még. 
     -     Hát azért, amiket most mondtunk – jelentette ki Temari. – Hinata nagyon fiatalon adta ki a könyvét elsőre, ami sikermű is lett. 
     -     De az is lehet, hogy rájött, hogy Hinata le tudja írni a jövőt – vont vállat Ino.
     -     Még is hogyan? – pislogott értetlenül Naruto. 
     -     Ez könnyen lehet – emeltem fel a fejem. – A verseny után azt mondta nekem, hogy „túl sok bajt okozol nekem, kislány!” Mivel vallásos, lehet, hogy úgy gondolja, hogy csak Istennek lehet olyan hatalma, hogy lássa a jövőt! Vagy irigykedik Hinata képességére. 
Válaszokat találunk, de mégis új kérdések merülnek fel. Láttam, amint Naruto a telefonjáért nyúl, és néhány másodperccel később, már beszélgetett is valakivel.

     -     Beszéltem Kakashiékkal – mondta Naruto. – Madara házában vannak. 
     -     Mi? – emelkedett fel a székből Suigetsu. – Mit keresnek ott?
     -     Átkutatják a házat. Madara épp nem volt otthon.

 

Június 4.
18:22
Madara lakása

   Iruka a balját szorongatva meredt Madara után. A férfi csak futott, Kakashi, Anko és Kurenai pedig a nyomába szegődtek. Madara közvetlen azután jelent meg, ahogy a négy rendőr kilépett a lakásából. Lövés nyomok tarkították a falat, Iruka sebéből pedig sötét vér folydogált.

„Menjetek! Az a lényeg, hogy elkapjátok!”

Ezt mondta Kakashiéknak, és ők nem totojáztak. Madara után vetették magukat, de hátrányban álltak, a férfi sokkal előrébb volt. Olykor-olykor, hátranyújtotta a karját, hogy lőjön egyet, de a három rendőr mindig kitért előle. Úgy futottak, ahogy a lábuk bírta, de Madara sem mutatott fáradtságot. A férfi hirtelen ugrott le a házsor teraszáról, Kakashiék pedig zihálva estek neki a kerítésnek.

   Madara fájó lábbal állt fel, és menekült a rendőrök elől. Még egy utolsót visszalőtt Kakashiékra, de akkor erős ütést érzett a tarkóján, és elsötétült a világ. 
     -     A fiatalság ereje mindig győz! – harsogta vidáman Gai. – Jaj, a derekam, már megint!
     -     Jobb lenne, ha lepihennél – jegyezte meg felvont szemöldökkel Tsunade. – Nem vagy már olyan fiatal. Látod?
Gai erre semmit nem felelt, csak odalépett az ájult Madarához, Shikamaru mellé.
     -     Uchiha Madara – suttogta. – Azt hittem, halott. És ezek szerint ő ölte meg Asumát is…
     -     Gai! – szólt hangosan Tsunade, de már késő volt. A baj megtörtént. 
     -     Micsoda? – kérdezett vissza Shikamaru. – Madara ölte meg Asumát? – Senki nem felelt. – Megölöm!
     -     Ez nem vall rád, Shikamaru – jegyezte meg Kakashi, miután ő és Anko Tsunade mellé léptek. – Nem szabad őt megölni!
     -     Kurenai hol van? – kérdezte Gai.
     -     Visszament Irukához – felelte Anko. – Ellátja a sebét, Madara meglőtte.
     -     Vigyük be – szólt Tsunade. – Én segítek Kurenai-nak.

 

Június 4.
23:20
Narutóék otthona

   Sakura ma esti műszakban dolgozott, tíz percre ment el hazulról. Hinatát nem engedte ki az esti levegőre, nem tudták még pontosan, mi lett Madarával vagy Kakashiékkal. Egyetlen egy telefonhívás sem érkezett, de Hinata tűkön ült, hogy mi lehet. Bizonytalan pillantást vetett a könyvére, mely csak arra várt, hogy beleolvassanak. Hinata már biztosan tudta, hogy nem tud ellenállni a könyv hívogató szavának. Leült a konyhapultra, és felcsapta a vége felé, majd olvasni kezdett.

„Hisae farkasszemet nézett a vele szemben ülő férfivel. Mabuchi rezzenéstelen arccal meredt rá a rácsok mögül, nem mozdult. Hisae kezében remegett a fegyver, érezte, ahogy ujjai erősen ráfonódnak a hideg fémre, keze izzadt, lábai remegtek. Nagyot nyelve nézett a férfi fekete szemeibe.
   - Szánd el magad! – szólt halkan Mabuchi.
Hisae nem felelt. Meg kell ölnöm! – bíztatta magát, de mintha az agya csődöt mondott volna. Nem bírta mozgatni a végtagjait. 
   - Megöltem Jinzaborut – folytatta Mabuchi. – Téged is meg akarlak. Kis híján a barátodat, Nobuót is megöltem. De nekem csak te kellettél. Ha életben hagysz, és kiszabadulok innen, megölöm.
Hisae dühösen emelte fel a pisztolyt, szinte egy szempillantás alatt.
   - Hozzá ne merj nyúlni! – sziszegte. 
   - Én mindig elérem azt, amit akarok – vont vállat Mabuchi. 
   - Azt kétlem. A könyved sem jött össze. Engem sem sikerült megölnöd. 
   - Ez igaz. De a könyvért bosszút álltam, és rajtad is bosszút fogok. Nobuón keresztül. Ha csak meg nem ölsz. 
   - Miért akarja ennyire, hogy megöljem? – kérdezte szinte kétségbeesetten Hisae.
   - Akkor sikerül a tervem – mosolygott Mabuchi. – Teljesítem a feladatom, és nyugodt lélekkel távozhatok el. Nekem is van halálos bűnöm. Nem élhetek tovább. 
   - Még is micsoda? – sziszegte Hisae. 
   - Irigység.
Hisae kezében megremegett a pisztoly. Nobuóra gondolt. Nem engedhetem, hogy baja essen, gondolta kétségbeesetten, és behunyta a szemét. Keze automatikusan rándult. A pisztolyt elsütötte, és néhány másodperc után kinyitotta a szemét. Mabuchi halott volt.”

Hinata keze remegett. Elhűlve olvasta a sorokat, érezte, hogy mindjárt elájul. Kétségbe volt esve. Még sosem ölt embert, és biztosnak látszott, hogy most sem lesz rá képes. Szeme megtelt könnyel, és tenyerébe temette az arcát. 
     -     Miért velem történik ez? 


Tizennyolcadik fejezet

Hinata titka

 

Június 5.
10:06
Narutóék otthona

   Ma Hinata nagyon furcsán viselkedett. Sokkalta zárkózottabb lett, habár nem tudom, hogy lehet még az eredetinél is jobban, de mindenesetre történhetett vele valami olyasmi, ami egy lapáttal tett az önbecsülésére. A legfurcsább az volt, hogy még Narutónak sem mondta el, mi baja. Barátja folyton kérdezgette, volt, amikor órákon keresztül ültek kettesben, de Naruto mindig csalódottan jött vissza. Mindannyiszor próbálta kiszedni a lányból azt, amit titkol, de egyszer sem járt sikerrel, amit ugyan nem is csodáltam, hisz szőke a gyerek…  Én is próbáltam beszélni Hinatával, de mikor már szinte mindenki végigkérdezte, abban maradtunk, hogy pihentetni kell a dolgot, vagy véglegesen arrébb tenni.

 

Június 12.
15:43
Konoha utcái

   Neji végül javasolta, hogy menjünk ki sétálni egyet – nem is értem, minek van autónk. Az út tulajdonképpen simán telt, de már megint elszóltam magam. Félúton összefutottunk Sasoriékkal, akik meglehetősen részeg állapotban álltak előttem, bár azért azt tudták, hogy kik vagyunk, azt meg pláne, hogy hol vannak, csupán csak becsíptek egy kicsit, kivéve Konant. Rokonlelkem szánakozó arckifejezést öltött, akárhányszor csak ránézett a fiúkra, fejét pedig mindannyiszor csóválta. 
    -     Hát ti meg? – szólt Pein. – Mit kerestek itt?
    -     Úgy tudom, nincs megtiltva, hogy sétáljunk egyet a városban – jegyezte meg lekezelően Neji. Pein nem szólt egy szót sem. 
    -     Jobb lesz, ha elhúztok innen – lépett előre Sasori, én pedig hátráltam egy lépést. – Mi van, cica? – vigyorgott, és az orrom előtt termett. – Tán zavarok?
    -     Meglehetősen – fintorodtam el. Szélesen elvigyorodott – én konokul elnéztem a füle mellett -, majd kezébe vette arcomat.
    -     Az enyém vagy – súgta. Annyira tökön rúgnám, de komolyan. Miért nehezíti meg a dolgomat? 
    -     Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor leléptél – sziszegtem az arcába. A többiek néma csendben figyeltek minket, Sasori arca pedig elsötétült, a következő pillanatban pedig már ajkai az enyémen voltak. A csók alig tartott öt másodpercig, máris elhúzták tőlem, és a következő, amit láttam, hogy Sasori vérző orral fekszik a földön. Már épp örültem volna saját magamnak, hogy gondolatban is meg tudom úgy ütni, hogy így nézzen ki, de akkor leesett, hogy tulajdonképpen Sasuke készül agyon verni.

Hogy kicsoda? Uchiha Sasuke?

Ránéztem, és olyan dühöt véltem felfedezni arcán, amit még soha. Oké, ez valami vicc? Hol az igazi Sasuke? Ránéztem Itachira, akinek arcán mosoly ült. Ez most azt akarná jelenteni, hogy örül, hogy az öccse átrendezte Sasori arcát? Mert akkor összeállhatnánk. 
    -     Nocsak, nocsak – ült fel Sasori. – Ki hitte volna…
Ez meg mi a rákról fecseg? Sasuke összehúzta a szemét, Sasori pedig dühösen vigyorgott. Az volt az érzésem, hogy jelentősen eltévedtem, minimum egy bolygót eltévesztettem. 
     -     Gyertek, menjünk – fogta meg Ino a karomat, és elhúzott minket. Vetettem még egy pillantást Sasorira, aki most már nyíltan fortyogott a dühtől, de akkor megragadta Sasuke karját, és valamit belesziszegett az arcába, amit nem hallottam. Sajnos még a szájáról sem tudtam leolvasni. Sasuke lerázta magáról Sasori kezét, és elindult felénk.
     -     Azt kétlem – szólt még vissza a válla felett. Miről beszélhettek?

 

Június 13.
04:12

   Naruto a nappaliban ült, diadalittasan. Hinata mélyen aludt, mikor kivette a táskájából a könyvet, hogy elolvashassa, mi az, ami barátnője lelkét nyomasztja. Semmit nem sikerült belőle kiszednie, de nagyon aggódott érte. Biztos volt benne, hogy Hinata nem tud egyedül megbirkózni egy súlyosabb problémával, de mégis erősnek gondolta. 
   Naruto felcsapta a könyvet, és lázas olvasásba kezdett ott, ahol Hinata könyvjelzője állt. Naruto ujjai a lap sarkát gyürködték, miközben a sorokat futotta át, szeme folyamatosan összeszűkült. 
    -     Ez nem lehet igaz – súgta. A lap már teljesen összegyűrődött, már a szakadás szélén állt. Naruto végül becsukta a könyvet, és arcát a tenyerébe temette. – Te jó ég!
Nem fogja elmondani senkinek, mit olvasott. Hinata nem tette, ő sem fogja, de legalább tudja. Segítenie kéne Hinatának, de hogyan? Tisztában volt vele, hogy barátnője ezzel a csapással nem tud egyedül megbirkózni, és végrehajtani sem fogja tudni. Naruto beletúrt a hajába, majd magához vette a könyvet, hogy visszavigye Hinata táskájába. 
   A lány mélyen aludt, fél arcát a párnába fúrta, sötét haja a karját verdeste. Naruto elmosolyodott, és végigsimított Hinata arcán, csak úgy itta a látványt, melyet ez a csodálatos tündér nyújtott számára. A vékonyka takaró félig takarta csak el hófehér testét, mely alól kikandikált a lila hálóruha. Naruto mélyre süllyesztette a könyvet a táskában, majd befeküdt Hinata mellé, és fél kezével átkarolta a lány karcsú derekát. Hinata nem ébredt fel, így Naruto minden totojázás nélkül csókolt bele nyakába. Ismét orrába szívta azt a bódító levendula illatot. Elmosolyodott. 
     -     Szeretlek – súgta.

 

Június 18.
14:58
Könyvesbolt

   Temari egy könyvet emelt le a polcról. Shikamaru néhány sorral odébb járt, mindkettőjük szeme megállíthatatlanul csüngött a könyveken. Egyet kerestek, méghozzá Hinatáét, hogy beleolvashassanak. 
   Temari tiszteletben tartotta Hinata döntését, miszerint nem olvashatják el, de most az ő érdekében cselekedett. Nem tudta, hogy Narutónak sikerült-e valamit kihúznia a lányból, tegnap Shikamarunál aludt, és fejlemények még nem érkeztek. 
   Temari visszatette a szakácskönyvet a polcra, majd továbbindult a sorok között. 
     -     Meg van! – lépett oda hozzá Shikamaru. – Ezt ennyire eldugni.
Levettek egyet a polcról, és felcsapták, majd lapozgatásba kezdtek. 
     -     Mi történt utoljára? – kérdezte Shikamaru.
     -     Ne azzal törődj! – szólt Temari. – Azt a jelenetet kell megkeresni, mikor Hinata utoljára olvassa a könyvét. Vagy ami az előtt volt. 
     -     Mi volt az előtt?
Temari karba fonta a kezét, és elgondolkodott.
     -     Á, nem t’om – dobbantott lábával. – Add oda! 
Shikamaru az égnek emelte a tekintetét, majd hagyta, hogy barátnője megkeresse azt a részt. Vadul tépkedte a lapokat, Shikamarunak el kellett takarnia, nehogy az itt dolgozók észrevegyék, mit művel szeretett könyvükkel. Temari végül diadalmasan a fiú orra elé dugta a könyvet, mire az el is olvasta a két oldalt. 
   Felvont szemöldökkel nézett fel Temarira. 
     -     Nem csodálom, hogy ennyire kiborult – szólt végül. – Ez kellemetlen. 
     -     Az – bólintott Temari. – Kizárt dolog, hogy ezt ő meg merné csinálni!
     -     Most mi legyen? – kérdezte Shikamaru, Temari pedig elgondolkodott. 
     -     Narutónak kéne csak szólni – nézett fel barátjára. – Ő segíthetne Hinatának. 
     -     Elvégezni helyette a piszkos munkát? – vonta fel a szemöldökét a fiú. 
     -     Nem. Megvigasztalni. 
Shikamaru erre már nem felelt, helyette becsukta a könyvet, és visszatette a polcra. Temari nagyot sóhajtva fordultak felé, majd kimentek az üzletből, hazafelé. Elhatározták, hogy ezt mindenképpen megbeszélik Narutóval, még ha a fiú nem is fog annyira komolyan hozzáállni. De Temari tudta, hogy félti Hinatát, az életénél is jobban, és azt is, hogy bosszút akar állni Madarán, amiért megölte Jiraiyát és amiért Hinatával is végezni akar. Pontosan tudta, mit gondol Naruto. Elveszik tőle az egyetlen embert, akit sokkal jobban szeret a barátainál is. Temari nem hibáztatta érte. Neki is Shikamaru volt a legfontosabb. 
   Rámosolygott Shikamarura, aki viszonozta azt, és kezeit összekulcsolta, majd csókot nyomott ajkaira. 
     -     Szeretlek – mondta Temarinak.

 

Június 18.
20:00
Narutóék otthona

   Temari és Shikamaru még beültek egy kávéra, csak azután mentek haza. Most kint ültek a kertben Narutóval, hogy beszámolhassanak neki a fejleményekről. Azonban úgy tűnt, hogy a fiú tudta ezt már, és el is mondta, hogy miért. 
     -     Elolvastam én is – szólt. – Elcsentem a könyvét a táskájából. 
Beszélgettek róla, hogy Hinata nem elég erős hozzá lelkileg, hogy ilyesmit végrehajtson. Fogalmuk sem volt róla, mit tegyenek. Bonyolult volt az egész, az események csak úgy pörögtek, és nem tudták megállítani egy percre sem. Azt sem tudták, hogy ezt Hinata leírta-e, hogy ők megfejtették a titkát. Shikamaru ugyan biztos volt benne, hogy egyedül Hinata az, aki nem tudja megállítani a jövőt, de ők képesek rá. Nem engedhetik, hogy ő végezze el ezt a szörnyű csapást. 
   Kilencig beszélgettek erről, végül Shikamaru úgy döntött, hazamegy. Kezet fogott Narutóval, Temari pedig kikísérte, és az ajtó előtt egy hosszú búcsúzkodást folytattak le. 
     -     Ne haragudj, hogy belerángattalak ebbe – szólt, felnézve a fiúra. Shikamaru elmosolyodott. 
     -     Nem te rángattál bele – mondta, és végigsimított Temari arcán. – De ez van. Azért remélem, én nem fogok meghalni. – Mikor Temari elsápadt, felnevetett. – Nyugi!
Megcsókolta a lányt, majd búcsút intett, és elsétált. Temari aggódó arccal nézett utána, majd mikor a fiú eltűnt a szeme elől, bement a házba.

 

Június 19.
17:21
Konoha utcái

   Másnap úgy döntöttünk Hinatával, hogy bevásárolunk Konoha sétálóutcájában. Elhatároztuk, hogy meglepjük magunkat egy-két csilli-villi cuccal, de ebből persze barátainkat sem hagyhattuk ki, viszont halvány fogalmam nem volt róla, a fiúknak mit vegyünk. Hinata végül javasolta, hogy horrorfilmeket vásároljunk, úgyis tévéznek megállás nélkül, ha épp nem a deszkaparkban vannak. Én egy kicsit félreértettem ezt a horrorfilmet, így az utca közepén kezdtem el vitatkozni Hinatával, hogy nem vagyok hajlandó pornófilmre költeni a pénzem. Ezzel persze nem csak magamat, hanem Hinatát is totálisan beégettem Konoha népessége előtt, így vörös fejjel vonultunk be egy hangszerboltba. Hirtelen ért a felismerés, hogy a színházba már nem is járunk, de most már tök mindegy volt, habár azzal az elhatározással léptünk be egy másik üzletbe – a hangszerboltban nem vettünk semmit -, hogy ma éneklésre bírom őket, még ha csak a házban leszünk is. Olyan rég énekeltem már! 
   Végül csak sikerült választanunk néhány filmet, még ha a többsége nem is horror volt, hanem vígjáték, ugyanis Hinatával irtóztunk a horrorfilmektől, bár ennek minden bizonnyal Karin és Ino volt az okozója. Már lassan ott tartottam, hogy el kell mennem fülészetre. 
   Következő célpontunk a ruhabolt volt, ahova elszánt arccal léptünk be, és megrohamoztuk a választékot. Itt viszont már nem voltam hajlandó elhanyagolni barátnőimet se, így kaptak egy-egy pólót, avagy Temari egy blúzt, ő inkább azokat szerette. Ezen felül Hinata bátorkodott venni Tentennek egy fehérnemű párost, aminek az alja… nos, egy tanga volt, pedig köztudott, hogy Tenten utálja az ilyen „bevágó” alsóneműket. 
     -     Mondd csak, Hinata – szóltam, miközben egy toppot válogattam magamnak. Hinata kíváncsian pillantott rám a másik oldalról. – Miért vagy mostanában olyan lehangolt? 
Nem válaszolt. Tudhattam volna. 
     -     Nekem nyugodtan elmondhatod – néztem fel rá. – Titoktartó vagyok. 
     -     Ez nagyon bonyolult – mondta halkan. 
     -     Szerintem képes vagyok felfogni – mosolyogtam. Azért annyira hülye még én sem vagyok. 
     -     Inkább hagyjuk! – Hinata hátat fordított nekem, és elment. Oké, ez nem jött össze. Szerintem sose fogom belőle kihúzni, így ismét csalódottan vettem tudomásul, hogy már megint vesztettem. 
   Végül is sikerült ezt elfelejtetnem Hinatával, és ismét vidáman mentünk ki a ruhaboltból. 
   A bevásárlást befejezve vettünk egy-egy jégkását, és hazafelé vettük az irányt az újonnan vásárolt holmikkal. Félúton végül iderendeltük valamelyik fiút autóval, mert olyan nehezek voltak a csomagjaink, hogy már az ujjaimat sem tudtam mozgatni. Neji végül fejcsóválva rakta be a cuccokat a csomagtartóba, és beszálltunk az autóba. 
     -     Nem is voltak nehezek – szólt. 
     -     Egyesével talán nem – förmedtem rá. – De köszi, hogy eljöttél értünk!
Neji morgott egyet, majd hazaindultunk.
   Nemsokára haza is értünk, Neji segített behordani a cuccokat, és ameddig Hinata bepakolta az élelmet a hűtőbe, addig én kiosztottam mindenkinek az ajándékát. Tenten mélyen elpirult, amikor odaadtam neki a fehérneműt, ellenben Neji kaján pillantást vetett a piciny ruhadarabokra. Végül is nagyon örültem, hogy mindenki örült az ajándéknak, így meg is volt az esti programunk. Ezúttal vígjáték-maratont tartottunk, amit végül csak popcornnal dobtunk fel. 
   Mindent összevetve egész jó napom volt, és alig vártam már, hogy még egy ilyen legyen…


Tizenkilencedik fejezet

Madara halála

 

Június 20.
14:32
Narutóék otthona

   Volt ma egy igen érdekes beszélgetésem Narutóval. 
   Úgy kezdtem a reggelt, hogy kimentem – a mosdó után – a nappaliba, hogy megnézhessem a reggeli híradót, de ott találtam Narutót. Barátom a kezét tördelte, miközben motyogott magában. Totálisan megrémültem, hogy elkapta a skizofrénia a srácot, de ez nem annak tűnt. Nem saját magával beszélgetett. 
     -     Jól vagy? – léptem oda hozzá, és leültem mellé. Naruto felnézett rám. 
     -     Ja, jól vagyun… vagyok – szólt. Halálos rémület ült ki az arcomra. Tehát mégis csak skizofrén. 
     -     Hányan vagy? – kérdeztem cérnavékony hangon. 
     -     Bocsi, kicsit össze vagyok zavarodva – túrt bele hajába. – Amúgy nem vagyok skizofrén, ne ijedj meg! 
Nem találtam ezt túl bíztatónak, de nem akartam ezzel pont most foglalkozni. 
     -     Azt hiszem, ez lesz a megoldás – sóhajtott Naruto. Mi van? – Rendben, ez jó lesz! Szerinted is? 
Rám nézett. Erre most mit válaszolják? Halvány lila gőzöm sincs róla, miről fecseg. 
     -     Aha… - Zavartan rántottam vállat. – Tökéletesen egyetértek!
Naruto megkönnyebbülten felsóhajtott. Tényleg kezdtem érezni, hogy valami baj van a fejével.
     -     Akkor jó – nevetett, majd felállt. Sokáig néztem utána. Most vagy én keltem rosszul, és mindenki megbolondult körülöttem, vagy nekem lett átmeneti amnéziám…

 

Június 20.
15:08
Narutóék otthona

   Fél órával később megtörtént a napom második érdekes beszélgetése is, ami miatt végül rájöttem, hogy nekem van átmeneti amnéziám, ugyanis rajtam kívül mindenki tudott valamit. 
   Temari a konyhapultnak támaszkodott, és bámult ki az ablakon, mikor beléptem, hogy a napi kakaóadagomat leönthessem torkomon. 
     -     Szia! – köszöntem a lánynak. Temari motyogott egy „szia”-t, majd magában folytatta ezt. Úristen, hova kerültem? Gyorsan felmértem a lehetőségeimet, hol vannak kijáratok, hogy kiszabadulhassak ebből az őrültek házából. 
     -     Miért vagytok ma ilyen furák? – kérdeztem végül Temarit, de nem felelt. 
     -     Igen – szólt. – Ez lesz a megoldás. Már csak oda kell jutnom. De vajon sikerülni fog?
Te jó szagú Hold! Idejött valami manó, aki elvarázsolta a barátaim agyát? Vagyis kiszipolyozta őket? Engem miért kegyelmezett meg? Jól van, Sakura, nyugalom! Húsz évesen már elég gáz ilyenekre gondolni! Ez csak átmeneti elmezavar náluk! Pontosan! 
   Végül súlyosan evakuáltam magam, vagyis elmentem Temari közeléből, és onnantól kezdve a két szőkét tíz méteres körzetben kerültem, ami nem volt könnyű, tekintve, hogy nem elég nagy a ház. 
   Reggelinél azonban nem csak Naruto és Temari volt furcsa, hanem Hinata. Sokkalta sápadtabb volt, mint eddig, és úgy tűnt, mintha Temari és Naruto pontosan tudnák, mitől ilyen. Nekik bezzeg elmondta? Durcásan indítottam támadást a rántotta maradékai ellen, és tömködtem bele a számba, elűzve azt a kísértést, hogy a mai nap’ jelentős esemény fog történni. De vajon mi? Nagyot sóhajtottam, és belekortyoltam a tűzforró teámba, majd nyújtózkodtam egyet. 
   A reggeli után mindenki bevonult a szobájába, azaz majdnem mindenki. Naruto és Hinata, valamint Ino, akinek az a kijelentése volt, hogy muszáj egy beszédet megírnia keddre. Keddig még három nap volt hátra, de tudtam, hogy Ino szereti jóval előbb elkezdeni a dolgait. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! – ez volt a mottója, és ezzel nagyon sok előnyt szerzett magának. Azt hiszem, ezt nekem is be kéne vezetnem. Neji és Tenten randevúra mentek, Temari átugrott Shikamaruhoz, Suigetsu és Karin meglátogatták a szülőket, Sasuke és én pedig filmet néztünk. Legalábbis eredetileg én akartam, de csatlakozott hozzám, mikor már tíz perce ment. Csendben ültünk egymás mellett. 
     -     Kérsz inni? – kérdeztem, mikor felálltam, hogy a számban tomboló sivatagot orvosoljam. Bólintott. Végül is egy „igen, köszönöm, Sakura” mondatra nem igen számíthattam. De! Egy „köszönöm”-öt sikerült kapnom tőle, mikor kezébe nyomtam a kedvenc üdítőjét, és jó nagyot kortyolt bele, én pedig visszahuppantam a fotelbe. Most már kvittek vagyunk. Ő hozott nekem kókuszreszeléket, én pedig üdítőt. Király…

 

Június 20.
22:57
Börtön

   Hinata remegő végtagokkal lépett be a börtönbe. Jobb ötlete nem volt, betörni nem tudott, hisz mindenhol térfigyelő kamerák álltak, ahhoz képest eléggé simán bejutott, és ezt nem érezte szerencsének.
   Lassan lépkedett előre, belemélyedve abba, milyen régi stílusú ez a hely. Az őr aludt, a mellette lévő asztalon feküdtek cuccai. A félig megrágcsált szendvics, a hamutartó, amiben cigaretták sokasága feküdt, halvány füstcsíkot eresztve magukból. És még ott hevert az őr pisztolya. Hinata el sem hitte, hogy ilyen „szerencsés”. Talán Madara hívogatja egyre közelebb, hogy lője le. Hinata nagyot nyelt. A könyvben olyan könnyen megtette, de most egy cseppnyi bátorság sem lakozott benne. Lassan elvette a fegyvert, és elindult a piszkos folyosón, Madara cellája felé. A könyvben pontosan le volt írva, melyikben lapul a gyilkos. 
   Nem kellett sokáig keresgélnie. Madara a ráccsal szemben ült, egyik lábát kinyújtotta, míg a másikra a fejét hajtotta. Hinata megállt előtte, és lenézett a gyűlölt férfira. 
     -     Hát eljöttél – szólt Madara, és felnézett a lányra. Hinatának nem is kellett tudnia, hogy Uchiha. Látszott rajta. Az a semmitmondó arc, a fekete haj és szem, és a tömény ridegség, ami egy Uchihát jellemzett. Hinata erősen szorította a fegyvert, érezte, ahogy izzad a tenyere. Rezzenéstelen arccal meredtek egymásra, egyikük sem törte meg a pillanatot. A két szempár szorosan egymásba kapcsolódott, és Hinata érezte, hogy lassan alább hagy az ereje. Nem képes végezni vele. Lábai remegtek. 
     -     Szánd el magad! – szólt Madara. Hinata egész testében reszketett, nem bírta mozdítani a tagjait. Mintha földbe gyökerezett volna, habár ebben a pillanatban azt kívánta, bár megnyílna alatta a föld. Meg akarta ölni Madarát. Véget akart vetni az életének, amiért tönkretette az övét. De sehogy sem ment, pedig a könyvben megtette. Csak kicsit vacakolt. 
     -     Megöltem Jiraiyát – mondta Madara. Hinata felemelte a fejét. – Téged is meg akarlak. Kis híján a barátodat, Narutót is megöltem. De nekem csak te kellettél. Ha életben hagysz, és kiszabadulok innen, megölöm! 
Hinata tudta, hogy egy ideig úgysem fog innen kijönni. Hisz túl sok ocsmányságot követett el, habár egy szökési terv gyerekjáték lehet neki. Hinata dühösen emelte fel a pisztolyt, pontosan Madara homlokára célzott. 
     -     Hozzá ne merj nyúlni! – sziszegte, dühösen markolva a hideg fémet. 
     -     Én mindig elérem azt, amit akarok! – Madara vállat vont, továbbra is közömbösen meredve a lányra. Hinatán ismét remegés futott végig. 
     -     Azt kétlem. A könyved sem jött össze. Engem sem sikerült megölnöd. 
     -     Ez igaz – ismerte el Madara. – De a könyvért bosszút álltam, és rajtad is bosszút fogok. Narutón keresztül. Ha csak meg nem ölsz. 
     -     Miért akarja ennyire, hogy megöljem? – Hinata szinte sírva kérdezte ezt, tagjai remegtek a kétségbeeséstől. Nem mer végezni a férfivel. Nem bírja megtenni, egyszerűen képtelen cselekedni. 
     -     Akkor sikerülne a tervem. – Madara mosolygott. – Teljesítem a feladatom, és nyugodt lélekkel távozhatok el. Nekem is van halálos bűnöm. Nem élhetek tovább. 
     -     Még is micsoda? 
     -     Irigység.
Hinata kezében remegett a pisztoly. Most kéne jönnie. Most kell meghalnia Madarának. De miért nem esik össze? Miért mosolyog még rá olyan hidegen, amitől mintha mínuszba esne le a hőmérséklet Hinata körül? A lány beleharapott ajkaiba. Nem fog sikerülni, gondolta elkeseredetten. A könyvben már rég lelőtte Madarát, de most csak áll, és nem tudja meghúzni a ravaszt. Nincs hozzá elég ereje. Miért? – kérdezte magától. Pedig olyan könnyű lenne! 
     -     Tedd le a fegyvert, Hinata! – szólt valaki mellőle, és ijedten kapta oda a tekintetét. Temari, Shikamaru és Naruto állt vele szemben. Komor tekintettel indultak el Hinata felé, de végül Naruto arcára mosoly szökött. 
     -     Add ide! – nyújtotta a kezét Shikamaru. Hinata még mindig nem mozdult. – Nem kell bemocskolnod a kezed miatta! 
Hinata lassan átnyújtotta a fegyvert, és Naruto karjaiba omlott. A fiú erősen szorította, mintha soha nem akarná elengedni. Válla felett Shikamarura nézett, aki most Temarival az oldalán a rács elé lépett. 
     -     Uchiha Madara – súgta. – Aki megölte Sarutobi Asumát. 
Madara elmosolyodott. 
     -     Személyesen!
Shikamaru felszegte a fegyvert, Madarára célozva. – Megbosszulom!
Madara lehunyta a szemét, várva a megváltó halált. S akkor lövés dördült. Hinata és Naruto döbbenten néztek Shikamarura, aki csakugyan dermedten állt. 
     -     Megölted – szólt Naruto. 
     -     Kellemetlen, de nem én voltam – nézett rá Shikamaru. 
     -     Te? – Temari értetlenül meredt a folyosó túlsó felén álló nőre. Kezében fegyver pihent, Madarára szegeződve, akinek most a homlokából folydogált a vére. A nő barna haja kócosan meredt össze-vissza, vöröses szeme diadalittasan villogott. 
     -     Kurenai – szólt Shikamaru. – Mit műveltél?
     -     Meg kellett bosszulnom – suttogta a nő szaggatottan. – Szeretem Asumát! Madara elvette az életem. Nem adott esélyt rá, hogy a gyermekével lehessen! Még csak nem ismerhették egymást! Nem hagyhattam!
Kurenai felzokogott, és a földre esett, kezéből kihullott a fegyver. Shikamaruék odaszaladtak hozzá, de akkor a folyosón szapora lábdobogások hallatszódtak. 
     -     Maguk mit keresnek itt? – kérdezte az őr, és akkor meglátta a halott Madarát. – Mi ez? Kik maguk? Azonnal velem jönnek!

 

Június 20.
00:01
Narutóék otthona

   Egyből az ajtó elé szaladtam, mikor észrevettem, hogy Narutóék érkeztek haza. 
     -     Hol voltatok? – förmedt rájuk Ino. – Halálra aggódtuk magunkat!
Azonban úgy tűnt, ők tényleg a halál szélén álltak. Hinata holtsápadt volt, Narutónak kellett támogatni, Temari és Shikamaru pedig csakugyan sokkos állapotban álltak. 
     -     Mi történt? – kérdezte Suigetsu. Naruto bevitte Hinatát a szobájukba, Temariék pedig leültek a nappaliba. Egyből megrohamoztuk őket, ugyanis volt egy olyan érzésem, hogy itt valami eget rengető dolog történt. 
     -     Madara halott – szólt Shikamaru. 
     -     Mi? – értetlenkedett Karin. – Hogy-hogy halott? Mi történt?
     -     Eredetileg Hinatának kellett volna megölnie – vette át a szót Temari. – Leírta a könyvébe. De nem merte megtenni. Aztán mentünk mi, Shikamaru majdnem megölte, de aztán…
     -     Aztán bejött Kurenai – folyatta Shikamaru. – Végzett vele. 
Szám elé kaptam a kezem. 
     -     És mi lesz akkor most vele? – kérdezte Tenten. 
     -     Elvitték a rendőrök – mondta Temari. – Nem tudjuk, mi lesz vele. Kakashi minket elintézett, nem kaptunk semmit. De nem biztos, hogy Kurenai-t ki tudja húzni a csávából. Hisz Kurenai is rendőr. Néhány hetet biztos bent kell ülnie. 
     -     Reménykedjünk, hogy nem lesz így – sóhajtott Neji. 
     -     Ezt titkolta Hinata? – kérdeztem. – Hogy neki kell megölnie Madarát?
Shikamaru és Temari bólintottak, a szobában pedig néma csend lett. Mindannyian a gondolatainkra hagyatkoztunk, próbáltuk feldolgozni az eseményeket.

Madara meghalt…

Hinatának kellett volna megölnie…

Kurenai tette…

Bármikor börtönbe csukhatják…

És mi lesz a gyerekkel?

Nagyon remélem, hogy Kakashi elintézni. Néma pillantást váltottam Sasukéval, majd felálltam.
     -     Sétálok egyet – szóltam végül, és kimentem a nappaliból. Már épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy kéz megállított. Kíváncsian néztem fel Sasukéra, aki most egy kulcscsomót lóbált szemem előtt. 
     -     Ez minek nekem? – kérdeztem. 
     -     Nincs kedved kocsikázni egyet? – nézett rám. Egy néhány másodperces hatásszünet állt be az agyamban. Hogy mit csinálni? Uchiha Sasuke „kocsikázni” akar… velem? Fejlődik a gyerek. Végül is ezt az ajánlatot nem utasíthattam el, mert nem lesz még egy ilyen alkalmam. 
     -     Jól vagy? – kérdeztem végül. Bólintott, de nem akart erre több szót fecsérelni – mintha eddig megszólalt volna -, helyette kinyitotta az ajtót, és kitessékelt rajta. Végül beszálltunk az egyik autóba, és Sasuke kihajtott. 
   Csendben ültem végig az utat, egészen addig, ameddig Sasuke le nem fékezett. Konoha végében álltunk meg, egy elhagyatott földúton, a csillagok alatt. Telihold volt éppen, a csillagok ezrével ragyogtak, fantasztikus látványt nyújtott. Ámulva néztem fel az égre, arcomra apránként mosoly szökött.
     -     Ez fantasztikus – suttogtam. 
     -     Az. 
Kezdtem tényleg aggódni Sasuke miatt. Az, hogy tetszik neki valami olyasmi, ami nekem is, az hatalmas képtelenségnek tűnt. Ezen kívül elhozott ide, hogy megmutassa ezt a csodát. Ezzel a sráccal valami nem stimmel. Ránéztem, majd hátradőltem. Sasuke a csillagokat nézte, de végül rám emelte a tekintetét, s egy pillanatra összeforrt pillantásunk. Elmerültem azokban a fekete szemekben, de nem bírtam sokáig; elpillantottam róla.
     -     Sakura – szólt halkan. Fogcsikorgatva vettem tudomásul, hogy már megint rá kell néznem. 
     -     Hm? 
Hirtelen elfelejtettem mindent, amit valaha átéltem. Attól a pillanattól kezdve, ahogy Sasuke ajka az enyémhez ért, valami elszállt belőlem. Valami olyasmi, amit rég éreztem már: csak egy pillanatot akartam a magaménak tudni. Mindent félredobtam, és visszacsókoltam. Alig mertem elhinni, hogy Uchiha Sasukéval csókolózom, egyszerűen fel nem foghattam. Mikor alig volt olyan pillanatunk, ami a pozitív emlékek közé sorolható… na, jó! Talán egy, amikor kijöttem a szobámból, és nekiütköztem. Vagy amikor Kibáéknál voltunk, és az ölében ültem… De ezek semmiségek. Most viszont. Ahogyan meleg ajkai az enyémeket csiklandozzák. Közelebb húzódtam hozzá, tenyeremet az arcára helyeztem, és mohón csókoltam tovább. Ujjaival a hajamba túrt, tarkómon kellemes borzongás futott végig. Soha nem éreztem még ehhez hasonlót. Sasorival teljesen más volt, nem váltott ki belőlem ilyesmit. 
     -     Szeretlek – súgta Sasuke, mikor egy pillanatra megszakította a csókot, de egyből összeragadtak ajkaink. – Nagyon… nagyon… nagyon…
Minden szavát egy csókkal erősítette meg, és nekem a pulzusom az egembe szökött. Istenem! Boldog voltam, rettenetesen. Sasuke okozta nekem a legtöbb szenvedést, mégis őt szeretem a legjobban. És ő is engem… Mosoly csúszott ajkaimra, és akkor elakadt a lélegzetem: visszamosolygott, de úgy, ahogy még sosem láttam. Ez nem egy szimpla szájhúzás volt, hanem teljes, szívből jövő mosoly. Sosem láttam még így, de el kellett ismernem, hogy ezerszer jobban áll neki, mint a mogorvaság. Könny szökött a szemembe a boldogságtól, még mindig nem akartam elhinni, amit átéltem. Ajkaink ismét egymásba kapcsolódtak, amit végül én szakítottam meg.
     -     Szeretlek – szóltam halkan, és neki még egy mosoly kúszott szájára. Sóhajtva dőltem hátra, majd ránevetettem, és kiszálltam az autóból. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Nekitámaszkodtam a motorháztetőnek, kezeimet magam mellé csúsztattam, és elnéztem a csillagokat. Sasuke…szeret…Sasuke…szeret… - Csak ez visszhangzott a fejemben. Végül ajtócsapódást hallottam, és Sasuke lépett mellém. 
     -     Ezt már nagyon régóta szerettem volna elmondani – szólt. Elmosolyodtam. 
     -     Hát nem látszott! – nevettem fel. 
     -     Jól titkolom az érzelmeimet. – Szinte büszke volt saját magára, amit végül egy hajborzolással jutalmaztam. 
     -     Nem kéne – vigyorogtam. – Azt hittem, hogy utálsz! És ezért én is utáltalak. 
Sasuke elmosolyodott. – Nem utáltalak! Csak túlságosan szerettelek. 
     -     Á, értem – szóltam nevetve. – Tehát te így fejezed ki a szeretetedet! 
Sasuke elfintorodott, majd átkarolva a vállamat, magához húzott. 
     -     De hoztam neked kókuszreszeléket – sandított rám. Cinikusan felnevettem. 
     -     Olyan lovagias volt. 
Sasuke szélesen elvigyorodott, majd kibontakoztam karjaiból, és felé fordultam. 
     -     Tervezgettem magamban a kinyírási módszereket, hogy öljelek meg – vallottam be, amire egy gúnyos mosoly volt a válasz. 
     -     Képzelem. 
Kinyújtottam rá a nyelvemet, de hirtelen új kérdés ötlöt fel bennem.
     -     Amikor Sasori megcsókolt, és te megütötted – kezdtem, mire kíváncsian tekintett le rám. – Mit mondott neked? 
Sasuke habozott. Néhány másodpercig nem szólalt meg, majd mikor a kezemet az övére csúsztattam, mély levegőt vett. 
     -     Azt mondta, hogy úgyis vissza fog téged szerezni – mondta. – És azt, hogy elvesz előlem. 
Felnevettem, mire ő előttem termet, és mielőtt bármit szólhattam volna, megcsókolt. Ismét az az ismerős, bizsergető érzés fogott el, és már tudtam…

Teljes szívemből szeretem Uchiha Sasukét…

 

Augusztus 11.
15:07
Konoha

   Két hónap telt el azóta, hogy Madara meghalt, és összejöttem Sasukéval. Kurenai-nak végül néhány heti közmunkát kellett végeznie, de így sem volt boldog. Talán belátta, hogy a bosszú nem vezet sehová. 
   Shikamaru és Temari végül elköltöztek a bandától, de ezzel nem csak ők voltak így. Eladtuk a házat, és mindenki ment a maga világába, tehát: a banda feloszlott, de örökké barátok maradunk. Naruto Hinatával, Suigetsu Karinnal, Neji Tentennel és én Sasukéval. Konoha közepén vettünk ki egy lakást július elején, és azóta boldogan ott élünk, bár volt egy kellemetlen beszélgetésem a közös képviselővel, de ezt magamban sem merem részletezni. Viszont boldogan vettem tudomásuk, hogy Shikamaru és Temari házasodni készülnek, de a többiek még nem vetemedtek ilyesmire. Azonban ma áthívtam magunkhoz Inót, hogy az eddig feledésbe merült kérdéseket feltegyem neki. Sasuke dolgozott, én viszont szabadnapon voltam, akárcsak Ino, így végre kifaggathattam. Leültünk a fehér bőrkanapéra, és miután hoztam apró teasüteményt és kávét, belekezdtem a szaftos pletykák gyűjtésébe. 
     -     A múltbéli események miatt nem nagyon tudtunk négyszemközt beszélgetni – szóltam. – Na, tehát! Honnan ismered Itachit? 
Láttam Inón, hogy elpirult, ami miatt diadalittas mosoly csúszott ajkamra. 
     -     Régi barát – mondta végül, de nem hittem neki. Aztán végül is kiderült, hogy Itachi ráhajtott Inóra, aki azt visszautasította, és olyan gorombaságokat vágott szegény fiú fejéhez, hogy elmérgesedett a viszonyuk. 
     -     De már kibékültünk – pirult el Ino. – Nem rég odaállítottam elé, hogy ne haragudjon, és happy end!
     -     Mennyire? – vontam fel a szemöldököm, és felnevettem, mikor megláttam Ino vörös arcát. – Értem! 
Hogy miért csak két hónap után kérdeztem meg? Magam sem tudom. Egyszerűen csak kiment a fejemből. 
   Tehát végül is egész jól alakult már az életünk. Hinata egyik nap felhívott, hogy talált munkát – szegényke annyira örült neki, hisz a támadások miatt házfogságra volt ítélve, de most már szabadon mozoghatott. Naruto mindig vigyázni fog rá, és ezt tudta is. 
   Hirtelen nyílt ki az ajtó, és én boldogan siettem Sasuke elé. 
     -     Helló, hercegem – támaszkodtam az ajtófélfának. – Milyen volt a napod? 
     -     Nélküled? – nézett rám sóhajtva. – Pocsék! 
Vigyorogva kapott a vállára, majd megforgatott a levegőben, a földön pedig forró csókot váltottunk. 
     -     Amúgy ne gúnyolódj! – sandított rám. Elvigyorodtam. Amikor én szabadnapos voltam, ő pedig dolgozott, akkor mindig ezzel piszkáltam, amit ugyan nem vett zokon, de nem is repesett tőle. Gyors csókot nyomtam arcára, majd csettintve hátat fordítottam neki. 
     -     Kész a kaja – kacsintottam rá, de akkor két kéz állított meg a derekamra fonódva.
     -     Légy a feleségem! – súgta a fülembe, én pedig teljesen lesokkoltam. Hitetlenkedve fordultam meg.
     -     Hogy mi? – néztem rá döbbenten. 
     -     Jól hallottad – bólintott eltökélten, majd letérdelt elém, zsebéből pedig egy kis dobozt húzott elő. Kezdett az ájulás kerülgetni. Te szent ramen! – sikoltottam magamban. 
     -     Ezt most komolyan mondtad? – kérdeztem. Arcán már nem mosoly ült, hanem teljes komolyság, ami egyből választ adott a kérdésemre. Könny szökött a szemembe. 
     -     Szeretlek, mindent képes vagyok feláldozni érted – súgta. – Mi a válaszod? 
Néhány végtelennek tűnő másodpercig álltam előtte, lenézve tökéletes arcába. 
     -     Igen – motyogtam végül. 
     -     Nem hallom. 
     -     IGEN!
Boldogságtól dagadó mellkassal ugrottam nyakába. Hozzámegyek Sasukéhoz, alig mertem elhinni! Ahhoz a fiúhoz, akivel néhány hónapja még rossz viszonyban voltam. Sasuke erősen szorított magához, majd újra-újra csókokkal halmozott el, majd kipirult arccal közöltem, hogy ettől még nem ment el az étvágyam, úgyhogy nyomás enni. Azonban Sasuke is nagyon boldognak tűnt, olyannyira, mint amilyennek még sosem láttam. Izgatottan fészkelődtem a helyemen, miközben ettünk, és mindig egymásra mosolyogtunk. 
   Ezt az ügyet végül kitárgyaltuk a lányokkal, de én mindenképpen Shikamaruék után akartam házasodni. Végül is… túl sok vendég nem lesz. 
   Az Akatsukival már egy ideje nem találkoztunk, csak Itachi látogatott meg minket néha napján. Ők is felosztódtak, ment mindenki a maga útján, és örömmel vettem tudomásul, hogy végül is minden jóra fordul egyszer. Alig vártam már az esküvőnket Sasukéval – amihez még fél év volt hátra becslésünk szerint, de nem is akartam elsietni – és azt, hogy gyerekeket szülhessek neki. 
   Sait már nagyon régen nem láttam, de most időm sem volt, hogy meglátogassam, habár Kankuróval sokszor összefutottam. Hiába hiányoztak, nem látogattam meg őket, maximum telefonáltam nekik. 
     -    Csináljunk gyereket! – ölelt magához Sasuke, miután elmosogattam. 
     -    Milyen ötleteid vannak – hitetlenkedtem. – Mivel fogsz legközelebb előállni? 
Sasuke felnevetett, én pedig megcsóváltam a fejem. A gyerek még túl korai. Majd az esküvő után. Ezt végül tudattam vele is, és meglepetésemre teljesen egyetértett. Ennél bizarabb ötletek elkerülése végett bementem a szobánkba, és lefeküdtem az ágyba. Csak most döbbentem rá, milyen álmos vagyok. Fejemet a párnámra hajtottam, arcomat felé fordítottam; éreztem benne Sasuke illatát, azt a jellegzetes Uchiha illatot. Elmosolyodtam, majd felrémlett előttem a jövőm Sasukéval. Nagyot sóhajtottam, és alig mertem elhinni, hogy a világ leghelyesebb férfija az enyém és csakis az enyém. 
   Az ajtó kinyílt, és Sasuke lépett be rajta. 
     -     Jól vagy? – kérdezte furcsállva. 
     -     Aha – ültem fel, és rámosolyogtam, ő pedig leült mellém. Ebből azt hiszem, tényleg gyerek lesz…
   Sasuke levetette magát az ágyra, és behunyta a szemét, én meg röhejesen festhettem bamba arckifejezéssemmel, majd végül ledőltem hercegem mellé, és mohón bújtam karjai közé. 
     -     Meggondoltad magad? – vigyorgott.
     -     Hülye!

   Tehát… Mindent összevetve, tökéletes életem van. Ez talán egy ajándék, ami mindünket megillette ezek után a nyomasztó hónapok után. Szájon csókoltam Sasukét, majd lehajtottam a fejem, hogy az álmok birodalmába juthassak. Láthatatlan úton sétáltam, felidézve magamban a legjobb barátaimat, akiknek most néhány utcával arrébb csodálatos életük van. Akárcsak nekem. Itt fekszünk a saját lakásunkba, nem egymás hegyén-hátán, és csak egymásnak élünk. Már nem akartunk visszagondolni az elmúlt időszakra. Mikor még Hinata élete egy hajszálon függött. Kíváncsi lettem volna, hogy ez lett-e a vége a könyvnek, de azt tudtam, hogy megváltozott a jövő attól kezdve, ahogy Kurenai végezett Madarával, és nem Hinata. A lány a saját könyvét elégette, akárcsak Temariét, de a könyv több ezer helyen százasával áll, azt pedig nem tudja elpusztítani. De az biztos, hogy abbahagyta az írást, amit az olvasói nem vesznek jó néven, de aztán ki tudja… vagy megszokják, vagy Hinata ismét neki kezd írni. Esetleg beszélő nyulakról. Aztán a metróra felszállva leül mellém két beszélő nyúl… tök jó lenne. De azt tudtem, hogy

Ez tényleg az élet tolla…

És én már szeretem…

Mert boldog vagyok!