Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13-14-15

2011.01.08

 Tizenharmadik fejezet

Készületek

 

Május 17.
07:10
Narutóék otthona

   Kora reggel hangos ricsajra ébredtem. Megölöm azt, aki eltört egyetlen egy tányért is! Ezzel a sötét gondolattal keltem ki az ágyból, és nem törődve a hirtelen támadt szédüléssel és csillagesővel, kitrappoltam a konyhába. Naruto állt zavartan a helyiség közepén, előtte pedig pohárdarabkák. A KEDVENC POHARAM! Gyilkos tekintetemet ráfüggesztettem Narutóra, aki olyan hatalmasat nyelt, hogy azt még Írországban is lehetett hallani. 
     -     Az… a… kedvenc… poharam… volt… - sziszegtem minden egyes szavamat egy lépéssel erősítve. Kezeimet ropogtatni kezdtem, felkészülve rá, hogy most agyonverem Narutót, aki védekezően hátrált, de most semmilyen érv nem állíthatott meg. 
     -     Sakura, ez csak egy pohár – védekezett, szemem pedig szinte már villámokat szórt.
     -     Ez nem csak egy pohár! – Méltatlankodva álltam meg. – Ez Sakura kedvenc pohara!
     -     Bal lábbal keltél! – szólt. – Jó hogy már nem azt mondod, hogy lelke van!
     -     Miattad keltem ballábbal! – kiabáltam. – És mit kell látnom? Eltörted a kedvenc poharamat! Addig nem kapsz enni, ameddig össze nem ragasztod! 
Naruto arcára halálfélelem ült ki, és gyorsan elkezdte összeszedni a pohárka darabkáit. Há, nyertem, 1:0 nekem! Diadalittas mosoly szökött az arcomra, és már mentem is vissza aludni. Barátaimat biztosítottam, hogy nyugodtan szundítsanak tovább, csak egy kis Naruto-bénázás volt kora reggel. Erre persze mindenki visszament, de azért Hinata kiment a jajgató fiúnak segíteni, akinek már minimum öt vágás lehetett a kezén. Így járt, legközelebb majd nem töri össze a poharaimat! Igaz, hogy még van azon kívül kétszáznegyvenhét – Tentennel egyik nap megszámoltuk -, de akkor is pont az volt a kedvencem. 
   Visszadőltem az ágyamra, és abban a minutumban elkapott az álom.

*

   Ezúttal magamtól keltem fel, és egy gyors mosakodás és felöltözés után kimentem az nappaliba, ahol már finom reggeli várt az asztalon, Karin jóvoltából. Meglepetésemre Shikamaru ült az asztalnál, és pont váltott egy csókot Temarival, mikor beléptem. (Még nagyobb meglepetésre Naruto is egyben volt, amit sürgősen orvosolni kellett.) 
     -     Végre álomszuszék kisasszony is felébredt – szólt Sasuke gúnyosan mosolyogva, én pedig elengedtem a fülem mellett a megjegyzést. A reggeli rosszkedvemnek már nyoma sem volt, így vigyorogva ültem le az asztalhoz. 
     -     Egyben van a poharam? – szegeztem a kérdést Narutónak, aki fülig pirult – ilyet sem láttam még. Vetettem egy lesajnáló pillantást barátomra, majd nekiestem az omlettnek. – Karin, ez isteni! 
A lány elégedetten elmosolyodott, és lehuppant Suigetsu ölébe, hogy ő is elfogyaszthassa a reggelijét. Mindenesetre furcsa, hogy már nem ordibálnak egymással, hanem csókolóznak és nevetgélnek. Már csak Ino és én voltunk pár nélkül, bár meglepett, hogy Ino nem is akar most barátot magának, meg van elégedve szingli életével. 
     -     Shikamaru épp elkezdte mondani a versennyel kapcsolatos híreket – mondta Neji. – De most, hogy te is itt vagy, örülhet.
     -     Kellemetlen – fűzte hozzá az említett. – Szóval, a versenyt május 23-ára tették ki, Konoha határán túl álló üres sztrádára, ami le van zárva. Hogy ne zavarjuk a pihenni vágyókat.
     -     Ez rendes tőletek – jegyezte meg Hinata. – Gondolom, nagy lesz ott a zaj! 
     -     Nem szokott ott olyan nagy zaj lenni – vont vállat Tenten. 
     -     Csak épp akkora, hogy fel lehessen vele verni az alvókat – erősítette meg Tenten állítását Suigetsu. Erről több szó nem esett, Shikamaru még elmondta, hogy minden banda csak egy számmal léphet fel, ami maximum öt percet vehet igénybe. Én így elégedett voltam a szerzeményünkkel, az pontosan három perc, tizenhárom másodpercig tartott. Úgy gondoltam, feleslegesek a hosszú számok, csak fárasztanánk magunkat is és a közönséget is. Shikamaru még azt is közölte, hogy a versenyen össz-vissz tizenkét banda lép fel, így körülbelül másfél óráig tarthat ez az egész verseny, vagy több, vagy kevesebb. Shikamaru szerint azonban lesznek még ilyen személyes párbajok is, egy-egy énekes felvonul a közönség elé, és megküzd egy másik énekessel. Ez engem a rapcsatákra emlékeztetett, lehet, hogy onnan van az ötlet. Shikamaru végül búcsút intett nekünk, és elment, mi pedig elhatároztuk, hogy elmegyünk közös ruhát venni valamelyik ruhaboltba.

*

   A tízedik boltnál tarthattunk, amikor megtaláltuk a megfelelő ruhát. Nem vittük annyira túlzásba, így mi, lányok fekete bőrdzsekit kaptunk, mindannyian kicsit feszülősebbet, a fiúk pedig lezserebb kabátot, amolyan rap feelingeset, én pedig egyszerűen el voltam ragadtatva. Nadrágból egyformát kaptunk a lányokkal, egyformát a fiúk. A miénk szűkebb fazon volt, afféle csőnadrág, a fiúké pedig szintén rap stílusú, hiszen ők inkább rapeltek, mintsem valóban énekeltek. Néhányuk feldobta még a szerelésüket egy-egy sapkával, mi pedig ujjnélküli bőrkesztyűkkel leptük meg magunkat. Nem igazán szerettem vásárolni, főleg nem ruhát elemezni, de ez esetben kénytelen voltam. Meg kellett néznem, passzol-e az összeállítás. A zenéhez végül is stimmelt, és egymás mellett is jól festettünk. Lábunkra magas sarkút kaptunk, a fiúk pedig deszkás cipőt, amin már kevésbé sem csodálkoztam. Azonban hirtelen elfogott az aggodalom, hogy túl sokat költöttünk, ezáltal alig lesz másra pénz. Víz, gáz, villany satöbbi. Aggályaimat megosztottam Nejivel is, aki csak leintett, és közölte, hogy ez egy fontos verseny, és nem mehetünk oda pizsamában. Ezzel ugyan egyetértettem, de végül majdnem elájultam, amikor meghallottam az összeget, amit finanszíroznunk kellett, Hinata támogatott. 
   Csomagokkal megrakodva indultunk el haza az autókkal, és néhány perc múlva már le is parkoltunk a garázsban, illetve a garázs előtt, és beözönlöttünk a házba, ahol Shikamaru állt négy doboz pizzával a kezében. A fiúk egyből rávetették magunkat, én viszont udvariasan elutasítottam, jelezvén, hogy nem akarok plusz kilókat felszedni miatta. 
     -     Egy deka hús sincs rajtad, egyél valamit – torkolt le Temari, és kezembe nyomott egy pizza szeletet. Elfintorodtam, és morzsánként majszolni kezdtem. A fiúk már a negyedik szeletüknél tartottak, Hinata egyáltalán nem evett, Ino, Karin, Temari és Tenten pedig két szeletet fogyasztottak el fejenként. Shikamarunak hálásan megköszöntük az ételnek nevezett valamit, majd Temarival sétára indultak, én pedig a lefeküdtem aludni. Előtte mindenkit jól megfenyegettem, hogy engem hagyjanak békén este hatig, aztán ki tudja, mi lesz belőle.

 

Május 17.
09:40
Narutóék otthona

   Meglepetésemre azonban tegnap egész végig aludni hagytak, de lehet, hogy az csak azért volt, mert egy film után mindannyian kidőltek. Karin sütött nekik kókuszkockákat, azt nem épp tisztességes módon ették meg, így rájuk parancsoltam nyolc órakor, hogy ha nem raknak rendet, elzavarom Karint hazulról. Ez nem tetszett nekik, azonban Karin helyeselte álláspontomat, így kénytelenek voltak nekilátni a takarításnak – Karin is segített, én azonban elmentem fürdeni. 
   Egy hibám volt: elfelejtettem bezárni az ajtót, így mikor már épp készültem volna kijönni a zuhanykabinból, valaki benyitott, olyan hirtelen mozdulattal, hogy leesett rólam a törülközőm, amit épp akkor csavartam magamra. Sikításomba az egész ház beleremegett, és a következő pillanatban hisztérikusan üvölteni kezdtem a betolakodómmal. 
     -     Az anyádat, húzzál ki innen! – üvöltöttem, teljesen kikelve magamból, és ütlegeltem a kukkolót. Később ugyan kiderült, hogy sikerült életem első fájdalmas ütéseit mérnem Uchiha Sasukéra, mire diadalmasan elvigyorodtam. Ez már egy pont nekem, neki pedig nulla. Képzeletben összecsaptam a tenyeremet Sakura kettővel, és csípőre tettem a kezem. Remélem, ez elvette a kedvét a gúnyolódástól.
   Kirúgtam Sasukét a fürdőből, és miután gond nélkül felöltözhettem, kilibbentem a nappaliba – Ino és Tenten vigyorogva néztek rám, Temari pedig külön gratulált is, amiért így elláttam a baját hercegemnek. Azonban úgy tűnt, mégsem hagytam maradandó sérülést rajta, de az a kis lila folt a bal szeme alatt, igazán vidám látvány volt. Sasuke innentől kezdve egy szót sem szólt hozzám, amit talán nem is bántam annyira. Elegem volt már belőle, hogy folyton gúnyolódik. 
   Karin végre odáig is eljutott, hogy reggelit készítsen, és mindenkit asztalhoz parancsolt, amit nem kellett kétszer mondani. Naruto frontálisan összeütközött egy székkel, már azt vártam, mikor kell a bútordarabnak elsősegély ellátást biztosítani. Miután mindenki épségben eljutott az asztalig, elfogyasztottunk a reggelit, amit Karin tett le elénk. Az evészet közben nem nagyon beszélgettünk, Naruto és Suigetsu lökték a szöveget felváltva, de kivételesen nem zavart minket. 
   A reggeli után úgy gondoltuk, hogy megbeszéljük a mai programot. Leültünk egy kupacba a nappaliba, elfoglaltuk a kényelmes bőrfoteleket és a két kanapét. Temari hűsítőt kínált fel nekünk, majd ő is helyet foglalt mellettem, és egymás felé fordultunk.
     -     Ha engem kérdeztek – szólt Tenten elsőnek. – Én olyan fáradt vagyok, hogy még egy metál zenekar sem tudna felébreszteni. 
     -     Én szerintem randira viszem Hinatát – vigyorodott el Naruto, és átkarolta a megszeppent lányt, végül egymásra mosolyogtak, mire nekem is vigyor szökött az arcomra. Még mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jól illenek egymáshoz. 
   Naruto ötletét nem cáfoltuk meg, mindketten eldöntötték, hogy elugranak valahova, hogy együtt töltsék a mai napot. Tenten, Neji, Suigetsu, Karin és Ino úgy döntöttek, hogy lefekszenek aludni, egy nagytakarítás után pont ez jön jól nekik. Legnagyobb csalódottságomra Sasuke nem maradt itthon, ő arra hivatkozott, hogy meglátogatja a bátyját, mert már rég találkoztak. Ezt persze megértettem, én is ezt tenném a helyében. Temarival végül is arra jutottunk, hogy összedobunk valami süteményt a mai esti horror-maratonra, amit a bandával terveztük. Sajnos nem tudtam letörölni a fiúkról a perverz vigyort, így kezdtünk rettegni. A legnagyobb szerencse az volt, hogy minden fiúnak volt barátnője, kivéve Sasukénak, de ő sajnos nem az a védelmet nyújtó típus. Abbéli reményeim el is úsztak, hogy a félelmemben hercegem karjai közé bújhatok, és magamba szívhatom csodás illatát. Beletúrtam a hajamba, és miután mindenki ment a maga dolgára, nekiálltunk Temarival sütni. Barátnőmmel arra az elhatározásra jutottunk, hogy kivételesen apróságokat fogunk készíteni, így a kiválasztott dolgok a vaníliás karika lett, és a citromos sütemény. Ino kikötötte, hogy jól forgassuk meg a citromban, mert le akarja fotózni a képünket az evészet után. Legnagyobb szerencsétlenségünkre nem volt otthon kókusz, hogy rászórhassuk a vaníliás karikára, így egy tíz percet veszekedtem Temarival, ki menjen el a boltba. 
     -     Sasuke – szólt Temari hercegem után. Ez még itthon van? Azt hittem, hogy már elment. 
     -     Hm? – nézett hátra a fiú.
     -     Itachihoz mész, igaz? – kérdezte barátnőm. Sasuke bólintott. 
     -     Mikor jössz haza? – szúrtam közbe a kérdést.
     -     Nem maradok sokáig – felelte Sasuke. – Biztos ott lesznek a hülye haverjai.
     -     Nem akarsz hazafele hozni egy csomag kókuszreszeléket? – Olyan szépen néztünk hercegemre, ahogyan csak tudtunk, de úgy látszik ez nem nagyon jött be, mert most felvonta a szemöldökét. 
     -     De csak mert úgyis útba esik – lépett ki az ajtón, én pedig legszívesebben utána mentem volna, hogy jól hátsóba billentsem. De milyen romantikus… hoz nekem egy csomag kókuszreszeléket. Hát nem lovagias? Temari mintha meghallotta volna gondolataimat, rám nézett. 
     -     Legalább hoz reszeléket – méltatlankodott széttárt karokkal. – Örülj neki!
Egyet már tudtam: utálok sütni. A baj viszont az, hogy barátaim rendkívül édes szájúak, nem bírnak ki filmet nézni evés nélkül.

*

   Egész nap sütöttünk Temarival, rendesen elfáradt a kezem. Sasuke végül is két órával távozása után meghozta a kókuszreszeléket, amit hatalmas hálával vettem át tőle, de csak egy hümmögést kaptam. Emiatt különösebben nem zavartattam magam, mondjuk úgy, hogy már megszoktam, hogy egy jégheggyel lakok egy házban. Egy jégheggyel, melynek teljes egészében nekisiklottam, és az önbecsülésem süllyedt el általa. Szavaival, melyek jégtüskeként szúródtak szívembe, mély nyomot hagyva maga után.
   Nem akartam a saját problémáimmal törődni, így rámosolyogtam Temarira. A sütemény már készült, a többiek pedig letelepedtek a nappaliba, és berakták a filmet. Megvártak minket a kezdéséig, és öt perc múlva már ki is raktuk eléjük a süteményt, én pedig nagyot sóhajtva ültem le Suigetsu mellé, a kanapé karfájára, és Naruto elindította a filmet. Hinata elmondása alapján megettek egy rament – ezért Karin irtózatosan megharagudott rá, de Narutóra nem lehet sokáig neheztelni -, sétáltak egyet, és jókat beszélgettek. Mindent összevetve kellemes randi lehetett, és nagyon irigyeltem őket. 
   Elkezdődött a film, és már az elején összehúztuk magunkat a lányokkal, a fiúk viszont vigyorogva ették a süteményt, kivéve persze Sasukét, aki csak figyelt. Mindkét oldalamról sikítást hallottam, mikor betoppant a szobába a gyilkos. Kezdtem úgy érezni, hogy nem is a filmtől kapok szívinfarktust, hanem Karintól és Inótól. Bár a baloldalamon Suigetsu foglalt helyet, és csak mellette ült Karin, Ino pedig a fotelben helyezkedett el, tehát minimum ötven centi volt közöttünk. Kíváncsi lettem volna, milyen, ha közvetlen mellettem ülnek, de jobbnak láttam ezt nem kívánni, a végén még teljesül. 
   Hinata a film fele előtt bement a szobánkba, és magára csukta az ajtót, én pedig eltöprengve néztem utána. Úgy láttam, hogy Naruto is kérdőn néz utána, de utána már nagyot ugrott, amikor a mellette ülő Tenten felsikoltott. 
     -     Fejezzétek már be! – méltatlankodott Temari. – Meg fogok süketülni, és aztán tök feleslegesen nézem a filmet. 
     -     Ha nem hallod, akkor is megijedsz! – vágta rá Ino.
     -     Akkor nem félelmetes!
     -     De az!
Ezt már kezdtem nem bírni. 
     -     Ezek az ijesztő részek is csak azért azok, mert feldobják a zenével – vontam vállat végül. Erre mindketten elhallgattak, én pedig elégedetten ültem a helyemen. Végül úgy döntöttem, hogy Hinata után megyek. 
   Barátnőm az ágyunkon ült, és egy füzetet lapozgatott. Pontosítok: tépkedett. Erőszakosan szakította ki a papírokat a helyéről, és széttépte őket. 
     -     Minden rendben? – kérdeztem tőle, mire felnézett. Arca kipirult az indulattól. Kisimított néhány tincset az arcából, és elmosolyodott. Leültem mellé. 
     -     Persze – mosolygott. – Ezek a jegyzeteim a következő részhez. De nem akarok másodikat írni. Már az első is borzalmas.
Mindent értően bólintottam. Valóban az, legalábbis nekik, bár ha jobban belegondolok, nekem is az. Főleg jéghercegem miatt. 
     -     Nem jössz ki? – kérdeztem, de csak megrázta a fejét.
     -     Nem szeretem a horrorfilmeket – vallotta be lehajtott fejjel, amit megmosolyogtam.
     -     Naruto biztosan megvédene – kacsintottam rá, mire elpirult, de noszogatásom végül sikert aratott, és kiment szőke hercegéhez. Én még egy kicsit az ágyon ültem, majd felálltam, és kimentem az ajtón. Vagyis csak ki akartam menni, mert akkor mellkasnak ütköztem, és felnéztem a torlaszolómra. Sasuke nézett le rám, és mintha egy kicsit meghökkent volna. Úgy éreztem, mintha egy egész napot álltam volna előtte, és csak néztünk egymás szemébe. Annyira szerettem volna megcsókolni, de nem mertem közeledni hozzá. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha kicsit előrébb dőlt volna, szemében már nem az a maró gúny tündökölt, hanem valami egészen más. Amit nem tudtam megfejteni. Menj innen, Sakura! – szóltam rá magamra, és óvatosan megérintettem Sasuke két bicepszét – ami meglehetősen kemény volt -, és abban a minutumban kitisztult a feje, de én gyorsabb voltam – nem hittem volna, hogy ezt a napot is megérem; arrébb toltam, és egy zavart mosolyt küldtem felé, majd elmentem mellette. Ez ciki volt, állapítottam meg magamban, és amilyen gyorsan csak tudtam, kisiettem a nappaliba, ahol épp Ino sikoltott még egy nagyot, és Temari nyakába ugrott. Vöröslő fejjel ültem le Sasuke megüresedett helyére aki, amikor visszajött felvett az ölébe – heves tiltakozásomat meg sem hallotta -, majd felrakta lábait a díványra, és betuszkolt engem mögé. Lábaim az ő lábain pihentek, de egész kényelmesen elfértem, tehát a tuszkolást megint csak eltúloztam. Így azonban alig maradt hely Suigetsunak és Karinnak, végül úgy döntöttek, barátnőm beül hercege ölébe. A sütemény vészesen fogyóban állt, így jobbnak láttam elcsenni egyet mindkettőből. Ino citromos kérését végül nem teljesítettük, de nem bántuk, így is eléggé savanyú volt. A film már a végéhez közeledett, nekem egyszer meg kellett keresnem a lelkemet, a többieket pedig súlyos színinfarktusban kellett kórházba szállítani, de nagyobb baj nem történt. A film végeztével ideje volt ágyba bújnunk, én azonban cseppet sem voltam fáradt, pedig egész nap tésztát gyúrtam. Befeküdtem az ágyamba, és lehunytam a szemem, de csak nem tudtam elaludni. Hallottam, amint Hinata mocorog mellettem, nyilván rángatózási rohamai vannak, de akkor lapok zörgését véltem felfedezni, és kinyitottam a szemem. Rápillantottam Hinatára, aki könyve fölé hajolt, és elmélyült olvasásba kezdett. 
    -     Te meg mit csinálsz? – kérdeztem. Rám nézett.
    -     Olvasok – suttogta vissza. Na, ne mond…! Hinata ismét visszahajolt könyve fölé, én pedig belekukkantottam, és olvasni kezdtem.

 

„Erősen fújt a szél, a fák ágait, leveleit meglengette. Sötétségbe borult az ég, pedig alig múlt el három óra. Napfogyatkozás volt. Szinte már látni lehetett, ahogy majdnem betakarja az egész Napot. Sama tudta, hogy náluk nem lesz teljes, de a Föld más részein igen. Nagyon szerette volna azt látni. Elrepülni innét, és nézni ezeket a csodálatos égi jelenségeket.

*


   Ma volt a verseny, és ők a sztrádán gyülekeztek a többi bandával. Még nem kezdődött el, de alig várták már, hogy ők jöhessenek. Szépen megalkotott zenét hoztak össze, Sugita és ő, Sama is fantasztikusan teljesítettek. Érezték már a győzelem ízét, mégsem volt céljuk. Sama ránézett barátaira, és boldog mosoly szökkent arcára, végigtáncolva a többiekén is. Szíve hevesen dobott, végtagjaiban lüktetett a vér, hangja már kezdett szabadjára törni.
   És akkor elkezdődött a verseny. Sorban léptek fel a bandák, Seijiék is ott voltak közöttük, de még nem ők jöttek. A mostani banda csak lányokból állt, és Sama szerint nagyon szép hangjuk volt, de kezdőknek érezte magukhoz képest. Néha megengedte magának ezt az egoizmust, de szerinte ezt még mindig csak Sanetomo tudta úgy képviselni, hogy az már optimizmusságot is sugározzon. Meg persze ridegséget és bunkóságot. Samának kedve lett volna nevetni, és meg is tette, bár fogalma sem volt róla, miért is engedte ezt a csodás érzést szabadjára. Hat banda énekelt előlük, és egyiket sem mondhatta kispályásnak. És akkor jöttek ők. Felvonultak a szabadon hagyott részre, a lányok megkapták mikrofonállványukat, a fiúk pedig csak egy-egy mikrofont. A szél kicsit lecsendesedett, néma csend volt, leszámítva az őrjítő zenét. Sama most végre szabadjára engedhette hangját. A szokottnál jóval szebben énekeltek, sokkal több érzelmet raktak bele, de ez a véletlen volt. Sama sosem érezte magát még ennyire felszabadultnak. Csak az az őrjítő gondolat cikázott a fejében, hogy „mi lesz most?”, de ezen az estén semmivel sem törődött. Csak énekeltek.
   Meglepően jól teljesítettek, és rekedten vonultak a büféhez, hogy megigyanak egy-egy üdítőt. Sama még nem is tudta, mekkora baj történt. 
   Hisae jól esően elfogyasztotta üdítőjét, és a legközelebbi szemeteshez lépett, ami közvetlen a büfébódé mögött állt. Ő is be volt rekedve, most érezte csak igazán, hogy tud énekelni, de örült neki. Így már tényleg a bandához tartozott. Ott volt a legjobb barátnője, Sama, akivel szoros kapcsolat alakult ki köztük, és ott állt még Nobuo is. A szerelme, akit mindennél jobban szeretett. Álma vált valóra, el sem hitte, hogy ez tényleg vele történt meg. Azonban a félelme hirtelen megragadta a kezét, és elhúzta, tenyerét Hisae szájára tapasztotta. A lány rúg-kapált, de nem érte el a férfit. Irtózatos kétségbeesés lett úrrá rajta, könnyek szöktek a szemébe. Nem tudott szabadulni.”

 

Ránéztem Hinatára, de arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni, de biztos voltam benne, hogy megrendítette, amit olvasott. Nem csodálom. Azonban azt is tudtam, hogy ezt meg tudjuk változtatni. Hinata egyedül nem volt képes rá, de most, hogy én is tudom, mi fog vele történni, szólnunk kell a többieknek. Ránéztem barátnőimre, akik azonban mélyen aludtak, jobbnak láttam nem felébreszteni őket. 
     -     Ne aggódj! – érintettem meg Hinata vállát. – Mi megvédünk!
Hinata elmosolyodott, majd becsukta a könyvet, és eltette, én pedig oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem.

 

Május 18.
10:04
Narutóék otthona

   Másnap reggel első dolgunk az volt, hogy beszámoljunk Hinata írásairól. Neji és Naruto egyből el kezdtek aggodalmaskodni, de sikerült őket lenyugtatnunk azzal, hogy kilencen figyelünk Hinatára. 
   Shikamaru reggeli közben toppant be a házba, és miután Temarival csókot váltottak, leült közénk. Karin lerakott elé egy nagy adag rántottát, majd maga is leült. Temari elmondta Shikamarunak is, hogy mi lesz Hinatával a versenyen, Shikamaru pedig elgondolkodott.
     -     Talán szólnom kéne a többi bandának, hogy Hinatát meg kéne védeni – szólt. 
     -     Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – szóltam közbe. – Mármint… lehet, hogy valamelyik együttműködik a fickóval, és letámadja Hinatát. Elvileg csak mi tudunk róla, hogy ki is az írónő valójában. 
Ezzel senki nem vitatkozott, és örültem, hogy most sikerült az én érvemet megvalósítani.
     -     És ha azt mondod, hogy figyeljenek, mert lehet, hogy valaki beesik, aki nem tartozik oda? – fordult Neji Shikamaruhoz. – Hogy együtt dobják ki? 
     -     Ez nem rossz ötlet – jegyezte meg Karin. – Nos?
     -     Kellemetlen – szólt Shikamaru. – Meglátom, mit tehetek. 
Hálásan megköszöntük a segítségét, majd miután elment, nekiálltunk rendet rakni. Tenten vállalta el a mosogatást, de mikor meglátta, mennyi mosatlan edény van, felkérte maga mellé Inót, aki nem épp lelkesen egyezett bele. A múltkori filmestének még megmaradtak a nyomai, ezt igyekeztünk Karinnal és Hinatával eltűntetni, Temari pedig elvállalta, hogy rendbe szedi a kertet, ami már alapos tisztításra várt. Nejit végül is sikerült rávennie, hogy nyírja le a füvet, mielőtt nekiáll gazolni, így már csak Naruto, Suigetsu és Sasuke maradtak munka nélkül. Narutóra nem mertünk nagyon bízni semmit, főleg nem a kocsikat, amiket el kellett volna vinni lemosni, de ezt a feladatot sikerült rásóznunk Suigetsura és Sasukéra, így egy gonddal kevesebb lett. Narutót végül a bevásárlásra fogtuk be, pontosan leírtuk neki, miből milyet vegyen, így kicsit megkönnyebbülten engedtük el. Bár még mindig nem tudom, jó ötlet volt-e pont rábízni a samponom megvételét, de eddig csak kétszer vett más milyet, bíztam benne, hogy ezúttal megjegyzi. Bár őszintén szólva nem nagyon kételkedtem benne, kezdtem úgy érezni, hogy kicsit eltúloztam az idiótáságát. Nem olyan hülye ő, mint amilyennek mutatja magát. 


Tizennegyedik fejezet

Verseny

 

Május 23.
08:36
Narutóék otthona

   Az elmúlt pár napban szinte mindennap a színház falain belül tartózkodtunk. Rengeteget próbáltunk, Tenten be is rekedt egy kicsit, de mára már ismét a régi volt a hangja. Sasuke ezen a héten egy árva szót sem szólt hozzám, amit kicsit furcsálltam, hisz a legutóbbi belépése az intim szférámba, teljesen nyomtalan volt. Viszont azt is észrevettem, hogy eléggé megváltozott az elmúlt két hétben, csodálkoztam a viselkedésén, de nem tettem szóvá. Alig beszéltünk egymással, nem is láttam túl sokat, általában elugrottak a fiúkkal a deszkapályára, ha épp nem próbáltunk, mi lányok pedig filmet néztünk, vagy a házat hoztuk rendbe. Hihetetlen, hogy mekkora disznóólat tudtak a fiúk maguk után hagyni. 
   A mai nap belopóztam a szobánkba, hogy elolvassam a versenyről írtakat. Szerencsére az elején semmi különös nem volt, de még mielőtt elértem volna odáig, hogy megtámadják Hinatát vagy, hogy megnyerjük-e a versenyt, Hinata kikapta a kezemből a könyvet. Zavartan vigyorodtam el, tudtam, hogy nem szereti, ha olvassuk a könyvét az engedélye nélkül. Pedig annyira szerettem volna tudni a jövőm.

 

Május 23.
14:03
Ichiraku étterem

   Úgy döntöttünk, hogy az ebéddel nem fárasztjuk le Karint, így elugrottunk Naruto kedvenc rameneséhez, Ichirakuhoz. Én nem rajongtam nagyon a ramenért, de ez a szakács tényleg istenien csinálta. Ichiraku végül is kihozott nekünk néhány széket és egy asztalt, a pultnál nem igen fértünk el. 
   Viszonylag normális hangnemben fogyasztottuk el a rament, de még Naruto repetázott, úgyhogy az a sejtésem támadt, hogy nem szabadulunk ki innen egy hamar. Bár nem bántam, nem volt kedvem mászkálni, a verseny csak fél tizenegykor kezdődik. Úgy terveztük, hogy mi lányok egy-egy mikrofonállványnál fogunk állni, míg a fiúk csak simán mikrofont kapnak a kezükbe. Mindannyian nagyon izgatottan vártuk a versenyt, de miután Naruto megunta a ramen-evészetet – amin eléggé elcsodálkoztunk, mert azt Naruto nem tudja megunni -, felálltunk és elindultunk. Azt nem tudom, hogy hova… Viszont az út közben legnagyobb meglepetésemre Sasuke csapódott mellém, de csak egy rövid pillantást vetett rám. Végül is mit vártam? Hát nem azt, hogy majd felszabadultan beszélgetünk, nevetgélünk, átkaroljuk egymást. Ezt csak az álmaimban engedhetem meg magamnak, még a gondolataimban sem nagyon, mert ha ezen jár az agyam, miközben az utcán lépkedek, akkor tuti, hogy nekimegyek egy oszlopnak minimum. És nem akartam pont most egy dudort az így is hatalmas homlokomra. 
   Hirtelen termett előttünk Shikamaru, mikor befordultunk a város legrövidebb utcájába. Ez egy amolyan rövidebb útadó volt a messzebb álló helyekhez. 
     -     Hello – köszönt Shikamaru, és elénk lépett. Kezet rázott a fiúkkal, Temarit megcsókolta, nekünk pedig két-két puszit nyomott az arcunkra. 
     -     Mi a helyzet? – mosolygott rá Temari.
     -     Hinata biztonságban lesz – jelentette ki a fiú, mire felsóhajtottunk. – Szóltam a szervezőknek, hogy osszanak szét belépő kártyát, amit meg kell venni azoknak, akik jönni akarnak. De ilyet csak a bandák kapnak, mások nem nagyon szoktak jönni, kívülről hallgatják a fellépőket. Remélem, érthető.
     -     Szóval, ha valakinek nincs ilyen kártyája, az nem jöhet be? – kérdezte Hinata. Shikamaru bólintott. 
     -     Szóval csak a bandatagok lesznek ott – szólt Suigetsu.
     -     Mivel csak nekik van kártyájuk – mondta Shikamaru. – Más nem léphet be Hinata miatt.
     -     És mi van, ha valamelyik bandatag a gyilkos? – kérdezte Naruto. Erre senki nem felelt, de én képtelen ötletnek tartottam. Kinek van arra ideje, hogy a próbák mellett még a gyilkolási tervein csiszoljon? Nekem legalábbis nem lenne. Naruto továbbra is aggódóan meredt ránk, de akkor Shikamaru elmondta, hogy hol lesz a verseny. Pedig úgy emlékeztem, hogy már tudtuk…

 

Május 23.
22:24
Utcai verseny helyszíne

   Amint odaértünk a Konoha határán álló elhagyatott sztrádához, Shikamaru levált tőlünk, miután odaadta a belépő kártyáinkat, amit nekünk meg kellett mutatnunk a nagydarab biztonsági őröknek – utána összegörnyedve osontunk be mellettük. 
   A helyszín már nyüzsgött a bandáktól, alig mertem elhinni, hogy csak a tizennégy banda és a szervezők töltik ki a teret. Sokkal többnek tűnt a tömeg. Átvágtunk az emberek között, hogy békés helyet kereshessünk magunknak, és a tekintetem a színpadnak kialakított emelkedőre vándorolt, ahol csak néhány hangfal állt. Testemet átjárta egy furcsa bizsergés, melyet minduntalan éreztem, akárhányszor csak ilyen helyzetbe kerültem. Hat perc volt hátra a kezdésig, mi pedig akaratlanul is a tömeget pásztáztuk, hátha felismerjük azt a fickót. Azonban itt nem sok esélyünk akadt, tekintve, hogy egyik sem viselt csuklyát, és a támadó arcát nem is láttuk soha. Én egy idő után felhagytam a kereséssel, barátaim ellenben továbbra is merev tekintettel pásztázták az embereket. A színpadon végül feltűnt az egyik szervező, akit nem ismertem személyesen, de mintha a neve Zaku lenne. Nem voltam benne biztos, de fontosabb dolgaim is akadtak ennél, mintsem azzal törődjek, kinek mi a neve, így hátrapillantottam a vállam felett, és egyenesen Sasorira néztem. Nem sokkal álltak mögöttünk, és végignéztem egyenruhájukon. Mindegyikük fekete kabátot viselt hosszú gallérral, és ami egyből szembetűnt, azok a különös vörös felhők voltak, melyek a ruhájukat díszítették. Most már értem, miért nevezték magukat úgy, hogy „Akatsuki”. Alapvetően bírtam őket – kivéve Sasorit, és Deidarára is nehezteltem egy kicsit, de a többiekkel semmi bajom nem volt. 
   Tekintetemet ismét Zakura függesztettem, aki már egy perce megkezdte nyitóbeszédét, de az egészet üres hadoválásnak éreztem. Szerintem mindenki tudja, hogy miért vagyunk itt… Zaku végül befejezte szövegelését, és már az első banda lépett fel is fel a színpadra, hogy elénekelhesse dalát. Fiúk-lányok körülbelül egyenlően voltak felosztva, és egy egész jó dalt kovácsoltak össze. A szövegnél szerintem ici-pici botlások feltűntek, de ettől eltekintve lehetett élvezni. És sokan is élvezték; táncoltak, tapsoltak az emberek, örültem, hogy itt nem olyanok voltak az emberek, hogy csak állnak, és összehúzott szemekkel figyelik az énekeseket. Shikamaru végül odasodródott mellénk, elmondta, hogy a bandatagoknak eljött néhány barátjuk megnézni, de ne aggódjunk, figyelik őket. Narutót és Nejit ez cseppet sem nyugtatta meg, igyekeztek nem mutatni, de én láttam rajtuk. Aggódóan néztek össze, majd Hinatára, és nekem mosoly csúszott az ajkamra. Uzumaki Naruto és Hyuuga Neji nagy riválisok voltak, most mégis eltűnt közöttük ez a versengés, mert mindketten ugyanazt akarják: megvédeni Hinatát. 
   Észre sem vettem, hogy már a második banda kezdte el a dalát. Ezt különösebben nem tartottam jónak, össze-visszahadováltak, de a hangjuk tetszett. Náluk a fiúk voltak többen, körülbelül kétszer annyian, mint a lányok. Pörgős számot írtak, táncoltak, mászkáltak a színpadon, de az ugrást kihagyhatták volna, ezzel csak elbicsaklott a hangjuk. Fogalmam sem volt róla, kik döntik el, hogy ki nyeri a versenyt, de nem is akartam a „zsűri” után kutatni. A kornyikálást anélkül is hallom, ha nem nézek oda, így inkább a tömeget pásztáztam. Nem kerestem gyanús alakokat, úgy tűnt, hogy ezen a napon senki sem akart vastag ruhába bújni, főleg nem csuklyába. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy itt van valahol az az elmebeteg. Kár, hogy nem láttam az arcát. Biztos azért takarja, mert tele van kiütésekkel, vagy most lett bárányhimlős, vagy esetleg nincsen meg az egyik szeme. Így nem tud csajozni… 
   Lement még három banda, akik közül egy nagyon jó volt, szinte biztos voltam benne, hogy ők nyerik meg. Teljes összhangban énekeltek, egyszerre mozogtak, fiúknak-lányoknak egyaránt tökéletes hangjuk volt. És ami a legrosszabbnak tűnt, az a túlzott magabiztosság, amit magukból árasztottak. A megnyerő mosoly, és a közönség lelkesedése irántuk. Gondterhelt pillantással néztem barátaimra, akik szintén elismerték, hogy nagyon jók voltak. Végül is nem győzni jöttünk ide. Azt hiszem… 
   Aztán jöttek Sasoriék, és én feszülten figyeltem, ahogy fellépnek a színpadra, és elkezdik az éneklést. Bíztam benne, hogy vesztettek fantasztikus hangjukból, de sajnos csalódnom kellett. Ugyanolyan jók voltak, mint régen, sőt! Még Sasori hangja is ezerszer fantasztikusabb volt.

Memories consume
Like opening the wound
I'm picking me apart again
You all assume
I'm safe here in my room
Unless I try to start again

I don't want to be the one
The battles always choose
'Cause inside I realize
That I'm the one confused

*


   Hetedikként jöttünk mi. Remegő lábakkal vonultam a színpadra, pedig álltam már nagyközönség előtt, de most tök más érzésem volt. Mintha… figyelnének. Jól van, Sakura, újabb elmés megállapítás! Gratulálok! Megkaptuk a mikrofonokat – a lányokkal állványt is kaptunk hozzá -, majd felhangzott a már jól ismert zene. Ujjaimat átjárta a bizsergés, ahogyan a mikrofonhoz nyúltam, és abban a pillanatban ki is tisztult a fejem. Már csak a szöveg járt az eszemben, és pár másodperc után bele is zendítettünk. A fiúk körülöttünk járkáltak, és nekem az ugrott be, hogy Sasuke most még helyesebb, mint eddig. Ő nem vett fel sapkát – tönkre ment volna a remek frizurája, amit azért nem engedhetett meg magának. Olyan furcsa őt énekelni látni, mikor kiadott magából mindent – kivéve az ételt -, de valahogy mégis jobban tetszett így. Akkor hirtelen abbahagyták az éneklést, én pedig feleszméltem. Kicsit zavarba jöttem, hogy megállás nélkül hercegemet bámultam.

See the thing about life is that it’s, it’s just too short
Leave the past behind, and only then you’ll find 
There’s more to life than you first thought

Jött a refrén. Megállás nélkül csak énekeltünk, nem is figyeltem a külvilágra. Mellkasom a zene ütemre dübörgött, és a mosolyomból lassan vigyor szökött, persze nem akartam, hogy ezzel elijesszem az embereket. Már jóval látványosabban mozogtunk a lányokkal, és ránéztem a mellettem álló Inóra. Ino az elején még kicsit lámpalázas volt, láttam rajta, de most olyan felszabadultan énekelt, ahogyan Narutóék mesélték. Hinata azonban zavartan énekelt, de ezt nem lehetett nagyon felfedezni, majd mikor bíztatóan rámosolyogtam, nagy levegőt vett, és már ő is vigyorgott. A szerelmes párok néha összeérintették kezüket, én pedig nem mertem Sasukéra nézni. Még csak az kéne, hogy hülyének nézzen. Magamban imádkoztam, hogy kezdeményezzen ő, de imám nem talált gazdára. Kicsit lelohadt a vigyorom, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Ismét szabadjára engedtem hangomat.

’Cause I, I never ever, ever, ever 
Thought that it would ever get better
’Cause I, I never ever, ever, ever 
Thought that it would ever get better

Alig bírtam már szusszal, már azt vártam, mikor vágódok el, hogy kész, vége, feladom, de akkor vége lett a számnak. Lihegve hajoltunk meg, és mintha kilyukadt volna egy láthatatlan buborék körülöttem. A közönség tombolt, hatalmas tapsot kaptunk, és pirulva vonultam le a többiekkel a színpadról. Egyből a büféhez mentünk, hogy igyunk valamit, és akkor eszembe jutott Hinata és a könyve. Egyből a lányra néztem, de neki látszólag nem tűnt fel, hova is megyünk. Gyorsan figyelmeztettem a többieket a veszélyről, de akkor Hinata elindult a szemetes felé, Tenten pedig gyorsan elkapta a karját. 
     -     Mi az? – kérdezte Hinata.
     -     A könyved – morogta Sasuke. – Ostoba. 
     -     Hagyjad már! – mordultam rá hercegemre, és vetettem rá egy lesújtó pillantást, ami rendesen megdöbbentette őt. Nem mutatta, de mégis észrevettem a szemében. Gúnyos mosoly csusszant ajkamra, és Hinatához fordultam, akit most szorosan ölelt Naruto. 
     -     Nem lesz semmi bajom – ellenkezett Hinata. – Csak hagy dobjam ezt ki!
     -     Majd máshol kidobod! – förmedt rá Neji. – Te magad láttad, hogy az a fickó meg fog támadni, ha hátra mész. 
Hinata lehajtotta a fejét, Naruto pedig szorosan magához húzta. 
   Tudom, nem vagyok normális. Legalábbis az nem sorolható azok közé, hogy fogom magam, és elsétálok a bódé mögé, alaposan körülnézve. Hirtelen egy kéz ragadott meg, és még egy kéz pedig a számra tapadt. Most aztán abszolút nem tudok kiabálni. Bár azt megtanultam, hogy egy nőnek nem szabad segítségért kiáltania, ha bántalmazzák. Azt kell kiáltania, hogy tűz van, és akkor jönnek. Most azonban nem tudtam kiáltani, próbáltam mocorogni, de akkor egy hang ütötte meg a fülemet. 
     -     Túl sok bajt okozol nekem, kislány! – suttogta. Kislány?! Tudod, ki a kislány, te debil! – Miért kell ennyire vigyáznod rá? Miért nem engeded, hogy végezzek vele?
Anyádért! – Ez lett volna a válaszom, ha tudtam volna beszélni. Hirtelen engedett el, amikor feltűnt a szemem előtt a kis csipet-csapatom. Egy kiáltás kíséretében a támadó után eredtek – észre sem vettem, hogy elengedett -, Temari pedig Shikamaru után kiáltott. A tömeg egy csapásra szétoszlott, az őrök kergetni kezdték a férfit, de az mintha felszívódott volna. Körbe-körbe tekintgettem – már apró csillagocskák mászkáltak a fejem felett -, de sehol sem láttam. Nem tűnhetett el csak úgy! Töprengve húztam össze szemeim. Még mindig nem volt világos számomra, hogy az a fickó tud-e róla, hogy Hinata írja a jövőt!? 
     -     Sakura – szólt Shikamaru, és én felkaptam a fejem. – Minden rendben?
     -     Igen – bólintottam. – Mi lett a fickóval?
     -     Kellemetlen, de meglépett. Hinatának nincs semmi baja. 
     -     Hogy fog folytatódni így a verseny? 
     -     Már vége. Mindenki elénekelte a maga számát.
Meglepődtem. Ennyire elkalandoztam volna? Sakura, de béna vagy!
     -     Ki nyert? – kérdeztem végül, mikor megláttam, hogy barátaim igyekeznek felénk.
     -     Az még most derül ki – vont vállat Shikamaru. – Jók voltatok.
Elmosolyodtam, és ő pedig elment. 
     -     Ki nyert? – kérdezte Suigetsu.
     -     Még most beszélik meg – feleltem. Egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni. Gondolkodni akartam, egyedül lenni. Ránéztem Sasukéra, aki meglepetésemre engem pásztázott. Kölcsön kell vennem tőle pár taktikát. Nem akarom, hogy tudja, meglepődtem. Álltam a pillantását, majd a földet kezdtem el pásztázni.
     -     Lehullott a csuklyája – szólt hirtelen Temari, mire felkaptam a fejem.
     -     Ki volt az? – kérdeztem.
     -     Tobi. – A választ Karintól kaptam meg, és olyan hitetlenkedve néztem rá, hogy már a nyálam is folyt.
     -     Tobi? – Alig mertem elhinni. – Az a kis mitugrász alak az Akatsukiból?
Bólintottak. Ez egyszerűen hihetetlennek tűnt. Tobi nem lehetett a támadó, hisz a hangja is teljesen másként hangzott. Elengedtük a fülünk mellett Naruto kiáltását, miszerint ő neki mindig is gyanús volt Tobi, és hogy ő megmondta, hogy ő az.
     -     Keressük meg Sasoriékat – szólt hirtelen Neji. – Hátha tudnak valamit.

   Sasoriék azonban addigra eltűntek, meg sem várták az eredményhirdetést. Mindenkit végigkérdeztünk, nem látták-e őket, de mindig egy meghökkent nem volt a válasz. Ez szuper… Sasuke és Neji megkérdezték a biztonsági őröket is – csak ők mertek odamenni -, ők viszont megerősítették, hogy elhagyták a verseny helyszínét. Csalódottan ballagtunk vissza a tömegbe, és akkor Zaku felállt, hogy bejelentse a győzteseket. Második helyezést értünk el, de meglepetésemre nem azok nyertek, akiket az elején hittem, hanem egy fiúbanda, akikről sajnos lemaradtam. A harmadikak lettek azok, akiket elsőknek gondoltam, utánuk jöttek Sasoriék. Nem számítottam rosszabbra, pontosan ezt vártam, és akkor elfogott az álmosság, most össze tudtam volna rogyni. Ino javasolta, hogy menjünk haza, és akkor átkoztam a sorsot, amiért nem autóval jöttünk. Van kettő is, de nekünk azért is gyalogolnunk kell, ilyen nincs! Nagy nehezen sikerült rávenni az agyamat, hogy mozgassa a lábaimat, és elindultunk hazafele. 
     -     Na, ebből elég! – torpant meg hirtelen Temari. Igaza van! Elég a sétából, valaki egy taxit gyorsan!
     -     Mi a baj? – kérdezte Naruto. – Hiányzik Shikamaru?
     -     Is – vallotta be barátnőm. – De most nem arról van szó. Nem bírom nézni, ahogy Sakura megy!
Mindenki rám nézett. Most mi baja van a menésemmel?
     -     Mi bajod van a járásommal? – kérdeztem döbbenten.
     -     Kicsit zombi benyomást keltesz – tette csípőre a kezét Ino. Már kettő az egy ellen? Nem ér! – Én így nem fogok veled mutatkozni!
     -     Ja, meglehetősen borzalmas látványt nyújtasz – jegyezte meg Sasuke is. Ennek is meg kellett szólalnia. – Nem mintha eddig nem…
Na, ez már több volt a soknál! Már épp készültem volna behúzni neki egyet, de akkor Tenten közbe szólt. 
     -     Nagyszerű, akkor Sasuke, cipelheted is Sakurát! – csapta össze a tenyerét, és úgy vigyorgott a többiekkel együtt, hogy kezdtem azt gyanítani, hogy ezek összeesküvést gyártottak ellenem. Vagy ellenünk, ugyanis Sasuke nem lelkesedett az ötletért, amit meg tudtam érteni. ÉN NEM FOGOK AZ ÖLÉBEN UTAZNI! Bár kétségkívül jobb megoldás volt, mint az, hogy hazáig vonszoljam magam a két lábamon. 
     -     Ne legyetek már ilyen finnyásak! – csattant fel Karin. 
     -     De miért nekem kell vinnem? – szólt Sasuke. 
     -     Mert rajtad kívül mindenkinek van barátnője, ne akard, hogy féltékeny lányok hisztériáját is el kelljen viselned – jelentette ki mosolyogva Hinata. Sasukét ez az érv látszólag gondolkodóba ejtette, és akkor nem tudtam, hogy most örüljek-e neki, hogy cipelni fog, vagy legyek dühös Hinatára, amiért így intézte. Eléggé felemás érzelmeket táplálok Sasuke iránt, ideje lenne dűlőre jutnom, bár nem könnyíti meg a dolgomat. A bunkósága az ellen enged szavaztatni, hogy hagyjam a francba, de előtte jól verjem el, viszont a helyessége, és a mosolya, valamint a tekintete egyszerűen levesz a lábamról. Hogy a francba lehet ilyen pasit gyártani? Mikoto és Fugaku értették a dolgukat, az biztos. Már Itachit is egy csodafickónak gyártották meg, de a második alkotásuk ezerszer jobb lett. Jaj, Istenem! 
   Sasuke végül lemondóan hümmögött egyet, és felkapott az ölébe, de olyan hirtelen, hogy sikoltottam egyet. 
     -     Ch… - fűzte hozzá. – Idegesítő vagy!
     -     De még te…
Valamivel muszáj volt visszavágnom, mert ezt már nem bírom idegileg. Sasuke csak hümmögött, szokásához híven, majd Neji továbbterelte a bandát. Be kell vallanom, sokkal élvezetesebb Sasuke ölében utazni – már ha az élvezetes, hogy egy rohadt szót nem szól -, mint az, hogy lábmunkák árán vonszoljam magam négyszáz kilométeren keresztül egy macskaköves út mellett álló járdán, aminek szélessége körülbelül egy játék baba hosszúságának felel meg. Gonosz vigyor szökött az arcomra, és nekidőltem Sasuke mellkasának – éreztem, ahogy ujjai szorosabban fonódnak a hátamra, illetve a lábamra. Vigyorom csak nem akart eltűnni ajkaimról, de végül sikerült rászánnom magam. Úgy akartam kínozni Sasukét, hogy nem sejti, hogy direkt csinálom. Szorosan bújtam hozzá, kezeim a hasamon pihentek, azért odáig ne menjünk, hogy a mellkasára rakom őket. Viszont rémesen unatkoztam, barátaim is nagyon fáradtak voltak.
     -     I know you think that, I shouldn’t still love you, or tell you that. – Halkan énekeltem, mégis tisztán lehetett hallani. Legalábbis Sasukénak, mert most éreztem pillantását magamon. Láttam, amint Naruto rám néz a válla felett, és elmosolyodik. Ha most gúnyolódik, akkor megütöm. Azonban még arra is fáradt voltam, hogy felemeljem kezeimet. Csak énekelni akartam. – I will go down with this ship. And I won’t put my hands up and surrender, there will be no white flag above my door. I’m in love, and always will be. 
     -     I know I left too much mass and destruction to come back again – kapcsolódott már be immáron Tenten is, és együtt énekeltük, egészen addig, ameddig az összes lány nem adta ki magából hangját. Ránéztem Sasukéra, aki mereven figyelte az utat, cseppet sem törődve dalunkkal. Na, szép…


Tizenötödik fejezet

Uchiha Madara


Május 24.
12:26
Színház

   Hajnalban – senki sem törődött azzal, hogy rohadt fáradt vagyok – még megtárgyaltuk a versenyen történt dolgokat. Megittunk két üveg pezsgőt annak örömére, hogy másodikak lettünk, szerencsére nem kellett hányadékot takarítanom utána, csak kicsit jobban aludtunk a megszokottnál. Neji javasolta, hogy ma menjünk el a színházba, szinte biztosak voltunk benne, hogy Sasoriék most ott tartózkodnak – általában ilyenkor töltik a színházban az idejüket. 
   Nem tévedtünk. Az Akatsuki a színpadon ült, és csak ültek. Nem csináltak semmit, de mikor észrevettek minket, felálltak. 
     -     Csak beszélgetni jöttünk – emelte fel kezeit Suigetsu. Miért mire számítottak? Hogy lehurrogjuk őket, plusz ki is nyiffantjuk a bandát? Átsprinteltünk a termen, és felgyülemlettünk hozzájuk a színpadra. Ránéztem a barátaimra, és tudtam, hogy most mindannyian ugyanarra gondolunk: Hol van Tobi? A kis mitugrász nem volt közöttük, talán megfutamodott?
     -     Hol van az a mitugrász? – kérdezte Karin. – Tobi?
     -     Miért érdekel? – lépett elő a tömegből Pein, arca teljesen közömbös volt. 
     -     Sajnálatos módon ki akarja nyírni a barátnőmet. – Nem emlékszem, hogy hallottam bármikor is ilyen komoly hangon beszélni Narutót. Pein összehúzta a szemöldökét. – Nem hagyhatom!
     -     Oké-oké! Felfogtuk – szólt Hidan. – Honnan az anyámból veszitek, hogy Tobi akarja kinyírni? Még egy legyet sem tud elkapni!
     -     Vagy csak tetteti – dörmögte Sasuke. Sajnos kénytelen voltam igazat adni neki. 
     -     Elég ravasz, nem csoda, hogy Uchiha – jegyezte meg Deidara, és akkor néma csend lett. Valahogy úgy tűnt, hogy olyat kotyogott ki, amit nem kellett volna. Az Akatsuki többi tagja rettentően dühösen nézett rá, Sasuke pedig meg volt döbbenve. 
     -     Mi az igazi neve? – kérdezte Suigetsu.
     -     Miért akarja bántani Hinatát? – csatlakozott a faggatáshoz Temari is. 
     -     Miért ölte meg Jiraiyát és Gaarát is? – hangzott el a következő kérdés Tententől. 
     -     Honnan tudjuk? – kérdezte ingerülten Sasori. – Nekünk ezekről nem számol be. 
     -     Hol van most? – szállt be a beszélgetésbe Ino. 
     -     Elég volt! – Kakuzu hangjától kicsit megijedtem. – Nem válaszolunk a kérdéseitekre, húzzatok innen! 
Nekem nem kellett kétszer mondani, a lányokkal kisprinteltünk a teremből, de a fiúk még maradtak. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem dobozban kapjuk meg a maradványaikat.  Összerakni még nem lett volna olyan nehéz, de életre kelteni őket… 
   Két perc múlva kijöttek (egyben!) a teremből, és elindultunk haza. Útközben egyikünk sem szólt egy szót sem, a srácok meglehetősen morcos hangulatban vonultak. Előrenéztem, és eszembe jutottak Deidara szavai. Szóval ez a Tobi egy Uchiha. De jó… Hinatát egy Uchiha mentette meg, és egy Uchiha akarja megölni. Szuper… Pedig úgy tudtam, hogy csak ők ketten maradtak Uchihák. Sasuke és Itachi.

 

Május 24.
14:38
Narutóék otthona

   A házba beesve egyből Sasukéhoz fordultam.
     -     Nincs véletlenül egy családfád kéznél? – kérdeztem, és úgy nézett rám, mint egy ütődöttre. – Most mi van? Csak úgy tudjuk kideríteni, hogy ki az. 
     -     Szerintem még úgy sem! – mordult rám. Jól van, na! Le ne harapd már a fejem! 
     -     Ch… 
Sikeresen átvettem a stílusának ezt részét, éljen! Őszintén szólva nem nagyon örültem neki, nem akartam olyan lenni, mint ő. 
     -     Idegesítő vagy! – Hátat fordított nekem, én pedig lehajtottam a fejem. Miért kell ezt a fejemhez vágnia? Nem is értem ezt a srácot. Egyszer tök rendes a maga módján, elvileg miattam verekedett Sasorival, máskor pedig egy érzéketlen bunkó. Szuper… ki akar egy ilyen pasit magának?

Én…

     -     Ezt már hallottam – motyogtam, és elmentem a közeléből, miközben kitöröltem szememből a nedvességet. Nem akartam, hogy sírni lásson, akkor még hülyébbnek is nézne. Azt pedig nem akartam. 
   Csatlakoztam barátaimhoz a nappaliban. Előre bámultak, nem szóltak egy szót sem, csak Hinata motyogta néha-néha, hogy Uchiha. 
     -     Mi lehet a keresztneve? – kérdezte Ino. 
     -     Madara – pattant fel hirtelen Naruto, mi pedig egyből ránéztünk. 
     -     Madara? – lépett be a szobába Sasuke. – Uchiha Madara már rég halott. Honnan veszed?
     -     Ő mondta – vallotta be Naruto. 
     -     Mi? – csattantam fel. – Te végig tudtad, hogy így hívják, és nem szóltál?
     -     Elfelejtettem, na!
     -     Jellemző – morogta Neji. – Egyáltalán. Melyik az a hülye gyilkos, aki megmondja a nevét? 
     -     Biztos azt gondolta, hogy Naruto olyat tökkelütött, hogy elfelejti – vont vállat Temari. 
     -     Igaza is volt – vigyorgott Suigetsu, mire Hinata és Naruto egyszerre villantottak rá gyilkos pillantást. 
     -     Nem olyan hülye, mint amilyennek gondoljátok! – szólt Hinata. 
     -     Jól mondja az asszony – vigyorgott Naruto, és egy gyors csókot nyomott Hinata ajkaira. Én ilyenkor minimum beletapostam volna a szájába, hogy csak a leggyengébb büntetést említsük. Hinata azonban beérte egy lesújtó pillantással, de a következő pillanatban, már csókolóztak is tovább. 
     -     Sokkal hülyébb – jegyezte meg Ino. Felnevettem, és elhallgattam a veszekedésüket. 
     -     Bár Tobi elég hülye, hogy megmondja az eredeti nevét – szóltam közbe, és ők abbahagyták a veszekedést. 
     -     De hát… - rázta a fejét Neji. – Szerintem nagyon nagy észlény, ha ilyen gyilkosságokat el tudott követni úgy, hogy ne leplezzék le. Keresik a rendőrök, de nincsenek ujjlenyomatok, semmi bizonyíték arra, hogy ki ölte meg. De most, hogy Tobi lelepleződött… Nem lehet, hogy csak az egyik cinkostársa? 
     -     Olyan volt a hangja, mint annak a gyilkosnak – jegyeztem meg unottan. 
     -     Ködös ez az egész – gondolkodott el Tenten. – Egy rakat megválaszolatlan kérdés merült már fel. És ha feljelentenénk a rendőrségen?
     -     Mégis mit mondjunk nekik? – nézett rá Temari. – Hogy egy rég halott ember akarja megölni Hyuuga Hinatát? Aki valójában Tobi? Már tudják, hogy Tobit kell keresniük. És szerintem az Akatsukit ki is fogják hallgatni.
     -     Azok nem fognak semmit se mondani – rázta a fejét Ino. – Őket is kötelezi az, hogy a bajtársaikért kiállnak. 
     -     Sasori és Deidara nem álltak ki mellettünk – szólt Karin. Ebben teljesen igaza volt, de mégis Inóval értettem egyet. Néma csend ült ki közöttünk, mindannyian a gondolatainkra hagyatkoztunk. Véget akartam már vetni ennek, olyan rossz most az életem. Mintha fejjel neki mentem volna falnak, és úgy viselkednék, mint egy… antilop… vagy bármi más.

 

Május 24.
23:50
Naruóék otthona

   Hinata az udvarban álló padon ült. A kis ülőalkalmatosságot fák vették körül, egy cseresznyefa Hinata fölé hajlott, virágait hullatta a lány mellé. Hinata ránézett a kis virágra, és két ujja közé vette. Milyen jó ennek a virágnak, gondolta keserűen. Az ég egy adta világon semmi probléma sincsen. Csak éli világát, senki nem akarja elpusztítani. 
   Hinata felcsapta a könyvet, és olvasni kezdett.

„Tsuya lépett ki a házból, karjait szorosan a teste köré fonta, felfogva a hűvös esti szellőt. Hosszú, barna haja most kivételesen a hátára omlott, a szél lágyan ringatta. A kertben álló padon ülő nőre nézett, majd lassan odasétált mellé, és leült a maradék helyre. 
   - Nem tudsz aludni? – kérdezte halkan. Hisae megrázta a fejét. 
   - Sok a gond, amin gondolkodnom kell – mondta. – Nem szeretek egy helyben állni. 
Tsuya nem felelt, mélyet szippantott a levegőből. Ezért is szerette főként a cseresznyefát. Nem csak a virága miatt – aminek már elmúlt a virágzása, de még mindig virított -, hanem mert a közelében fantasztikus illatot árasztott magából. 
   - Rossz lehet neked – szólt végül. – Meg akarnak ölni, nincs nyugalmas életed. 
   - Kibírom – vont vállat Hisae. – De néha hatalmas a teher, néha úgy érzem, hogy nem bírom el. Csak miattatok és Nobuo miatt vagyok még erős. Még ha nem is annyira. Miattatok érdemes élni. 
Hisae rámosolygott Tsuyára, aki viszonozta a gesztust. 
   - Nem irigyellek – sóhajtott nagyot, de akkor felkapta a fejét. Mögülük ágreccsenés hallatszódott, de még mielőtt Tsuya hátranézhetett volna, a földre hanyatlott. Hisae rémülten emelte fel a fejét arra az alakra, aki leütötte Tsuyát. 
   - Csak hogy ne zavarjon – húzódott gúnyos vigyorra a szája a férfinek.
   - Ne! – sikoltotta Hisae.”

Hinata felemelte a fejét, és kabátjának hatalmas zsebébe rejtette a könyvet. 
     -     Sakura meg tudta akadályozni a jövőt – motyogta magában. – Én miért nem? 
Hirtelen emelte fel a fejét, mikor Tenten leült mellé. Hamarosan, gondolta, nagyot nyelve.
     -     Nem tudsz aludni? – kérdezte Tenten.
     -     Sok a gond, amin gondolkodnom kell – mondta Hinata, és lehajtotta a fejét. – Nem szeretek egy helyben állni. 
     -     Rossz lehet neked – szólt Tenten, és mélyet szippantott a levegőbe. - Meg akarnak ölni, nincs nyugalmas életed.
     -     Kibírom – vont vállat Hinata, és összeszorította a szemét. – De néha hatalmas a teher, néha úgy érzem, hogy nem bírom el. Csak miattatok és Naruto miatt vagyok még erős. Még ha nem is annyira. Miattatok érdemes élni.
Tenten elmosolyodott. – Nem irigyellek.
Hinata erőtlenül felnevetett, de azon nyomban el is hallgatott. Mögöttük ágreccsenés törte meg az éjszakai csendet, és Hinata rá akart kiáltani Tentenre, de egy hang sem jött ki a torkán, és már csak annyit látott, ahogy barátnője a földre esik. Hinata ránézett a támadóra. 
     -     Csak hogy ne zavarjon – vigyorgott. 
     -     Ne! – sikoltotta Hinata, és erőt vett rajta a félelem.

 

Május 24.
00:09
Narutóék otthona

   Éles sikításra ébredtem, és miután sikerült elűznöm a csillagokat a fejem körül – hirtelen felriadásomnak köszönhetően lefejeltem az asztali lámpát, bár nem tudom, hogy sikerült -, kipattantam az ágyból, és nem törődve azzal, hogy elég hiányos az öltözékem, kirohantam az udvarra. Úgy tűnt, hogy a többiek is felébredtek a sikításra, mert most hetedmagammal léptem ki a hűvös májusi éjszakába. Karomon egyből libabőr futott végig, szorosan átöleltem testemet, közben azon bánkódva, miért nem vettem fel egy pulóvert. Ezzel azonban nem volt időm törődni a szemem elé táruló látvány miatt. Tenten eszméletlenül feküdt a földön, Hinata pedig reszketve hátrált Madara elől, akinek kezében hosszú pengéjű kés tátongott. Csak ne az én kertemben belezze ki! Erre a gondolatra elvakított a düh.
     -     Hé! – kiáltottam. – Jól gondold meg, hogy kinek a kertjében készülsz feldarabolni egy nőt! Milyen férfi vagy te? Nőket nem bántunk!
     -     Fogd be! Idegesítő vagy! – vágta a fejemhez, mire én megbotránkozva néztem rá. Miért ilyen kegyetlen velem minden Uchiha? Ránéztem Sasukéra, akinek arcán gúnyos vigyor ült, kedvem lett volna behúzni neki egyet. Az lesz, hogy elkérem Madarától azt a böllért, és kinyírom vele Sasukét. Alig néztem vissza, már is azt tapasztaltam, hogy a fiúk nekirontottak Madarának, de akkor az Tentennél termett, és kést szegezett Temari torkának. Ő meg hogy került oda? Biztos fel akarta ébreszteni Tentent. A fiúk azon nyomban megtorpantak, és aggódóan néztek Temarira. 
     -     A francba, ne törődjetek velem, kapjátok el ezt az elmebeteg állatot – rimánkodott Temari.
     -     Megőrültél? – kérdezte Ino. – Shikamaru élve temet el minket, ha hagyjuk, hogy meghalj!
     -     Gondolj Kankuróra – szólt Karin. – Gaarát már elveszítette, ne akard, hogy téged is elveszítsen!
     -     Jól van, ne engem győzködjetek, hanem ezt a barmot! – csattant fel Temari. Madara azonban hirtelen elengedte Temarit, odalökte a fiúk felé, és eltűnt a szemünk elől. Szuper…